A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-07-13 / 28. szám

Kollár Béla erdész hajnalt lesen Grój István kedvenc kutyájával Európa egyik ritkasága a 17 kilós túzok — Ébresztői Negyed három van márl Indulás a lesrel — harsogta a fülembe. Amikor azonban hazulról hozott szappanommal mosakodni kezdtem, úgy kiütötte a kezemből, mintha viperát tartottam volna a markom­ban. — Elment az esze, les előtt sza­gos szappannal mosdani, — -kiál­tott rám. — Kilométernyire meg­érzi azőzbaík a szappanja szagát! — Veigye tudomásul, hogy a vadász sohasem mosdik vadászat előtt szappannal! Hajnali lesen Június ide, június oda, bizony eléggé didergett az ingem Ilyen korai hajnalon. S hozzá még láb­ujjhegyen Is kellett menni, még a suttogást sem engedte meg a két erdész. Szerencsére azonban közel volt az erdő, ennek szélén egy tisztás előtt rejtőzködtek a lesállások. Gyurosek a tisztás elei­jén, Kollár és én a közepén ka­paszkodtunk fel a fák tetejére épí­tett szűk kis karámba. És itt kel­lett guggolnom reggel 7 óráig, s még jó arcot is kellett vágnom a kis tyúkketrecben. Puskát Is kap­tam, egy öreg Winchestert, arra is vigyáznom kellett, nehogy el­süljön. Hanem ez a pár óra gyönyörű volt azért, ezt el kell ismernem. Feledhetetlen volt, ahogyan pir­­kadt az ég, s ébredezni kezdett a mező, az erdő. Hol egy fácán­kakas rikácsolt tyúkjának, hol ked­ves őzikék merészkedtek elő, hol meg a vadgalamb kezdett bele haj­nalt szerelmes, bugásába. S emel­lett az az izgalom, hogy mikor jön már a bak? Dideregtem ugyan, mint a miskolci kocsonyában a bé­ka, de kezdtem kapiskálni már, hogy • — miért vadász a vadász... Hanem őzbak csak órák múlva merészkedett elő. Majdnem a les­helyünk elé sétált, s mégsem lőtt rá sem az igazgató, sem az erdész. — Miért nem lő már — súgtam Kollár felé —, rám vár a lövéssel? — Isten őrizzen — súgta vissza az erdész. — Nem látja, hogy ez szép példány, mi pedig csak kor­csokra lőhetünk! Később tudtam meg aztán, hogy az igazi vadász nem bántja ilyen­kor a kifejlett magas vadat, Így gondoskodik arról, hogy minél de­rekabb, szebb legyen az utód. Emiatt kell hajnali szürkületben távcsöves puskával cserkészni, Jól meg kell figyelni, milyen a zsák­mány. Hanem reggel felé mégiscsak megszólalt a puska. Gyurcsek Ernő durrantott le egy -bakot. S ami ez­után történt, azt sem hittem vol­na el, ha nem a saját szememmel látom. Kollár Béla lemászott a fáról, letépett két kis gallyacskát s a zsákmányhoz szaladt. Az egyik „töret-et“ beletette az űzecske szá­jába, hadd legyen ez szegénynek az „utolsó harapás“. A másik galy­­lyac&kát a sebhez érintve bevé­­rezte, majd a kalapjába téve az igazgatóhoz vitte. „Tisztelet a va­dásznak. — mondotta. — Tedd el trófeául!“ Annyit szeretnék még céak el­mondani, hogy egy kissé beugra­tott azért a kedves Gyurcsek Ernő. Rögtön észrevette ugyanis hogy sohasem vadásztam, de az illúzió­mat sem akarta elrontani. Haza­felé menet mutatták meg, hogy es­tétől reggelig olyan puskát szo­rongattam a lesen, ami -meg sem volt töltve. A vadászat hónapja Hazafelé aztán elmesélte az igazgató, hogy mi is a jelentősége a vadászat hónapjának. — A vadász a júniust a vadak védelmének szenteli. Ilyenkor tisz­títjuk ki a téli etetőket és a vadak sózóit. A falvak hangosanbeszélő­­jén keresztül és iskolai előadáso­kon ismertetjük a vadvédelem fon­tosságát és mibenlétét. Mérgezett tojásokkal és fészek-kilövésekkel irtjuk a vízimadarak legnagyobb ellenségét, a tojásrabló szürkevar­jút. Óvatosságra intjük a kaszáló földműveseket és a géppel arató­kat, hogy vigyázzanak a gaboná­ban rejtőző nyúl- és fácánfiókákra. Ugyancsak tyúkürülékkel bekent mérgezett tojásokkal irtjuk a ró­kákat meg a kártékony borzokat. És végül szinte hetente vadászbá- Iokat rendezünk, melyeken köz­vetlen szóval, érdekes vadásztör­ténetekkel igyekezünk híveket to­borozni a vadak védelmére. A Királyréten Másnap a Csallóköz egyik leg­híresebb vadászánál, a Királyrét nevű erdőterület „gazdájánál“, Gróf István erdésznél voltam ven­dégségben. Mi sem jellemzőbb erre r* ' 4 / * * fj' 4 # J& A r wM ► C kW. _ -wl'Möf.s;: iFl ÉWrNk * Gyurcsek igazgató rekordlövése: egy 260 kilós vadkan a 17 dunai szigettel is „rendelke­ző“ 55 éves (33 éve erdész) em­berire, mint hogy volt olyan hónap, amikor 24 szarvast terített le. Fő­képp azonban az tetszett rajta, hogy szinte gyermekként szereti a kutyát. Olyan saját idomítású vadászkutyái voltak, melyeknek csodájára jártak a szomszéd járás vadászai is. S hogy milyen szíve van, egy példával illusztrálom csak. Egyik legkedvesebb vadász­kutyája, Rex, három esztendeje pusztult el. S lám, még most is, amikor mesélni kezdett róla, bi­zony könnybe lábadt a szeme. Másik nevezetessége még Gróf Istvánnak, hogy Innycsiklandozóan tudja süint-főzni a halat. Ha valami külföldi nagyúr vadászik az erde­jében, bizony a Gróf-sütötte hal ízét viszi haza legszebb emlékei­ként. S emellet egy kis borozga­tás közben olyan vadásztörténete­ket mesél, hogy gurul az ember tőle. Gróftól hallottam például azt a megtörtént esetet is, amelynek egy közeli falu kocavadászai vol­tak a hősei. Egy szürke, derengő hajnalon, öt vaddisznót pillantot­tak meg eizek a „vadászok“ a Du­na magyar partjáról feléjük úszni. Nosza, nem voltak restek, egytől egyig ledurrantották, amikor lőtá­­volba kerültek. Csak a patra von­­szolásuk után döbbentek meg azon, hogy ezek a vadkanok — ki vol­tak heréivel Gróf István felesége — még min­dig szép és fiatal asszony — igazi erdészfeleség. Ha vendég érkezik és nincs otthon a férjei, nemcsak megsüti, de ki is fogja a Dunából a halat. Gróf egyik szigeténél, a Rékő szigetnél figyeltem meg egyébként a természet egy másik érdekességét. A kárókatona nevű vízímadaraik valósággal emberi ra­vaszsággal fogják a halat. Egy cso­port kárókatona csatárláncban he­lyezkedett el az öböl közepén, míg a másik csoport nagy szárnycsap­kodásokkal feléjük hajtotta a ha­lakat. A nagy halakat aztán elen­gedték, a kicsiket lenyelték. A Büdös Kirándulásom harmadik napján gondoskodott a legszebb élmények­ről Gyurcsek igazgató. A Büdös nevű erdészetbe vitt el, ahol an­nak fiatal erdészére, Benkó Ká­rolyra bízott. Nos, ennek a Ben­­kónak olyan birodalma van, amely­nek láttán valósággal ájta'tos lesz az ember. Vízből kinövő, összebo­ruló fák, templomi csend, s való­ságos paradicsomi táj. S az a ren­geteg vízimadár, amely minden gyanakvás nélkül elibünk tárja éle­te intimitásait. Valóságos vízi re­zervátum ez, legszebb része talán a Csallóköz szűzi erdőinek. Itt ér­tettem meg végre teljes igazában, hogy igenis gyönyörűség a vadá­szok élete. Mert nemcsak a vad el­ejtésének izgalma teszi széppé nap­jaikat, hanem a természet örök csodálata. Köszönöm az élményt, csallóközi erdészek, Csallóköz va­dászai, sohsern felejtem el. NEUMANN JÄNOS Prandl Sándor felvételei 7

Next

/
Thumbnails
Contents