A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-21 / 38. szám
LOVICSEK BÉLA horgászok Három-négy méternyi távolságban ültek egymástól a folyóparton. Virradt. A túloldali füzek koronájára aranysapkát varrt a felkelő nap. A folyó méltóságteljesen, lassan folydogált. Szélcsend, és kissé hűvös volt. Távolabb két sátor tornya ugrott ki a bokrok közül. A sátrak előtt az esti tűz üszke, hamva. Az egyik bot mögött vézna, beesett arcú férfi ült mogorván. Alig rebbenő szemmel figyelte a bot végét. Mintha az élete függött volna tőle: megmozdul-e vagy sem. A másik bot mögött őszülő hajú, de fiatalos arcú férfi guggolt. Homlokán derű, szája szegletében vidámság. A kiegyensúlyozott, jókedvű emberek megszokott nyugalma sugárzott róla. Cigarettázott, halkan fütyörészgetett. Mintha egyáltalán nem érdekelné .a horgászat. A vézna rá-rásandított, s valami kemény dac, gyűlölet égett a szemében. A gyilkos néz így áldozatára közvetlenül a tett elkövetése előtt. — Nem harapnak. — Nem, nem a piszkok. —■ Pedig haraphatnának — mondta az őszülő. — Haraphatnának. — Az idő megfelelő. — Az — böffentette a vézna. Csend. Csak néhány ébredező madár pityegett halkan a lombok között, meg lent a folyón csobogott a bukdácsoló víz. — Iszol egy kortyot? — Nem. — Mért nem iszol, hűvös van? — Nem iszom. — Az este kellemesebb volt — mondta az őszülő. — Azt elhiszem! — mondéa a vézna ellenségesen, és köpött. — Elhiszem, hogy kellemesebb volt, de csak neked. — Mit akarsz ezzel mondani? — Semmit... Neked kellemesebb lehetett, mint nekem. Csak azt akarom mondani. — Bolond vagy — mondta az őszülő és ivott. Cigányútra folyt az ital, köhécselt, könnybelábadt a szeme. — Bolond vagy, azt mondom, nagy bolond! — Lehet... — Persze, hogy bolond! — De csak azért, mert idehívtalak. — Miért? — Azért. — Ha csak az a bajod, elmehetek. — Most már úgyis mindegy... Teljesen mindegy... Apró rezdülés futott végig a vézna botján, szeme rátapadt, izmai megfeszültek. Hiába figyelt, semmi kapás, húzás, talán csak a szeme káprázott, a dühödten villogó szeme. — Kis hal vacakolt vele — mondta. — Az is otthagyta. — Sóhajtott mélyet, keserveset. — Nincs nekem szerencsém... Semmiben sincs, a rossz törje ki! — Ismét köpött. íj — Hogyhogy semmiben? — Mi közöd hozzá. — Csak kérdem. — Ne kérdezd! A sátrak felől, a bokrok közül vörös melegítőben, karcsú, szőke nő jött elő mosolyogva. Az őszülő mögé lépett. — Hogy aludt, Tibor? — kérdezte kedvesen. — Köszönöm, nagyon jól. — Nem fázott? — Nem értem rá — pillantott fel az asszonyra a válla felett. — Erzsiké talán fázott? — Kicsit. j — Valóban? — kérdezte az őszülő rejtélyesen. — Komolyan — mosolygott rá az aszszony. A vézna férfi szinte remegett a botja mögött. Feleségére nézett. Szinte felnyársalta a szemével. — Menj a sátorba! — Miért? — Azt mondtam, menj a sátorbaI — Bolond vagy? — nézte öt az aszszony csodálkozva. — Mi lelt, Pali, talán bizony rosszat álmodtál? — Azt mondtam, menj a sátorba, mert...! — Remegett a hangja, az ölni készülő ember elszántsága égett a szemében. A szőke asszony megrándította a vállát, az őszülőre nézett, aztán andalogva elment a sátrak felé. Abban a pillanatban meghajlott az őszülő botja, megfeszült a húr — bevágott. Mintha tuskóba akadt volna a hörögj a. Tíz percen belül négykilósnyi ponty vergődött a harmatos füvön. A vézna férfi nagyot káromkodott. — Mondtam én, hogy nekem semmiben nincs szerencsém! Az égvilágon semmiben ... 0 Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia Kertész Erzsébet regényéből egy eddig ismeretlen Júlia lép az olvasó felé. A 7,feleségek feleségét“ komoly zene- és irodalomrajongő intézeti kislányként ismerjük meg, akit apja a megye első gavallérjához szeretnie feleségül adni. Júlia azonban a szatmári megyebálon megismerkedik Petőfi Sándorral, s úgy érzi, hogy egész életében erre a találkozásra várt. A szerelem mindkettőjük szívében fellángol, s a költő alig egy hónappal a megismerkedés után feleségül kéri az elkényesztetett erdődi várkisasszonyt. Szendrey Ignác, a nagy hatalmú jószágigazgató kikosarazza a költőt, de Júlia kitart szerelme mellett, s családjával dacolva, a kitagadást is vállalva, egy évvel a szatmári megyebál után Petőfi felesége lesz. Kertész Erzsébet lebilincselő regényét kitűnően egészítik ki Keserű Ilona rajzai. Francois Villon összes versei Villon, aki nemegyszer állt az akasztőfa árnyékában is, az élet örömeinek dicsőítője. A felbomló középkor formáiban is, káromkodva és panaszkodva is, a jogaiért harcoló és mindig újjászülető ember törhetetlen erejéről tanúskodnak versei. Ezeket a verseket az tolmácsolja jól, aki a legteljesebb hűséggel adja vissza a költő eredeti szavait. A magyar műfordítás művészetének legjobbjai évtizedek óta fáradoznak azon, hogy megteremtsék az eredetihez hű s az eredetivel egyenértékű magyar Villont. Munkájuk eredményét találja ebben a kötetben az olvasó, Gyergyai Albert nemes veretű utószavával. Marguerite Audoux: Marie-Claire Marguerite Audoux nyomorult sorsú, beteg tüdejű, rossz szemű varrónő volt, a nyilvánosság, az igazi íróvá válás legkisebb reménye nélkül Irt, szórakozásból, életösztönből__ „Valódi“ varrónő volt, korábban valódi pásztorlány és árva gyerek. Kivételes egyéniségre vall, hogy Iszonyú körülményei közt is rálelt a tehetségére, stílusát oly finommá, elegánsan egyszerűvé és tisztává érlelte, hogy akármelyik „hivatásosnak“ becsületére válnék. Én-regény a Marie-Claire, egy harmonikus, boldogságra termett, az élet minden teremtő áramára fogékony árva'gyerek regénye, akinek egészséges szervezete meglel és magába szív mindent, ami szépség és erő — aki kolostori lelencként és tanyai birkapásztorként egyaránt megtalálja a boldogságát, de mindig el is kell veszítenie. A váratlanul mozgalmas, sőt a század végi naturalista-romantika értelmében kalandos ^let története finom tájkép-miniatűrökkel, szűkszavú, fegyelmezett és valahogyan nagyon nőies ösztönökön épülő jellemrajzokkal szövődik egybe. Gárdonyi Géza: Egri csillagok Eger 1552-es híres ostroma Gárdonyi Géza regénye révén lett közismert példája a hazaszeretetnek és a hősi önfeláldozásnak. Jellegzetes ifjúsági olvasmány az Egri csillagok, azzá teszi elsősorban cselekményessége, hőseinek: Dobónak, Bornemisszának és a többieknek kristálytiszta embersége, hősies példaadása, a történetet átszövő finom szerelem, s Gárdonyi kitűnő írói módszere, amellyel egymástól távol eső cselekményszálakat romantikus valószínűséggel tud egybeszőni. Művészi tökéletesség, adatszerű hitelesség, érdekfeszítő cselekmény, hazaszeretet és emberiesség ritkán találkozik olyan szerencsésen, mint Gárdonyinak e remekművében. A regény új kiadásában a nagy sikert aratott filmváltozat érdekes képei találhatók. Somogyi Tóth Sándor: Gabi Gabi naplót ír. A naplót apjától kapta, muszáj beleírni mindennap legalább tíz sort. Aztán játszik és focizik. Rengeteget focizik öccsével, Estebánnyal, aki nagyokosnak képzeli magát, de egy egészen szabályos zöld dinnye még, és Sánta Károllyal, a barátjával. Sánta Károly csavargó. Egyszóval Gabi teljesen elfoglalt, és nyakig elmerül saját világában. Legalábbis a felnőttek szerint. Valójában Gabi szemtanú. Figyel; mindent és mindenkit megfigyel. Anyát is, aki gyakran sír az utóbbi időben, és apját, akit sokáig istennek képzelt. De apa sajnos, nem isten, mégsem. Gabi pedig serdül, kamaszkodik; másképpen néz a lányokra már, másképpen figyel maga körül. És lassan ítélni fog. Ajánljuk tehát az olvasó szíves figyelmébe Somogyi Tóth Sándor Gabiját, aki e naplóban első személyben beszéli el élményeit az ötvenes évekből. És egyúttal az önök Gabiját is. Tiszta, bizodalmas kis arcukat nem árt felidézni akkor is, ha nem róluk, hanem mirólunk, a mi ügyeinkről van szó. Mert figyelnek és megítélnek — és talán utánozni is fognak bennünket, egyszer. Somogyi Tóth Sándor újabb kitűnő — gyerekekről írt, de nem nekik szánt — regényének legnagyobb érdeme talán, hogy átnyúlva tíznél több esztendőn, felmutatja azokat, akik a ma huszonévesek rokonszenves, sokszínű táborához tartoznak.
