A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-14 / 37. szám
■ ' A faluból ide hallatszott a gong éles hangja. — Riadó! — kiáltott fel a fiú. — Nézd csak meg, látni-e a légelhárltó Ütegeket. — Igen, már mind elmentek a milicistákl Kihalt volt a mező. Csak a távolban lehetett látni, ahogy emelkednek és süllyednek a fakalapácsok meg a kapák. öreg Do próbálta felfedezni a iégelfhárltó ütegeket. Gyakran járt erre, banán- és bambuszpalántákat hordott, a katonák ezzel ültették körül a futóárkokat. Gyakran elidőzött köztük, hallgatta a szokatlan idegen szavakat — a katonák tanították a milícia tagjait, mit kell mondaniok az elfogott amerikaiaknak; s ő is csendesen ismételgette magában a szavakat. Most öreg Do ott ült a kis letaposott tisztáson, kezét térdén fektette és az eget vizsgálgatta, nehogy szem elől tévessze a madárcsapatot. De sem repülőgépet, sem madarakat nem lehetett látni, így hát az öreg meg az unokája elhatározták, hogy lepihennek. — Apád is későn jut ma ebédhez — mondta az öreg. öreg Do galambhússal akarta ma megvendégelni a flát, meg úgy gondolta, hogy küld belőle a katonáknak is. Sajnálta, hogy nem sikerült, s így aztán, mivel nem akart visszatérni ehhez a témához, másra fordította a szót. — Az a kéreg amit a pipához hoztál, jó száraz? — Igen, száraz. 'És jó fát is hozok, amivel parazsat gyújtasz a pipa alá. — De hiszen nekem az nem kell. — S mért nem? — Előbb Jó vastag kötelet tekerek, megértetted? Kötelet, igen kötelet! öreg Do elnevette magát, a csendben túlságosan is messzire elhatolt a hangja. — Az ilyen kötéllel aztán jól lehet kötözni. Azt kérdezed, -minek a kötél? El akarok fogni egy amerikait — és Izgatottan hozzátette: — Hát csak ugorjon! Nem ugrál az majd többet. S én biztosan elfogom a magamét. — Majd én megfonom a kötelet. — És amerikait is akarsz fogni? Az unoka nevetett és huncutul hunyorított a szemével, öreg Do komolyan mondta: — Idehallgass, már rég elhatároztam, hogy ideköltözöm ebbe a kunyhóba. Azért is hordtam ki innen a sarat, kötöttem hálót, szárítottam a rostot. Nem pedig azért, hogy Itt legyek a madárfogó hely közelében. — Hát minek, öregapám? — Senki sem jött rá. — Én tudom: hogy kötelet verhess és elfogj egy amerikait. — Hát itt is maradok, innen éjjel-nappal jól lehet kémlelni az eget. A fiú felemelte a fejét és a magasba nézett. A mező közepén kitaposott kis tisztásról valóban jól lehetett látni az egész égboltot egészen a látóhatárig. A fiúnak felragyogott a szeme. — Itt vannak! — Figyeld csak őket! — kiáltotta az öreg és erősen megrántotta a hálót. Errefelé repültek a vadgalambok. öreg Dónak a szeme ugyan már nem volt olyan éles, mint az unokájáé, a keze azonban nagy biztonsággal tartotta a hálóhoz erősített kötelet. Ezúttal sikerült neki Idejében felbocsátania a csalogató madarat, s csakhamar néhány tucat vöröstollú vadgalamb csapkodott szárnyéval kétségbeesetten a felállított hálókban. A fiú már-már rohant volna a következő hálóhoz, amikor hirtelen felkiáltott: — Nagyapói — Mi az? —• Repülőgép, hallod? — öreg Do lassan kötözgette össze a háló két végét. — Hadd feküdjenek Itt még, úgysem menekülhetnek. — És feszülten figyelte az erősödő hangot. Egyszerre csak robbanás hallatszott. A fiú fölfelé nézett s észrevett egy rakétát, hosszú füstcsóvával s mindjárt rá egy fekete foltot, ami fölrobbant és vakító vörös füstcsóva lett belőle. S ugyanabban a pillanatban az égbolton megjelent egy piros-fehér ejtőernyő. — Nagyapó, ejtőernyő! A fiú gyorsan odaszaladt a hálóhoz és karókkal megerősítette a két végét, öreg Dó meg nyugodtan fölvette az ott fekvő fölösleges kötelet és a dereka köré tekerte. Csak azt sajnálta, hogy nem hoszszabb a kötél, dehát talán ez is elég lesz. Gondosan eligazgatta, leballagott a vízhez s meg akarta keresni a fejszéjét. De már milyen feledékeny, hiszen a fejsze ott fekszik a háló mellett. Hatalmas robbanás reszkedtette meg a csendet. A fiú nagyapját utánozva szintén fölvett egy kötelet s mint egy övét a derekára erősítette. Otthagyták a vadgalambokat, melyek ide-oda röpködtek a háló alatt, s a két ember elindult abba az irányba, ahol az ejtőernyős földet ért. Az ütegek a repülőgépeket lőtték, lövedékek robbantak, de ezzel mitsem törődött az öreg meg az unokája. Messzire kellett futnlok, egészen a mező túlsó szélére, ott, a bambuszcserje közt, mór sok ember gyülekezett. Az amerikai összehúzódva a fűben feküdt. Körülötte a róla lehúzott ruházat: zubbony, nadrág, cipő — így tanították a katonák a milícia tagjait, hogy kell elfogni az ellenséget. öreg Do letekerte derekáról a kötelet és jól szemügyre vette az amerikai katonát. Mindjárt össze kell kötözni. A kötél ugyan egy kicsit rövid, de jutából van, tehát erős. Emberek rohantak elő pisztollyal a kezükben s abba az irányba futottak, ahol a repülőgép lezuhant. Mögöttük falusiak csapata kapákkal, kötelekkel. Eloltották a repülőgép körül keletkezett tüzet. öreg Dó hangosan elkiáltotta magát: — Get api A fogoly megremegett, Ijedten körülnézett, két kezére ereszkedett majd szédelegve felállt. Ekkor öreg Dó még hangosabban rákiáltott: — Goul A fogoly megint megremegett és bizonytalan léptekkel elindult. öreg Dó szemlátomást csodálko zott rajta, hogy azok a furcsa sza vak, amelyeket éppen ő kiáltott — éppen ő és senki más — olyan erősek voltak, hogy arra kénysze rítették az amerikait, hogy felálljon és elinduljon. Minden pontosan úgy volt, ahogy a katonák mondták. Csendesen elnevette magát. Az októberi égbolt a külváros felett megint nyugodt volt és csendes. S a gerlék csapatostul röpköd tek a levegőégben, szürkéskék, pírostollú madarak. Itt volt a madárfogás Ideje. Fordította: — ta —
