A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-09-07 / 36. szám
Kő alatt sarjadt az írás Az első világháborút követő államfordulat egyik természetes következménye a szlovenszkói önálló kisebbségi magyar szellemi élet kialakulása volt. A szülőföldhöz hű írók, újságírók, kultúrmunkások és a kisebbségi sorsba hullt magyarság a magáramaradottság jegyében vállvetve igyekeztek megteremteni a „semmi talajún“ indult szlovenszkói magyar irodalmi élet alapjait. A hősi építőmunka akadályokkal teli meredek úton indult. Nehéz kő alatt sarjadt a szlovenszkói kisebbségi magyar írás. A dilettánsok feltörése, az írók szervezetlensége, a rendszeres könyvkiadás és a nevelő kritika hiánya sütötte bélyegét erre a nagy nekiindulásra és ez a bélyeg negyedszázadon át letörölhetetlen maradt. Akadtak kultúrális vezetők, akik a dilettánsok pártjára állva, azok szereplését nemzetmentő munkának deklarálták, megállapítva, hogy már az is érdem, ha Szlovenszkón valaki magyarul ír. Aki azonban kritikus szemmel nézte a kisebbségi irodalom állandósult válságát, a dilettánsok népes seregét nyíltan az irodalmi fejlődés kerékkötőinek bélyegezte. A szellemi élet dermedtségét, küzdelmeit, kudarcait, eredményeit, a, válság okait cikkek, tanulmányok, gyűlések, ankétok tárgyalták. A mostoha körülmények között indult kezdeményezések, az írói egység megteremtését célzó törekvések' következetes elgáncsolása döntően befolyásolta a kibontakozás lehetőségeit. A szlovenszkói magyar írás — néhány feltört tehetségtől eltekintve — évek során keresztül provincionális színvonalon mozgott. A múltba néző csodavárást felváltotta az „újarcú magyarok“ alkotni vágyó nekilendülése. A könyvkiadás terén jelentős lépést jelentett előre a kassai Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet megszervezése 1928-ban, amely éveken keresztül rendszeresen adta ki a szlovenszkói magyar írók könyveit. A4 ígéretes vá la Ikozás 1937-ben a kultúrpolitika irányítóinak parancsszavára beszüntette működé sét. Az ez ügyben kiadott körlevele a kisebbségi magyar irodalom egyik legelszomorítóbb dokumentuma és örökértékű vádirat a szellemi élet vezetői ellen. A szlovenszkói magyar könyvkiadás kérdése ezzel ismét a megoldatlan problémák listájára került. Az irodalmi életünk kívánatos fejlődéséi gátló körülmények sorában első helyen állt a napi politika uszályába került irányirodalom előretörése, dilettánsok kinevezése a szelletté élet irányító kulcspozícióiba, a rendszeres könyvkiadás és a' terjesztés szervezetlensége, a nevelő kritika és átfogó erejű irodalmi folyóirat hiánya, a közös írói arcvonal és az írók érdekvédelmi szervezete megalakításának lel letet lett né tétele A Hét társadalomoolitikai melléklete 36 Felelős szerkesztő: Háti József A harmincas évek az írói összefogás megteremtése érdekében fellángolt törekvések mozgalmas évei voltak. Több mint tíz éven át egymást érték a jobb- és baloldal táborára sza kadt szlovenszkói magyar szellemi élet, kultúra, irodalom összefogását célzó kísérletek, azzal a konkrét célkitűzéssel, bogy az irodalmi, kulturális, tudományos és gazdasági élet valamennyi meglévő Intézményét összefogja, szer vés egységet teremtsen, megvalósítsa a pár huzamos, harmonikus, közös munka lehetősé gének alapfeltételeit. A szellemi munkások, írók közös frontja meg teremtése gondolatának, az írók és irodalom közös érdekeinek, az írók érdekvédelmi szervezetének kiépítése, a szervezett könyvkiadás, irodalmi és kritikai folyóirat alapítása, a központi irodalmi fórum megteremtése és egyéb égető problémák megoldása volt hivatva a szlovenszkói magyar kulturális és irodalmi törekvéseket révbe juttatni, a kisebbségi magyar szellemi életet a kulturális centrum létesítésével fellendíteni. Szükségességét már 1921-ben hangoztatta Gömörí Jenő (Tűz), 1922-ben Darvas János (Madách Szövetség), az 1928-as Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet, az 1930 as Szentiváni Kúria, mely három éven át évenkint összeült és egyengette a kibontakozás útját. A Magyar Munkaközösség, az Új Munka Társaság és a „morituri te salutant“ jegyében indult Új Munka folyóirata 1931 áprilisában, az 1931 novemberében megalakult Csehszlo vákiai Magyar Ttudományos és Művészeti Társaság a két évvel később indult Magyar Figyelő folyóiratával, az 1932 tavaszán induló Magyar írás, 1935 márciusában a nyitrai Híd Szlovenszkói Magyar Irodalmi Társulat, 1935 májusában a Komáromban megalakult Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség, az 1935 novemberi Rimaszombati mozgalom, 1936 januárjában Barta Lajos Magyar Szellemi Társasága, 1936 áprilisában Bolya Lajos Tavaszi Parlamentje, 1936. novemberben a Kassán újjáalakult Irodalmi Szövetség, 1937-ben a Tátra Könyvkiadó vállalat és arátra folyóirat Tamás Mihállyal az élén, 1938-ban az első szám után szintén megszűnt Staud-féle Nemzeti Kultúra, 1938 júliusában a Csehszlovákiai Magyar írók Gazdasági Egyesülete, végül az utolsó tömörülést kísérlet 1941-ben, a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Céh szervezése. Az. altruista kezdeményezők igyekezete egyik-másik esetben kezdeti sikerekkel járt, de tartós eredményeket nem ért el a tágabb horizontot nélkülöző napi politika irányítóinak gáteinieiő beavatkozása következtében. A politi kai és szellemi élet irányítói ellenezték az írói egység gondolatának valóra váltását és hatalmi szóval fegyverezték le a saját táborukba tartozó kezdeményezők akcióit. Ugyanakkor az ellenpóluson megnyilvánuló kezdeményezésekül! távol tartották az érdekszférájukba tartozó kulturális intézményeket, s így ezeket a törekvéseket eleve sikertelenségre ítélték. A közös írói arc vonal, az intézményes, rendszeres könyvkiadás és a folyóirat terve nem valósulhatott meg és a szlovenszkói irodalmi élet válsága állandósult. Minden tömörülési kísérlet befulladt forrássá vált, a nyitrai Híd kivételével, mely függetlenségét m.egőrizve eredménnyel dacolt a szellemi vezérek rosszallásával és tíz éven keresztül folytatta tevékenységét az adottságokhoz mórt lehetőségei között és eredeti elgondolása értelmében megjelentette a négy kötetes Szlovenszkói Magyar írók Antológiáját, helyet biztosítva a baloldali, haladó, progresszív és kommunista írók alkotásainak, a tíz kötetes Magyar Albumot, melynek oldalain a szlovenszkói, erdélyi, vajdasági és magyarországi írógárda fiataljainak válogatott írásait közölte. Átvészelte a második világégést is és a fegyverek zajában 1944 karácsonyvárás hetében egy féltonnás bomba rombolására szüntette Ue működését. A második kisebbségi sors éveiben a szlovenszkói magyar irodalom az anyaföld szeretőiének bűvkörében bontakozott ki. A múlt hagyományaiból táplálkozó sorsirodalom időszakát élte át, mely nélkülözte a tágabb légkört, az európaiság gondolatát. A kisebbségi magyar írók megritkult sora, a minőség-irodalomtól távolálló eredmények, az új útkeresés, új megnyilatkozásforma, terhes próbálkozások leplezetlenül magukon viselték a regionális jelleget, a második kisebbségi élért reflexirodalmának bélyegét. A pozsonyi Toldy Kör évkönyvei, irodalmi és honismereti füzetsorozatai s a pártnaptárak jelentettek korlátozott lehetőséget az írói megnyilatkozás számára. A rangot kapott naptárirodalom a kisterjedelmű olcsó füzertsorozatok, a Magyar Album kötetek lanúskodtak a máso dik kisebbségi sors szlovenszkói magyar irodalmának éiniakarásárói. Ezekben a rendsze résén megjelenő kiadványokban sorakozhattak fel a toll munkásai. Betiltásáig az Esti Újság és a vidéki hetilapok, majd az 1941. decem herében engedélyezel! Magyar Hírlap hasáb jai nyújtottak lehetősége; az írói alkotások közlésére. A magyar párt pozsonyi orgánuma fennállásának ideje alatt (1941—1944) rend szeresen közölte a baladó írók írásait. Itt jelentek meg Peéry Rezső, Szalatnai Rezső, a haláltábor elöl öngyilkosságba menekült Ke nedy Erzsébet, Ásgüthy Erzsébet, L. Kiss Ibolya, Mártonvölgyi László, Dallos István és mások írásai. Ez a hiányos felsorolás is azt mutatja, hogy alaptalan az a hiedelem, hogy a pozsonyi jjártlap elzárkózoli a haladó írók írásainak közlése elől. Ezen túl néhány önálló, kisebb-nagyobb terjedelmű írói alkotás jelent meg a nehéz esztendők kemény teltételei között. Aixin! ger László, Ásgüthy Erzsébet, Brogyáni Kálmán, Just Ödön, Környei Elek, L. Kiss Ibolya, Mártonvögyi László, Páll Miklós, Pozsonyi Anna, Putz Éva, Rehorovszky Jenő, Szalatnai Re zsö könyvei, valamint a Nyitrán megjelent antológiaszerű regionális kiadványok, amelyeklmn Boross Marcell, Dallos István, Faith Fiilöp, Hor váth Nándor, Kádár Kálmán, Kopcsányí Gyulu, Lelkes József Nándor, L. Kiss Ibolya, Lósy Bó ia, Lőrinczy György, Lyka Károly, Mártonvölgyi László, Pécsi Jenő, Peéry Rezső, Szathmáry István, Szeredai-Gruber Károly, Tóth Lajos, Thufóczy Károly, Vargha Sándor, Vajda Mária írásai jelentek meg. A megjelent kiadványok a pozsonyvidéki, vágvölgyi, nyitravölgyi, tátraaljai témakörükkel olyan tájegységi irodalmi megnyilvánulások voltak, melyek az anyaföld erejéből, múltjának történéseiből táplálkoztak, az anyaföld szívdobbanásainak rezonancái voltak. Ezek ben az években termelte ki a szlovenszkói anyaföld azt a különleges irodalmat, mely egy zárt földrajzi egység lélekförmáló humuszából sarjadt és izmosodott. A szlovenszkói kiadványokon túl a Budapesten megjelent anatológiák: „A szlovákiai magyarság élete 1938—1942“ (Athenaeum kiadás, 1942) és a „Szlovákiai Magyar írók Anthológiája (Singer és Wolfner kiadás, 1942) tanúskodtak a szlovenszkói magyar irodalom létezése és élniakarása mellett. Az elsőt szlovenszkói magyar írók szerkesztették, a másikban szlovenszkói írók szépirodalmi alkotásai jelentek meg. Abban az időben az átgondolt irodalmi tervet nélkülöző kisebbségi irodalompolitika szik lás talaján, az alapvetően megváltozott poli tlkai helyzetben, melyre országhatárok váltó zása, a gondolat béklyóba verése, lapbetiltá sok sora, a háborús világ eseményei nyomták letörülhetetlen bélyegüket, vált Szlovenszkón szállóigévé a mondás: „Ha a mi földünkön magyar szó csendül, az a mi lelkűnkben már ünnepi hang.“ DALLOS ISTVÁN
