A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
LOVICSEK BELA: BIZTOSAN CÉLBA ÉR — KERESSE FEL AZ AUTÓBAZÁRT Használt gépkocsik vétele-eladása GOND, KOCKÁZAT NÉLKÜL AUTÓBAZÁR ELÁRUSÍTÓHELYEK BRATISLAVA, Trnavská cesta 252, telefon 207-86 TRENŰÍN, Gottwald. nőm. 31 (a rendőrséggel szemben) BANSKA BYSTRICA, Partizánska cesta 2ILINA, Pivovarská ul. 6 KOSICE, Tr. Sovietskej armády 23, tel. 244-05 PRESOV, ul. Slovenskej republiky rád 101 Anyasors II. Rendkívül sok bajom volt a kislányommal. Ha csak tehette, mindig elssjäkütt hazulról. Érdekes módon mindig olyan kis barátnőket szerzett magának, akik fölött zsarnokoskodhatott. Kérem, én igazán nem szólok meg senkit, tisztelem az embereket, de vannak olyan családok, ahol csak szenny és ocsmányság látható. Legnagyobb bánatomra a kislányom mindig megtalálta az ilyen családokat. Nem egyszer hozott haza tatűt. Ha kérdőre vontam, szidtam, dorgáltam, lehajtotta a fejét és makacsul hallgatott. Nagyritkán fordult elő, hogy megfogadta: többé nem csavarog el. Az iskolában figyelmes és szorgalmas volt. Tanítói mindig csak dicsérték, aminek igazán, őszintén örültem. Mondja, melyik szülő nem örül, ha dicsérik a gyerekét? Nyolc éves korában hirtelen megbetegedett. Súlyosan. Egyik orvostól a másikhoz vittem, nem tudták megállapítani a baját. Végül bekerült a kórházba, ahol kivizsgálták. Nem mondták meg, mi a baja, csak annyit árultak el, hogy hosszabb kezelésre szorul. Teljes egy évig volt a kórházban. Negyedévenként egyszer látogathattam meg. Háromszor csak üvegfalon keresztül. Az első és a második látogatásomkor rám sem ismert. A sziveim akart meghasadni. Lefogytam. Olyan vékonyra aszalódtam, mint az ujjam. Miért ver annyira az Isten? — tettem fel többször is a kérdést. Soha senkinek rosszat nem akartam, nem is tettem. Ha édesanyám nem áll mellettem keményen, nem erősíti a hitemet és nem biztat, nem tudom mi lett volna velem. Nem tudtam én másra gondolni, csak a halálra. Elkeserítőnek és kilátástalannak láttam a sorsomat. Semmi és senki másom nem volt, mindent és mindenkit elveszítettem, amiért és akiért érdemes élni. Ráadásul a gyerekemet is veszítsem el? Elképzelheti, kérem, mit éltem át! ... Sokszor úgy éreztem, hogy kihagy a gondolkozásom, összefüggéstelen zagyvaságok forogtak az agyamban. Megtörtem, megfáradtam, de ezt is átvészeltem. Sokat kibír az ember, ha muszáj! Karácsony előtt hazaengedték a kislányomat. Ha maga látott boldog anyát, hát én az voltami Mint mikor megszültem. Ügy éreztem akkor, hogy másodszor született meg, sokkal becsesebb és kedvesebb ajándék volt számomra, mint először. Nagy karácsonyfát állítottam fel a szobáiban. Csupa fény és csillogás vette körül a lányomat. Elhalmoztam játékkal, ajándékkal. Láthatóan örült az otthonnak. Mindig rajtam csüngött, mint kicsi korában, s én nem győztem betelni vele. Talán soha boldogabb karácsonyom nem volt még. Aztán Iskolába járt, én meg dolgoztam. Sokat. Talán erőmön felül vállaltam, hogy minél több pénzhez jussak, hogy neki mindene meglegyen. Úgy öltöztettem, hogy senki szebben. Magamra alig adtam valamit, mindent csak neki, neki... A kilencedik osztályt kitüntetéssel végezte el. Hogyne örültem volna! Ugyanakkor azonban elkeserített az a tény, hogy eltávolodik tőlem. Nem volt már olyan bizalmas, mint korábban. Azelőtt minden kérdéssel — ami problémát okozott neki— hozzám fordult, sokszor túl sokat Is kérdezett. Most ez megszűnt. „Titkai“ voltak — tudtam, megéreztem. Később mások is mondták, magam is láttam, hogy fiúkkal jár, hol ezzel, hol azzal. Ha kérdőre vontam, csak a vállát vonogatta, s az én fülemnek szokatlan hangon mondta: — Ugyan, anyu, te mindenből olyan nagy ügyet csinálsz! Mások is járnak, mi van abban, nem dűl össze a világ! Hiába érveltem, hogy korai még, nincs annak semmi értelme, felhúzta az orrát és elszaladt hazulról. A nyári szünetben, egy szombati napon, gondosan készülődött. Kérdésemre, hogy hová megy, azt válaszolta: egyik barátnőjének születésnapja van, s házi-buli féle lesz náluk. Meghívták, odamegy. Bántott kissé a dollog, de nem szóltam semmit. Nem ellenkeztem. Magamban arra gondoltam, valóban ninc9 abban semmi rossz, ha elmegy a barátnőjéhez kicsit szórakozni, nem pelenkás már. Csak, tudja, az a mód, ahogy csinálta. Ügy viselkedett és készülődött, mint egy teljesen önálló, mindenkitől független nőszemély, aki senkihez sem tartozik. Mert ha elibém áll és azt mondja, anyukám, szeretnék elmenni Ide és ide, légy szíves engedj el, rendben van, menj, kislányom, szórakozz, de időben gyere hazai Nyugtalanul aludtam azon az éjszakán. Egyre az órát lestem, meg a bejárati ajtót, mikor nyílik. Elmúlik éjfél, semmi, senki. Odakint már szürkült, virradt, mikor hazajött — részegen. Ügy, ahogy mondom: részegen! Alig állt a lábán. Magam sem tudom, ml állt belém hirtelenjében: megpofoztam ... Nem szólt semmit, de olyan gyűlölködve nézett rám, majd megölt a tekintetével. Sosem felejtem el. Talán nem kellett volna bántanom. Ki tudja, helyesen vagy helytelenül cselekedtem-e? ... Tény, hogy attól a hajnaltól — ha lehet — még bizalmatlanabbá vált. Később minden rendbe jött, de csak látszólag. Mindketten érezhét 20
