A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
elé, s fellőtt egy rakétát. Abban a pillanatban a körülöttünk levő hegyekből ügy Jöttek le a németek, mint a sáskajárős. Minket és szomszédainkat lehajtottak a völgybe. A németek biztosra Jöttek, tudták a fegyverek és élelmiszerek rejtekhelyét. Úgy volt, hogy felgyújtják a házunkat. Ezt a parancsot később visszavonták. Lent az úton újabb németekkel találkoztunk. Antak vezette őket, mellette lépkeded az elfogott Knapp, a nyustyal Forradalmi Járási Bizottság tagja. Antek magához intette bátyámat: „Janó, hol a géppisztolyom?" — Megvanl — válaszolta neki Janó, és viszszament vele megkeresni a fegyvert. (Szerencséje volt Janónak, egyszer már majdnem odaadta valakinek, de még idejében meggondolta.) — Antek azt mondta, neki köszönhetjük, hogy házainkat nem gyújtották fel. A németek később nálunk rendezték bs a kommandót, azt tartva, hogy ha a partizánoknak megfelelt ... Mindenkit behajtottak Klenócra. Ott válogatta ki Antek a felsorakozott lakosság közül a partizánokat. Apánkat és bátyámat elsőnek szólította. A harmincnyolc megjelölt férfit bezárták a kocsmába. Nem voltunk rendesen felöltözve, nagy hideg volt, fáztunk ... Arra gondoltam, ml lenne, ha megszöknénk? „jaj, de fázom, menjünk be keresztanyámékhoz megmelegedni!" — mondtam. Alig néhány háznyira luktak onnan, ahol éppen álltunk. Kér, hogy nem beszéltem meg a dolgot anyámmal, alti megzavarodva ücsörgött. Egyedül indul tara hát el, már majdnem célhoz értem, de hátranéztem, Antek észrevett és rémparancsolt: „Gyere vlssszal" • Julika miért sir? — kérdezte anyámat gúnyosan Antek kapitány, miután a nagy hidegtől és Izgalmaktól sírva fakadtam. — Tudod te azt Jól! Jól elintéztél minket — JaJdult fel anyám. — És még kérded, miért sir? ~ Azok a bandák hozták magukra a bajt! — Bandák, azt mondod? Hiszen te is közéjük tartoztál! Próbáld meg letagadntl S most bandáknak nevezed őket?! — Nem vagyok én partizán! Német vagyok! — Ezt mondta, Így volt! — bizonyítja aradiamé. — A klenóctak befogadtak, mindennap máshol főztünk, hogy ételt vihessünk a kocsmába zárt férfiaknak. Később Nyustyára vitték őket, oda hordtuk az ételt. Julikénak egyszer sikerült találkoznia Jankóval, éppen két vödör vizet vitt, katonák kisérték, a nyakába ugrott, de a német katona úgy megütötte, hogy a hóba zuhant. Csak annyit sikerült megtudnia, hogy az ételt, amit hordunk, megkapják. Julika be-, Járt Nyustyára, s Igyekezett barátságba keveredni az örökkel. Azon volt, hogy engedélyt szerezzen a beszélgetésre. Sajnos, közben a férfiakat tovább vittték Besztercebányára, Nyltvára, majd a mauthauseni koncentrációs táborba. — Azután mi is megszöktünk, láttam, hogy fokozottabban gyanakodnak ránk, s valamire készülnek... A Borová mögötti tarkasodúkban bujkáltunk — mondja Julika. — Ott ápoltuk Borlszt, a sebesült orosz partizánt. Sikerült rendbehozni a sebét. Később mégis meghalt. Klonóc főterén temették el, majd porait hazájába szállították... A felszabadulás után kaptuk a hírt, hogy apámat és bátyámat Mauthausenban elgázositották. Anyám azon nyomban összeesett. A hír csak részben volt igaz, Apám nem tért vissza. De a tizenhét éves Jankó a csodával határos módon megmenekült. A koncentrációs tábor egyik őre közvetlenül a tábor felszabadítása előtt kiengedte a foglyokat és velük szökött. Először megkérdezte a csont és bőr mezítelen embereket, tudnak-e majd szaladni? Az igenlő vélasz után valóban utolsó erejűik megfeszítésével futottak. Az életükért, Közben tizenötöt agyonlőttek közülük. A többiek elérték az erdőt. Ott akadtak rájuk a felszabadító tankisták. Jankót hajóval szállították Bi atlslavába, onnan gyalog jött egészen' Grófiig. Amikor beállított, úgy néztünk rá, mfnt egy Idegenre, nem Ismertük meg, olyan állapotban volt. A gyengeség miatt nem értette saját hangját. Galuskáért könyörgött, főztünk neki, harmadnapra megdagadt. Egy évig feküdt, ápoltuk, küzdöttünk az életéért. Csak tojást és va|at ehetett. Ma már nős, Drletomában erdész. Antek — az árulő kém — Is elnyerte büntetését. 1946-ban, a rimaszombati börtön udvarán kivégezték. A tárgyalásra anyámat Is megidézték. Nem bírt uralkodni magán, puszta kézzel támadt az árulóra, úgy kellett lefogni. Brudíarné, a „partizánok édesanyja“ sir. Könnyei bizonyítják, Így volt, Julika minden szava igaz. Huszonöt év kevés volt ahhoz, hogy könnyel kiapadjanak. ARDAMCA FERENC ,Farkasadé' a begyekben Felkelési napló - képekben A felkelek uliiaíera átállt szlovák csapatuk egy páncélvonata CSTK felvételei Partizánok a Spania völgyben Földkunyhö — semljanka. Kegyelettel érzik ét ápolják • bőst partlzánharcok beszédes emlékeit a hegyekben
