A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
A névtáblán ez állt: Lajtai Zoltánné. Vörös a fehéren. Becsöngetek — gondolta. Megnyomta a gombot. Rövid, rövid, hosszú. Így beszélték meg. Nem, nem ő. Magda és Lajtai Zoltánné, azaz Eszter. Még sosem látta. Most csupán közvetítő. — Egyedül van. A férje kéthónapos katonai szolgálatra vonult be. Nagyon csinos asszony, nehogy elcsavarja a fejedet — csipkelődött vele Magda. — Tudja, hogy megyek? — Kis butus — csitította a lány —, úgy várja a pulóvert, mint kakas a hajnalt. — Mint kakas a hajnalt? Magda nevetett. Imádta, ahogy emlegette, a népies szólásokat. Várakoztatják, annyi szent. Talán elvétette? Újra: rövid, rövid, hosszú. Kattant a kulcs. — 0, hát ily korán? Várom, mint a hajnalt. — A nő haját igazgatja, mikor ezt mondja. Ezek összebeszéltek — gondolta. — Kicsúfolnak. — Jöjjön tovább — mosolygott rá a fiatalasszony. — Jő napot kívánok — mondta. — A pulóver, amit tulajdonképpen Magda készült elhozni, de tudja, az örökös táncprőbák ... — Semmi mentegetőzés — ez szigorúan hangzik —, hivatalosan még nem ismerjük egymást. Esztinek hívjon. Utálom a kimértséget. — Péter, Ács Péter. Hirtelen nincs mit mondania. — Á, de mi van a meglepetéssel? — A fiatalasszony egyszerre izgatottá válik. — így. ni — mondja, mikor a madzag elpattan az olló harapása alatt. — Csodálatos — mormogja —, csodálatos. A nő huszonötéves lehetett. Függőlegesen csíkozott zsákruha volt rajta és égővörös haját toronyba tűzte. Nem volt légies, de kisportolt, ruganyos termetű. A heverő fölé hajolva a pulóver anyagát vizsgálta és Péter így jobban szemügyre vehette. Tudna szeretni — állapította meg. Elégedetten, gyönyörködve nézte az asszony hajlott hátát, karcsú lábát, azt a két kicsi izmot, az ikreket. — Hülye vagyok, örökké a nemiségen jár az eszem. — Magda biztos volt benne, hogy tetszeni fog a pulóver — mondja Péter, akit már zavart a hosszú hallgatás. — Tetszeni — utánozta Eszter —. Valósággal őrjítő. — Azzal meglebegtette a fiú szeme előtt, őrjítő — tette hozzá nyomatékkal. A fiú kicsit elmosolyodott. — Főzök kávét — mondta élénken Eszter —, addig szórakozzon. Van itt egy csomó érdekes folyóirat. Vigyázat, dobom! Sikerült elkapnia. — Ez jó lesz. — Egy röpke pillanat — és eltűnik a konyha ajtaja mögött. Nafene. Ez itt mi? Félmeztelen nő. Nézzük tovább. Félmeztelen nők és férfiak. — Ez jó kis macska — gondolta Péter. — Elmegy kávét főzni és tdedob egy pornográf kacatot. Nem szabad elhamarkodni a dolgot. Ez a nő mindenáron ki akar provokálni. Összebeszéltek. Semmi kétség. A legjobb barátnők. Magda és Eszter. Jól hangzik. Hűségpróba? Csapda? Majd meglátjuk, ki esik bele. Csak gyere, te csábító, összeesküvő. Meglátjuk, meddig kemény a tojás. Meddig kemény a tojás? Persze, Magda és a népiesség. Jó, ha ilyen ínűvelt lánnyal járhat valaki. Férjes asszony. A férfi távol. Egy egészséges fiú és egy egészséges nő Ha szoknyavadász lenne, habzsolhatná a tejfölt. Egy ideig. De ő fütyül az érzékiségre. Most az egyszer. Ám, ha nagyon elfajulna a dolog, akkor megmutatja. Mit lehet tudni? Talán nem készítettek semmi csapdát. Egyszerűen tetszik a nőnek. Miért ne? — Minden a legkülönbözőbb helyeken van nálunk — Eszter élvezettel magyarázott. — A cukrot a legnehezebb megtalálni. Meg a gyufát. Mindent a bútorok mögött kell keresni. Letette a csészéket és leült. — Hány cukorral kéri, Péter? A nevemen szólít. Ez világos. — Hát — felelte fontoskodva —, az attól függ. Ezt értse meg valaki. Eszter várta a magyarázatot. — A szervezetemtől, mikor mennyit kíván — fűzte hozzá. A nőnek ez tetszett. — Én mindig eggyel iszom. így kívánja a szervezetem, Elhallgattak. Valamit szólni kell. — Mikor ment el? — szólalt meg Péter, vigyázzva nehogy kiejtse 5 nevet. — A férjem — mondta könnyedén a fiatalasszony —, három hete lesz, hogy behívták. Még egy hónapig lesz távol. — Igen — mondta Péter —, Magda említette nekem. — Persze, itt volt, mikor elbúcsúztunk. Nem tudtak miről beszélgetni. Lehetetlen a viselkedésem — állapította meg magában a fiú. A legokosabb, ha távozom. Mit Is találjak ki? Az asztal alatt* megpillantott egy morzsát. Lábát kinyújtotta, de igyekezete, hogy közelebbről szemügyre vehesse, miután magához húzta, hasztalan volt. Egy pillanatig arra gondolt, mennyire bizarr ötlet, hogy a morzsával törődik. A csend egyre sűrűbb, fojtogatóbb lett. Sikerült a morzsát eltolni eredeti helyéről. Lábával már nem érte el, így az egész kísérletet abbahagyta. Eszter kezébe vette a csészét és látni lehetett rajta, hogy érdekes mondanivalója van. Váratlanul megszólalt a csengő. Valaki élesen, hosszan csengetett. Aztán újra. — Hát ez ki lehet? — kérdi Eszter meglepődve és felállt, kimegy ajtót nyitni. Itt az alkalom lelépni. — Szervusz, drágám! — a hangok betöltik az egész folyosót és az előszobát. Uram bocsá. Megjött Lajtai Zoltán, a-tizedes. Péter nem érzett semmi felindulást; nyugodtan ülve maradt. Csak semmi kapkodás. — Zoltánl — kiáltja Eszter, örömet és meglepetést színlelve, de hangiába némi bosszúság vegyült. — Elengedtek? — kérdezi érdeklődéssel, hogy ellensúlyozza az előbbi hangárnyalatot. — A parancsnok jó barátom. Sikerült egy napot kiügyeskednern nála. Ránéz a feleségére és boldogan, kicsit huncutkodva azt mondja: — Ma este agyonszeretlek. — Látogatóm van, Zoltán — mondja Eszter és aggódva figyeli férje arcát. — Látogatód? KI? — förmed Eszterre ingerülten; egyszeriben olyan érzése támad, hogy megcsalták. — Ne kiabálj és ne csinálj cirkuszt! — suttogja a fiatalasszony, majd hangosan folytatja: — Magda barátja, az a táncos fiú. Hisz sokat beszéltünk róla. — Akkor nem zavarok — mondja a férj kicsit hangosabban, mint illene, — úgyis van elintéznivalóm a városban. A barátom elvisz a kocsijával ... — Ne járasd le magad — sziszegi a fiatalasszony. — Ne légy már olyan csacsi — tette hozzá vidáman, és behúzta férjét abba a szobába, ahol Péter ült. — Ismerkedjetek meg — mondta. — Ács Péter — nyújtotta a kezét a fiú. A családi botrány a levegőben lógott. A kinyújtott kéz már-már viszszahúzódott. . — Lajtai — mormolta az egyenruhás férj. Kezet fogott a fiúval. — Megyek borotválkozni — mondta közönyösen és bement a fürdőszobába. — Eszti — kiabál a feleségére — mivel borotválkozzam? Hol vannak a dolgaim? Ki használta ezeket? — Elraktam — csitítja Eszter és rendet csináltam. Mindjárt hozom. Várj egy pillanatig. — Hagyd, nem kell. Nem borotválkozom. Készíts kávétl — ezt már parancsolta, és kijött a fürdőszobából. Péter ül és figyel. Lassan megérzi, hogy itt már nem kíváncsiak rá. A kávé még gőzölög. A férjre úgy néz, mint valami különlegességre. Akaratlanul is megvonja a vállát. Eszter tudja, hogy a házban nincs több kávé. — Sajnos — kiáltja a konyhából —, épp most fogyott el az utolsó adag. Péter ránéz a még érintetlen kávéscsészére és azt gondolja: — Ez a fekete úgysem engem illet. Mutatja a férjnek: — Nem ittam belőle. Azzal feláll és érintetlenül otthagyja a még gőzölgő kávét. ziRiG Árpád ... holnapra... Csillagporát hullatja az idő szétperelem fiatalságom lázát aprő ördögök lobogtatják a suhanó percek palástját -a világ megszokja a változást a csend napról napra érik bennem sápadt képernyő előtt tanulom hogy holnapra mit kell elfelednem SZÁLAI PIROSKA a fák beszélgettek: „Mi lesz, ha majd a viz elfolyik mellőlünk és gyökereink már nem tudják visszahívni?“ Valaki az éjjel meg akarta fojtani a fákat. SZALAI PIROSKA szemem előtt A szénné égett vázában fellobogott az ág füstölgött a levegő sárga por hullott a fehér asztalra 16
