A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
Van abban bizonyos törvényszerűség, ha a lírikus néhány verseskötetének megjelenése után prózával is kísérletezik, esetleg fel is hagy a versírással s epikussá válik. A költői pályának ezt a fejlődési szakaszát aránylag gyorsan érte el Gál ándor, akinek csak néhány évvel ezelőtt jelent meg két verseskötete, s 1968-ban már elbeszéléseit is kiadták Nem voltam szent címmel. Gál tipikus kísérletező mind a lírában, mind az epikában, s tulajdonképpen most sem műfajt cserél, hanem a költői kifejezés különböző formáját, módját keresi. Tavaly megjelent kötetében hagyományos és modern, formabontó elbeszéléseket is találunk. Az elbeszélések sajátossága az is, hogy többé-kevésbé lírai, szubjektív jellegűek: a történetek központi hősét vagy saját magáról, vagy hozzá közel álló személyekről mintázta. Hagyományos jellegű elbeszélései közül legjobbnak tartjuk az Akinek fél szemét kiharapta a kutya címűt. Elmondja benne, hogy egy kislánynak fél szemét kiharapta a kutyájuk, és emiatt kamaszlány korában is fél embernek érzi magát, hiányosság! komplexusai támadnak. Egyszer, szőlökapálás közben megtetszik a csősznek, s nem védekezik, amikor az magáévá teszi. Terhes lesz, az iskolában elájul; anyja ezen megbotránkozik és gyalázatot emleget, de ő büszke arra, hogy ebben a dologban megelőzte lánytársait, ennyivel több lesz náluk. Műtét után, a fehér kórházi ágyon rádöbben arra, hogy valamit elvettek tőle, s viszszazuhan alacsonyabbrendűségi érzéseibe: „Nincs kivezető út, nincs felemelkedés, nincsen semmi remény.“ Az idézett elbeszélés lényegében megegyezik a hagyományos: boccacciói, mikszáthi típusú novellával. Egy eseményre koncentrálja mondanivalóját, kevés szereplője van, tömören jellemez, csak a lényegest mondja el stb. Van azonban olyan sajátsága is, amely itt szinte lényegtelennek, bevezetőnek tűnik, de a legtöbb Gál-elbeszélésben a hagyományostól eltérő epizódként van jelen. Az említett történet előtt Gál azt is előadja, hogyan harapta ki a kutya a lányka szemét, de ezt oly tömören, a főcselekménynek alárendelve teszi, hogy itt lényegében megmarad a cselekmény egysége, ami pedig a legtöbb elbeszélésében nincs meg. Gál elbeszélései általában nem novellisztikusak, hanem olyanok, mint egy regényrészlet: gyakran különböző eseményeket ad elő bennük, s a bevezetést nem rendeli alá szorosan a főcselekménynek. Néha nincs is központi cselekmény, hanem csak többé kevésbé összefüggő epizódokat vagy Jírai emlékeket olvashatunk. Különböző kalandok előadását, egész cselekménysorozatot találunk például a Nem voltam szent című elbeszélésben. Riportszerű, tényeket megállapító bevezetéssel kezdődik: „Most érkeztem meg egy drámai fesztiválról. Az idő: 0 óra 30 perc, tehát nem május ötödiké, hanem hatodiké van. Napok óta így élek: tegnap is ma fekszem le, s ma is holnap... A teret A modern forma kialakulása GOI Sándor elbeszéléseiben itt, az albérleti lakásom előtt kivilágították, eddig észre se vettem.“ Azután egész pontos leírást olvashatunk a szerző albérleti lakásáról, majd egy, az ablak alatt lejátszódó éjszakai jelenetről. A továbbiakban az író bemutatja lakótársát, a szoknyavadász Lalit, aki megkéri őt, hogy a következő éjszakára maradjon házon kívül, mert új nőjével szeretne Itt hálni. Az íré ezután részletesen elmondja, hogy hősünk mégsem utazik el, hanem mulatőba megy, meghódítja Hankát, és egy villa kertjében szeretkezik vele. Amikor hazamegy, Lalit egy félig meztelen, csöppet sem szemérmes növel az ágyban találja, s mivel úgysem tudna mellettük aludni, elrohan a városba. Másnap a szerkesztőségben álmosan végzi munkáját, s elhatározza, hogy néhány napra hazautazik falura. Azért írtuk le részletesebben, az elbeszélés tartalmát, hogy lássuk a cselekménysorozat különböző részeit, amelyek részben a szerkesztő, részben pedig Lali kalandját adják elő, s egy kisebb epizódban a lakásadónő úri mentalitását Is megismerjük. Az elbeszélés tehát nem koncentrál egy eseményre, a lazán összefüggő történeteket egy fiatalember kalandjainak lehetne nevezni, s ez a megnevezés egyúttal az írás műfaji sajátosságát is jelöli. Még szerteágazóbb kalandokból, riport- - szerű részletekből áll a szimbolikus című elbeszélés, a Kör. (A szétfolyó cselekmény alapján inkább „Foltnak“ lehetne nevezni.) A kötet formabontó, modern elbeszéléseiről tehát megállapíthatjuk, hogy szerkezetük nem eléggé egyöntetű, hiányzik belőlük a tömörség; epikai kísérletek ezek, amelyek egy új műfajú elbeszélés megalkotásához vezetnek. Erre az új elbeszélésfajtára, sajnos, a kötetből egyetlen hibátlan példát sem tudunk idézni, de Gálnak azóta megjelent Elsőosztályú magány című elbeszélése (Irodalmi Szemle, 1969. 3. sz.) már sikerült mintaként elemezhető. Az Elsőosztályú magány különböző epizódjait a lírai szubjektum (a költő gyermekkori emlékei) és a jelen Idő (utazás gyorsvonaton) fogja egybe. „Ülök itt, a barna bársonnyal bevont ülésen, fejemet a fehér huzatú párnának támasztom, és nézem a szemben levő üres üléseket..Ilyen riportszerű megállapításokkal kezdődik az elbeszélés, majd a lírai víziók, a száguldó magánnyal kapcsolatos filozofálgatás után következik az első emlék-epizód. Falusi kocsiszínjükbe temetik el Szomszéd Jóskát, jászolból készített koporsóban. A párbeszédekből megtudjuk, hogy a szerző még csak gyerek, az esemény ideje: amikor a második világháború falujukhoz ér. Az eset különösségét fokozza az a körülmény, hogy a szomszéd nem golyótól halt meg, hanem sok spirituszt Ivott, s utána nem tudtak vele tejet itatni, mert már az egész faluban levágták a teheneket. A szerző visszazökken a jelenbe, aludni szeretne, s itt következik a második emlék. Az iskolaudvarra összehordják a hullákat (bizonyára szovjet katonákét), a fogságból szökött Kaszás Laji ássa ki és szedi össze őket. A szerző közelebbről szeretné látni a bűzös munkát, de elzavarják. Űjabb visszazökkenés után a harmadik epizódból megtudjuk, hogy a háború elvonulása után is sötét emlékek maradtak. A szerző apja nem tért haza, a falut kitelepítés fenyegeti, Kaszás Laji kezében felrobbant egy kézigránát. A következő filmszerű képváltás után a negyedik epizódból megtudjuk, hogy a fiút anyjával együtt vagonba rakják, s a téli hóban kiteszik egy távoli állomáson. Velük együtt visznek egy tanítót, akinek útközben meghalt csecsemő-unokáját egy üres bőröndbe fektetik. Ilyen komor emlékek élnek az utasban, ezért „az első osztályú fülke olyan, mint egy nagy koporsó“. Számos kisebb epizód és lírai emlék van még ebben az érdekes, modern formájú elbeszélésben. A hagyományostól eltérő, újszerű sajátsága ennek az elbeszélésnek a cselekmény és az idő egységének felbontása és az elidegenedés bemutatása. Mindezt részben megtaláljuk Gál régebbi elbeszéléseiben is, de azok kevésbé sikerült kísérletek, nem tudta bennük megvalósítani a különböző elemek harmóniáját, a mű egyöntetűségét. Gálnak a modern elbeszéléssel való kísérletezéséből többféle tanulságra lehet következtetni. Ilyen pl. a szerkezetre vonatkozó: az egyes epiződokből csak akkor sikerűi egyöntetű művet kovácsolnia, ha azok egymás közt arányosak, a lényegre koncentráltak, tömörek. Ellaposodik az elbeszélés, ha nincs benne jelentős, különös esemény vagy események (ilyen pl. a Hotel Ipszilon). Az epizódokra bomlő, különböző módon érintkező cselekmények létezése egy elbeszélésben azt is jelenti, hogy elmosódik a merev műfaji határ közte és a regény között, s a modern irodalomban számos olyan mű születik, amely kisregénynek, de elbeszélésnek is tartható. Gál Sándornak sikerült bebizonyítania, hogy a korszerű epikának nem kell ragaszkodnia a klaszszikus szabályokhoz, de műveiből az Is látszik, hogy a modern elbeszélésnek is megvannak a nélkülözhetetlen belső törvényszerűségei. CSANDA SÁNDOR Szántó György: Hajdútánc Óriási körkép a XVII. század elejének Erdélyéről meg az egész három részre szakadt országról, amelynek nyugati részén a bécsi császár az úr, közepébe a török ékelődött be hatalmasan, és csupán a keleti kis haza ápolja a magyar nemzeti létet, küszködik a külső ellenségekkel és a belső bajokkal. Nagyravágyó és sokszor tehetségtelen fejedelmek, nemegyszer züllött és jellemtelen hatalmaskodök veszélyeztetik a magyarságnak ezt az utolsö mentsvárát, de a jóakaraté és rátermettebb vezetők se járnak mindig szerencsével, a csüggesztő közép-euröpal politikai helyzetben zátonyra fut nem egy lelkes és önfeláldozó vállalkozás. Illyés Gyula: Kháron ladikján Nemcsak a magyar Irodalomban, de a világirodalomban Is hiába keresnénk hasonlú igényű és hasonló hitelű könyvet az öregedés tüneteiről, illetve magáról az öregedésről. Esszé-regényében Illyés Gyula itt olyan kérdésekkel néz szemben, melyek a létezés legizgalmasabb kérdései, s amelyeken mindannyian személyesen érdekeltek vagyunk már-már fiatalon Is, hisz — ahogy a költő mondja — Kháron ladikja már jóval a halál előtt elindul velünk, hisz a halál születésünktől fogva magzatunk. S így lesz érthető az Is, ahová Illyés e gondolat fonalán eljut: „Az öregség voltaképpen az egyetlen kérdése minden elképzelhető filozófiának." Ez a felismerés, amelyből — a szembenézés bátorsága mellett — a könyv ihlete táplálkozik, azzal válik teljessé, amire Illyés tulajdonképpen egész könyvével figyelmeztet, hogy „minden filozófia — s minden költői lobogó elszántan és következetesen a halál — a biztos vesztés — ellenében lobog. Oly kitartóan, hogy már-már reménnyel.“ Máté György: Lyukkártya Egy kisvárosban váratlanul meghal Szabó tanár úr, aki negyvenéves működése alatt gondosan került minden állásfoglalást, s ezt annál Inkább tehette, mert matematikát tanított. A meglepetés erejével hat hogy hagyatékában hatalmas lyukkártyaköteget találnak, amely hatezer tanítványának az adatait és jellemzését tartalmazza. A hagyaték korlátolt, gyáva vagy közönyös átvevői nem tudnak mit kezdeni az értékes anyaggal, és Így annak nagy része széthányödlk. A véletlen jóvoltából azonban néhányat sikerül megmenteni, a hozzájuk csatolt függelékkel együtt. S ezekből kirajzolódnak a kisváros életének jellegzetes fonákságai. Máté György kiváló megfigyelőképességgel és fanyar, kérlelhetetlen humorral pécézi ki azokat az emberi és társadalmi fogyatékosságokat, amelyekkel nap nap után találkozunk. ÚJ „görbe tükör“ gyűjteménye találó, mulatságos és elgondolkoztató egyszerre. Tamás Áron: Ábel a rengetegben Szakállas Ábel, Tamási áron feledhetetlen s méltán egyik legnépszerűbb regényfigurája, tizenhat éves korában a havasok közé kerül erdöpásztornak, s a havasi erdők elemien szép s elemien embertelen világában, ahol a társadalmi törvények barbár elvadultsággal érvényesülnek, fenyegetetten és már-már végzetesen bekerítve, folyton megújúló Izgalmak és veszélyek között. egyszél magában kell helytállnia. Tamási ifjú emberét a természetes okosság, a számonkérőket és a rablókat egyaránt kijátszó teleményesség, s kiolthatatlannl sugárzó és szikrázó életöröm és a helytállás megrendítően szép s megtörhetetlenül makacs szándéka védi meg a külvilág félelmetes, fenyegető hatalmától. Az Abel a rengetegben a XX. század magyar Irodalmának nagyszerű, a maga nemében páratlan alkotása, melyben ,,az ember! fantázia őst és naiv plkareszkje: a népmese“ teremtődik újra, a költészet ősi, tehát örökké korszerű eszközeivel — s a remekművek szintjén.
