A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-10 / 32. szám
Ml lesz ebédre? Favágás Csemadok KB országos elnöke, Tolvaj Bertalan, a szlovák kormány nemzetiségi titkárságának vezetője, Németh Jenő mérnök a mezőgazdasági miniszter helyettese, Robert Harenőár mérnök, a SZGY1SZSZ elnöke, Anton Mlklts, FrantlSek Solár, Ott Moncmann, Baltazár Dubeh, jozeílna Heroldová az ifjúsági szervesetek elnökei, Michal Horváth SZNT képviselő, Lukács Tibor, az Iskolatlgyi Minisztérium dolgozója, Mihály Géza a nemzetiségi titkárság dolgozója, Polák elvtárs az érsekúpvári járási pártoizotiság vezető titkára, Jankovszky elv társ az érsekújvári járási pártoízottság ideológiai titkára. Külföldi vendégek: Dr. Czine Mihály irodalomtörténész, Dr. Kriza Ildikó és Hoppál Mihály a MTA Néprajzi Intézetének tudományos munkatársai, a Kiiencek Társasága Irodalmi Csoport 3 tagja: Ferenczy Krisztina, Oláh János és Uttasy József, Gion Nándor újságíró Jugoszláviából, A táborbontás előestéjén a nagy tábortűznél került sor a NYIT 'kiértékelésére. Ennek keretében Duka Zólyomi Árpád mérnök, táborparancsnok elmondta, hogy az idén kb 400^an táboroztak; akadt olyan nap is, amikor 320 résztvevője volt a tábornak. Átlag 250 fiatal ált naponta a táborban. Szociális összetétel szerint a középiskolás, tanonc, főiskolás, munkás, földműves, edagógus fiatalok alkották a táborozok zömét, e kisebb arányban sok más egyéb foglalkozású fiatal is megfordult a táborban, 15—35 évig. A korátlag azonban 20 év körül mozgott. Az idei NYIT jelentőségét abban látja, hogy a magyar fiatalokra erősen felfigyeltek az ifjúsági szervezetek vezetői. Robert Harenőár mérnök, aki megnyitotta a táborozást és a többi ifjúsági vezető is elismerőleg nyilatkozott a magyar fiatalok eme akciójáról, jónak és hasznosnak tartják. Duka Zólyomi szavait itt megszakítva, csak annyit szeretnénk hozzáfűzni: reméljük, hogy ezek után a SZGYISZSZ Központi Tanácsának elnöksége rövid Időn belül tőváhagyja a MIKT statútumát és jogkörét a magyar fiatalok igényeinek és szükségleteinek megfelelően. Duka Zólyomi ezek után megköszönte vala mennyi táborozónak a résztvételét, megköszönte a jelenlevő helyi szervek vezetőinek a segítségét és a vendégszeretet, majd Bertók János kéméndí HNB titkárának és Keiecsényi Rudolf szövetkezeti szövetségi elnöknek szerény ajándékot nyújtott át. Duray Miklós a tábor parancsnokhelyettese értékelte a tábor belső életét és a műsorok lefolyását. Számos pozitívum mellet a hiányosságokra is rámutatott. Akadtak problémák a szervezésben, a rendfenntartásnál stb. Problémát okozott a műsorok, viták megszervezése. A jövőre nézve a táborozóktól nagyobb fegyelmet kért a vitákon való résztvétel terén, azt kérte, hogy ne csak egy kisebb számú állandó törzsgárda kapcsolódjon be a vitákba, hanem a táborozók nagy része. Erre vonatkozólag a jövőben dönteni kell, hogy a kiszélesedett táborozást ebben a formában meg lehet-e továbbra is rendezni. A tapasztalatok leszűrése után a magyar fiatalok bizonyára megtalálják azt a formát, amely legjobban hozzájárul mozgalmuk egységének fenntartásához. Végül is mindent egybevetve ez a táborozás újabb színfolttal gyarapítja a csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalmat. Lehet, hogy nem a legékesebb színfolt lesz, de a színek harmóniájához feltétlenül szükség van rá. VARGA SÁNDOR Izgalmas csata a háló alatt hasonlóan naponta egy-egy társadalmi, kulturális vagy tudományos probléma képezte a vita tárgyát. A vitát meghívott előadók vezették be. Az idei táborozás vitatémái a következők voltak: általános helytörténeti előadás, a néprajzkutatás problémái, egybekötve a néprajzi kiállítás megtekintésével; vita a költészetről — a Kiiencek Társaságának bemutatkozása; előadás és vita a csehszlovákiai magyar humán és műszaki értelmiség társadalmi feladatairól; közgazdasági szakszeminárium; vita ískolaügyi problémákról; vita a csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalomról; a kis népek, együttélése Közép-Európában, különös tekintettel a szlovák —magyar viszonyra, előadás és vita. Ezenkívül a tábor résztvevői hajókiránduláson vettek részt Esztergomban és Visegrádon. Július 24-én este pedig a fa'u lakossága részére kultúrműsort adtak a táborozók. A NYIT vendégei és előadói az idén a kővetkezők voltak: hazai vendégek: Dr. Szabó Rezső az SZNT alelnöke, Dobos László miniszter, a Fürdés