A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-03 / 31. szám

4Á 0Í&e#tal<lí£ dt/H táfrdM üf: ■ Aki járt Pozsonyban, az bizonyára megfordult már a város központját képező Szlovák Nemzetit Felkelés téren, és megállt a Mandsrla-torony­­házzal szemben levő plrostéglás épülettömbben elhelyezett nagy mű­­keresikedés előtt. Igen, a járókelők túlnyomó része megáll itt, hogy el­­gyönyörködják. az óriási kirakatüveg mögött kiállított festmények, akva­­rellek, grafikák, művészi reprodukciók, kisebb-nagyobb plasztikák, kü­lönböző eljárással készült faliszőnyegek stb. valamelyikében. Ám ez a bolt, ahogy a neve is elárulja: Dielo, podnik Slovenského fondu \<j­­tvarnfch umení (magyarul: Alkotás, a Szlovák Képzőművészeti Alap vállalata) nemcsak az említett műalkotások bőséges tárháza, de látha­tunk itt modem vonalú, ízléses mübútorokat, szőnyegeket, vázákat, ha­mu-, ill. gyertyatartókat is — egyszóval megtalálható Itt mindaz, ami az ún. alkalmazott művészet körébe tartozik. jómagam naponta elmegyek a szóban forgó bolt előtt, ám ritkán tör­ténik meg, hogy — hacsak néhány percre is — meg ne álljak valame­lyik kiállított tárgy előtt. Gyakran be Is megyeik a boltba, hogy köze­lebbről szemügyre vegyem a kiszemelt dolgot, fis akkor mindig kelle­mes meglepetésben van részem, mert az elárusítók — noha már elég régen tudják, hogy többnyire csak nézelődni meg kérdezősköídnl szok­tam, s a vételre csupán nagyritkán szánom el magaim — mindig a leg­nagyobb készséggel állanak a rendelkezésemre. (Ez nálunk, sajnos, igen ritkán történik meg, és ezért mindig meglepő.) Ha valamit túl drágának találok, mutatnak helyette mást, olcsóbbat, és ha az sem tetszik, elém raknak helyette még vagy két tucat hasonlót — és ami talán a legmeglepőbb, nem sürgetnek, hagyják, hogy nyugodtan meg­nézegethessem az illatő holmit. S ha már néha restellem a sok váloga­tóst és udvariasságból meg akarok venni valami olcsóbb dolgot, több­nyire ők szoktak lebeszélni róla, mondván: „Ha nem tetszik, fölösleges megvennie, mi nem azért vagyunk itt, hogy mindenáron rásozzunic vala­mit a vevőre. Ha ma nem talált olyat, ami tatszene önnek, jöjjön el néhány nap múlva, s az új kollekciónkból talán majd jobban tud vá­lasztani.“ S ha akkor sem csinálunk vásárt, azért sem neheztelnek, ajánlanak egy későbbi Időpontot. így akarva-akaratlan megismertetnek a képzőművészek legújabb alkotásaival, csiszolják ízlésemet — egy­szóval afféle állandó táratlátogatóvá nevelnek. És nemcsak engem, ha­nem minden vevőjüket, aki gyakrabban megfordul boltjukban, és haj­landó ott néhány percig elidőzni. Egy ilyen — már-már meghittnek minősíthető — vevő-elárusító be­szélgetés során tudtam meg, hogy ez a más boltokban nemigen tapasz­talható udvarias és készséges kiszolgálás nem csupán az Itt dolgozó elárusítók egyéni érdeme, hanem a Szlovák Képzőművészeti A'ap Die­­lo boltjainak (ti. Szlovákia területén több van belőlük) szigorú és előre leszögezett alapelvei közé tartozik, melyeket e jubileumi esztendőben szeretnének a lehető legkövetkezetesebben alkalmazni. Habár nemigen szokás kerek évfordulókon adás-vétellel foglalkozó vállalatokról megemlékezni, ettől eltekintve én mégis elhatároztam, hogy felkeresem ez alkalomból a Dielo vállalat Igazgatóját, Pavol Chro­­chock? elvtársat, és megkérem, mondjon néhány szót olvasóinknak a vállalat eddigi munkájáról, küldetéséről és terveiről. — őszintén szólva jólesik hallanom, hogy vevőink meg vannak elé­gedve szolgálatainkkal. Habár vállalatunk nemcsak műalkotások áru­sításával foglalkozik, egyik legfontosabb feladatunknak, mondhatnánk úgy Is, küldetésünknek tartjuk, hogy mint közvetítők élő kapcsolatot teremtsünk hazai képzőművészeink és a nagyközönség között. A Szlovák Képzőművészeti Alap Dielo vállalata ebben az évben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját, beleszámítva a Dielo előd­jének, a Tvar szövetkezetnek néhány éves tevékenységét is. — Ha jól tudom, az önök vállalata jóval szélesebb körű tevékenysé­get fejt ki, mint elődje, a Tvar szövetkezet. — Igen, míg a Tvar csupán egyes műalkotásokat árusított a szocia­lista szektor számára, addig mi a műalkotások tömeges árusítását tűz­tük ki célunkul a nagyiközönség számára. Tevékenységünk azonban ez­zel korántsem merül ki. A műalkotások árusításán kívül ún. képzőmű­vészeti akciók keretében készítünk megrendelésre: épületterveket, szob­rokat, emlékműveket, plakátokat, emlékérmeköt, falfestményeket, mozai­kokat, művészi fényképeket, restaurálunk műemlékeket; vállaljuk hazai és külföldi tárlatok, 111. kiállítások megrendezését, továbbá műalkotások külföldre történő szállítását. A nagyközönség képzőművészeti tájékozta­tására felhasználjuk valamennyi tömegtájékoztató eszközt (televízió, rádió, sajtó, saját folyóirat és időszaki kiadványok). Ezenkívül képző­művészeit! tájékoztató szolgálatot létesítettünk, mely valamennyi érdek­lődő (rendelkezésére áll. — Amint hallottam, a Dielonak nemcsak Pozsonyban vannak boltjai, hanem Szlovákia más vidékein is. — A bratislavaí három bolton kívül még Pieáfanyban, ZilLnán, iMartin­­ban, Banská Bystrlcán, Lipt. Mikuláson, SplSská Nová Vesen, Kassán, Eperjesen és Michalovcén vannak még kirendeltségeink. Végezetül még meg szeretném jegyezni — fűzte hozzá Chrochock^ elvtárs —, hogy vállalatunk a képzőművészei minél szélesebb körű népszerűsítése érdekében évenként nagyszabású tárgysorsjátékot ren­dez, melynek keretében valóban értékes dijak (komplett lakószoba be­rendezés, eredeti festmények, 10—15 000 koronás külföldi utazások stb.) szerepelnek. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a Szlovák Képzőművészeti Alap vállalata, a Dielo az elmúlt h{tsz esztendő folyamán valóban derék munkát végzett a különböző képzőművészeti alkotások népszerűsítése terén s ezért megérdemli valamennyiünk elismerését. — pl -fi. Dubravec: Tavasz a hegyekben, fametszet Szabadságunk országúján Az idén ünnepeljük a Szlovák Nemzeti Felkelés 25. évfordulóját, s ugyancsak ebben az évben kezdődik Csehszlovákia felszabadulása 25. évfordulójának ünnepségsorozata is. Hazánk népe megbecsüli hőseit, azokat, akik negyed századdal ez­előtt életüket áldozták szabadságunkért; maradandó emléket állít a szovjet, szlovák, cseh, francia, bolgár, román és magyar partizánok­nak, akik hazánk területén harcoltak, valamint a második világhá­ború polgári áldozatainak. Számtalan emlékmű idézi, tartja ébren a harcok és a hős harcosok emlékét. Aki hazánk természeti szépsé­gekben bővelkedő tájait járja, kegyelettel áll meg a monumentális emlékművek és -táblák előtt. Élenjáró képzőművészeink tudásuk legjavát adva örökítették meg a felszabadító harcokban részt vevők hősi tetteit, áldozatkészségét. Az SZNF 25. évfordulójával kapcsolatos nagyszabású ünnepség sorozathoz szerény eszközeinkkel szeretnénk mi is hozzájárulni. A Hét szerkesztősége a Szlovák Képzőművészeti Alap Dielo vállala­tával közösen — melynek jelentős szerepe volt az országszerte lát­ható emlékművek realizálásában — képes rejtvényversenyt rendez a „szabadság országútján“ állő felszabadftási és partizán emlékművekről. 32. számunktól kezdődően 4 számon keresztül egyenkint 3 emlék­mű képét hozzuk, a szövegben közölve alkotóik legfontosabb ada­tait. A verseny résztvevőinek az lasz a feladata, hogy eltalálják a közölt három lehetőség közül, hol 611 az emlékmű. Minden helység­névhez egy betű tartozik (pl. A-Bratislava; B-Kassa; C-Komárom). A megfejtéshez elég a helységnévhez tartozó betű föltüntetése. Mindaz, aki a 12 kérdés közül 9-et eltalál, már bekerül a sorso­lásba. A győzteseket a Dielo ajándékával, értékes képzőművészeti alko­tásokkal (eredeti festmények, grafikák, különböző kerámia tárgyak stb.) jutalmazzuk. A megfejtéseket (a verseny 4. fordulójában közlendő űrlapon, az egyes számokban található szelvényekkel együtt), a versany befeje­zésétől számított 14 napon belül kell beküldeni a Hét szerkesztő­ségébe. A verseny résztvevőinek jó szórakozást és sok sikert kfván a HÉT SZERKESZTŐSÉGE

Next

/
Thumbnails
Contents