A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-03 / 31. szám
Mégegyszer a Kodály-napoWról (folytatás a 9. oldalról) az a szereplőt a közönséggel összekapcsoló fluidum, amely nélkül Igazi, mélyreható zenei műélvezet nem létezhet. — (Az esti koncentráló reflektorfény csak részben akadályozza meg e koncentráció szétosztását.) Ezek tehát nagyjából azok a negatívumok, melyek fennállnak optimális körülmények között is. De nézzük csak, mikkel találkozunk a leggyakrabban: A) A kevés és nagyon gyakran rossz minőségű mikrofont szakértelem nélkül állítják be. Az eredményt fenntebb az a) pont alatt leírtam. B) A rossz mikrofon párosulva az erős zúgást okozó erősítőkkel és hangszórókkal annyi mellékzörejt produkál, hogy az abszolút hangmagasságon alapuló zenei hang csak egy kis részét képezi a hallott hangzavarnak. C) Az előbbiekhez hozzájárulnak a különféle kontaktus-zavarok, a szélfújás okozta zörejek, valamint a hangszórók helytelen elhelyezése és túl kicsi vagy túl nagy intenzitásra való beállítása is. Ezekhez a zavaró körülményekhez társulnak még a szabad környezet adta általános akusztikai zavarok (autók, kiabálás). A fák zúgása például a galántai viszonylag ideális akusztikát is negatívan befolyásolja, mivel a kétoldalt álló, alapjában akusztikát javító nyárfáknak még a könnyed szellőben is rezegnek a leveleik, és olykor — eléggé indiszkrét — susogást hallottnak. Ogy vélem, hogy aki még nem is foglalkozott ezzel a problémával, de eléggé kifinomultak az érzései és vesz magának annyi fáradságot, hogy elgondolkodjék a mondottakon, az le tudja vonni a következtetéseket e jelenségekből. Tudom, hogy a karének kedvelői, kultiválói és talán — ne legyek szerénytelen — ismerői közül már régen nem vagyok az egyedüli, aki e dolgokat analizálta és tud róluk, de tudom azt is, hogy ezek az emberek (talán opportunizmusból?) nem írnak és hivatalos helyeken nem is beszélnek róla. E körülményről a minap Is meggyőződtem. Az elmondottakkal nem az a célom, hogy az énekkarokat talán kitiltsam a szabadtéri színpadokról. A kóruséneklés helyes terjesztését miden igyekezetemmel készen állok elősegíteni. De a csonkítatlan, szép, lelket megragadó nemes karénekre gondolok. Groteszk hangfoszlányok nagy erejű, messze hangzó hullámai nem járulnak hozzá célunk eléréséhez. Szerintem arra kell törekednünk, hogy az énekkarok fellépését, lehetőleg minden külső zavartól mentesen, jó akusztikájú, zárt teremben kell biztosítani elsősorban. Ha ez lehetetlen vagy ha nagyobb, sok énekeset felvonultató akcióról van szó, amelyet esetleg csak a szabadban lehet megvalósítani, hassunk oda, hogy az akusztikai berendezés rendben, annak kezelése pedig a lehető -legszakszerűbb legyen. De ezen túlmenően: érvényesítsük minden befolyásunkat abban az irányban, hogy a szabadtéri színpadokat ezentúl olyan helyen és oly módon építsék meg, hogy elektroakusztikai berendezés nélkül is érvényesülhessenek az énekkarok. E téren sok szempontból például szolgálhat a galántai szabadtéri színpad. írásom végére hagytam a remélhetőleg hagyományt megalapozó Kodály-napok néhány lontosabb pozitívumának értékelését. Beigazolódott a Szaktanácsadói Testület helyes álláspontja a kötelező ösSzkari számokat illetőleg: A kórustagok maguk elmondhatják, mit jelentett számukra az összkarokban való szereplés, és téves az a (sajnos fülem hallatára is hangoztatott) felfogás, hogy: nekünk csak az egyéni számok fontosak. Fontos az egyéni számok minél tökéletesebb betanulása és előadása, de fontos az összkar is! A közös számok jelentőségét és fontosságát a jövőben jobban meg kell a kórusvezetőkkel értetni. Örömmel állapítottam meg a Csemadok Központi Bizottsága és a Népművelési Intézet által a múltban szervezett karvezetői tanfolyamok pozitív hatását annak résztvevőinek további munkásságára és fejlődésére. Ezeken a kurzusokon resztvettek például Pintér Ferenc, Fonod Zoltánná, Pálinkás Zsuzsa, Karátsony Imre, Lengyelfalusi Miklós és Kulcsár Tibor, (ezeket ismertem meg, de talán többen is jelen voltak). Külön ki kell emelnünk szorgalmáén, odaadó munkájáért a szervezés terén és sokrétű, tiszteletreméltó művészi teljesítményéért Pintér Ferenc igazgatót, aki sok mindenben mindnyájunk számára példaképül szolgálhat. Úgyszintén tiszteletet és elismerést érdemel Ág Tibor, aki a komoly és egymagában is egész embert igénylő néprajzi tevékenysége mellett mennyiségben és minőségben is nagyban gazdagította az énekkarok fellépésének műsorát. Itt megjegyzem, hogy Ág Tibor imponáló aktivitására Kodály Zoltánná édesanyja külön felfigyelt és azt nagyon méltányolta. Kedves volt az Ifjú Szívek női karának szereplése, és komoly élményt nyújtott a Magyar Tanítók Központi Énekkarának és a Vasas-kórusnak fellépése (a kórusok egyenkénti értékelésével e cikkemben, sajnos nem foglalkozhatok). x Nem ismerem a Kodály-napok minden műsorának lefolyását, de aat megállapítottam, hogy az énekkari fellépést a helyi szervezők olyan jól készítették elő, amire én eddig még nem tudok példát. A színpad és az egész szabadtér szakszerű megépítése nemcsak lelkes munkáról tanúskodik, hanem mutatja, hogy az illetők ismerték a szabadtér hátrányait s igyekezték a negatív körülményeket kiküszöbölni. Nem tudom, ki tervezte ezt a szabadtéri színpadot, (hála nekilj, de gondolom, hogy valamilyen formában együttműködött Pásztor Ferenc, aki még a Népes működése idején megismerkedett ezzel a problémával, és biztos hogy ott Is jelen volt a fáradhatatlan Pintér Ferenc és Záreczky László, akik szintén ismerői e problémáknak. Hála és köszönet illeti őket és mindenkit, aki hozzájárult e szép akció létrehozásához. Végezetül köszönetét mondok minden velem együttműködő karvezetőnek és köszönöm a nagy összkar minden résztvevőjének, hogy a Kodály-napokat lezáró aktus perceiben rámbízták szívüket, lelkűket, egész daloló énjüket, hogy e felemelő és felejthetetlen együttműködésünkkel egy kis Kodály-emlékművet építsünk a magunk és a bennünket hallgatók művészi élmény-tárháza számára. SZlJJÁRTÖ JENŐ Norman Mailer: Meztelenek és holtak Norman Mailer 194ö-ban megjelent műve — melyet huszonöt éves fővel publikált — a második világháború utáni amerikai irodalom csúcsteljesítményei közé tartozik; írója a Hemingwayéket követő nemzedék egyik legmarkánsabb tehetségű alakja. A cselekmény középpontjában egy ellenséges japán sziget elfoglalása áll. De a bravúrosan szerkesztett regény nemcsak egy Izgalmas hadászati akció története. Az amerikai társadalom különböző rétegeiből, különböző éghajlatai alól érkezett katonák remek lélektani készséggel megírt sorsán-tragédiáján, a vezérkar nyílt vagy leplezett belső összecsapásain keresztül a fasizmus elleti harcoló amerikai hadseregben jelentkező fasiszta tendenciák és a humánus-liberális magatartás pusztító konfliktusairól vall, s egyben az egész Egyesült Államok jövőjének aggasztó alternatíváit adja meg. Erőteljes mű, hatásos elleneposz: lapjain nem idillként, babérkoszorút termő hősi viadalként jelenik meg Cummings és Hearn, Croft és Red háborúja, de lélekcsonkító hatásában, mint emberfeletti, emberhez méltatlan, értelmetlen próbatétel, kényszerű önfeláldozás. Vidám délután Mándy Iván népszerű Csutakját nem kell bemutatni a gyerekeknek. Éppen ezért bizonyára örömmel fogadják Mándy Iván és Karosai Kulcsár István jelenetét, amelyben Csutak és társai „robinhoodosdit“ játszanak. Erénye ennek a különösen jól sikerült színdarabnak az, hogy nem kis színészek, hanem igazi gyerekek lépnek elénk, s a színpadon a „színjátszás“ születésének lehetünk tanúi. Palotai Boris jelenete gonoszkodó kislányok összeesküvéséről, és póruljárásáról szól. Tóth Eszter Foci című játéka szellemes karikírozása az idejét eljátszó, kötelességét elmulasztó gyerektípusnak. A vidám műsort Szönyi Zoltán sikerüli bohóctréfája egészíti ki. Jó mutatást kívánunk! Benedek Elek: Vége jó minden jó Hét nap, hét éjjel tartott a lakodalom, s mindenki nagyon boldog volt. így végződik Bűbájosnak és Mirkó Király leányának története. Vége jó, minden jő — az olvasó is megelégedetten teszi le a könyvet, egy nagy élménnyel gazdagabban. Benedek Eleknek — a magyar nép Elek nagyapójának — minden meséje élmény, szín, szó, érzelem. A kiapadhatatlan mesekincs tárházából válogatta Kormos István a sorozat ötödik kötetének anyagát. A Világszép Nádszál kisasszony, a Többsincs királyfi. A vitéz szabólegény és A kék liliom után ebben a kötetben még mindig új, ismeretlen, színes motivációjú meséket talál az olvasó. A kötetet Szecskó TamáS az előbbiekhez hasonlóan illusztrálja. Németh László: Negyven év Horváth né meghal Gyász A Németh László munkái c. gyűjteményes életmű-sorozat első kötete három nagy fejezetre oszlik. — Első nagy fejezete, a Negyven év, egy hosszabb pályatörténeti esszé, amelyet 1965-ben, az Iszony párizsi megjelenése idején írt Németh László, a kiváló »francia filozófus-író, Gabriel Marcel tájékoztatására. „Az ő érdeklődését, akartam ezzel a tájékoztatóval kielégíteni. De tán épp az, hogy az ismertetés viszonyainkban tájékozatlan olvasót tételez fel, teheti alkalmassá arra, hogy újabb nemzedékek kezében, akik pályámról, kibontakozásom körülményeiről éppoly keveset tudnak, üti vezetőül szolgálhasson.“ — De nemcsak ez az esszé, Németh László „franciaországi kopogtatásának a gyümölcse“ lehet teljességgel ismeretlen a hazai olvasóközönség előtt; a könyv második fejezetének anyaga, a Horváthné meghal (amely a novellista Németh László munkásságát tartalmazza), úgyszintén javarészt eddig kiadatlan írásokat fog össze; olyan novellákat, amelyeket csak a legöregebb olvasók, vagy azok sem ismerhetnek, mert évtizedekkel ezelőtt, különböző folyóiratokban és lapokban szétszórva, gyakran álnéven jelentek meg, vagy kéziratban maradtak, s csak az életmű-sorozat számára rendezte sajtó alá őket az író. Pedig a novella „írói pályámon a végzet szerepét játszotta — emlékszik vissza Németh László —, egy novella volt a sorsjegy, amelyen nevemet az írőavató húzáson kihúzták“. Ez a novella a Horváthné meghal, a nevezetes alkalom pedig a Nyugat ma már irodalomtörténeti jelentőségű novellapályázata volt, amelynek első díját éppen ezzel az írásával nyerte el az irodalmi életben addig teljesen ismeretlen Németh László. „Novelláimban szálltam meg az életdarabot, amelyet a Horváthné meghal csak kijelölt; bennük vált írói feudumommá a mezőföldi falu, a nagy család, s ami vele ott összefüggött-. Az itt felvillanó alakok embermitológiám törzsalakjaivá lettek, s az Emberi Színjáték ban, Gyász ban, Utolsó kísérlet-ben, sőt az Iszonyban, Irgalom ban is visszatérnek.“ — A kötet anyaga a Gyász-szal zárul, azzal a regényei, amelyet — Németh László véleménye szerint — nem egy olvasója, s épp az igényesek között, makacsul az író legtökéletesebb regényének tart.
