A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-29 / 26. szám
Szülőhazám, te hontnak büszke tája... Gondolatok a III. Honti Ünnepségek előtt Ha az ember a történelem megsárgult lapjai közt búvárkodik, bizony nem egy esetben talál ott sok olyan érdekes dolgot, ami még a mai modern XX. század emberének is mond valamit. Vaskos kötet fekszik előttem. Hont vármegye monográfiája, amit 1910- ben adott ki az Országos Monográfia Társaság Budapesten. A történelemben bat évtized nem nagy idő. Csaknem ilyen öreg az idézett mű, nagyon sokat mond erről a tájról, az egykori Hont vármegyéről, s szinte ki lehet olvasni belőle azt is, hogy a honti táj egy egészet, tájegységet alkotott, és alkot ma is, függetlenül attól, hogy az egykori vármegye területe ma két államhoz s azon belül négy járáshoz ill. két megyéhez tartozik. A honti táj ugyanúgy élő valóság, mint a gömöri, barsi, nógrádi vagy akár a szepsi, zempléni, sárosi tájegységek léte. A Selmecbányái hegyektől egészen a Dunáig ma is büszkén vallják magukat az emberek „hontinak“. Ez a büszkeség ölt testet abban a nézetben is, amikor a gyűgyi új fürdőpavilont, a korponai modern kávéházat „Hont“-nak nevezték el, és a valamikor közigazgatásilag önálló község, Egyházmarót és Apátmarőt is Hontmarót néven egyesült. Van Hont csárda, Hont-szállás az utak mentén. Sajnos a megye egykori székhelyén, Ipolyságon a volt megyeháza épületén kívül semmiféle létesítmény sem viseli a Hont nevet. A fentieket azért kívántam előrebocsátani, mert a lévai járási Művelődési Otthon röplapja arról tudósít, hogy 1969. június 21—22-én megrendezi Ipolyságon a III. Honti Ének és Táncünnepélyt. Az emberi lét örök törvénye, hogy eltűnik a régi és átadja helyét az újnak, a modernebbnek, a tökéletesebbnek. így van ez egyének, családok és tájegységek életében is. A mai fiatalság bizony már alígalig tudja elképzelni, milyen is volt az egykori Hont megye, a honti tájegység arculata, de sokan még azt sem tudják, hogy valaha e tájjelleg szerves része volt az egyetemes kultúrának. Eltűnnek az apró ablakú, nádfedeles honti házak. Már csak ritkán látni olyan eszközöket, amelyek nélkül egy évszázaddal ezelőtt el sem lehetett volna képzelni a mindennapi életet. S a honti népszokások? Szinte a sírból kell felhozni, feleleveníteni egy-egy honti népszokást, hagyományt, nem beszélve a régi honti népviseletről, amelyet már csak szórványosan lehet találni. Az első köztársaság idején egyes hozzáértő emberek «kezdték észrevenni, hogy egy tájjelleg múltja vész örökre kárba, s szinte az utolsó pillanatban próbáltak valamit átmenteni a jövő nemzedéknek. Mivel pedig más mód nem volt, így hát az egyháznál kerestek támogatást a nemes cél megvalósításához. Három vagy négy esetben rendezték meg Ipolyságon a „Katolikus nap“ akciót, amikor egyrészt itteni, másrészt magyarországi önkéntes kultúrmunkások fáradozásának eredményeként bemutatták a honti táj egyes szokásait, népviseletét, felújították dalait és táncait. 1939 és 1943 között e munka tovább folytatódott, most már a „Honti nap“ keretében. Tanítók százainak bekapcsolásával folyt a küzdelem a múlt nemes hagyományainak megmentéséért. A Honti napok műsorára most már minden esetben felvettek népművészeti kiállításokat is a volt megyeháza nagytermében s így az akkori fiatal generáció tagjai köztük jómagam is'— ízelítőt kaptak abból a kemény és küzdelmes életből, amit a honti táj embere folytatott a lét érdekében a mindennapi kenyérért. A háború befejezésétől egészen 1967-ig azután nem történt semmi. Volt ez a terület korponai járás, volt Ipolysági s lett lévai járás. Az embereket elfoglalta a munka, az igyekezet, hogy a háború romjait eltüntessék, hogy boldogabb, szebb jövendőt építsenek maguknak, mindannyiunknak. A honti táj embere ebből is derekasan kivette a részét. Az 1967. esztendő első heteiben szétröppent a hír, vége az eddigi tétlenségnek, ismét lesz Honti nap. És ahogyan múltak a hetek és hónapok, úgy vált bizonyosabbá, hogy valóban készül valami. Sokan, nagyon sokan készültünk fel lélekben az ünnepség méltó fogadására. A szülők már előre elmagyarázták gyermekeiknek, hogy most olyan eseménynek lesznek tanúi, amilyeneket nagyszüleik éltek át, s hogy ezt úgy kell fogadni, mint igazi értéket. Megjelentek az első plakátok is, hirdetve, hogy a lévai járási Műt velődési Otthon és az Ipolysági Városi Nemzeti Bizottság tanácsa 1967. június 11-én megrendezi Ipolyságon az I. Honti Ének- és Táncünnepélyt. Özönlött a nép a város felé, tengernyi munkája volt az ünnepélyt irányító tucatnyi szakbizottságnak. Ámde az időjárás nem volt barátságos a rendezőkhöz. Hiába Állították fel az utcákban a tömérdek sok sátrat, hiába csalogatták a laci« konyhák illatukkal a közönséget, megeredt az eső, és a menet hol napfényben, hol esernyők alatt indult a felvonulásra. Igen, az ünnepi menet, a felvonulás! Heroldok vitték Hont megye címerét az élen, „nagyságos urak“ és „méltóságos asszonyok“ ültek kevélyen a kidíszített hintókban, s rabláncra verve vitték a menetben a szabadságáért küzdő betyárt. Mindez szép is lett volna, ha ... ha a körülöttem állók ajkán nem hangzott volna fel a csalódottság kiáltása. Nem, nem ezt vártuk a Honti Ünnepségtől! A jelmezekbe öltöztetett diákok nem tudták átélni szerepüket, s maguk a jelmezek is túlságosan erőltetettek voltak. Az egész menet inkább farsangi karneválra, mint népművészeti felvonulásra emlékeztetett. Igaz, ott voltak az egyes községek'népművészeti csoportjai is. Hontnémeti, Hrusó és a többi honti község igazán kitett magáért. De ugyanakkor azt kérdezzük magunktól, hogy a honti ünnepségen mit keres egy másik, — merőben más tájegység együttes, a Trencan, amely a trencséni táj dalait és táncait hozta el Ipolyságra?! 1968. júniusában került sor a II. Honti Ünnepségek megrendezésére. Ennek színvonala népművészeti szempontból semmivel sem volt jobb az előzőnél. Érdekesség talán az, hogy a rendezésből „kiszállt“ a városi nemzeti bizottság tanácsa s helyét az Ipolysági Városi Művelődési Ház foglalta el. Itt is volt minden, beat zenétől hivatásos énekeseken keresztül labdarúgőmérkőzésig. Igaz, itt is voltak falvak, melyek kitettek magukért, bemutatták őseik népviseletét, allegorikus kocsijukon szőttek fontak, tollat fosztottak, és mégis valami hiányzott! «Hiányzott az igazi honti mentalitás, hináyzott az az előre lerögzített cél, ami ezt az ünnepséget tényleg hontivá tette volna! ■* * • Most, amikor pár nap választ el csupán az újabb, sorrendben immár a III. Honti Ének- és Táncünnepélytől, szabadjon feltenni a kérdést: Megint csak azt kapjuk, amit eddig kétszer? Az egész ünnepélynek Ismét csak a neve lesz „honti“? Az érdekesség kedvéért nem árt megjegyezni, hogy tavaly ugyanazon a vasárnapon, amikor Ipolyságon a Honti Ünnepség volt, az alig 15 kilométernyire lévő Ipolyszécsénykén a Csemadok losonci járási bizottsága rendezett nyári ünnepséget, ahol több régi honti népszokást mutattak be, mint a Honti Ünnepségeken, ugyanakkor nem szólva arról, hogy a Honti Ünnepségek rendezősége meg sem kísérelte, hogy összhangba hozza a két akciót. Előttem a III. Honti Ünnepségek műsora. A „recept“ a régi: Ifjúsági zenekarok és szólisták műsora a szabadtéri színpadon. Budapesti és pozsonyi hivatásos művészek fellépése s mindez ismét „Hont“-nevében a Honti Ünnepségeken! Kissé elgondolkoztat a honti nagyvásár tárgyköréből vett felvonulás is az emléktárgyak árusításával kapcsolatban, mert hiszen Ipolyságon egy vázát, hamutartót vagy más emléktárgyat sem kapni a város vagy a megye címerével díszítve. Ámde mindezeken túl szabadjon még egy-két szót az apróbb dolgokról is, amelyek sok embernek szemet szúrtak: Kezdeném talán a plakáton; ezen egy gyönyörű púvá szerepel a honti napok szimbólumaként. Nem tudom, ki tervezte e plakátot, de szabadjon kijelenteni, hogy a honti tájat nem páváskodó nép, hanem dolgos ember lakta mindig! Ha már szimbólum kell, nyugodtan használhatná' a rendezőség a megye területének egykori körvonalait, vagy a megye egykori címerét stb., s ehhez a két nép, a szlovák és a magyar barátságát jelképező kézfogást. Ha honti napról, ill. ünnepségről van szó, miért nincs jelen azon a Selmecbányái bányászzenekar, a korponai, az ipolynyéki és a többi többtucat honti község küldöttsége? Hol vannak a Bernecebarátitól Szobig, Nagymarosig, Drégelypalánktól Ipolyvecéig terjedő táfak községei, és (ez is irónia!) hol van a honti ünnepségeken maga Hont község küldöttsége? Tévedés ne essék, mi tudatában vagyunk annak, hogy a lévai járási Művelődési Otthon nagy fába vágtá ja fejszéjét, amikor megindította a honti ünnepségsorozatot, s tudjuk azt is, hogy egy-egy akció megrendezése egyrészt nagy erkölcsi, de amellett óriási anyagi befektetést is igényel. Tudjuk azt is, hogy a járási Művelődési Otthon vezetőségét a jószándék és az vezette, hogy a járási Művelődési Otthon, mint olyan, megfeleljen saját célkitűzéseinek! Mindennek tudatában vagyunk, csak azt nem tudjuk, hogy hol siklott vakvágányra ez a tiszta elképzelés, s hogyan lett a honti ünnepségsorozat túlsúlyban a „gescheit ist gescheit“ elv alapján szinte kizárólagosan üzleti vállalkozás! Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy kell a mai kor fiatalságának a jó beat zene, kellenek a kitűnő énekesek, csakhogy ez valahogyan nem fér össze a honti ünnepségsorozat eszmei tartalmával. Itt két választás áll a lévai járási Művelődési Otthon előtt. Vagy visszaadják a honti ünnepségsorozat kizárólagos népművészeti, történelmi és tájjellegmegőrző tartalmát, és ezzel átmentik a jövő generációjának a sok-sok kallődásnak indult értéket, vagy az egész ünnepségsorozatnak egy más nevet adnak, és akkor nyugodtan lehet egy akcióban beat és népizene, balett és csárdás, népszokás és futballmérkőzés egymás mellett, de semmi szín alatt sem „Honti Ünnepségek“ címen összefogott akció keretében. Szeretném hinni, hogy ha sor kerül majd a IV. Honti Napokra (és nem ének- és táncünnpeélyre), akkor ismét kitárja kapuját az a kiállítás, amely a honti tájjelleg hű tükrét mutatja a múltból a jövőbe, s a jövő évi Honti Napokon ott lesznek azok is, akik immár harmadszor hiányzanak, és az az ünnepség eléri majd célját s két ország határán, a selmeci hegyektől a Dunáig minden ember saját ünnepének vallja majd a IV. Honti Napokat, mint ama vidék nagy ünnepét, amelynek lankáin sokszáz év óta két nemzet él s a szocializmusban egymás mellett építi boldog holnapját! ROZSNYÚ JÓZSEF
