A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-15 / 24. szám

Lesz-e tájmúzeum Kéménden? Ma már a legkisebb faluban is találkozhatunk a technika legújabb vívmányaival. Ez a gyors iramú fejlődés magával hozza a hagyományos' paraszti élet, a paraszti gazdálkodási mődok feledésbe merülését. így Kéménd és környékén is kihalásra, pusztulásra vannak ítélve a népi hagyományok, fokozatosan eltűnnek a legtipi­kusabb népviseleti tárgyak. Pár évvel ezelőtt a Csemadok helyi szerve­zetének évzáró gyűlésén vetődött fel a gon­dolat, hogy Kéménd és környéke gazdag nép­rajzi értékeit meg kell menteni az utókor szá­mára. Ennek a gondolatnak a megvalósítása, ha nehezen indult is, 1969. május 12-én valóra vált. A Kéméndi Általános Iskolában megnyílt a néprajzi és népművészeti kiállítás a Csemadok helyi szervezetének rendezésében; a gyűjte­mény felöleli a garamvölgyi magyar népi élet legjellegzetesebb népviseleti anyagát és hasz­nálati tárgyait. Kéménd és környéke gazdag lehetőségeket nyújt a néprajzi anyag megalapozásához. Bart, Bény, Kőhídgyarmat, Kisgyarmat — hogy csak néhány községet említsünk — még ma is bő­velkedik rejtett és fel nem tárt néprajzi ér­tékekben. E nemes cél érdekében a kéméndiek hozzá­fogtak a vidék néprajzának feldolgozásához a népművészet tárgyi értékeinek felgyűjtéséhez. A dicséretes, nagy erkölcsi haszonnal járó mun­ka tiszteletet és megbecsülést érdemel. Méltó elismerést és köszönetét mondhatunk a kiállítás rendezőinek: Csepregi Ernőné, Spá­­tay Ernőné és Kelecsényi Pál pedagógusoknak, valamint Tóth Vincének, aki a kiállítás techni­kai megoldásán fáradozott. Köszönet illeti az iskola igazgatóságát, hogy lehetővé tette a ki­állítás megrendezését az iskolában, továbbá a Csemadoknak a gyűjtésben részt vett vezető­ségi tagjait és a tantestületnek azokat a tag­jait, akik segítettek az összegyűjtött anyag rendezésében. Szép kezdeményezés ez, annál is inkább, mert eddig valahogy elhanyagoltuk a népraj­zot. Néprajz nélkül nem ismerhetjük meg sa­ját népünket. S ez a megismerés egyszerre szol­gálhatja a teljesebb nemzeti önismeretet, s ugyanakkor megtanít bennünket a parasztság tiszteletére, szeretetére is. Ez a parasztság mentette meg számunkra a magyar népdalt, me­sét, szőtteseket, a magyar múlt gazdag világát. A Csemadok helyi szervezete ezzel a kez­deményező kiállítással a magyar népi kultúra terén szeretne továbbfejlesztő és népszerűsítő feladatot betölteni, amely talán megbízható kiinduló pontja lehetne e mozgalom szélesebb körű kifejlesztésének. Ebből a célból Kéménd és környékének aktív kultúrmunkásai a kiállí­tás megnyitása után a társadalmi és kulturá­lis élet vezető személyiségeinek jelenlétében vitadélutánt tartottak a Fehér Akác csárdában. A vitadélutánon megjelent Kosa László, a Ma­gyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának, valamint Takács András a Cse­madok KB titkára, Ág Tibor, a Csemadok KB dolgozója, továbbá Bartha István az érsekújvári járási pártbizottság ideológiai titkára és Hagara József érsekújvári jnb-titkár, Sáfí Árpád, az ér­sekújvári jnb oktatási és művelődésügyi szak­bizottságának elnöke és Borka Gyula a jnb nemzetiségi művelődésügyi felügyelője aktív részvételükkel járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. A vitában résztvevők megállapították: gaz­dag hagyományaink vannak s ez arra int min­ket, hogy ezeket az értékeket nem hagyhatjuk veszendőbe menni. Kósa László azt mondotta, hogy legyünk büszkék arra a kezdeményezés­re, mert az egész magyarság ügye a népi ha­gyományoknak az utókor qzámára való meg­mentése, megőrzése. Legyen ez a nagyon szép és gonddal összeállított kiállítás mindannyiunk büszkesége. Teleki Tibor, a nyitrai Pedagógiai Intézet ma­gyar tanszékének tanára a néprajzi tájmúzeum megalakításának' gondolatával foglalkozott. Jó volna, ha állandó jellegűvé válna ez a néprajzi gyűjtés, mert még mindig csak kezdeménye­zésnek érezzük, a folytatás legtöbbször elma­rad. Szerinte Kéménden megoldható egy ál­landó jelegű néprajzi tájmúzeum létesítése, Ké­ménd és környékének néprajzi feldolgozása. Csak anyagi támogatásra van szükség az ille­tékes szervek részéről. Takács András szerint társadalmi igényein­ket senki más nem. fogja rajtunk kívül kielégí­teni. Egyedüli járható út, megkezdeni helyben, — az öt 'szomszédos község összefogásával — a tájmúzeumuk számára egy megfelelő épület építését, vagy pedig erre a célra egy megfe­lelő házat kell vásárolni. Mivel a már összegyűjtött anyag nagy része a Csemadok tulajdona, az anyagi támogatás kimondottan az épület megszerzésére szorít­kozna. Ezt a járási nemzeti bizottság biztosít­hatná úgy, hogy a járási szervek az anyagi tá­mogatásra irányuló kérelmükkel a minisztéri­umhoz fordulnának. Varjú Károly, barti hnb-elnök szorgalmazni fogja, hogy Barton is meginduljon a gyűjtés, és a barti hnb lehetőségeihez mérten anyagi támogatást is nyújt a tájmúzeum létrehozásá­hoz. Varjú Károly egyúttal javasolja, hogy a környező öt község hozzon létre egy szervező bizottságot a garamvölgyi tájmúzeum megala­kítására. Sajnos a többi környező község meghívott hnb elnökei nem jelentek meg ezen a rendez­vényen, sőt Ján Hubáé kéméndi hnb-elnök is érthetetlenül távol tartotta magát, pedig éppen a kéméndi hnb-től várjuk a legnagyobb támo­gatást. l Több felszólaló kérdezte, hogy mi legyen az összegyűjtött anyaggal, Csepregi Ernőné és Kelecsényi Pál pedagógusok véleménye sze­rint ragaszkodni kell ahhoz, hogy maradjon együtt Kéménden az összegyűjtött anyag, s en­nek felhasználásával a lehető legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a tájmúzeum megalakí­tását. Kelecsényi Rudolf az egyesített garamvölgyi földművesszövetkezet elnöke, akinek köszönet­tel és hálával tartozunk az eddigi támogatá­sáért felajánlotta, hogy további aktív hozzá­járulással biztosítja az akció sikerét, s egyúttal hangsúlyozta, hogy csakis konkrét, kidolgo­zott terv alapján valósíthatjuk meg célkitűzé­seinket. Bartha István és Sáfi Árpád elvtársak a já­rási szervek részéről mindent megtesznek an­nak érdekében, hogy valóra váljon a múzeum létesítésének gondolata. Ha a helyi szervek beszerzik a szükséges építkezési engedélyt, ak­kor a járási szervek gondolkodnak a megfele­lő anyagi juttatás biztosításáról. Az elhangzott felszólalások után Tungli Lász­ló, a Csemadok helyi szervezetének elnöke zé­rószavában hangsúlyozta, hogy ez a láng nem aludhat ki, mindent meg kell tenni a magyar népi kultúra és hagyomány fejlesztésének ér­dekében. Biztosra vehetjük, hogy ezzel a lel­kesedéssel megvalósul Kéménden a tájmúzeum. Kívánatos volna, ha a helyi iskola igazga­tósága lehetővé tenné a kiálífás nyitvatartási idejének meghosszabítását, hogy minél többen megnézhessék a kiálítást, főleg a fiatalok kö­zül. S ha majd megtekintik nagyanyáink, nagy­apáink munkáját, büszke érzéssel gondoljanak arra hogy elődeink munkaszerető, gazdag szépérzékkel rendelkező emberek voltak, akik­re a fiatalok csakis büszkék lehetnek. A kiállí­tás meghosszabbítása elengedhetetlenül szük­séges márcsak azért is, mert a kéméndi Garam­­szigeten lesz Júliusban az országos nyári ifjú­sági találkozó, s ez alkalomból a fiatalok na­gyobb méretű néprajzi gyűjtést végezhetnének Kéménden és környékén. Tudjuk, hogy ezen az összejövetelen egy nagy és nemes, mindenképpen szükséges dol­got indítottunk el, s reméljük hogy az álándó tájmúzeum — esetleg kibővítve garamvölgyi múzeum — megvalósítása gyors és zökkenő­­mentes lesz. BANKHÁZY KÁROLY Arany László: A délibábok hőse Tiszta szavú búcsúzó ez az 1872-ben született verses regény egy több­re hivatott nemzedéktől; azok generációjától, akik előtt az induláskor éppúgy „egy nemzetnek sorsa állt“, mint apáik és nagyapáik előtt; akikben még parázsló elevenen éltek a jobbra törekvés lelkesítő példái, a reformkor s a 48-as forradalom nagyszerű tettel; de akiknek már új körülmények között kellett volna folytatni a harcot, s akiknek e válto­zás követelményeihez erejük-programjuk már nem volt elegendő. Kötetünk Arany László születésének 125. évfordulójára jelent meg, Juhász Ferenc költői bevezetőjével. Sarkadi Imre: A gyáva Sarkadi Imre életműve hű tükre a kornak, amelyben élt, amelyet kivételes művészi erővel fejezett ki: átmeneti, feszültséggel teljes és merész ívű. Kötetünk két kisregénye: A gyáva és a Gál János útja a vég és a kezdet csúcsteljesítménye, a pályaív két tartópillére. A Gál János útja (1949) a móriczi hagyomány tudatos vállalása és folytatása változott körülmények között. A kisregény főhőse, a jó eszű, de csaknem írástudatlan cseléd-siheder Joó Györgynek, A boldog ember főhősének egyenes ági utóda: útja is ugyanoda torkollna, a muszáj be­lenyugvásba, ha nem szólna közbe a történelem, mérhetetlenül megtá­gítva Gál János körül a világot. A gyáva a pálya végpontján, 1941-ben született kis remeklés, témá­ban, hangban, ábrázolásmódban élesen elüt a Gál János útjá-tól, lényegét tekintve mégis mélyen rokon vele. Ugyanazt a gondolatot hirdeti, de mintegy az általánosítás magasabb szintjére emelve, a kínban, szenve­désben kiküzdött igazság hevével, szigorával. Molnár Ferenc: A pál utcai fiúk A századforduló pesti gyerekeinek élete elevenedik meg a regény lapjain. Izgalmas és meghatóan szép történetet beszél el az író iskolás gyerekekről, akik csapatba tömörülve okos és hősies harccal megvédik szűkebb hazájukat, a „grundot“ a nagyobb és erősebb füvészkertiek ellen. A harc halálos áldozatot is követel: a kis Nemecsek, aki „hadi“ megbízatása teljesítése közben tüdőgyulladást kapott, magas lázzal el­szökik hazulról, hogy részt vegyen a sorsdöntő csatában. Hőstettével győzelemhez is juttatja a Pál utcai fiúkat, de legyengült szervezete most már nem tud megbirkózni a halálos bajjal. E klasszikusszámba menő ifjúsági regény gyermekhősei feledhetetlen alakjai irodalmunknak.

Next

/
Thumbnails
Contents