A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-19 / 3. szám
Még a mal világban is sok olyan dologról hallunk, ami egyszerűen hihetetlennek tűnik. S ezek valahol a borzalom és a groteszk határán vannak... Céda Pavlovics belgrádi bíró 1959-ben nyugalomba vonult. Olyan egészséges volt, mint a makk, tehát úgy gondolta, hogy még Jő nahány esztendeig örvendezhet a világnak. Egyszer azután, három héttel az utolsó tárgyalása után, egy este eszéoe Jutott, hogy Jót tenne neki egy Jó kádfürdő. Vizet engedett a kádoa, aztán magára zárta a fürdöszoua ajtaját. Mint mindig, most is elég sokáig tartózkodott odabent. Végül azután a felesége már nyugtalankodni kezdett és ijedten bekopogott a fürdőszobá ajtaján, de bentröl senki sem válaszolt. Pavlovicsné erre kinyitotta az ajtót. Férje mozdulatlanul feküdt a kádban, élettelenül, félig lezárt szemhéjakkal, A helyszínre hívott orvoson megállapították, hogy Pavlovics bíró halott. A halotti levélben az elhalálozás oka rubrikába beírták: villanyáram ütés. Mert a villanyvezeték valóban nem volt residoea a fürdőszobában. A holttestet kivitték a temetőbe és felravatalozták a kis kápolnában. Másnapra tervezték a temetést. S mint mlndn.i este, éjszakára a kápolnát bezárták. „Nem tudom, hol vagyok“ Röviddel éjfél után az éjjeli őr szokott körútját végezte és elment a kápolna mellett is. Akkor meghallotta, hogy valaki Delülről veri az ajtót. Hát az meg hogyan lehetséges? Talán csak nem? Az őr megcsóválta fejét, azután f»dlg — mivel nem hitt a kisártetekoen - kinyitotta a kápolna ajtaját. Zseblámpájának fénye pedig valóban egy rémet világított meg. Csak egy Ing volt rajta, amiben a halottakat eltemetik, s az arca még talán az ingénél is fehérebb volt. Az őr rémülten visszatántorodott. De igazában csak akkor szörnyedt el, amikor a rém hozzá lépett és a suttogását hallotta: — Nem tudom, hol vagyok. Csak arra emlékszem, hogy a kádban fürödtem... Az őr csak annak örült, hogy a lébal nem mondták fel a szolgálatot és úigy elszaladt, mintha a tatárok kergették volna. Céda Pavlovics pedig szépen kisétált a tárt kapun és a szép éjszakában hazafelé Indult. Egyáltalán nem vette figyelembe, hogy az öltözéke kissé hiányos. Huszonnégy órával ama sorsdöntő fürdőzés után megjelent a háza eiött és becsöngetett. Amikor a felesége kinyitotta a kaput és felismerte a férjét, eszméletlenül összerogyott... Az ember talán örökké félni fog attól, hogy élve temetik el. Az igazság azonban az, hogy a már elmondott eset ritkaság számba megy, s az olyan is, amit csak ezután olvashatnak el. A férfi, aki kétszer balt meg 1903. áprilisában Arthur Kleinhans lakost valóban élve temették el Mülhausenben. Az orvos kijelentette, hogy halott, kiállította róla a halotti levelet és a balpttajt átvitette a ravatalozóba. Másnap azután eljöttek a hozzátartozói, hogy búcsút vegyenek Arthur Klelnhanstól. Néhányat» méltatták is a halott érdemelt, többen a könynyeiket törölgették, A halott hirtelen felnyitotta szemeit és valamelyik búcsúzkodó szónokleiába is bekapcsolodótt. A rokonok rémülten segítségért kiáltoztak. Arthur Klelnhansot gyorsan kórházba szállították, de mér késő volt. Három órával később végérvényesen meghalt. Igaz, a fenti események annyira ritkaság számba mennek, hogy nagy Visszhangot keltettek és az orvosokat arra Intették, gondosabban járjanak el a halál megállapításánál. S az nagyon valószínű, hogy régebben sokkal több ilyen eset fordult elő. 1845-ben például valóban élve temették el Klemens Müllert Osnabrückben. Kilencven évet élt meg ez a kiváló férfiú anélkül, hogy csak egyszer is orvosra lett volna szüksége Egyszer azután lefeküdt és örök álomra szenderült. A holttestet azután hetvenkét óra múlva temették ei, az akkori előírásoknak megfelelően. A temetőben az volt a szokás, hogy a halottakat szépen sorba temették el egymás mellé. Amikor egy sor végéhez értek, újabb sort kezdtek. Ez annyit jelent, hogy minden új sír megásásánál kilátszott az előző koporsó oldala és a sírásók kötelessége volt, hogy minden tapasztalt rendellenességről azonnal jelentést -tegyenek. Araikor a sírásók Müller koporsója mellett ástak, megláttak -valamit, ami egyszeriben beléjük fojtotta a szuszt: a koporsó széle a tannál és oldalt teljesen szét volt tördelve. Amikor gyorsan felnyitották, ^meglátták .a holttestet, amint öaszehúzódzkodva fekszik, az .arca és a teste összemarva, s az egész test merő seb. A köroen álló emberek ) tanácstalanok voltak, mindegyikük bűnösnek érezte magát bizonyos mértékben, mivel egy látszólag halott embert temettek ell Azonnal újabb rendeletet adtak ki, mely szeri.it a' halottat csak kilencvenhét óiával a halál beállta után lehet eltemetni. Az üres koporsó 1937 nyarán a fasiszták kiadták parancsba, hogy likvidálni kell a hamburgi zsidó temetőt. Mindenütt szépen el kellett egyengetni a földet. Az ott tartózkodó emberek csodálkozó kíváncsisággal szemlélték a rombolásnak eme nem éppen humánus megnyilvánulását. A nézők között volt Charlotte Dommerdich Is, aki a szomszédos utcában lakott a szüleivel. Amint a kislány kíváncsian nézelődött, szörnyű jelenetnek vált szemtanújává, s ezt mindmáig nem bírja elfelejteni. — Amikor az egyik kriptáról felemelték a nehéz kőlapot, a közvetlen közelben álló emberek meglepetten felkiáltottak. A többi néző is a nyitott kriptához csődült, és én — természetesen — szintén köztük voltam. Lenéztem a kriptába. Hat vagy nyolc koporsó volt ott egymás mellett Egyet közülük erőszakkal felnyitott valaki — mert az üres volt, A koporsóban lévő ember bizonyéra magához térhetett a tetszhalálból és erőszakkal kiszabadította magát. De ez nem segített rajta. Továbbra Is a kripta foglya maradt, mert annak nem volt sehol kijárata. Charlotte így folytatja:-- Azután megláttam annak az embernek a földi maradványait is. A felfeszített koporsó mellett feküdt a csontváza. Amit akkori eszemmel még nem érthettem meg ebből a látványból, azt megtudtam a munkások és a rendőrök beszélgetéséből. Azt mondták, hogy az Ismeretlen embernek sikerült ugyan kiszabadítania magát a koporsóból, de a kriptából már nem. S mível hiába kiáltozott segítségért, éhenhalt a kriptában. Rettentően megrémülve futottam haza akkor és még most is beleborzongok, ha eszembe jut ez a szörnyű élményem... Szerencsére Ilyen eset ma már nagyon ritkán fordul elő, mert a jelenlegi feltételek mellett már csaknem százszázalékos bizonyossággal meg tudjuk állapítani, hogy halálról vagy csupán tetszhalálról van szó. Tehát, aggodalomra semmi ok. Mai »álmunkban bemutatjuk a csehszlovák postabélyeg SO éves jubileuma alkalmából kiadott emlékbélyeget, amelyen a 2 első bélyeg klsabbftett ábrája látható- Korlátolt számban elsfinapl boríték Is kiadásra került, ami mint Uyeúkor általában, már a második napon nem volt kapható. A többi újdonság közül a következüket említjük meg: Dél-jemeni Népközlériatág: A forradalom napjára háromértékfi sorozat. Dominika: Nyolc értékből álló turlztasorozat. Tajvan: Kakast ábrázol az újévet köazüntó kétértékű sorozat. Irán: Biztosítást propaganda, négy érték. lapén: IS yen névértékű emlékbélyeg a vllágltétorony-szoigálat 100 éves jubileumára. Pakisztán: Négy ártékbül álló sorozat az ország 10 íves fejlődésinek szemléltetésére. Mint érdekességet említjük meg, hogy Elefántcsontpart fővárosában 1089. február 14—23 között nagyszabású kiállítást tartanak Phllezafrlque elnevezéssel. A bámulatén Ismeri gyűjtök vesznek részi az egész világból. A Közös Afrikai és Malgas Szervezet államai Franciaország példáját utánozva, nagymáratü festményb&lyeget bocsátanak kt a különleges alkalomra. A bélyeg alsó felén a kiállításra utaló szelvény biztosítja a kiadás közös jellegét. 8
