A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-06-01 / 22. szám

letett holtan. 28 napos koráig 1074 újszülöttet és egyéves koráig 1777 csecsemőt nem sikerült megmen­teni az életnek. Figyelemre méltó a terhesség művi úton való megsza­kításának száma: 34 995 gyermek nem születhetett meg. Mindenképpen elgondolkoztató számok. A csecsemők halálozási okai között sajnos az erőszakos beavatkozás Is szerepel. Ellentmondásos korunkban sok a paradoxon. A valódi és látszóla­gos ellentmondások útvesztőiben még nem sikerült randet teremte­nünk. Egyet azonban biztosan tu­dunk: testben, lélekben egészséges generációt akarunk felnevelni úgy, hogy az képes legyen az emberi­ségnek egész sor további olyan problémáját megoldani, amelyre ml még képtelennek bizonyultunk. Ha végigtekintünk 12 csecsemő otthonunk, 459 bölcsődénk, 2588 óvodánk kis növendékein, csupa jól táplált, gondozott gyermekkel találkozunk, akik joggal táplálhat­ják bennünk a jövőbe vetett re­ményt. Mégis, nem hallgathatjuk el a tényt, hogy ennek a szép, szervezett gondoskodásnak van egy árnyoldala is. Nem tulajdoní­tottunk elég fontosságot a csalá­di körnek, amely döntően befo­lyásolja a gyermek személyiségé­nek kialakulását. A társadalom gondoskodása nem pótolja a csa­ládot, a fészek melegét. Itt elto­lódás történt, és rájöttünk már, hogy az arányokon javítani kell. A szülők, főleg az anya gondos­kodására nagyobb szükség van, mint feltételezték, mert a csecse­mő kívánatos fejlődését leginkább a családon belül való gondoskodás garantálja. Ezért került napirend­re a szülési, Illetve az ún. „anya­szabadság“ megreformálása. Ha egyéb tényezők nem befolyásolják az anya döntését másképp, és az eddig Is lehetővé tett flzetetlen szabadsággal meghosszabbítja a gyermeke gondozására szánt Időt annak egy, két, esetleg hároméves koráig, akkor erre az Időre gyer­mekgondozási járulékot kapna. Je­lenlegi gazdasági helyzetünkből ki­folyólag a szép terv csak némi ké­séssel, esetleg módosításokkal va­lósulhat majd meg. Az, hogy gondjaink vannak és gondot csinálunk magunknak gyer­mekeink nevelésével kapcsolatban, azt bizonyltja, hogy világunk köz­pontjában állnak. Tudjuk, még többet kell tennünk értük. Meg kell akadályoznunk azt, hogy rladtság üljön a szemükbe, ha rapülőgép­­búgást hallanak. Meg kell aka­dályoznunk, hogy tanyát verjen szívükben a gyűlölködés, mert a másik bőre nem olyan színű mint az övé, vagy mert más nyelven beszél. Meg kell akadályoznunk, hogy elveszíthessék bizalmukat bennünk, felnőttekben. Ma, mikor gyermeknapot tar­tunk, most is hány táján a világnak vannak gyermekek, akiknek alta­tódala a fegyverza], s gondtalan nevetésük helyett csak gyomruk korgása halltk. Ml virággal, tortával, ajándékok­kal ünnepelhetünk. Hát fogyjon a sok fagylalt, gyöngyözzék a kaca­gás, szálljon magasba a hinta, de ml, felnőttek, álljunk meg egy pil­lanatra s az örömteli zsivajban gondolkozzunk el kicsit. Legyen a gyermeknap komoly emlékeztető számunkra; a felnőttség kötelez. Mert gyermekeinknek minden vá­gyát, minden Igényét, ha az anya­gi természetű, talán nem tudjuk, s talán nem is lenne okos kielé­gíteni, de szeretetvágyát, blzton­­ságlgényét nem szabad kielégítet­lenül hagynunk soha. ORD0DY KATALIN Mtnáéovd, Szabó Géza és archív felvételek

Next

/
Thumbnails
Contents