A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-25 / 21. szám

a boldogan mosolygó papának. Mint jó vásár alkalmával 62 mór szokásban volt. Az apa úgy érez­te, hogy jól adta el a portékáját, az új tulajdonos pedig annak örült, hogy csaknem ingyen kapott egy munkaerőt, egy mindenest, aki a söpréstől kezdve a favágásig min­den munkát elvégez. S a kezdő pincér azután megtanulta, hogy ez a szakma sem fenékig tejfel. Kora hajnalban kelt, aztán ta­karított, befütött, segített a kony­hán, majd késő estig rohangászott a nehéz sörös korsókkal. Zéróra után pedig valami odúban (vagy magában a vendéglőben) előrén­­cigáit egy matracot és a fáradtság­tól félholtan zuhant rá. Ma már a pincér szakmát kü­lön iskolákban tanítják, a tanulók szép internátusokban laknak, van szabadidejük és zsebpénzük, s jaj lenne annak a tanítónak, nevelő­nek, amelyik nádpálcával akarná beléjük verni a szaktudást. A somorjai vendéglátóipari szakiskola Amint megtudtuk, a Szlovákiai Kisipari Termelőszövetkezetek Szö­vetségének tanonciskoláit évente több mint ezerötszóz szakképzett szakács és pincér hagyja el. A so­morjai vendéglótóipari szakisko­lában körülbelül százötven fiú és leány tanul. Az utóbbiak lényege­sen többen vannak, ami — az is­kola igazgatója szerint — elég nagy baj. Ugyanis mind a pincér, mind a szakács szakma eléggé ne­héz, s inkább férfiaknak való. A szakács kora reggel kezdi a munkát, a konyhában állandóan gőz van, nehéz edényeket kell emelgetnie, a pincér meg naphosz­­szat lőt-fut, mint egy örökmozgó. Így azután a leányok közül a leg­több hamarosan megunja ezt a szakmát és könnyebb munka után néz, vagy csak arra vár, hogy mi­előbb beevezhessen a házasság ké­nyelmesebbnek mondható kikötő­jébe, ahol csak néhány embert kell majd kiszolgálnia. Benkovlő Valéria közgazdász, az iskola igazgatója elmondja, hogy a somorjai tanonciskolába három járásból toboroztak gyerekeket: a komáromi, a dunaszerdahelyi és a galéntai járásból. Ezek a gyerekek többnyire magyar tannyelvű ki­lencéves iskolákból kerültek ki, s ezért — az első iskolai évben — leginkább a szlovák tudásukkal van baj. A helyesírást még arány­lag gyorsan elsajátítják, s az igaz­gatónő állítása szerint, a tollba­mondást jobban megírják, mint a szlovák anyanyelvű diákok, de a szókincsük annál gyérebb. S köz­ben még a szaktantárgyakon kívül orosz és német nyelvet is tanul­nak. Képzelhetjük, hogy nem na­gyon rózsás a helyzetük. S amíg az igazgatónőt hallgat­juk, felötlik bennünk az, amiről már annyit beszéltünk, vitatkoz­tunk, cikkeztünk: ‘Miért nincsenek nálunk MAGYAR NYELVŰ TANONCISKO­LÁK? Hiszen Dél-Szlovákia terü­letén a magyar tanonciskolát vég­zett gyerekek is boldogulhatnának mind a szakács, mind a pincér szakmában! Megtudjuk, hogy a százötven ta­nuló közül nyolcvanhat lakik in­ternátusbán, a többi bejáró. Az is­kolában hét tanerő van az igaz­gatóval és a helyettesével együtt. Évente 40—50 tanuló szerez So­­morján szakképesítést. A gyerekek túlnyomó többsége magyar. Egy gyerek havi eltartása kb. hétszáz koronába kerül. A somorjai és a dunaszerdahelyi vendéglátóipar) üzemekben sajátítják el szakmájuk gyakorlati részét. Jövőre kezdik építeni Pozsonyban az új iskolát és internátust, mert Somorján csak megtűrt vendégek az internátus­bán, az iskolájuk pedig félezer éves épület, ami egyáltalán nem mondható ideálisnak. Valamikor kolostor volt, s a bolthajtásos osz­tályok kis ablakain nem sok fény juthat be. ízlik, szakács úr? Mit mondanak a fiatalok Az internátus legfelső emeletén találjuk meg őket, éppen most jöt­tek meg. Vacsorázni ugyanis az eléggé távoli Korona étterembe járnak, melynek épületében van az iskolájuk is. Az internátus folyosója tiszta, a szobákban rend van. — Hogyan érzitek itt magato­kat? — Jól, csak az a baj, hogy na­gyon sokat kell tanulnunk. Így az­után nagyon kevés a szabad időnk. — Elégedettek vagytok a koszt­tal? — Miért ne lennénk elégedet­tek, hiszen mi főzünk magunknak. — Nem vagytok éhesek? — Szerencsére a lányok keveset esznek, mert vigyáznak a vona­laikra! — mondja egy fiú, mire a lányok összenevetnek. — Sokszor előfordul az is, hogy valamelyikük elbújik és úgy kell őt a szekrény­ből — meg más helyekről — elő­rángatni, hogy megegye az adag­ját. Nekünk fiúknak viszont ez nagyon jói jön, mert néha két-há­­rom adagot is bekebelezhetünk. — Zsebpénzt kaptok? A Duna Szállóban megrendezett versenyen a vendégek finom ételeket nyerhetnek. Az ifjú — Elsőben még keveset, de a szakács keveri a cédulákat. Fényképezte: Prandl Sándor második évben már többet és a harmadikban már egész jól kijö­vünk belőle. Mivel a nevelőjük állandóan ve­lünk van, kényesebb kérdéseket nem igen tehetünk fel a fiatalok­nak. De azért még megtudjuk, hogy ebben a vadonatúj épületben nem használhatják a zuhanyt, mert a tervező mérnök elfuserált valamit. Hogy egy helyiségben van a fiúk és a lányok számára is az illem­hely, csak egy függöny választja ei őket egymástól. És az a bizonyos verseny Dunaszerdahelyen 1969. április 14-től április 25-ig zajlott le a har­madéves vendéglátóipari tanulók kerületi versenye a Duna Szálló­ban. Reméljük, hogy a legszorgal­masabb és legügyesebb csoportok nyerik el a megérdemelt jutalmat. Az első díj pénzjutalom és külföldi nyaralás, a második díj pedig a pénzjutalmon kívül tátrai üdülés. Sok szerencsét kívánunk a vég­zett vendéglátóipari tanulóknak, a többieknek pedig modern iskolát, saját internátust. N. László Endre

Next

/
Thumbnails
Contents