A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-25 / 21. szám

Sikerült beterelni az állatokat a karámba. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ ide­jén készült ezek a filmkockák ju­tottak az eszembe, amikor végig­néztem az Ausztrália északi terü­letein űzött állattenyésztés új mód­szereit bemutató felvételeket. Eze­ket a módszereket a négy Thiess fivér vezette be, akik építő- és bá­nyaipari vállalkozásokkal szerez­ték többmilliós vagyonukat. Az Északi Területen, a Kimberley­­hegység tövében megvásároltak másfél millió acre (több mint G00Ü00 hektár) földet, az itt fél­vad állapotban legelésző marha­csordákkal együtt. Vezetőként fel­fogadták a 33 éves Peter Murrayt, aki már elég tapasztalatot szerzett más állomásokon az állattenyész­tés terén, és hozzá harminc fehér és bennszülött tehenészt. Az új­donságot a helikopterek jelentet­ték. A Thiess fivérek elhatározták, hogy ezek segítségével fogják vé­geztetni az állatok terelését, osz­tályozását és elfogását. A Thiess fivérek állattenyésztő telepétől mintegy 300 kilométerre fekszik a tengerparton Derby vá­roska, ahol a húsfeldolgozó gyárak vannak. Egy állatért itt 90 ausztrál fontot fizetnek, pontosan annyit, amennyibe egy helikopter egyórai bére kerül. A megfelelő nyeresé­get tehát csak úgy lehet biztosí­tani, hogy átlagban óránként egy­nél több vágómarhát szállítanak. Ma már minden a legjobb úton halad. Rendszeresen érkeznek Mt. Hart állomásról Derbybe kamio­nokkal az állatszállítmányok — egyelőre három darab óránként. Peter Murray-nek ki kellett dol­goznia az állatok befogásának új módját. A tapasztalt állattenyésztő a pilótával helikopteren végigre­pül — néha többször is — a te­rület fölött, és kiválasztja a meg­felelő csordákat. Amikor ez meg­történt, a tehenészek egy csoport­ja kerítést állít és csalétekként odaterel néhány szelídebb tehe­net. A kerítéshez azután odaáll­­nak a lovas tehenészek, hogy be­fejezzék a munkát. Aztán lát mun­kához a helikopter. Motorjának dübörgése, a légcsavarja által kel­tett szélrohamok meg a félelem­­keltő rárepülések a kerítéshez űzik a riadt csordát, ahol a sze­líd állatok állnak. Amelyik szarvas­­marha el akarna szakadni a csor­dától, azt a helikopter visszaűzi a többihez. Nem könnyű az élet a Kimber­­ley-hegység lejtőin. Hatalmas pusz­taság ez, ahol csak itt-ott él né­hány bennszülött, a kőkorszak színvonalán. De számosán közülük már csatlakoztak a fehér telepe­sekhez és civilizálódnak. Csak az tud -élni ilyen állatte­nyésztő telepen, aki bírja a ma­gányt és hajlandó legalább két­­három évig elviselni. Peter Mur­ray-nek itt a felesége és a két fia, akik mellett saját tanítónőt tart. Van itt még egy fehér sza­kácsnő meg egy bennszülött kony halány, aztán már csak mintegy harminc marcona férfi. Mrs. Murray kezeli a rádióállo­mást is, ez az egyetlen, ami össze­kapcsolja őket a civilizációval. Minden reggel összeköttetésbe lép a Northern Territory főváro­sában, Darwinban székelő repülő­orvosi szolgálattal. Aztán minden két órában bekapcsolja a készü­léket, nincsenek-e a telep számára valami utasítások. További problémát jelent a ször­nyű magány mellett a száraz idő­szak, amely itt hat hónapig tart. Kiszárad a talaj, a legelő, s egész csordák pusztulnak el. A Túlessek ezért új kísérlettel próbálkoznak: traktorokat hozattak, a telepük közelében a hegyekből csörgedező patlak mentén megmunkálták a termékeny alluviálís talajt és be­vetették lucernával. Ezt betakarí­tás után meg akarják szárítani, hogy legyen szénájuk az állatok számára az aszályos időszakban. A Thiess fivérek új módszereiről sokat írtak az ausztráliai lapok. Már akadtak követőik. A földrész északi területein új állattenyésztő telepek létesülnek, fölöttük heli­koptereken cowboyok röpködnek. Felvételek: G. Lipman (Camera Press) Ilyen találkozások is a tehenészek mindennapi életéhez tartoznak. hét 5

Next

/
Thumbnails
Contents