A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-18 / 20. szám
Mécs József adózás -tö rlesztés Iró-olvasó találkozó Dunaszerdahelyen Innen-onnan tizenöt éve, hogy Mécs József első alkotása, a Végnélkül! gyűlés megjelent. Ezután két-háromévenként üjabb kötetei következtek: a Téli világ, a Pipafüstben, A kamasz, a Megbillen az ég. Színesen megírt szatírákat, történeteket, elbeszéléseket, riportokat, karcolatokat és regényeket tartalmaznak ezek a kötetek. Ezenkívül sűrűn jelennek meg írásai a hazai sajtóban. Mács Józsefet tehát nem kell bemutatni az olvasóközönségnek. Ha lemérjük sokéves szerkesztői munkásságát, örömmel állapíthatjuk meg, hogy Mács József érdemes és tevékeny tagja a csehszlovákiai magyar Irodalmi és kulturális életnek. Mács József eddigi munkássága arra jogosítja fel az olvasót, hogy ne csak kíváncsian, hanem igényes várakozással vegye kezébe legújabb könyvét, az Adósságtörlesztést. S az olvasót nem éri csalódás, mert Mács József ebben a könyvében friss erővel mutatja meg tehetségét. A Járási Könyvtár rendezésében Dunaszerdahelyen megtartott író-olvasó találkozó is arról tanúskodik, hogy az olvasók nagy érdeklődéssel olvasták és szívükbe zárták az Adósságtörlesztést. Az alábbi sorok nagyrészt a találkozón elhangzott fejtegetéseket, hozzászólásokat tükrözik. Közismert dolog, hogy Mács József kezdettől fogva, tehát az 50-es évek elejétől szinte visszafojtott lélegzettel figyeli életünket, sorsunk alakulását, joggal érezhette magát hivatottnak, hogy a felszabadulás utáni korszak krónikásaként tanúságot tegyen az 1948 előtti, eseményekben gazdag, szomorú korról. Könyvéből pontosan meg lehet tudni, hogy milyen volt az élet a csehszlovák—magyar határ mentén 45 és 48 között. E néhány év történetét, eseményeit, hangulatát, e korszak hibáit és vétkeit semmiféle történelemkönyv nem tudná ilyen jól érzékeltetni, mint ez a regény. Az Adósságtörlesztés vallomás á sokat szenvedett szülőföld iránti hűségről. Nagyon tanulságos olvasmány. Sok-sok szomorúság és fájdalom van összesürítve benne. Nem az író sűrítette össze, hanem az élet. Mács csak megszólaltatja ezt a szomorúságot. Nézeteket, emberi magatartást, indulatokat szembesít. Komor színekkel, mesterkéltség nélkül rajzolja egymás mellé a képeket. Nem kereste az élet érdekes és izgalmas mozzanatait. Nem kellett keresnie... A regény célkitűzése a felszabadulás utáni nyomasztó korszak ábrázolása. Minden sora elárulja, hogy Mács kitűnően ismeri az egyszerű emberek, a falu népének gondolkozását és életét, sokat tud a szóban forgó korról és tájról, a politikai és jellembeli változásokról. A kor cselekvő és szenvedő alanyait, sorsokat, a valóságot idézve birkózik könyvében a csehszlovákiai magyar élet problémáival. Nem kesereg, és nem kér számon. Nem kérdezi, hogy ki gyógyítja meg a kitaszítottság, az emberi és nemzeti megaláztatás sebeit. Csak az igazat írja. Érzéseket tár föl, — titokzatos folyamatokat, amelyeket nem törvények szabtak meg. Emlékek keringenek a műben, az író híven idézi az akkori életet, a valóságot: vergődő emberek szomorú sorsát. Szinte megdöbbentően ábrázolja azt a tehetetlenséget, bénultságot és kiszolgáltatottságot, amit a csehszlovákiai magyarokra mért a történelem. A mű tartalmánál és eszmei mondanivalójánál fogva „szlovákiai magyar regény.“ Rólunk szól, és — tanulságul — elsősorban nekünk szól. A cselekmény azzal kezdődik, hogy az író Csehországban, a cseh— német határszélen, a décíni kikötőben találkozik egy magyarral; Szekeres Bálinttal, aki Szlovákiából került Csehországba. Ez a Bálint a regény főhőse, aki „elmeséli“ az írónak élete történetét. Elmondja, hogy Debrecenben elvégezte a tanítóképzőt, aztán kinevezték tanítónak egy hajdúsági faluba, de nem lépett szolgálatba, mert a szíve hazahúzta Giömörbe, a szülőföldjére, anyjához, rokonaihoz. Hiába marasztalták Magyarországon, ő csak hazavágyott, mert nagyon szerette a szülőföldjét. Ogy érezte, hogy mint tanítónak küldetése van otthon. S amikor hazajött, egyszerre rá kellett döbbennie, hogy — hazátlan lett a saját hazájában. így rendelte a sors. A magyarokra a második világháború után kitelepítés vagy Csehországba való deportálás várt. Pedig a magyarok szántani-vetni akartak a szülőföldjükön, és békében élni. De ezt titokzatos erők megakadályozták. Ezek az erők tragédiát készítettek elő egy nép számára. Bálint ezután a családjáról kezdett beszélni. Elmondta, hogy nagyon sajnálja özvegy édesanyját, aki három gyermeket nevelt fel, s akinek gyermekeivel kapcsolatos reményei sorra meghiú-. sultak. A nagyobbik fia rosszul nősült, a lánya sem a kedve szerint ment férjhez, ő pedig, aki anyja büszkesége volt, nem lehetett tanító sem a falujában, sem másutt, — mert nem cserélt nemzetiséget, mert nem tett eleget a tanfelügyelő szemében egy semmiségnek látszó feltételnek: nem „reszlovakizált“. „Hej pedig mennyire szerette volna az új eszmét, a tudást anyanyelvén hirdetni. De hát nem kellett a jószándéka, a lendülete, a tudása. A végén a kőművesek mellett napszámos lett. Aztán, mikor már enyhült a helyzet, behívták katonának, s ittragadt Csehországban. Kitanulta a kőműves mesterséget. Megnősült. A felesége cseh, három gyermeke cseh iskolába járt__Ha feljön ide a HFenskohegyre, ahol most vannak, szeme a messze távolban csak a szülőfaluját keresi, s „vágyainak sólyomszárnya támad“. Mert hát „az ember az övéi körében szeret élni“. Ö is készül haza, — de soha nem jut el a csomagolásig ... Vívódik a lelke, tusakodik, töpreng. Nem tudja, mitévő legyen. Elbeszélését a következő szavakkal fejezi be: „Mióta a falumból elkerültem, szinte naponta kiterítem magam elé a térképet. Kelet-Európa országait nézem. Megpróbálok eligazodni a dolgokban. Nemrégen módomban volt Bulgáriában járni. Motorkerékpáron Románián keresztül mentem és Jugoszlávián keresztül jöttem. Sokszor megálltam, s itt is, ott is azt tapasztaltam, hogy ma már nagyon nehéz lenne néprajzi határt húzni. Keveredik a nép. Határok nélküli Közép-Európa — orvosság a bajra, az adósság végleges kiegyenlítése, s hogy így lesz-e, az a holnap dolga!“ És itt kicsillan az író optimizmusa: hisz az emberi sorsot javító eszmében. A regény „krónikája“, a Szekeres Bálint sorsa köré fonódó kisebb epizódok színesebbé, érdekesebbé teszik a regényt, de nem bontják meg az egységét. Feszült érdeklődéssel követjük a könyv többi szereplőjének a sorsát. Az anyáét, aki úgy néz a fiára, mint az istenre, mert a világ legokosabb emberének tartja. Milyen biztos kézzel rajzolja meg az író a gyermekei boldogságáért aggódó anya alakját, lelke minden rezdülését! Vagy milyen erősnek, bizakodónak, öntudatosnak mutatja be Horkayt és Széldömökit, akik egész életükben harcoltak, szenvedtek a szocialista eszme diadalra juttatásáért, s akik most sokszor értetlenül állnak a viharzónában elítélve a nacionalizmust, mert mint „kommunisták nem szoktak egy tálból cseresznyét enni a nacionalistákkal.“ Amit Bálint elmesél, illetőleg amit az író — szavai nyomán — művészi formába önt, az maga az élet, a valóság. Nincs papiros íze. Néhány személy szerepeltetésével mindnyájunk gondját, búját, baját tárja föl. Ügy mondja el az eseményeket, annyira érzékelteti a lélek rezdüléseit, mintha minden községben és minden házban szemtanú lett volna. A két utolsó fejezetben választ kapunk mindenre, kibontakozik minden szereplőnek a sorsa: a februári győzelem után, 1948 szabad május elsején egymás mellett menetelnek magyarok és szlovákok. Már magyar transzparenseket is lehet látni: „Éljen a proletár nemzetköziség“ felirattal. Nyilvános helyen már magyar beszédet is lehet hallani, a háború befejezése óta most először... A tanfelügyelő nyájasan közli Bálinttal, hogy nemsokára magyarul taníthat szülőfalujában... Kiss Dezső bácsi, a festő és mázoló, aki Trianon után szlovákra, München után magyarra, negyvenöt után ismét szlovákra festette a cégtáblákat és feliratokat, készen áll, hogy most kétnyelvűre fesse őket, s fanfar mosolylyai állapítja meg, hogy „sehol annyit nem festenek, mint itt a határ mentén“, ahol sűrű egymásutánban cserélődött a fehér oroszlános címer a királyi címerrel... Az öreg Barabás az áttelepítés után lelkileg is, testileg is összetört... Szülőfalujából kiszakítva nem tudott más országban gyökeret verni... Erzsiké, akarata ellenére, a szülők kívánságára férjhez ment Boros Gézushoz, de nem élnek jól... A postáskisaszszony is már megszólalt magyarul... A könyv főgondolatára tömören tapint rá Háncs Gyula — és ezzel feleletet is kapunk arra a kérdésre, hogy mi tulajdonképpen az adósságtörlesztés — amikor egy párbeszéd során így fakad ki: „Ami velünk történik, azt elődeink zúdítják a nyakunkba. Ük nyújtották be a számlát, és mi fizetünk. De mi közöm nekem Apponyi Alberthez és a többi grófhoz? Forrt bennem a vér, egyszerre érteni kezdtem a hetvenkilencedik zsoltár második versszakát, amelyet apám mondott el annak idején a bírásági tárgyaláson: „Elődeink bűneiért ne verj minket. . Mács a sorok között is meggyőző erővel ábrázolja, hogy mennyit kell az életben küzdeni az igazságért, az emberségért. A szereplők megrajzolása, megelevenítése rendkívül pontos megfigyelésre vall. A könyv alakjai kicsiny, köznapi emberek, akik közül legtöbben nagy dolgokon mennek keresztül, talán a legnagyobbon életünkben. Az író ezeket az embereket egymáshoz való kapcsolatukban mutatja be, cselekedeteiken keresztül jellemzi őket. Realizmussal, igaz emberséggel ábrázolja a nép belső világát. Olvasás közben érezni lehet, hogy az író szereti alakjait, — erényeikkel is hibáikkal együtt. Szinte gyönyörködik hőse megrajzolásában. Mács elbeszélő hangja nagyon közel áll az élő szóhoz. Sokszor úgy tűnik, hogy szemtől szemben állunk a beszélővel, hogy halljuk a szavait. Ez a közvetlenség Mács elbeszélő művészetének jellemző vonása, nagy értéke. Általában a közvetlenség, a szemléletesség, a humorral fűszerezett nyelvével természetes könnyedsége és a zamatosság írói éré- ' nyei közé tartozik. Világosan és szabatosan ábrázol. Nem bőbeszédű, és nem szűkszavú. így hat a legerősebben. Az olvasó csak az eseményeket, a történetet látja, az író eltűnik a szemünk elől. Szabó Pál többek között azt írta az írónak, hogy az „Adósságtörlesztés tanúvallomás: „nézegeti, éli, szenvedi, — annyira szép, annyira igaz“. S mi hozzátehetjük: érzelmi, erkölcsi világunk nevelésének hatékony eszköze. 4 . OZORAI FERENC M
