A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-18 / 20. szám
Mindennapi életünket ma már el sem tudjuk képzelni távbeszélő nélkül. Beteg van a háznál, s orvost akarunk hívni? Vagy valamilyen halaszthatatlan ügyet kívánunk gyorsan elintézni? Néhány ujjmozdulattal tárcsázunk, s ha szerencsénk van, máris beszélhetünk. Sőt a világ bármelyik táján élő kedveseinket is hangközeibe varázsolhatjuk, ha szőt akarunk váltani velük. És lám, mégsem ismerjük Jől az egész földgolyóra kiterjedő hálózatot. Legfeljebb annyit tudunk róla — ha át nem szundikáltuk annak idején a fizikaórákat —, hogy a régi kínaiak is ismerték már egyszerűbb változatét. Meg hogy a távbeszélés elektromos úton való megoldását egy angol süketnémaintézetl tanító, Graham Bell találta fel 95 évvel ezelőtt. S hogy a telefonálás nem egyéb, mint a hang villanyáramokká való átalakítása és két dróton való továbbvezetése... Nos, vajon elegendő-e ennyit tudnunk mindennapi életünknek erről a fontos használati tárgyáról? Ugye, hogy valamivel több ismeret is reánk férne? Hát ha ez a véleményük, tartsanak akkor velem, látogassunk el — a drót „másik végére“! „Ancsa“, a pontos idfi bemondója Ahol a vidéki besxélgetéseket kapcsolják Ax auiiiinatak terme másik végén Nem könnyű Szlovákia legjelentősebb távbeszélő központjába, a pozsonyiba bejutni. Félnapi szaladgálás az illetékesek és még illetékesebbek után, akik — s ezt meg kell vallanunk — egytől egyig kedvesen, megértéssel fogadtak, végre benn vagyunk a távbeszélő központ épületében. A drótok terme Először is a hármas számú alközpontba vezetett Slllay Ferenc forgalmi főnök. Azért jelölik számokkal ezeket az automata alközpontokat, mert minden teremben másmás körzet telefondrótjai futnak össze. A hármasban például azoknak az előfizetőknek a hívásait kapcsolják az automaták, akiknek telefonszáma hármassal kezdődik. Anélkül, hogy a legkisebb emberi beavatkozás kellene, egy ügyes automatasor kapcsol össze hatezer vonalat, s mindössze egyetlen ember vigyázza a drótlablrlntust. Ez az ember is csupán azért van itt, hogy ha kell, megfegyelmezze a rakoncátlankodni szándékozó automatát. Ha ugyanis meghibásodik valamelyik, rögtön kigyúl egy zöld lámpa, s máris javít a terem mestere. — Egyet nem értek csak — fordultam töprengve Ispold Józsefhez, a hármas alközpont vezetőjéhez. — Hogyan tudják megállapítani, hogy egy-egy előfizető havonta mennyit beszél? — Mi sem könnyebb ennél — mutat az egyik automatára a mester. — Látja, minden automatán ott van az előfizető teleifonszáma — meg egy kis számláló. No mér most, ha az előfizető telefonálás után leteszi a kagylót, azonnal többet mutat egy számmal a mérő. Számla kiküldés előtt aztán lefényképezzük a taxamétereket s ezek adatait dolgozza fel a számlázó osztály. — És mondja, Ispold elvtárs, de nagyon őszintén ám, sohasem tévednek ezek a számlálók? — Kizárt dologi — válaszol a mester határozottan. — Ha elromlik az automata, leáll a mérőszerkezet is. Rendszerint csupán azok az ügyfelek reklamálnak, akik sokat telefonálnak, de a számla ösz-IH( ■MtT v ' M Hli szegét mindig sokallják. Ml azonban az ilyen esetekre is fel vagyunk készülve. Ellenőrizni tudjuk magát az automata számlálót is. Látja az asztalon ezt a készüléket? Nos, ha ebbe bekapcsoljuk a reklamáló fél vonalát, pontosan feljegyzi a gép, hogy mikor és melyik számot hívta az előfizető. Két „legyet ütünk“ egy csapásra ezzel. Egyrészt ellenőrizni tudjuk a számláló állását, másrészt bebizonyítjuk a reklamálónak, hogy Íme, ekkor meg ekkor ezeket a számokat hívta. Negyvenöt esztendeje „beszél“ A pozsonyi telefonközpont híres Ancsája 45 éve „beszél" megszakítás nélkül: a pontos időt mondja reggeltől estig, estétől reggelig, és még annyira sem pihen, hogy kikrákogná magát legalább! Ügyes teremtmény ez az Ancsa. Svédországban készült 45 évvel ezelőtt s egyik magnószalagja az órát, a másik a percet, a harmadik pedig a másodpercet sorolja megszakítás nélkül. S hogy miért nem siet, vagy miért nem késik sohasem? Mert egy villanyórával van összeköttetésben, amelyik szinkronizál-