A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-04 / 18. szám
MIROSLAV VÁLEK MASA HALAMOVÁ Tiltott szerelem Az elvarázsolt hegyen í. Tiltott szerelem, füst a kéményekben, érik a gyümölcs. Nyár. Alig fedi trikófa. Fekete, mint a csóka. Este még pihenés volt a szája A tejszínű hold kemény, s baltaként zuhan a fény a halandók nyakára. Véred egy cseppecskéje, szemöldököd festéke s arcod — égetnek, mint a lángok! A sápadt csillag megnő, s feketén, mint a kéményseprő, sápadt csillagra szállók. Tiltott szerelem, nyár nehéz zászlaja, éj, mely töményíti a cukrot s a füvek zöldjét. Bujtass a nyelved alá, érezz rubininak, topáznak, korundnak, gyémántnak, nem leszek hozzád gyöngéd. Mert te oly jó és oly lágy vagy. 2. Fekete dolgok járnak eszemben, fekete, fekete viz, fekete véreb, Fekete rókaként csaholnak a rétek. Fehérben elém csak egy lány siet. Sötét bűntudat! Sötét gyűlölet! Sápadt hold, sápadt barátok, sápadt, sápadt, de víg őszt várok. Hazudok, mint a könyvek. Hazug s irigy vagyok. Tilos a szerelem. Fekete füst gomolyog. Veres János {ordítása * Egyszer a kedvessel boldogan jártuk a hegyeket. A csupasz gallyakon Hó-törpék csapata nevetett. Kacagott a vén hegy, szórta ránk a havat, a jeget. Egy fenyőfa alatt megsúgta a kedves, hogy szerel. A nagy, néma csendben koppon a síléc a köveken. De nekem könnyű ám: kedvesem nyomait követem. Komlósi Lajos ford. VOJTECH MIHÁLIK Ha nem alszol még.. Ha még alszol már, álmodd azt, hogy a szédítően messzi égen az én szememmel nézi arcod csillagunk a néma éjben . .. Komlósi Lajos fordítása Ha nem alszol még kedves, nézz az és keresd meg kettőnk csillagát! Meglátod, hogy túlragyogja fénye minden csillag fénylő sugarát. m volt az, az embernek több ráérő ideje és kevesebb vágya volt, ma ennyi erővel és felkészültséggel duzzasztógátakat építenek, ezek a modern kor katedrálisai és büszkeségei. A mi vfzierőműveink megmaradnak majd évszázadokon át, hogy hírt adjanak eljövendő koroknak emberi értékeinkről, tudásunkról és önmagunkba vetett hitünkről? Ilyen gondolatokkal és a katedrális súlyától laposra nyomott, apró lélekkel - hagyta ott a templomot és rövidesen egy talányos üzletet talált: öreg ház sarkában üveges vasajtó, körülötte kirakat és a kirakatban a világ minden ócskavasa: rozsdás fogaskerekek és sarokvasak, reszelők és kampósszögek, vasgolyók és acélkarikák, mellettük öreg vasaló és repedt mozsár... Ez nem lehetséges, morogta Morvái és habozva belépett az üzletbe. Nem, nem a kirakatban van a világ minden ócskavasa, itt van benn a polcokon, a földön és asztalokon: láncok és csövek, csatok és lemezek, öreg tűzhely, patkányfogók és kalapácsfejek, rozsdás szerkezetek és mechanizmusok, az acél szürkésbarna tömegében néhol réz sárgállik. A használatból kikopott és céltalanul létező vastárgyak agghajléka ez a boltocska, a feleslegesség és az értékét vesztett lét szomorú, «0 de érdekes vására... Az üzlet hátsó helységéből egy idős ember kerül elő... Morváiban kivirágzik az újságíró, kérdezget... Az öregapjától örökölte az üzletet, van már vagy hatvanéves (az üzlet], megél-e a hozadékából? ... Néha azért vásárolnak valamit, és sokan látogatják, az üzlet a városrész nevezetessége, idegenek fényképezik a kirakatát... és néha valóban jön igazi vevő is... és igen, elviszi a diadalmas vaskorszak valamelyik rozsdamarta, rokkant veteránját... Morvái egész nap csatangolt, végigment a Moldva partján, a zúgókon habzott és sustorgott a víz; aztán átment a Károly hídon, a gyalógsétány felett, szabályos távolságokra egy-egy szentnek a szobra elhelyezve s a híd másik végén a Moldva a városban, akárcsak Velencében, a házak között csatorna terpeszkedik, fekete és csillogó a vize... Ojra visszatért az Óvárosba, fáradtan és éhesen. Egy söröző bejárata ugrott a szeme elé, habozás nélkül belépett. A helyiségben homály és meleg fogadta, pecsétes asztalterítők, öreg keményfaasztalok és kopott fapadok... tessék, panel ... disznósült, káposzta, gombóc, sör ... Prágában cseh ételt egyen az ember ... Igen, pane... Szemben - a falon_ söröző, középkori polgárok színes jókedvvel, Svejk, a jő katona is ott mosolyog, a fényt villanykörték szórják, de a csillár kovácsoltvas rácsos szerkezet és legyezőalakban összefogott régi fegyverek: kovás puska, török handzsár és görbe szablya díszítik ... Mit parancsol még, pane? ... ilyen sörözők kellenének Pozsonyba is, ahol a hangulat családias és nyugodt, és ahol nem ad találkozót egymásnak a város összes megrögzött bűnözője, ahol nem böködik ordítozva egymás mellét az emberek, és a WC nincs lehányva ... Morvái jóílakottan és két nagyszerű tizenkettes sörrel nehezebben távozik, eszébe jut, hogy nincs még szállása, újra a váróteremben virrasszon? ... Lehetetlen, ilyen izgalmas és tartalmas napot ágyban illik befejezni! Beballagott az első szállóba, amely az útjába került ... a recepció nagy főnöke udvarias, de sajnálkozó: nincs, panel ... tömve vagyunk ... a másodikban: nincs pane... a harmadikban: sajnos, pane... a negyedikben végre eszébe jut a huszonöt koronás bankjegyek varázshatalma, szerkesztő és elegáns külföldi író létére aránylag tapasztalatlan még, a bankjegyet a nagyfőnök kezébe csúsztatja és határozottan állítja, hogy feltétlenül aludnia kell, nemzetgazdasági érdek, hogy kialudja magát... Igen, pane... mondja a nagyfőnök, de csak egy éjszakára tudok.. . ami azt jelenti, hogy holnap újból huszonöt korona ... Nem baj, mondja Morvái, holnap továbbutazóm országom fővárosából, mely nagyon kedvesen fogadott, csak éppen fedelet nem akar adni a fejem fölé. Felmegy a szobába, csinos egyágyas szoba, beépített rádió, ruganyos ágy, elnyúlik rajta, és bekapcsolja a rádiót... Véletlen, vagy varázslat!... Titokzatos és jóindulatú hatalmak jelentkezése, — Morvái boldogan mosolyog, a rádió a Changaseírót játssza, vontatottan éneket a kórus, és Morvái látja a lovasokat, lassan poroszkálnak a domb hátán, hosszú libasorban, új zsákmány után, martalócok, de szépen énekelnek és férfias törvények szerint élnek ... Halkan dúdolgatja a melódiát, és beleremeg a feszültségbe, melyet kelt benne. Utána kikapcsolja a rádiót, ettől jobb már úgysem lehet, s az ablakon túl tovább poroszkálnak a lovasok, látja őket... Hemingwayt veszi elő és fekve olvassa A Kilimandzsáró havát, a híres novellát, melynek már a mottója is rejtelmes és megkapó: „A Kilimandzsáró 19 710 láb magas, hóborította hegy, úgy mondják, a legmagasabb Afrikában. Nyugati csúcsát maszái néven »Ngaje-Nagi«-nak, az »Isten házá«-nak hívják. Közel a nyugati csúcshoz egy leopárd aszott, megfagyott tetemete fekszik. Senki sem tudja megmagyarázni, mit keresett a leopárd ilyen magasban.“ Olvassa a halódó író — a novella hőse — lázas monológjait, emlékei szertelenül csapongó folyamát, és marcangoló önvádját, melyet a fantázia és az asszociáció előcsalogat a halálra készülődő lélekből; nagy író, mindent megszerzett az élettől, amit meg lehetett szerezni, hírnevet, pénzt, asszonyt, egyszóval felért a csúcsra, a Kilimandzsáró csúcsára, a megfagyott leopárd mellé, és most tudja, hogy meg kell halnia. Kemény legény, igyekszik fegyelmezetten barátkozni a halállal, csak azt sajnálja, amit még tudott és már nem írhat meg soha ... Utána a Francis Macomber rövid boldogságát olvasta el, és megrendítette a rokonszenves amerikai férfi története, akinek éppen akkor kell elpusztulnia a felesége (véletlen?! golyója által, amikor igazi férfivá edződik a bivalyvadászaton. (Folytatjuk)
