A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-27 / 17. szám
— Hány lakosa van Varbónak? — Körülbelül hatszáz. Százötvenhat házszámot, tizennyolc személygépkocsit tartunk nyilván — sorolja gondolkodás nélkül és én már nem győzöm a jegyzetelést. — Most megmutatom magának, hány Iskolája volt Varbónakl A továbbiak során kiderül, hogy ebben a kis községben három épületben folyt a tanítás, és egy negyedikben volt a tantestület szobája. Az őrák közti szünetekben a tanítók futottak egyik helyről a másikra. Még az ócska kultúrház füstös helyiségében is tanítottak. Megtudom azt is, hogy a faluban nincsen húsbolt, s azok az emberek is kénytelenek disznót ne vélni, akik drága pénzen vásárolják a takarmányt. Hamarosan ez a probléma is megoldódik Varbón. Az egyik eddigi tanteremből lesz a 'húsbolt, s akkor nem kerül majd többe a leves, mint a hús. — Tizenhárom évvel ezelőtt kerültek ki a szemrontó petróleumlámpák a kamrába, ugyanis akkor vezették be ide a vílanyt. Tíz éve jött be az első autóbusz, s akkor épült ez a bekötő út is... Addig úgy éltek a varbóiak, mintha a Szahara közepén lettek volna, távol mindentől... — Azt hiszem, hogy további terveik is vannak. Jó lenne, ha ezekről is beszélne. — Most a napokban szereljük fel a hangszórókat, s a közeljövőben sor kerül az út portalanítására, a közvilágítását is meg kell olmegtudnl tőle, de azt mondta, hogy arról majd beszélnek az iskola tanítói és a szülők. Az új' otthon Hát igen, tulajdonképpen ezért is jöttem ide Varbóra. Már Nagykürtösön megtudtam, hogy ma adják itt át az új iskolát. Az eddig csendes utcák megélénkülnek. Az úton vonulnak az iskola úttörői, diákjai és természetesen a szülők, a nagyszülők is az üj iskola felé ... Annyian vannak, mint valamikor körméretek alkalmával. Mindenki mosolyog, mindenki boldog, hiszen nem esik ez meg minden évben. Az uj emeletes iskola ragyogó tiszta ablakszemei mintha rákacsintanának a gyerekekre, tanítókra és a szülőkre: „Mégiscsak elkészültem! ... Itt vagyok, ragyogokl“ Elhangzanak az ünnepi beszédek, azután a JNB elnöke elvágja a szalagot, és a nép beözönlik az új iskola kapuján. Van mit nézniük, van minek örülniük. A gyerekek ezután nem vakoskodnak majd sötét, egészségtelen, roszszul fűthető helyiségekben. Nagyon jó tudta az egész falu, mennyire szükség van már az új iskolára, amely fél évvel a kitűzött határidő előtt készült ei. 1200 000 koronába került annak ellenére, hogy a varbóiak rengeteg órát dolgoztak le társadalmi munkában az építkezésénél. Segített nekik a kéri és a kovácsi szövetkezet meg a losonci építőipari szakiskola is. Az iskola épületében a két szép tanltólakás Ebben a két épületben is osztály volt. Egy a régi Varbó házaiból Ilyen ma már kevés van Bugyi László felvételei dánunk, meg aztán a faluszépítési akció keretében pánkot akarunk itt létesíteni. — Ha valami rosszat akarna mondani a varbóiakról, akkor mit mondana, elnök elvtárs? Bielik Gyula rámnéz, hogy komolyan beszélek-e, azután bólint: — Hát igen, nincsen rózsa tövis nélkül. Varbón az a hiba, hogy nagyon kevés a gyerek. Az idén például már három halottunk van, de egyetlen gyerek sem született. 1954-ben csak egy gyerek született. Valahogy furcsák ezek a mai fiataloki Tudhatnák, azelőtt sok gyerek volt, annak ellenére, hogy a szülők nem kaptak családi pótlékot. De hát most minden előbbre való nekikl Nagyon jó lenne, ha»az újságok és a folyóiratok is Imának erről a problémáról, mert ez legalább olyan fontos, mint a divati Vagy a kettő ugyanaz? Beszélgetés közben azt is megtudtam, hogy Bielik Gyula három községet képvisel: Varbót, Kért és Kovácsit, összesen ezerhatszáz lelket. Elmondja, hogy ő szlovák nemzetiségű, de itteni asszonyt vett feleségül. Azóta megszokta és megszerette ezt a színmagyar falut és a világ minden kincséért sem hagyná el az ő népét. Még az új Iskoláról szerettem volna valamit arra vár, hogy új lakói beköltözzenek. Bezzeg nem Így volt, amikor 1950-ben megnyílt itt a magyar tannyelvű iskola. De ezt már a zsúfolásig megtelt kultúrházban tudtuk meg. S a varbóiak örömében mások Is osztozni akartak. Ezért küldte el képviselőit a losonci és a nagykürtös! járási pártbizottság, a losonci építőipari szakiskola, a nagykürtösi JNB, a Nemzeti Front, a Csemadok. A kis színpad csaknem összeroskad a vendégek alatt. Az új iskola igazgatója elmondja, hogy 1950 őszén magyarul csak beszélni, de Írni már nem tudó gyerekek fogadták itt az iskolára kinevezett két tanítót. Nem voltak tankönyvek, nem voltak iskolai segédeszközök, s így ment ez 7—8 éven keresztül. Elmondja, mennyit kilincseltek az illetékes szerveknél. Végre 1957-ben engedélyeztek még három új tanerőt. Hogyan örültek minden új bútordarabnak, iskolai segédeszközöknek, ugyanakkor elszomorította őket az a tudat, hogy képtelenek felvenni a versenyt a modern, korszerűen felszerelt iskolákkal. S most végre itt az iskolai — Továbbra is iparkodni fogunk — mondotta az Igazgató —, hogy az iskolánkból kikerült tanulók hazánk bármely részén: mindenütt derekasan megállhassák majd a helyüket, egyenjogú és egyenrangú társai és versenytársai lehessenek hazánk bármilyen ajkú ifjúságának. Ezt kívánja tőlünk az élet és gyermekeink érdeke! ■ Egymás után emelkedtek szólásra a vendégek, díszokleveleket és takarékkönyveket adtak át azoknak, akik a legtöbbet tettek az új iskola felépítése érdekében. A falu még külön ötvenezer korona jutalmat is kapott, mint a nagykürtöst járás legjobb községe. Mire a HNB elnöke a fülembe súgta, hogy ez az összeg éppen elég lesz a közvilágítás megépítésének költségeire. Közben az iskolások szép műsorral szórakoztatták a helybélieket és a vendégeket. Az ünnepély után megjelentek a zenészek s hangolni kezdtek. Szívesen velük maradtunk, együtt vigadtunk volna velük, de az idő sürgetett, mennünk kellett. Nagy László Endre
