A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-20 / 16. szám
Gyurcsó István Zalabai Zsigmond • Didergő Szél fúj, pörög a levél a szélben: forgunk a forgatagban mi is, ha fölkavarjuk világunk nyugalmát, ami ügy is csak látszatra nyugodt. Testünk csikorog e vad viharban, s összekapaszkodvá védjük egymást — Nagyon félünk a magányosságtól: két test, melyet csak a ruha takar. Egymásba fogódzunk, védj meg! mondom, pedig tudjuk: a vihar bennünk van — Óyöngék vagyunk az önvédelemre, csak dideregve öleljük egymást. — Fütyülve söpri a szél a havat! Mezítelen falevelek vagyunk. Megszelídül az ember a szerelemben, alázat lesz minden hősködés. Kegyetlen lesz az ember szerelemben, mert bármennyit kap, mind kevés. Tégy szelíddé, nyugtass meg engem, Verj véresre a szerelemben. Szerda Hajnali város. A csendben felkukorékol a villamos. A hold az ég szeplős arcába néz ma is elfedi arcod a távol. Tél van, hideg van, szerda van: felvirrad újra keddi magányom. Déi 'Átfogó, néma pillanat. Lent a rét — szemafor: kigyül s a Nyugati felé kigördül fent a nap. Péterfi Gyula Temetés után egy nappal A novemberi eső gyilkos egyhangúsággal veri az ablakot. A család csendesen, szótlanul ül a szobában. Az asszonyok néha apró zsebkendőkkel dörzsölgetik a szemUket és kisebb-nagyobb sikerrel szipogni is próbálnak. A három férfi mereven nézi az ablakot, amelyre szeszélyes ábrákat rajzol az őszi eső. Az öregasszonyt csak akkor veszik észre, amikor feláll a sarokban levő székről és az ajtó felé indul. Egy ideig tartóztatják, „ne menjen ilyen időben a temetőbe, szegény papának úgyis mindegy“, de amikor az ajtó bezárul mögötte, megkönnyebbülten fordulnak az asztal felé. Mert hát ezt meg kell beszélni, ezt a problémát... a mama helyzetét. Ez már tegnap eszükbe jutott, amikor kifele jöttek a kis falusi temetőből, de a mama előtt erről nem lehetett vitatkozni. A mérnök kezdi. A tegnap temetett öreg paraszt három fia közül a legidősebb. „Nem tudom, ti hogyan képzelitek, nem akarok senkit befolyásolni, de nálam ugyebár nem lehet, kicsi a lakás. Igaz, hogy befizettük a szövetkezetit, de ha készen lesz, akkor jöhet a gye rek .. A középső fiú, tanító, is elmondja a magáét. „Nagyon szívesen, de hogyan? Az asszony is tanít, építkezünk, minden fillér számít, a mama beteges, ki lenne mellette .. ?“ Az orvos, a legfiatalabb fiú, egy szót sem szól. Rá nem is gondolnak, a keleti határszélen dolgozik egy kórházban, ott is lakik, oda csakugyan nem viheti a mamát. Rövid mondatokban beszélnek, értik egymást Az asszonyok először riadtan figyelnek, készen arra, hogy lecsapjanak férjükre, ha any^j akar a nyakukra hozni. De feszültségük m. az első szavak után megenyhül. Persze ai öreg asszony majd megsértődik, dehát hogyan i; tudná beleélni magát három diplomás fia iel kivilágába. A három fiú közben megtalálja a megoldás; Itt nem hagyhatják, hiszen beteges, de az or vosnak van valami összeköttetése, majd kitapos egy helyet valamelyik otthonban... A házat eladják ... elvégre a mamának igazán nincs rá szüksége. , A tanítónak eszébe jut, hogy két hordó bor van a pincében, azt jó lenne demizsonokba tölkét karcolata teni. Amíg az öreg élt, kezelte, gondozta, de így gyorsan megecetesedne. Felállnak és lassan a pince felé indulnak. Ilyen novemberi időben jólesik egy két pohár itóka. A két asszony nem megy. A házat járják. Függönyt, bútort méregetnek. Néha egymásra pillantanak, vajon mit gondol a másik. Az öregasszony áll a frissen hantolt sír előtt, fekete kendőjét veri az eső, apró, vézna teste remeg a zokogástól, hüppngő szavait csak a fűzfa bánatos levelei hallják — „János, én édes uram, miért nem vittél magaddal?“ Az agglegény Az inggallérja mindig gyűrött egy kicsit és az irattáskájában, az iratok mellett szerényen meghúzódik a vaj, a kenyér, esetleg tiz deka Prandl Sándor felvétele felvágott, az aznapi vacsora és a másnapi reggeli. Most ül a szobájában, már megette a tíz deka párizsit és megitta a teát. Köpködi a teafüvet, mert a szűrő kilyukadt, már vagy két évvel ezelőtt. Naponta elhatározza, hogy újat vesz, de mindig elfelejti. A rádió keresőgombját csavargatja, szeretne valami zenét hallgatni, mert feszültséget érez; nyugtalan és szomorií. De este nyolc óra van, ilyenkor nines zene, ilyenkor híreket mondar nak, elmondják, hol zuhant le egy repülőgép, hol süllyedt el egy hajó, hol dobtak bombát, hol pusztított tűzvész ... Nem meri kikapcsolni a recsegő készüléket, mert akkor vége lenne ennek a hangzavarnak, ami legalább úgy-ahogy megmozgatja, hullámzásba hozza ezt a hatalmas, szörnyű csendet. Úgy érzi, ha kikapcsolja a gépet, a csend, szilárd súlyos kőtömbhöz hasonlóan, agyonnyomja őt. Holnap elviszi az ingeket a tisztítóba és végre felvarrja kabátjára azt a gombot... és vesz egy új teaszűrőt. Holnap... holnap vesz egy lemezjátszót is, hogy zenét hallgathasson ... vagy egy kutyát, hogy valami élőlény legyen körülötte . .. holnap. Igen, ez volt a baj . . . mindent holnap. Mert ma — pénzt kellett keresni, mert ma — mindig közbejött valami, amiért elodázhatta a döntést, a választ a kérdésre .. i majd holnap ... holnap megkérdezem azt a kislányt. Tíz év múlva, amikor Honával, az elvált asszonnyal találkozott: majd holnap megkérdezem Ilonát... és másnap már késő volt. Na végre .. . befejezték a híreket. Dehát hiába . . . ma rossz napja van. Prágából drámát közvetítenek. Pest? Wagner-opera. Bécs? Bach fugák. Hát akkor jöjjön a csend. A szomszéd lakásból vidám nevetés szűrődik át a falon. Ismeri a szomszéd családot. Anya ... apa és egy fiú, húszesztendős jóképű fiú... úgy dörmög mint egy ifjú medve és amikor elmegy, a sarokról mindig visszafordul és integet az erkélyen álldogáló apjának. Egyszer o is kint állt az erkélyen és — nem is tudja miért — ő is felemelte a kezét és visszaintegetett... aztán elszégyellte magát... nem neki üzent a kedves kamaszkéz, miért válaszolt? Miért akart egy kis szeretetet lopni... egy érzés villanásának fényében gyönyörködni. .. hiszen őt nem illeti. . . neki senki nem integet. Nagyon fáradtnak érzi magát. Még egy ideig a megvetett ágy szélén üldögél, aztán bevesz két altatót, eloltja a villanyt és lefekszik. „Ma van a hatvanadik születésnapom“ suttogja a sötét csendbe.
