A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-20 / 16. szám
Toreíere Folytatás a 3, oldalról te tegnapit, de máig érőt kell nézni és hallgatni. Alig fogad egy röpke köszöntéssel Kicsinál Károly és Sonkoly Tibor, ránk köszön egy harmadik ember is, és megcsonkított kezét nyújtja kézfogásra. A kéz Vavreczky Józsefé, és a szálló panasz is az övé, de lehetne több száz emberé, hiszen hány száz ember nem kapta meg rokkantsági nyugdiját, mivel a volt magyar hadseregben katonáskodott. Vavreczky József a miniszterünkben bizakodik, Dobos Lászlóban. Fogadkozlk, hogy ő bizony levelet Ír neki. Mit mondhattunk neki? Én azt mondhattam volna, hogy apám, aki már a ktlencvenedik évét gyűjti egybe lassan, és aki nyolc gyereket eresztett a világnak, nem nyugdijat, csak öregségi segélyt kap. Utólag is szégyellem magam, hogy nem Ismerem a nyugdíjtörvény kacskaringós útvesztőit s így nem tudtam tanácsot adni a hozzánk szólónak. Az ismert közhelyet mondtuk, hogy a nemzeti bizottság, annak van gondjaira bízva Ilyesmi. A HNB titkára, Árva József beszél Is a gondokról, de másfélékről, mint az előbb jelzett rokkant-ügy. Sok a vándorló munkás, nincs mivel Itt tartani őket. Sok a női szabad munkaerő, nincs mit adni nekik. Kisipar kellene. A falu régi település, sok volt az elöregedett útja. Eddig 24 km belső útszakaszt hoztak rendbe. Ez évben rakják le az új művelődési ház alapkövét. Hatmillió koronás beruházás. Ebben az épületben kap majd helyet a falu minden jelentős Intézménye. Különleges terveik szerint épül majd. A tervező mérnök vezeti az építkezést. Ilyen gondok között nem is Igen figyelhetnek fel holmi nyugdíjigényekre, gondolom, pedig az emberi nyugalom és megelégedés építménye az egyedüli biztos alapja mindennek. A Csemadok helyi szervezetének elnöke, Sonkoly Tibor tanító és Klcsindl Károly mutatják be a többieket, akik egy rövid eszmecserére megtiszteltek bennünket. Fazekas János, a szövetkezet alelnüke, Csókás Boldizsár, a szövetkezet és a HNB alelnöke, Spek László, a pártszervezet elnöke ős Pék László, a Művelődési Otthon vezetője. És a beszélgetés alatt lassan a máig érünk, a mai gondokig, amelyek a tegnapban gyökereznek. Arra a kérdésemre, hogy Szőgyénben miért idegenek a vezetők, Csókás Boldizsár és Fazekas János válaszol, de a kérdés egy egész gondolatsort indít el. Fazekas János tanulmánynak is nelllő, pontos és világos okfejtése már nem is válasz a kérdésre, de elemzése egy Időszaknak. összefoglalva, sűrítve a lényegre szorít ■kozva ennyi: Találkozások Szőgyénben — A férfiaknak az a korosztálya, amely ma negyven és ötven között van, amikor hazaérkezett a fogságból, pontosan tudta, mit kell tennie. De nem tehette. A tehetősebbjét áttelepítették, a szegényebbjét deportálták, a kisparasztnak meg nem az volt a gondja, hogy tanuljon, taníttassa a gyerekét, módja nem volt rá. így maradtunk szaktudás nélkül. A korszerű mezőgazdasághoz pedig képzett emberek kellenek. Valamit pótoltunk már mi Is. De van a falunak egy olyan rétege Is, amely megszokta a vándorló munkát, a jő keresetet. Ezek az ügyesek. Tanulhatnának, de azt hiszem, nem kell már nekik a falu, Illetve a mezei munka. Hát Így nem kerül még ma sem a faluból a falu, a szövetkezet élére Idevaló ember. Különben a munka megy, ha visszük — üti el tréfával az utolsó mondat végét. A nevetéssel már terelődik is másra a szó. Arra, hogy az előző este kirakott plakátokat ki téphette le reggelre? Ez Ismét komoly ügy, mivel Ilyesmire nem került sor az elmúlt húsz esztendő alatt. De sem Spek László, sem pedig Árva József nem tudják megfejteni a dolgot. Fellángoltak ugyan tavaly augusztus előtt a nemzetiségi parazsak, és most Ismét kezd füstölögni a kihunyt tűz, de nem akarja senkt feltételezni, hogy egy testvér kulturális szövetség, a Matlca Ilyesmire vetemedne. Inkább azt mondják, hogy izgága gyerekek lehettek. Én pedig éppen ezt nem hiszem, ahogy szemben ülünk az Iskola diákjaival, akik az Íróolvasó találkozóra összesereglettek. A sok csodálatos tiszta szempár kiváncsi, és kérdező, de semmiképpen sem plakfitrepegető. Ahogy Mangult Béla Igazgató megnyitja a találkozót, Sonkoly Tibor Ismerteti az irodalom küldetését, és a gyerekek elszavalják a verseket, rnár is emelkednek a kezek, hogy kérdezhessenek az ajkak. A 417 diákból talán 120 van jelen, nyolcadikosok, kilencedikesek. Néhány név maradt meg a jegyzetfüzetemben azok közül, akik szerepeltek és kérdeztek. Fekete Ilona, Bartos Júlia, Bitter Mária, Kurcz Magdolna, Lehotkai Gyula, Reines László, Oszlik Ilona. A kérdések arról győztök meg bennünket, hogy a szőgyéni iskola diákjai szenvedélyesen érdeklődnek az irodalom iránt, de ezenkívül érdekli őket az élet maga is. Leginkább a saját jövőjük. A szakiskolai hálózat, anyanyelvi oktatás sorsa a tanonciskolákban, a magyar óvónőképzés távlatai. Az esti találkozón, ahol a Csemadok helyi szervezet tagsága, a szülők jelentek meg, a kérdések mintha visszhangzottak volna. Alig fejezte be Klcsindl Károly a bevezető előadást, alig mondtunk mi hárman néhány szőt önvallomásként, már is záporoztak a kérdések: a Csemadok küldetése az új helyzetben; az érdekvédelem megfogalmazása; miért nem reagálnak a magyar újságírók a minket rágalmazó cikkekre; mikor dolgozzák fel és hozzák nyilvánosságra az alkotmánytörvényt részleteiben; miért nem nyílik elegendő szakközépiskola. És ismételten a magyar óvónőképző első osztálya. Szegény íróember, ha akarja, ha nem, politizálni kényszerül. De van, amit nem tud megválaszolni. Jómagam Szőgyénben halottam első alkalommal, hogy Léván ez év őszén nem nyí-Csókás Boldizsár Fazekas János Pék László Spek László CHling Gyula egy ismeretlenmöOBlladát énekel a 13 aradi vértanú kivégzéséről 6
