A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-04-06 / 14. szám
Lehetséges, hogy jobb volna, ha az emberrek minél kevesebbet tudnának azokról a dolgokról, melyekről a most induló cikksorozatunkban szó lesz; bizonyára jobb lenne, ha nőm tudnánk róla, hogy a hidrogénbomba, -melyét a közönséges halandó az abszolút pusztulás szimbólumának tekint, már jó ideje legfeljebb a negyedik helyen áll a modern tömegpusztító fegyverek ranglistáján ... Hogy azok az ún. „csodafegyverek", melyeket az emberek többsége egy kézlegyintéssel a fantasztikus regények birodalmába utalna, számos hét lakai alatt őrzött laboratórium komoly kutatómunkájának tárgyát képezik... Hogy eddig nem tört ki a harmadik világháború, az csupán annak köszönhető, hogy még mielőtt egy új tömegpusztító fegyvert gyártani kezdtek, már előzőleg felfedezték a még hathatósabb „ellenszerét“ és hogy a legújabb fegyverek is mind kétéltűek ... Ezeket az aggasztó gondolatokat ébreszti az olvasókban Pierre Nord és Jacques Bergier francia írók „Eactnelle guerre secréte“ (A korszerű titkos háború) című könyve. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, noha a katonai nagyhatalmak közül manapság még az ismert hazai eszközök terén fegyvernyugvás uralkodik — annál ádázabb és költségesebb harc dúl a titkos fegyverek birodalmában. A nagyközönség csak időnként szerez tudomást egyik-másik megnyilvánulásról: kirobban egy nagy kémbotrány, rejtélyes módon eltűnik egy repülőgép vagy tengeralattjáró... E titkos háború világába vezetik be az olvasót az említett könyv írói, mely harcban gyakran egész nemzetek sorsa forog kockán. A témakör, melyet ismertetnek — úgy látszik — jól ismert előttük. Természetesen mindketten a Nyugat politikai és katonai álláspontján állnak. Ennek ellenére az általuk ismertetett tényeknek — melyekhez eléggé objektiven ragaszkodunk — számunkra is nagy értékük van, főként akkor, ha átfogó képet akarunk kapni az ún. katonapolitikai fejlődésről és mindarról mi ezzel kapcsolatban vár vagy várhat ránk, illetve az elkövetkezendő nemzedékekre. Forrdadalmak a hadviselésben A hadvezetés napjainkban kétféle forradalmat él ót. Az egyiknek eddig még csupán csak elképedt szemlélői vagyunk — s ne adj isten, hogy valaha is kísérleti nyulaí legyünk; és ez a fegyverkezési verseny forradalma. A tömegpusztító fegyverek fejlődése az utóbbi időkben olyan fokot ért el, hogy az olyan szavak, mint a „totális háború" már rég elavultak. Ma már inkább az ún. „kozmikus öngyilkosság“ kifejezés a találóbb. Ebben a borzalmas háborúban maga az atomfegyver csupán alárendelt szerepet játszhatna. A másik forradalom az előzőből következik: Az egyes államok kormányai —■ tekintve, hogy a szóban forgó fegyverek kiirthatnák az egész emberiséget — megrettentek és igyekeztek más módot találni politikai céljaik elérésére... És megtalálták. A hadviselésnek ezt az új formáját különféleképpen nevezik: egyesek hidegháborúról, mások felforgató tevékenységről, pszichológiai vagy ideológiai háborúról stb. beszélnek. Végül Is rájöttek hogy valamennyi hadviselési módnak van egy közös vonása — céljuk azonos. Ezért a szakemberek az utóbbi időben „forradalmi háborúk“ gyűjtőnéven emlegetik, mivel végső céljuk ugyanaz: a politikai, gazdasági és szociális forradalom ... ... Hogyan készülnek fel az egyes titkos szolgálatok egy esetleges „tudományos háborúra? És hogyan folytatják (mivel éppen ez tartozik hatáskörükbe) a forradalmi háborút? Elegendő volt, hogy 1945-ben váratlanul hat, addig még ismeretlen hatású bomba robbanjon, és a katonai erényeire oly büszke Japán feltétel nélkül megadta magát. A világon új hadászati korszak vette kezdetét — a tudomány korszaka. Mi, akarva-akaratlanul ennek a kornak a gyermekei vagyunk. Habár nagyjából tudjuk, min munkálkodnak az atom- és rakétatudósok, mivel tevékenységük meglehetősen nagy zajjal jár, és szellemük materiális termékei atomfelhők formájában úsznak az égen; arról, azonban úgyszólván semmit sem tudunk, min törik a fejüket az ún. modern „alkimisták"... vagy azok ügybuzgó famulusai. Nincs kétségünk afelől, hogy az egész „atom-kamuflázs" és kozmikus tűzijáték mögött egészen más valami bújik meg. Erre utalt Ny. Sz. Hruscsov 1904 szeptemberében a japán küldöttség kremli fogadásán tett kijelentése is, miszerint a Szovjetunió olyan totális fegyver birtokában van, mellyel néhány másodperc alatt kiirtja az egész emberiséget. Természetesen ezeknek a támadó fegyvereknek megvan a maguk nem kevésbé hatásos védőfegyverük is. Malinovszklj marsall annak idején említést tett egy bizonyos „kék sávról", mely a Szovjetuniót meg tudja védeni az ellenség rakétái ellen. Azt állítják, hogy ez a kék sáv olyan gömbvíllámokat kibocsátó készülékek rendszeréből áll, mely — rövidhullámú irányítás segítségével — minden rakétát képes még a levegőben elpusztítani. Igaz lehet ez? A nyugati szakértők véleménye szerint az teljesen lehetséges, mivel az atomfegyverek a pusztító erő tekintetében ma már csupán a szerény negyedik helyet foglalják el. A ranglistán a radioaktív és biológiai fegyverek mögé kerültek, melyek az atomfegyvereknél még Jóval gyilkolóbb hatásúnknak bizonyultak. De az atomfegyverek elé került az ún. klimatikus fegyver is, melyek — „kedvező feltételek mellett", mint ahogy azt annak idején Napóleonról mondták br-iennei tanítói* — nagy jövőt jósolnak. A klimatikus fegyver ugyanis az ellenséges ország gabonatermő vidékeit rövidesen sivataggá tudja változtatni — s így a kiéheztetett ellenség nem lenne képes* a további hadviselésre. Nem titok, hogy a szakemberek még meglepőbb hatású fegyverek gyártásán fáradoznak. Ha például Egyiptom háborús konfliktusba keveredve valakivel, rövidesen tudatára ébredne, hogy az életet adó Nílus vize már nem folyik az 6 területén; mert a forrásainál néhány tonna különleges plasztíkanyaggal egyszerűen „befagyasztották". Az említett anyag ugyanis — ha a vízbe kerül — képes saját súlyánál százezerte nehezebb víztömeget úgyszólván szilárd „zselatlnmasszává“ változtatni. Sőt a szakkörökben már arról is beszélnek, hogy lehetséges lenne az óceán vize párolgásának teljes megakadályozása, ha a víz felületét Igen vékony speciális alkoholréteggel vonnák be. Ausztráliában már végeztek ilyen kísérleteket — természetesen egyelőre csupán óriási tartályokban. Kém-robot Első témánk lassan kezd körvonalazódni: hogyan segíti a kémkedés és a kémelhárítás a vezérkarokat a leghatásosabb modern fegyverek bevezetése tervének összeállításában? És hogyan lehet egyidejűleg előrelátni és elhárítani az ellenség részéről fennálló hasonló veszélyt, mely ma még szerencsére csupán feltevés, lehetőségként létező valami? A felelet egyértelmű: a haditechnika mai színvonalának megfelelően a kémkedést — s természetesen a kómelhárítást is — gépesíteni, sőt automatizálni kell! A kémkedésből a modern tudományos háborúban a gépek, robotok egyre Inkább kiszorítják az embert. Az első ún. kém-robotok a rakéták voltak. Rakéták segítségével mérték meg az atomtámaszpontokból jövő sugárzás erősségét, rakéták fényképezték le földgolyónk legnagyobb részét is. Utánuk a műholdak következtek, melyek sokkal több információt tudnak rögzíteni, ill. közvetíteni, mint a rakéták, mivel tovább képesek nagy magasságban maradni. A műholdak segítségével szinte hihetetlen eredményeket értek el. Hogy csak egyet említsünk a sok közül. Az első műholdak közül egynek sikerült 1000 kilométeres magasságból felfedezni egy víz alatt úszó tengeralattjárót. Ezért,” ha valami el akarja kerülni a műholdak figyelmét, annak meglehetősen mélyen a felszín alatt kell lennie. A kém-robotokkal egyidejűleg jött létre és fejlődött a hasonló elvek alapján alapuló kémelhárítás: a radar, szonar, asdic és egyéb berendezések, melyek meg tudják állapítani a levegőben világűrben és a víz alatt levő tárgyakat. Két csoportba oszthatjuk őket: aktív és passzív készülékekre. Az aktív készülék jelzéseket (szignálokat) bocsát ki, melyek a keresett objektumról vlszszaverődnek. E szignálok lehetnek: elektromagnetikusak (radar) vagy hangjelzések (szonar). A passzív készülékek csupán a gyanús tárgy által kibocsátott sugárzást tudják megállapítani. Ezek lehetnek: infravörös sugarak (ezeket valamennyi tárgy kibocsátja magából, mely nincs pontosan az abszolút fagyponton),atomsugárzások, sőt gravitációs hullámok is. Egyes ilyen detektorok olyan érzékenyek, hogy egy Hold-kráterben meggyújtott cigarettát is észrevennének. Az óceánok, a levegő, a világűr ma már szinte hemzsegnek az automatikus kémektől és kémelhárítóktól, melyeknek jelzéseit elektronikus számítógépek fejtik meg és értékelik ki. Elméletileg az USA védelme teljesen automatizálva van és a „Nike" antírakéták szükség esetén maguktól startolhatnak. Alaszka — az egyedüli hely, ahol a Szovjetunió és az USA határai érintkeznek — úgy tele van szórva a legkülönbözőbb fajtájú detektorokkal, hogy azokat, akaratlanul is, többnyire a jegesmedvék működtetik, melyek ősi medveszokás szerint, előszeretettel vakargatják a hátukat. Az amerikai archívumokban számos pompás fényképsorozaton van megörökítve a Jámbor medvéknek a tevékenysége. Természetesen a felvételek mind láthatatlan (infravörös, elektromágneses) sugarak, ultrarövid hullámok, sőt radioaktív sugárzás segítségével készültek. A jegesmedvék hája ugyanis radioaktív bomlástermékeket is tartalmaz (körforgás: víz — plankton — hal—fóka — medve) ... ' (Folytatjuk) (A II. folytatás tartalmából: „A vezérkarok szemei és filial“ —! „Semmit sem lehet eltitkolni.“)
