A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-12 / 2. szám

A csehszlovákiai magyar kultúra és tudomány képviselőinek ótátrafüredi tanácskozásán több figyelemre méltó előadás hangzott el. A Hét 49. számában már megismertettük olvasóinkat Turczel Lajos A progreszsziv értelmiség problémája és szerepe kisebbségi életünkben ciműelőadásával. Hasonló okokból most Szabó Rezső A NEMZETISÉGI KÉRDÉS ÉS ÁLLAMJOGI MEGOLDÁSA című tanulmányát közöljük.

Az állampolgárság: meghatározott állam kötelékébe való tartozás. Az állampolgár élvezi az állam által biztosított Jogokat és köteles teljesíteni az állam által rárőtt feladatokat.

Az állampolgárok egymáshoz és az államhoz való viszonyát — Jogait és kötelességeit — törvények szabályozzák. Minden európai állam alkotmánya leszögezi az állampolgárok egyenjogúságát nemre, fajra, nemzetiségre, vallásra stb. való tekintet nélkül. Ennek az egyenjogúságnak azonban nincsenek biztosítva mindenütt és mindig a feltételei, aminek következményeként nem teljes a polgárok gazdasági, politikai és kulturális egyenjogúsága sem.

Az állampolgárok koruknál, nemüknél, osztályhelyzetüknél, nemzetiségüknél, világnézetüknél stb. fogva különböző társadalmi csoportokba — alakulatokba — tartoznak. Közülük egyesek döntő módon meghatározzák az egyedet és annak helyzetét, elsődleges jelentőségűek, átfogóak s viszonylag hosszú Időre — esetleg egész életre — szólóak, mások megint átmeneti jellegűek, másodlagosak, nem alapvetően meghatározó jellegűek, specializál tan szűk körre korlátozódnak. Egyesek az egyén társadalmi-termelési helyzetéből, mások biológiai, pszichológiai, vagy egyéb adottságaiból erednek. Ezeknek a társadalmi csoportoknak az érdekei sok kérdésben azonosak, egyes kérdésekben eltérőek, megint másokban ellentétesek. Egyes csoportok jellegükből s társadalmi helyzetükből adódóan érdekeik védelmére szervezeteket, Intézményeket kényszerülnek létrehozni s kollektív jogokat vívnak ki.

Amelyik — e kategóriába tartozó — társadalmi csoportoknak ez nem sikerül, vagy amelyik csoport e jogait elveszti, a kollektív jogokkal s az ezeket biztosító intézményekkel rendelkező többi csoporttal szemben hátrányba kerül s történelmileg hosszabb idő elteltével szétesésre, megszűnésre van ítélve.

Az államon belül egyes társadalmi alakulatok egymáshoz való viszonyát, kollektív jogait, helyzetét, az állam iránti kötelességeit és az állam által biztosított jogait törvények szabályozzák. Bár a jog tartalmát a gazdasági viszonyok, a társadalom gazdasági alapja határozzák meg, a törvények — mint az adott társadalom uralkodó osztályának és ezen keresztül az államban többségi helyzetben levő uralkodó nemzetnek szankciókkal alátámasztott akarata — alapvetően kihatnak az egyedekre és a társadalmi alakulatokra, illetve azoknak egymáshoz való viszonyára. Kifejezik az alá-, fölé-, illetve mellérendeltségi viszonyt; másszóval az egyenlőséget, egyenlőtlenséget vagy elnyomottságot és annak fokát.

Az emberek e kategóriához sorolható társadalmi csoportjainak egyike az a történelmileg kialakult tartós közösség, társadalmi alakulat — emberközösségí forma, melyet nemzetnek nevezünk. Maga az a tény, hogy az emberközösségi formák sorrendjében a nemzet alig két évszázada Jelent csak meg, és egyedmeghatározó intenzitása azóta is korról korra változó — hol erősödő, hol csökkenő —, előre jelzi, hogy az állam és a nemzet olyan mérvű összefonódása és „azonosulása“, amelynek a XIX. századtól tanúi vagyunk, csak látszatl jelenség, mely nem téveszthet meg bennünket: nem tekinthetjük az államot a nemzettel „azonosnak“, sőt még csak a nemzeti szubjektum tárgyasított politikai megjelenési formájának sem. A nemzetet, mint az emberek történelmileg kialakult tartós közösségi formáját — jelentőségének lebecsülése vagy túlértékelése nélkül — olyan történelmi-társadalmi kategóriának kell tekinteni, mely egyike — s bár sajátos kategóriája, mégiscsak egyike — az államban létező társadalmi csoportoknak, eredménye egy történelmi folyamatnak, állandó jellemjegyei és objektív ismérvei mellett is állandó változásoknak van alávetve, s megvan a maga fejlődési útja.

A nemzet abszolutizálásához vezetett az a metafizikus politikai doktrína, mely szerint:

1. az emberiség nemzetekből áll,

2. az állam legitimitásának az alapja az, hogy nemzeti szuverenitást fejez ki.

a nemzetiségi

vetkezményei és gazdasági törekvések megtestesítői.

A társadalmi alakulatok kölcsönös helyzetének és ebből kiindulva az állam és a nemzet, valamint az egy államban élő nemzetek egymáshoz való viszonyának és törekvéseinek e rövid áttekintése után, az előadás címéből adódó kérdés hármas:

1. vonatkoztathatók-e ezek a következtetések a nemzeti kisebbségre (nemzetiségekre);

2. milyen a csehszlovákiai magyar nemzetiség jelenlegi államjogi helyzete;

3. milyen irányban várható a csehszlovákiai magyar nemzetiség államjogí helyzetének fejlődése.

Az előadásban e három kérdésre próbálunk feleletet keresni, távolról sem a teljesség igényével, s a kiszabott idő rövidsége miatt a történelmi példák és bizonyító eljárások mellőzésével.

A döntő fontosságú és jelentőségű első kérdés tartalmának lényege: mi is az a nemzeti kisebbség — nemzetiség —, és rendelkezik-e a társadalmi csoport, alakulat, szubjektum plyan karakterisztikus vonásaival, melyeknek alapján Igényt tarthat kollektív jogokra és ezek intézményes biztosítására; s fennmaradása érdekében szüksége van-e ezekre?

Mielőtt a kérdés tartalmi részének megválaszolásához kezdenénk, szükségesnek látszik a nemzeti kisebbség és nemzetiség szóhasználat megmagyarázása, illetve értelmezése. A „kisebbség“ nemzeti viszonyt Jelentő meghatározását a szakirodalom és a köznyelv egyaránt a vallási kisebbség fogalomköréből vette át a nemzeti államok kialakulása után. Főképpen az első világháborút követően terjedt el és vált a Népszövetség alapokmányai alapján a nemzetközi jog és egyáltalán a jogszabályok általánosan elfogadott terminus technikusává. A nyugati jogforrások és irodalom ma is a kisebbségek kifejezést használják nesminorítá — kisebbségek).

A „nemzetiség“ szónak több értelme ismeretes. Használatos annak az emberközösségi formának a jelölésére, mely a nemzetet előzte meg. (A történészek egy része e helyett a „népiség“ szót használja.)

Más értelmezésben a nemzetiségen a nemzetté válás útján levő, de még nemzetté nem konstituálódott népcsoportot értjük. Az utóbbi időben egyes államok (pl. Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia) alkotmányaikban a második világháború előtt kisebbségeknek nevezett népcsoportokat nemzetiségeknek nevezik, s kisebbségi jogok elnevezés helyett a nemzetiségi jogok elnevezést használják. Egységes szóhasználatról azonban mindmáig nem beszélhetünk, mindenekelőtt is azért, mert e fogalom tisztázatlan, s néhány üjabbkori tudományos munkától eltekintve — feldolgozatlan.

Nézetünk szerint a kisebbség elnevezésről a nemzetiség elnevezésre való áttérés nem véletlen, hanem nagyon is megokolt. A nemzetek történelmileg különböző fajokhoz és törzsekhez tartozó emberekből fokozatosan alakultak ki. Az olasz nemzet például rómaiakból, germánokból, etruszkokból, görögökből, arabokból stb. fokozatosan, történelmileg konstituálódott. A kisebbséggé válás viszont nem fokozatosan történik. Egy adott nemzet tagjai egy másik nemzetállam keretében egyik percről a másikra válnak kisebbséggé. Az új feltételek között fokozatosan aztán új típusú társadalmi csoporttá alakulnak, melynek jelölésére már nem elég a „kisebbség“ meghatározás — mely egyrészt az eredeti nemzettel való rész—egész viszonyt, másrészt az új állam keretében élő nemzethez való számszerű kisebbséget, minden esetben kiszolgáltatottságot, alárendeltséget, jogi alacsonyabbrendűséget tükröz. Vagyis a „nemzetiség“ szó egy új tartalmat fejez ki, ezalatt új értelmet nyert, s a nemzeti kisebbség magasabb típusának jelölésére szolgál.

Hasonló következtetésre jutunk akkor is, tiá feleletet próbálunk keresni első kérdésünk első részére — arra, hogy mi a nemzetiség. — Míg a nemzet fogalmának meghatározására viszonylag elfogadott és elismert definícióval rendelkezünk, sera a kisebbség, sem a nem-IDr. Szabó Rezső

Ez a doktrína a nemzetet örök kategóriának és a politikai hatalom kizárólagos birtokosának igyekszik feltüntetni, elködösítve így az állam funkcióját és azt a tényt, hogy az állam határozza meg törvényesen az (alkotmányban) a nemzet helyzetét még akkor is, ha nemzetállamról van sző. Világosabban látszik ez mindjárt, ha több nemzet él az adott állam területén. A törvények azonban nemcsak az egy állam keretében élő több nemzet egymáshoz való viszonyát tükrözik, hanem azt Is, hogy az állam mennyire preferálja a nemzeti eszmét.

E fejlődési út egyes stádiumait és formáit tükrözik a nemzeti Jogokat szabályozó törvények. Szerepük természetesen nem merül ki ebben. Döntőbb, hogy a fejlődést hosszabb-rövídebb időre befolyásolják: segítik vagy fékezik. Ez a hatás legtisztábban a nemzetek, illetve nemzet-államok kialakulásának idejében figyelhető meg, de burkolt formájában még ma is fellelhető az unitárius nemzetállam törvényeiben s nyíltabb formájában a föderális — több nemzetből álló — államok esetében. Hogy térben és időben ne kelljen messze keresnünk a példát, gondoljunk csak Csehszlovákia 1960- as alkotmányára, mely a szlovák nemzet fejlődését nagy mértékben akadályozta, illetve ellentétpárként az 1968. október 27-én kelt 143. számú alkotmánytörvényre, mely tág teret nyit a szlovák nemzet fejlődésének.

Tényként kell elfogadnunk, hogy az európai politikum — beleértve a szocialista politikumot is — az államra, mint történelmi, társadalmi kategóriára nemcsak úgy tekint, mint erőszakszervezetre, hanem úgy is, mint a nemzeti szuverenitás kifejezőjére, megtestesítőjére. Sőt az utóbbi évek mintha világméretben is ennek a nyilvánvalóan túlhaladott álláspontnak a reneszánszát bizonyítanák. Az SZKP XX. kongresszusa óta, de különösen az utóbbi években a szocialista államokban is egyre jobban előtérbe kerül az államnak és a nemzetnek illetve az egy államban élő nemzeteknek egymáshoz való viszonya.

Európában a kérdést tovább bonyolítja az, hogy szinte minden államban élnek nemzeti kisebbségek (nemzetiségek) is. A Szovjetuniót nem számítva, jelenleg 10 millió ember él kisebbségi viszonyok között. E viszonylag kompakt egységen belül az államszervező nemzeteknek 8 millió tagja él, akik a „kisebbségi lét“ hátrányait szintén érzik, méghozzá annál kiélezettebben minél megoldatlanabb az adott államban a nemzetiségek államjogi helyzete, minél kevésbé van biztosítva egyenjogúságuk.

Európai gond és csehszlovákiai gond az egy államon belül élő nemzetek kérdése mellett a nemzetiségi (kisebbségi) kérdés megoldása.

Mindjárt elöljáróban meg kell mondanunk, hogy bár ez nemcsak államjogi kérdés, mégis a jogi kérdések megoldása nélkül a nemzetiségek egyenjogú helyzetének és fejlődési feltételeinek megteremtése lehetetlen. Vagyis ahagy az egy államon belül élő két vagy több nemzet egymáshoz való viszonyát csak törvények szabályozhatják, ugyanúgy a nemzetiségeknek (nemzeti kisebbségeknek] a nemzetekhez és az államhoz való viszonyát is államjogilag kell rendezni, megteremtve kollektív jogaikat s e jogok biztosításának intézményes garanciáit: az államhatalmi képviseleti és végrehajtó szerveket. Ezek nélkül a nemzeti kisebbségnek vagy nemzetiségnek nevezett társadalmi alakulat a nemzeti államhatalmi szervekkel és kollektív Joggal rendelkező — nemzetnek nevezett — másik társadalmi alakulattal szemben olyan hátrányos helyzetbe kerül, hogy történelmileg huzamosabb idő elteltével, nagy valószínűség szerint felbomlásra, összetartó jellemjegyeinek feladására van ítélve.

Vonjuk le a következtetést az eddig elmondottakból:

a nemzet államjogi helyzete, illetve az állam és a nemzet, valamint az egy államban élő több nemzet viszonyának jogi meghatározása alapvetően kihat minden nemzet fejlődésére, s tagjainak — e társadalmi alakulatot alkotó egyedeknek — életére, mivel a nemzetiségi mozgalmak elsősorban is gazdasági okok kö