A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-30 / 13. szám
A fBld embere vegyi ... Az, aki termővé tetted a földet, és a föld hálából emberré tett téged. Erőt adott az izmaidnak, amikor fiatal voltál még. Elvetetted az aranyszínű magot a föld ölébe — elvetetted a magot asszonyod ölébe. Hogy kenyered legyen, hogy gyermeked legyen! Sok a problémád, mert még keveset oldottál meg. Sok a vágyad és sok a terved, de még nem kételkedsz szárnyald érájában. Biztos vagy abban, hogy beláthatatlan magasságokba repíthetnek, mert még keveset családfái, keveset éltél ... Először édes anyád ügyelt rád, amikor Járni tanultál. El ne ess, fiacskára! Meg ne üsd magad! A KÉT ÉVSZAK Megkérdeztem egy öreget, hogy: „Messzi van^e még a messzi?“ Nem felelt azonnal, előbb egyet-kiettőt szívott a pipájából. „Nekem már nagyon közel van; .mert én mér majdnem az utam végére érteml De csak majdnem! — kacsintott rám huncutul. — Hogy mért csak majdnem?... Hát mert még élek: Ízlik a pipa, és egy pohár borocskát, esetleg kettőt sem vetek meg. Azután jól esik így tavasszal a napon ücsörögni. Sokat gondolkodom, de csak úgy öregesen, lassún. Nagyokat sétálok a határban és nézem a földet. Lehet, hogy utoljára látom!“ Megkérdeztem a fiút: „Mik a terveid, mik az álmaid?“ S a fiú nem mosolyodért el, inkább nagyon is komoly maradt az arca. Talán arra gondolt, hogy miért beszélne az álmairól, a terveiről egy idegennek, amikor gyakran még önmaga sem érti meg saját magát... Szívott a cigarettájából és nézte a füstöt, öregesen ráncolta a homlokát. „Nagyon sok a tervem, az álmom. Még nem is tudom hogyan, de biztosan megvalósítom őket... Biztosan!“ — mondta Idegesen és újra szájához emelte a cigarettát. Aranyszőke kislány sietett át az úton, játékosan lebbent a szoknyája, és a fiú elmosolyodott, a homloka kisimult, eldobta a cigarettáját és gyorsan elköszönt tőlem ... nle Pipára gyújtasz és a múltra emlékezel... De egész életrajzod ott van az arcodon és két munkás kezeden .. . Nem tagadhatsz le semmit, és nincs is rá okod, hogy valamit letagadj. Egész életedben csak dolgoztál, közben néha Imádkoztál és sokszor káromkodtál, mert az élet többször ütött, mint simogatott. Messzire nézel, mert sokat láttál. Tudod, hogy már öreg vagy és nincs sok hátra abból a valamiből, amit életnek neveznek. Miért lennél elégedetlen önmagáddal? Hiszen minden tőled telhetőt megtettél: családodért, önmagadért és minden kiért. Sokszor csak úgy ösztönösen! Mert a föld emberének célja, éltető eleme a munka. Van, aki fél, ha észreveszi, hogy a föld felé húzza öt a vénség, de te a földben gyökerezel ... Tudod és érzed, őseidtől örökölt ösztönöddel, hogy minden élet a földből fakad és oda tér vissza. Ez olyan természetes, mint a koratavaszl nap fény. .. Olyan természetes, mint te magad vagy, drága föld drága embere. Azután jött az Iskola és a tanáraid egyengették előtted az utat. Fegyvert adtak a kezedbe: a tudást, hogy használjad néped s a magad érdekében. Hogy mindig megvédjed azt, aki támogatásra szorul. Hogy mindig segítsed azt, aki megérdemli a segítséget. Komoly vagy, mert úgy érzed, hogy nagy feladatok várnak rád. Kissé másnak akarsz látszani, mint amilyenek a többiek. De ez nem bűn, hiszen most van kialakulóban az egyéniséged. Megvan benned az ifjúság minden erénye és minden hibája. Egy kis fontoskodással nem ártasz sem magadnak, sem másnak. Túlzott szerénységgel viszont ártanál önmagadnak! Ma még majdnem mindent megengedhetsz magadnak, hiszen diák vagy. Az a fontos, hogy jól megtanuljad a leckét. Hogy megtanulj mindent, aminek hasznát veheted az életben. Még pár év, és férfi leszel, akinek helyt kell állnia a hétköznapok kemény harcaiban. Ha megőrzői valamit mostani idealizmusodból, könnyebben helytállszl
