A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-03-30 / 13. szám

A hatalmas műterem plafonjá­ról csurog a víz. Valahol odafent megrepedt a cső, s most átázott a mennyezet. Fur­csa, fehér mészlepkék hullanak alá, a székekre, a szőnyegekre, mintha köszönten! akarnák a mes­tert hatvanadik születésnapja al­kalmából. Érdekes, fanyar festék­szag a levegőben; tüdőre szívom, mert szeretem. Aztán óvatosan le­ereszkedem egy székre. Nem za­varhatom a művészt, sem dr. Cer­­ftánsky orvosprofesszort, akiről portrét készít. Az utolsó ecsetvoná­sok kerülnek vászonra a szemem előtt. Aztán egy mély lélegzetvétel, az ecset megáll a levegőben, a mester megtörll a homlokát, s miu­tán a professzor elhagyja a műter­met, rágyüjt fél cigarettájára. Most már lehet beszélgetni. Egy kissé csodálkozom, egy kis­sé kíváncsiskodom. — Olaj? Hét vagy tíz év múltán? — Igen. Olaj... És hogy hány esztendő múltán — lényegtelen. Igen, a művész új állomáshoz érkezett. Mert melyik művész életében ne lennének állomások? Tévedések, kínlódások, megrekedések, nagy várakozások, amikor nem másra, önmagára vár, néha nagyon-na­­gyon sokáig? A művészetnek min-Ihletet adó esőcseppek dig megvoltak az útvesztői, meg­vannak ma is ... Nehéz küzdelmet kell vívnia az izmusokkal annak, aki meg akarja őrizni egyéniségét s közben újat, maradandót akar alkotni. Felsorolhatnék egy csomó ada­tot, amely nevéhez, életéhez, mun­kájához fűződik, de semmi kedvem hozzá. Előttem már sokan megtet­ték, amúgy sem szeretem a szá­mokat, az adatokat. Inkább azt szeretném elmondani, hogy har­minc éve lakik Pozsonyban, s en­nek ellenére nem pozsonyi még­sem, hanem liptói, mert nemcsak hogy ott született a Liptói-hava­sok alatt, de ezeket a hegyeket, vihartépte fáit, a Vágót ott hordja a szivében, még ma is. Olyannyira, hogy szive néha nagyon is elne­hezül a hegyek súlyától, s akkor mennie kell, ecsettel, palettával, hátizsákkal, hogy megfesthesse pasztellszín akvatelljeit, amelyek olyanok, mintha futtában kapta volna el rajtuk, a szelet. Az ember úgy érzi, hogy tovasuhannak raj­tuk a felhők, opál színben ragyog a víz, szeretne ledőlni szénabog­lyákba, hogy megpihenjen a havasi réten, s magába szívja a hegyek ózondús levegőjét. Akvarelljeivel jelentkezett elő­ször, ezek tették ismertté a nevét, összesen huszonhét kiállítást ren­deztek műveiből. Akvarelljeit jól ismerik nemcsak itthon, de Buda­pesten, Szófiában, Moszkvában, Amerikában is. Egy Időben olajjal is festett, de egy napon, hogy­­hogynem az olaj és a vászon ki­tagadott gyermeke maradt. Azóta — éveken át — sokszor föltette a kérdést, vajon az olaj és a vászon tagadta meg őt, vagy ő az olajat és a vásznat. Mert Csemiczky Lász­ló tisztségeket viselt. Nem is egyet — sokat. Szívesen vállalta őket, az az ember ő, aki szeret a másikért tenni is valamit, nem­csak beszélni a humánumról. Negy­­van éve kommunista. 1929-ben Lő­­rlncz Gyulával együtt lépett be a pártba. Legkedvesebb emlékei közé tartoznak azok az angyalföldi pin­cék, ahol éjszakai viták során a marxizmus tanait szívta magába. Ezért vállalta sztvvel-lélekkel a rá­bízott tisztségeket, forradalmár volt, ember és kommunista akart lenni, nem csupán párttag. De funk­ciói kivették kezéből az ecsetet. Mű­termének magánya szemrehányás volt: mi lesz a művészettel? Éve­ken keresztül harcolt önmagával, kereste az utat, a művészet igaz­mondó kifejezési formáit. Sokéig és sokszor nem sikerült. Sokáig nem sikerült kihoznia magából azt, amit szeretett volna. Hosszadalmas volt az útkeresés, de végre elér­kezett művészetének ahhoz az ál­lomásához, ahol megtalálta önma­gát. Most portrét fest. Az emberi arc a lélek tükre, maga is egy vi­lág, mint ahogy az volt száz év előtt és az lesz száz év múlva is. Egy világ, amelyet be kell Járni, fel kell tárni, mint annyiszor ön­magunkat is. Ülök és nézem az arcokat, ame­lyek némán is nagyon beszédesek. A jövőnek sokat Ígérő s talán so­kat is adó emberek portréi néznek vissza rám. Ülök és hallgatom az esőcseppek monoton zaját. A mes­ter is azt hallgatja. Esik az eső. Nem odakint, a műteremben. — Szeretem az esőt — mondja a mester, mintha gondolataimban olvasna. — Szeretem, de nem itt, a műteremben. Bosszantó ... S már másodszor ebben az esztendőben. És senki sem tesz ellene semmit itt a főiskolán. Halk kopogtatás az ajtón. Egy , asszony lép be fehér kalappal és fehér esernyővel. Az új modell. Megdöbbenve veszi észre, hogy sza­kad az eső Csemiczky László pro­fesszor műtermében. Nem csukja össze az esernyőjét. Egy pillanat­ra a mester is meglepődik: feláll, mindenről elfeledkezik egy percre. — Ne mozduljon — szól. — így fogom megfesteni. Ihletet adó esőcseppek ... MDYZES ILONA Necpál, akvarell Pályázati FELHÍVÁS A prágai Ady Endre Diákkör, a Csemadok pozsonyi helyi szervezete mellett működő Jó­zsef Attila Ifjúsági klubbal karöltve a cseh­szlovákiai magyarság körében országos amatőr fotopélyázatot hirdet, EMBERKÖZELBEN 68 elmen. Ezzel a fotópályázattal szeretnénk felmérni a csehszlovákiai magyarságnak a mű­vészi foto iránti érdeklődését. A fotopályázat feltételei: A fotópályázaton részt vehet minden amatőr csehszlovákiai magyar fotós. A pályázat Jeligés. Minden résztvevő legfeljebb 15 db. fekete­­fehér, esetleg színes felvétellel pályázhat. A beküldött képek egyik oldalának legalább 30 cm hosszúnak kell lennie. Ezenkívül még beküldhető 5 db 6X6 cm-es színes diafelvé­tel. A felvételekhez mellékelni kell egy jeligé­vel ellátott lezárt borítékot, amely tartalmazza a szerző nevét, elmét és a beküldött képek tartalomjegyzékét. Beküldési határidő 1969. április 1. A fotópályázat dijai: I. díj 1500,— korona II. díj 750,— korona III. dl) 650,— korona Kiilöndfjak: — tárgyjutalom — foto és laboratriuml fel­szerelés — egyenként 600,— korona értékben, továbbá — a Hét különdíja — A Madách Könyvkiadó különdíja — a Népművelés különdíja — a Szabad Földműves különdíja — az 0] Ifjúság különdíja — az Űj Szó különdíja. A bírálóbizottság a prágai Filmművészeti Főiskola szaktanáraiból fog állni. Az elfogadott képekből a szervezőbizottság vándorkiállítást rendez 1969. július 31-lg. Ezen idő alatt a szerzői Joggal a szervezőbizottság rendelkezik. A kiállított képek visszaküldési határideje 1969. augusztus 15. A fényképeket a következő címre kell be­küldeni: Kovács Antal, Roseweltova kol. II/g5, Stroj­­nfoká Ul, P R A H A — 7.

Next

/
Thumbnails
Contents