A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-23 / 12. szám
Csiffár ha nem is a világ vége, de a nyltral járás legszélső faluja, s bizony időbe telik, amiig autóbuszunk végre megáll, kiszállhatunk. Nyitrától Csiffárlg még csak a tájban sem nagyon gyönyörködhet az ember, a dimbes-dombos vidék csaknem fátlan és a tavasz egyelőre még várat magára. De hiszen nem is a táj szépsége vonzott ide bennünket, hanem a cslífári magyar iskola úttörői hívtak, hogy nézzük meg néprajzi kiállításukat. őszintén megvallva — nem sokat vártunk: néhány vásári festett tányért, sok-sok llm-lomot, sok-sok igyekezetei és ügybuzgalmat ős — semmi többet. Kellemesen csalódtunkl Idén egyetlen elsős sem Szép, modern iskola a csiffárl úttörők második otthona, a folyosó ragyog a tisztaságitól, bár az utcák sárosak. A tantestületi szobában megismerkedünk az iskola igazgatójával, Mészáros Lajossal és a néprajzi kiállítás rendezőjével, Csuka Gyulánéval. Kissé elkedvetlenítette őket az, hogy több mint száz meghívót küldtek szét, s eddig még csak keitten érkeztünk meg a meghívottak közül. Először az Iskola problémáiról beszélgettünk. — Csiffáron kétszázhuszonöt házszám van és körülbelül kílencszáz lakos — mondja az Iskola igazgatója. — Sajnos, a gyerek egyre kevesebb. Tavalyelőtt tíz, tavaly kilenc gyereket Írattak be elsőbe, a magyar tannyelvű iskolába. Idén meg csak hármat, de azt is a szlovák Iskolába. Hogy miért? Erre nehéz lenne válaszolni. — És jövőre mi lesz a helyzet? — Nyolc vagy kilenc gyerek lesz iskolaköteles, azt viszont nem tudhatjuk előre, közülük hányat iratnak szlovák és hányat a magyar első osztályba. — Hány diákjuk van? — Jelenleg száznegyven, ezekből száztíz úttörő és tíz szikra. Nyolc tanerős, hat osztályos az iskolai — veszi át a szót Csuka Gyuláné. — Az a baj, hogy nincs itt magyar értelmiség a tanítókon kívül. Nem szívesen jönnek ide a fiatalok, mert lakást nem biztosítanak nekik. Magyar a pap, a szövetkezet elnöke, orvosunk nincsen. Magyar gimnázium csak Léván vagy Nyltrán van. A MATESZ sem jár ide, mert kicsi a színpadunk. Ha nem sütünk ki valami okosat, tíz év múlva nem lesz itt magyar ember. Beszéljünk másról! — Beszéljünk valami másról. Hiszen a kiállítás miatt jöttek ide. — Valóban elsősorban a kiállítás érdekel bennünket. Jó lenne, A cstffárl magyar tanítók és a falu vezetősége. Kár hogy már kimentek a divatbóll Legszebbek voltak a környék fal valnak népviseletébe öltöztetett életnagysága bábuk ígértek otthont a cstffárl néprajzi múzeumnak. Sebő István a szövetkezet elnöke és Bélán Rudolf, a HNB elnöke ha Így látatlanba mondana róla valamit, mert nem akarunk a megnyitás előtt odatolakodni. — Az összegyűjtött anyag fele a sajátom, a többit meg a gyerekek hordták össze nagy lelkesedéssel. Amikor a környék népviseletét' bemutató bábokat készítettük, nagyon hideg volt és csak az egyik kislány hozott kesztyűt, azt váltogattuk. A tízéves gyerekek kékre fagyott kézzel dolgoztak. Még talán soha semmiért nem lelkesedtek annyira, mint ezért a kiállításért. Három diákot: Pagács Ferencet, Gál Évát és Kovács Gizellát meg Is ajándékozza az úttörő szervezet, mert ők hordták öszsze a legtöbb anyagot. — Elhisszük, hogy az úttörők valóban kivették részüket a munkából, de az ő áldozatkészségük magában még kevés lett volna, ha ön nem talál megértésre másutt is. Csuka Gyuláné mosolyogva bólint: — Igazuk van. Nagyon sokat köszönhetünk a helybéli lakosoknak is. Ha ők nem segítenek és nem engedik át a kiállított tárgyakat a kiállítás időtartamára vagy véglegesen Is, akkor aligha hívhattuk volna meg a Hét szerkesztőségét. Szerencsére megértették, hogy nem játékról van szó, hanem nagyon is komoly dologról. Hogy egy ilyen kiállítás többet segít a fiataloknak, mint akárhány tanítási óra. S a szülőkön kívül meg szeretném köszönni a helyi egységes földmfivesszövetkezet elnökének, Sebők Istvánnak is, hogy anyagilag támogatta a kiállítás megnyitását. Ügy érzem, hasznos munkát végeztünk. Pár év múlva ezeket a tárgyakat már nem tudtuk volna öszsége már azt sem tudja, mire használták őket, mégis értékesek, ha meg akarjuk ismerni dolgozó népünk múltját. De a legszebbek a környék falvainak népviseletébe öltöztetett életnagyságú bábuk. Ott állnak szép sorjában a terem közepén. A fiatalok egy fehérbajszú mosolygós bácsit állnak körül és kérdezgetik: — És ezzel mit csináltak? — Azt mire használták? És hogyan? A bácsi meg magyaráz. Boldog, hogy a fiataloknak szükségük van rá Mintha itt találtak volna igazán egymásra az öregek és a fiatalok. Mintha az Ifjúság, most szolgáltatott volna elégtételt — ezzel a kiállítással —- az öregeknek, hogy igen, tisztelünk benneteket, ismerni, tudni akarjuk, hogyan éltetek, hogyan dolgoztatok... Ha modernabb is a ruhánk, azért a ti véretek csörgedezik az ereinkben ... S ugye, a ti véretek nem válhat vízzé? ... Emberek jönnek, emberek mennek ... S közben gyakran hallom: — Jé, ilyen nekünk is van otthon! — A miénk még szebb. Ha tudtam volna, hogy a gyerekek ilyen komolyan gondolják, én is odaadtam volna. Mosolyognom kellett, s tudtam már, hogy ez a kiállítás nem egy hétig fog tartani, hanem megalakul Csiffáron a helyi néprajzi múzeum. Az emberek ezután már majd szívesen válnak meg az „ósdi Um-lomtől“, mert tudni fogják, hogy az nem a szemétdombra, hanem a múzeumba kerül, s bizonyára ott lesz rajta az ajándékozó csiffárl lakos neve is ... szeszedni. S valószínűleg Így van ez más falvakon is. Szeretném, ha a szlovákiai magyar tanítóság öszszefogna és mentené a régi néprajzi hagyományokat, ami még menthető. Ez már igeni Pontosan délután két óra van. A kiállítás megnyitására olyan sokan jöttek össze, hogy még a lépcsőkön is álltak. Fiatalok és őszhajú bácsik, nénikék is. Olyanok, akik nagyon Jól emlékeztek még arra, hogyan is kell kezelni azokat a ma már sutba vágott, de valamikor nagyon is hasznos eszközöket, amiket a fiatalok összehordtak erre a kiállításra. Mészáros Lajos, az Iskola igazgatója nyitotta meg a kiállítást, majd Révész Bertalan, a nyltrai Pedagógiai Fakultás tanára szólt a megjelentekhez. Közben sok ismerős arcot fedeztem fel a nyitraiak és a kőméndiak közül, s megnyugodtam. Láttam, hogy Csuka Gyuláné is mosolygott. Nem fáradoztak hiába. Végre megnyílik a kiállítási terem ajtaja. A falakon házlszőttesek, tányérok, korsók, kulacsok, óráik, fegyverek Ízléses összeállításban. Az asztalokon olyan használati tárgyak, amelyek ugyan már kimentek a divatból és a fiatalok többhét Ugye, a ti véretek nem válhat vízzé?
