A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-16 / 11. szám
A Magyar és a Szlovák laaúcsközlérsasfig internacionalista és nemzetiségi politikája Ebben az évben ünnepeljük a Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaság megalakulásának 50. évfordulóját. Az elmúlt ötven év távlatából nagy megbecsüléssel és csodálattal emlékezünk meg a magyar és szlovák proletáriátus nagy társadalomátalakltó próbálkozásáról. Évtizedeken , keresztül titokban, majd pedig 1945 óta minden évben a nagy nyilvánosság előtt elevenítjük fel az 1919-es év nagy eseményeit, felidézve annak eredményeit, esetleg hibáit, mindig úgy, hogy népeink első proletárállamának vizsgálata révén napjaink társadalmának időszerű mondanivalót nyújtsunk. Ezt tesszük ma is, amikor mellőzve a Tanácsköztársaság eseménytörténetének részletes bemutatását — hisz az elmúlt években arról úgyis bőségesen szó esett — csupán a proletárdiktatúra lenini alapokon nyugvó nemzetiségi politikáját és internacionalizmusát vesszük vizsgálat alá. Milyen intézkedések bizonyítják, hogy ezeknek a napjainkban is annyi vitát kiváltó problémának megoldásánál az 50 évvel korábban hatalomra került proletariátus, ha itt-ott hibákkal tűzdelve, mégis rövid működése idején részünkre példamutatóan járt el. Nézzük először is az internacionalizmus kérdését. A Magyar Tanácsköztársaság internacionalista elvét talán elsősorban a nemzetiségi politikai csoportok, az ún. szekciók és a tanácsköztársaság között kialakult kapcsolat bemutatásával illusztrálhatnánk. Mik is voltak és milyen szerepet töltöttek be ezek a szekciók? Az 1919-es év első napjaitól meginduló ellenforradalmi tevékenység erősödésével egyidőben Budapesten megkezdték munkájukat az ún. nemzetiségi csoportok, köztük a bennünket elsősorban érdeklő csehszlovák csoport is. A csoport tagjai karöltve a magyar kommunistákkal, együtt dolgoztak a proletariátus hatalomrajuttatásán. A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulásával egyidőben ui. megszervezték annak szlovák szekcióját, melynek tagjai a szlovák szociáldemokraták soraiból, valamint a volt hadifoglyok, az oroszországi forradalmi harcok résztvevői, az oroszországi csehszlovák kommunista párt tagjai közül kerültek ki. Később, amikor a proletárdiktatúra megszületése után a III. Internacionálé titkársága létrehozta Budapesten a magyarországi nemzetiségek politikai csoportjait, a csehszlovák szekciónak az alapját ez a nemzetiségi csoport képezte. A szekció megszületésétől kezdve a Kommunisták Magyarországi Pártja, a magyar proletariátus, teljesítette internacionalista kötelességét, sokoldalú segítséget nyújtott a csehszlovák csoport munkájához. 1919. március 25-én teljes felszereléssel szerkesztői hivatalt bocsátott a szekció rendelkezésére, így március 27-én meg is jelent a szekció napilapjának a „Cervené noviny“-nak első száma. Május második felében a csehszlovák csoport egy cseh nyelvű hetilap kiadásához is támogatást kapott, megjelent az „Armáda proletafű“ című havi folyóirat. A csehszlovák csoport is teljesítette internacionalista kötelességét. Arra a feladatra vállalkozott, hogy a magyar proletariátussal együtt tanulva az orosz munkásosztály eredményeiből, meggyőzi a cseh és szlovák dolgozókat hazai vonalon a proletárdiktatúra megteremtésének szükségességéről. Közvetve ugyancsak ezt a célt szolgáltak a magyar Vörös Hadsereg nemzetközi brigádjaiban harcoló cseh és szlovák egységek is. A magyar forradalmi kormány által sokoldalúan támogatott csehszlovák szekció munkáját, bár Szlovákiában és Csehországban nehezítették azok az óvintézkedések, amelyekkel a hazai burzsoázia gátat emelt a Magyarország felől jövő hírek és propaganda elé, munkájuk a közös erőfeszítés eredményeként mégis gyümölcsöző volt. Minden ne-, hézséget áthidalva, a magyar Vörös Hadsereg előrenyomulása idején széles körű agitációt fejtettek ki a szlovák lakosság körében, és mint Roskoványi István: Kassai utcarészlet, (tusrajz) tapasztalt kommunisták magyarországi mintára szervesői lettek az 1919. június 16-án Eperjesen megalakult szlovák proletár diktatúrának. A Szlovák Tanácsköztársaság vezetői elsősorban a csehszlovák szekció tagjai közül kerültek ki. Csehek és szlovákok voltak. A szlovákiai helyzetet törvényesítette a Magyar Tanácsköztársaság alkotmánya is, amikor leszögezte a következőket: „A Magyarországi Szocialista Tanácsköztársaság nem állja útját annak, hogy a felszabaduló területeknek népessé-« gük és gazdasági erejük folytán erre képes nemzetei a tanácsköztársasággal .szövetséges külön tanácsköztársaságokat alkossanak.“ Ha az alkotmánynak csupán ezt a pontját vesszük figyelembe, akkor is megcáfolhatjuk a burzsoázia évtizedes rágalmait: hogy a Magyar Tanácsköztársaság szeparatizmust és irredenta célokat szolgált a Szlovák Tanácsköztársaság támogatásával. A magyar proletárhatalom vezetői pusztán azzal a ténnyel, hogy cseh és szlovák kádereket bíztak meg a szlovák proletárhatalom megszervezésével, külön Szlovák Tanácsköztársaságot hoztak létre, bizonyságot szolgáltattak a területi igényektől mentes önzetlen internacionalista külpolitikai magatartásukról. Ugyancsak ezzel a gondolattal találkozhatunk Kun Béla 1919. június 20-án tartott kassai beszédében, amikor többek között ezeket mondotta: „Felszabadított benneteket a vörös proletárhadsereg, megmutatva a proletárszolidaritást. Nem azért jöttünk ide, hogy újra elnyomást teremtsünk, mint ahogy azt a cseh imperialisták hadserege tette, hanem azért, hogy felszabadítsuk a dolgozókat,, tekintet nélkül arra, hogy milyen nyelven beszélnek. Nekünk csak egy közös ellenségünk van: a burzsoázia, akármilyen nyelvű is...“ Bár a hazai és az antant burzsoá vezető köröknek közreműködése révén a magyar és a szlovák forradalmi kormány további terve, célkitűzése — a cseh proletáriátus hatalomra segítése — ugyan nem sikerült, a munkásosztály nemzetiségi hovatartozástól független egymásra találása, csupán az osztályérdekektől fűtött közös harc megértése napjainkban is példamutatásként szolgál. A proletár nemzetköziség gondolatának helyes gyakorlati alkalmazása a legtöbb esetben belpolitikailag a humánus nemzetiségi politika realizálásával jár együtt. így nem véletlen, hogy a Magyar Tanácsköztársaság nemzetiségi politikáját a lenini irányelvek határozták meg. Tekintve, hogy a Magyar Tanácsköztársaság pár hónapos fennállása alatt a nemzetiségi politika területén inkább csak perspektívákat nyithatott meg, ezért nézzük meg azokat a terveket, amelyeknek megvalósítására olyan kevés idő adódott. Vizsgáljuk a tanácshatalom nemzetiségi politikáját a magyar proletárállam 1919. április 2-án kihirdetett Ideiglenes alkotmányának tükrében. * Az alkotmány 3. számában leszögezi, hogy a „Tanácsköztársaság szabad népek szabad szövetsége. Ellensége a népek minden elnyomásának és leigázásának“. Továbbá: „A Tanácsköztársaság nem ismer faji vagy nemzetiségi különbséget. Nem tűri a nemzeti kisebbségek bármilyen elnyomását és nyelvük használatának bárminő korlátozását.“ Az alkotmány 85 §-a szerint „A tanácsrendszer következményeként á helyi igazgatást mindenütt annak a nemzetnek dolgozói vezetik, amely nemzethez tartozó dolgozók az illető helyi körben többségben vannak. Ez a helyi igazgatás nyelvében is kifejezésre jut.“ Az alkotmány igen fontos pontjai közé tartozik az egyes körzetekben kisebbségben levő nemzetiséghez tartozó polgárokról való igazságos gondoskodás. Az alkotmánynak erre vonatkozó intézkedése a következőképpen hangzik: „Mindenki szabadon használhatja anyanyelvét és minden hatóság köteles a Magyarországon használatos nyelvek bármelyikén kiállított hozzátartozó beadványt elfogadni és mindenkit saját anyanyelvén meghallgatni és vele tárgyalni. A tanácsok kötelesek gondoskodni arról, hogy a felek ügyeiben minden formaság mellőzésével anyanyelvükön gyors és alapos felvilágosítást nyerjenek“. Az alkotmány rendeletéiben lefektetett elvek nem csupán szépen hangzó frázisok voltak. A Tanácsköztársaságnak nem sok ideje volt ugyan az alkotmány összes pontjainak megvalósítására, mégis a nemzetiségi kérdés területén a leszögezett alkotmánypontokat a rendelkezésükre álló rövid idő alatt sok esetben realizálták. így a Forradalmi Kormányzótanács tagjai közé rendeletalkotási joggal felruházott nemzetiségi népbiztosokat is beválasztottak. Ezekkel az intézkedésekkel magyarázható az a tény, hogy bár az átgondolatlan és helytelen parasztpolitikával nagy tömegeket riasztott el magától a fiatal proletár állam, a nemzetiségi területek dolgozói több százéves adósságtörlesztést láttak a meghirdetett nemzetiségi törvényben, és közülük igen nagy számmal és lelkesedéssel sorakoztak fel á magyar Vörös Hadsereg mellett. (Pl. a Vörös Hadsereg nemzetközi brigádjaiban 50 ezer cseh és szlovák harcolt.) A proletárdiktatúrához méltó nemzetiségi politika megfogalmazásával találkozhatunk a csehszlovák szekció programtervezetében is, amelyet először 1919. május 31-én hoztak nyilvánosságra, majd 16 nappal később a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásakor kiegészített formában, mint kormányprogramot ismertettek. Ez a fontos dokumentum több más lényeges pontja mellett nagy gondot fordít a szlovák proletár állam keretében élő nemzetiségek helyzetének igazságos rendezésére. Leszögezi Szlovákiában minden nyelv egyenjogúságát és kijelenti, hogy a fórra-« dalmi államtanács rendelkezését az egyes kerületekben használt nyelven teszik közzé. Továbbá hangsúlyozza, hogy Szlovákia dolgozói nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül mindannyian a proletárállam egyenjogú polgárai. Mindezek, ahogy a történelemből ismeretes, sajnos csak szép tervek maradhattak, hisz a szlovák és a magyar proletárdiktatúra a belső és külső ellenség támadása következtében elbukott, de sokrétű tapasztalatai, minden kor nemzedékének, így nekünk is segítséget nyújthatnak, többek között egyik legfőbb mai kérdés megoldásához: a lenini alapokon nyugvó helyes nemzetiségi politika megértéséhez és realizálásához. KISZLING ELEONÖRA
