A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-02-23 / 8. szám

Ezen a szép, veröfényes januári délutánon nem a téli álmát alvó természetet akartam megörökíteni a fényképezőgépemmel. Amint áthaladtam a Hegyi-parkon, a tél porcukrával meghintett utakon, nagyokat szippantottam a friss levegőből. Milyen régen nem jár­tam már ebben a csendes pozsonyi oázisban! Akaratlanul is eszembe Jutottak a diákévek: mennyire megváltozott itt azóta minden. Még em­lékszem a régi diákotthon épületére, de nem erre az új épületre, Itt a Hroboftova utca négy szám alatt. Ez egy új intemátus! — mondja va­laki, s megválaszol kimondatlan kérdésemre. Kissé bátortalanul lépek be és nézegetem a szobák számát... 301, 302, 303, 304. A háromszázket­tes szoba ajtaja kinyílik s az ajtónyílásban megjelenik egy bő fekete nadrágos, karcsú kis teremtés, akinek a szeme és a vairkocsa még a nadrágjánál is feketébb. — Keres valakit az úr? — Nem ... azaz — igen! A folyosó elég sötét, benézek a szobába és még inkább elfog a határo­zatlanság érzése. A heverőkön három leány, törökülésben, mandula­vágású a szemük, s annyira hasonlítanak egymásra, mintha ikrek len­nének. — Tessék bejönni, — hallom az anyanyelvemen, ami mégsem olyan tiszta, de érthető és kedves ennek az apró teremtésnek mosolygó ajká­ról. — Japánok, — gondoltam és ki is mondtam, de a leányok kikacagták tudatlanságomat, s közben gyönyörködhettem tökéletes gyöngysorukban, amit hétköznapi nyelven fogsornak nevezhetünk. tatott be a bélyegein, nevezetesen télé származik az 1908-ban kiadott Bosznia-Hercegovina tájképsoro­zat, amely nemcsak a maga ide­jében keltett nagy feltűnést, ha­nem ma la a gyűjtök csodálatával találkozik. Ugyancsak Moser ké­szítette az 1908-bani I. Ferenc Júzsef araikodásának 80. évfordu­lójára kiadott bélyegsorozatot, továbbá az 1914. évi osztrák há­borús Jótékonysági sorozatot és még számos más bélyeget. Az egyéb újdonságok kOziil a következüket említjük meg: Albá­nia: 80 évvel ezelőtt vezették be a latin ábécét. Ennek emlékére két névértékböl álló sorozatot ad­tak ki. Olaszország: A Fuclnöban lévé, nemrég felavatott távközlési központ képe szerepel az elmúlt év végén kiadott SO lira névérté­kű bélyegen. Ajman: 8 bélyegen és két blok­kon a legjobb labdarúgókat mu­tatják be. Egy motívum, amely­nek biztosan sok gyűjtő örülni fog. Ceylon: Az emberi jogok éve alkalmából 4 értékből éllé sorozatot adtak ki. Mai számunkban egy osztrák újdonságot mutatunk be. Az oszt­rák posta Moser Kálmán festő­művész halálának 50. évfordulója alkalmából emlékbélyeget bocsá­tott kl. Moser, aki 1888-ban szü­letett, az elsők között volt, aki festői készségét bélyegek alkotá­sára használta fel. O volt, aki a világon elsöfzben tájakat mu­— Nem, nem — kacagnak a lányok. — Vietnamiak vagyunk ... A meglepetéstől kissé elpirulhattam, azután megnyugtattam magam: — Na és, ezek Is sárgák, meg a japánok is azok. Elfogadtam a meghívásukat, le Is kezeltek velem szép sorjában, de azért még mindig zavarban voltam, hiába éreztem a karosszék baráti ölelését. A lányok pedig vígan folytatták munkájukat, szabtak és varr­tak. A fényes tű olyan gyorsan járt a kezükben, hogy alig tudtam szem­mel követni, s az ügyes ujjak alatt csodálatos virágok szirma feslett ki a tarka anyagokból. A harmadik kislány letett elém az asztalra egy mandulaszemü, karcsú és törékeny kisbabát s aztán máris hozzálátott a megvendégelésemhez. Az asztalra apró poharakat varázsolt és egy üvegből aranysárga Tran Thuy 'Mui-t öntött. Így hívják a vietnami teát. — Parancsoljon — cslvitelte Han Kin Chi és Nguyen Thl Nga. ök maguk írták így le a nevüket, a kedves olvasó csak törje a fejét, ho­gyan is kellene kimondani éket. — Tessék, kóstolja meg a vietnami teát. . Nem akartám holmi banális kérdésekkel untatni őket és ezért inkább szanaszét heverő könyveikben lapozgattam — csupa biológia és vegy­tan. Tehát mindegyikük biológusnak készül. Biológiát ős vegytant tanulnak, pedig nemrég tépték le magukról hű­­béruraik és az idegen gyarmatosítók évezredes bilincsét. S most tudni akarnak mindent az élet lényegéről, legnagyobb titkairól és a jöven­dőről is, amit csak a vegytan segítségével tudhatnak meg. Értem, ér­tem, de azért mégiscsak furcsa, mert a nő Vietnamban még mindig csak a férfiak engedelmes szolgája — s ezek a lányok bizonyára jo­gokat is követelnek majd, ha tőlünk hazatérnek. Dao Thi Phuong ugyan nadrágban jár — mint a nők nagy része Ázsiá­ban, — mégsem mehet el Ha Hung Won-hoz, a szerelméhez. Várnia kell, amíg ő jön el a szüleihez ős „megkéri a kezét“ tőlük. S ezek a szép kis porcelán babák, hiába járnak nadrágban, mint a mi leányaink, mégsem járhatnak találkára az itteni fiúkkal. Az előadásokon ugyan naponta találkoznak velük és nem is sütik le előttük a szemüket, de a viselkedésük egészen más, mint az itteni leányoké. Egy évig a szenei előkészítő tanfolyamon tanulták a szlovák nyelvet, öt évig tanulnak a főiskolán, s csak azután mehetnek haza. Az is lehet, hogy az oklevelüket eltesztk emlékbe, puskát fognak — ha addig nem űzik ki országukból az Idegen betolakodókat, addig azonban csak egyet tehetnek: tanulhatnak szorgalmasan. Szabad Idejükben sportolhatnak vagy a szobájukban csinálhatják a babákat, a tarka .művirágokat, s játszhatnak. Hogy milyen mélyen gyökerezik bennük az anyai ösztön, a szép utáni vágy, a kedvesség, a szeretet, csak az tudhatja, aki olvas­ni tud ébenfekete szemükben. Igaz, hogy Búi Thuy Le és a pajtásai aránylag kevés időt töltenek az intemátus falai között, mert előadásokra járnak, a szünidőben vala­melyik gyárban dolgoznak, résztvesznek a főiskolások összejövetelein. Éppen olyan szívesen táncolnak és énekelnek, mint a lányok általában. Január 17, a vietnami Újév már elmúlt ugyan, de ők még jónéhányszor megünneplik. Békésebb, nyugodtabb körülmények között, mint otthon, ahol tombol a véres polgárháború. Bizonyára jobban éreznék magukat szeretteik körében, akik január 17-én tánccal, dallal köszöntik az új­évet. Az utcák ilyenkor virágdíszbe öltöznek, a tarka népvlseletű viet­namiak szíve megtelik bizakodással, hogy egyszer vége lesz a pusztító háborúnak. ' P. H. 8

Next

/
Thumbnails
Contents