A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-16 / 7. szám
KASSA POZSONY után 1963. január 24-én a Csemadok pozsonyi, ligctíalusi és üligcti helyi szervezeteinek küldöttei konferenciát tartottak és megválasztották a Cseinadok pozsonyi Városi Bizottságát. Ezzel Kassa után Szlovákia fővárosában is létrejött a Csemadok járási jogkörrel rendelkező szerve, melynek feladata a nagyváros sajátos körülményeinek megfelelően, színvonalasan irányítani a magyar dolgozók önkéntes kulturális tevékenységét. Megalakulása biztató lépést jelent elórB annak a célnak megvalósítása felé, hogy nagyvárosainkban inegte remisük a magyar szellemi élet gócpontjait. Az alakuló kö 'gyűlésen hozott határozat feladatul tűzi a Városi Bizottság elé, hogy szorgalmazza a Szlovák Nemzeti Front Városi Bizottságánál és a városban működő művelődésügyi szerveknél a magyar lakosság kulturális igényeinek kielégítését, továbbá támo gassa az állandó jellegű hivatásos magyar kulturális intézmények (pl. állandó színház) létrejöttét Pozsonyban, kísérj;* figyelemmel a magyar iskolák fejlődését Nagy Pozsony területén és ennek érdekében fejtsen ki aktív propagandát a szülök körében, alakítson üj alapszearvezeteket Pozsony olyan negyedeiben, ahol tömegesen él nek magyarok, szorgalmazza a helyi szervezetek helyiség problémái nak megoldását. A Városi Bizottság tervében is sok figyelemre méltó kezdeményezés szerepel: hang verseny-sorozatul indít Pozsonyban csehszlovákiai magyar művészek közreműködésével, megszervezi a A konferencia elnöksége pozsonyi magyar értelmiség klubját, gondoskodik arról, hogy a po zsunyi üzemek magyar dolgozói is megfelelő rendezvényeken ápol hassák az. anyanyelvi kultúrát. E biztató tervek valóraváltása nagy ban hozzájárulhat a fennállásának 2U. évfordulóját ünneplő Cseina dók tekintélyének növeléséhez, a magyar kultúra fellendítéséhez Pozsonyban. Fhlicz azonban a Városi Bizottság kezdeményezésén tűi mindenekelőtt a pozsonyi magyar lakosság támogatására van szükség. kérdez válaszol Szebellai János, a Csemadok lévai járási Bizottságának elnöke Miben látja a Csemadok fő feladatait az 19d9- es évben? A Csemadok, amint azt a szervezeti szabályzatból kitűnik, kulturális szervezet. Az 1968 januárját követő időszakban Igen fontos volt, hogy a Csemadok tagsága és a központi bizottsága helyes, minden szélsőségtől mentes álláspontot foglaljon el. Márpedig ha ez Így van, törvényszerűleg bebizonyosodott, hogy a Csemadok mint olyan megérett arra, hogy nemcsak kulturális, hanem kulturális-politikai szervezetté váljon. Ez megköveteli a Csemadok minden szervétől és szervezetétől, hogy sokkal célszerűbb tevékenységet fejtsen ki a tagság körében és rajta keresztül az egész magyar lakosság körében is. A Csemadok Központi Bizottsága, a járási és helyi szervek és szervezetek mindig is sokat tettek a nemzetiségi kérdés helyes megoldásának érdekében. Ai Csemadoknak főleg az 1969-es évben mindent el kell követnie, hogy a magyar dolgozók a törvény által adott Jogaikkal élni is tudjanak. Fontos lesz, hogy a Csemadok munkáját minden téren a CSKP KB határozatainak szellemében végezze. Hogyan képzeli el a járásban a nammitiségi kérdés megoldását? A nemzetiségi kérdés megoldása a valóságban nem is olyan könnyű, mint ahogy azt sokan gondolják. 1968 január és augusztus között a nemzeti és nemzetiségi érzelmeket annyira fölhevítették, hogy ezek még most Is nagyban befolyásolják a problémák helyes megoldását. Természetesen a nemzetiségi kérdést nemcsak papíron, hanem a valóságban is meg kell oldani, éspedig a lenini nemzetiségi politika elveinek szellemében. Itt nagy feladat vér legelsősorban a pértftmkcíonáriusokra a párttagokra, az állami szervek dolgozóira és a Nemzeti Front összes szervezeteire. Ezeknek meg kell értetniük tagjaikkal a nemzetiségi kérdés megoldásának helyes elveit. Véleményem szerint a Csemadok Központi Bizottsága március 12-i beadványa olyan javaslatokat foglalt magában, hogy ezeknek megvalósításával és a benne foglalt elvek helyes alkalmazáséval a nemzetiségi problémákat járási szinten is meg lehet oldani. Nem beszélhetünk szocialista demokráciáról, humanizmusról, az emberi jogok biztosításáról mindaddig, amíg a nemzetek és nemzetiségek nem egyenjogúak. Levelekből röviden A nagyfüdémesl fiatalok már tavaly Is sok sikeres akciót szerveztek. Megalakították a klub tánocsoportját és esztrádegyüttesét, s ^ez már a szilveszteri mulatságon fel is lépett. Az együttes tagjai közül a legtöbb tapsot Várady Mihály és Oros József kapták. Nagy sikerrel szórakoztatta a közönséget Hanzel Mihály és beat együttese. A szombati klubestek műsorén „KI mit tud“? és más szórakoztató, nevelő társasjátékok szerepelnek. A téli hónapokban művészettörténeti előadássorozatot és Tóth Elemér költővel író-olvasó találkozót terveznek. Az átmeneti nehézségeket leküzdve a klub jó úton van afelé, hogy biztosítani tudja a falusi Ifjúság szórakoztatását és nevelését. A fiatalok sokat köszönhetnek az idősebb Csemadok-tagoknak, akik mindig szívesen segítenek és hasznos tanácsokat adnak a klub fiatal vezetőinek. Az Idősebb segítőtársak közül meg kell említeni, Kaprlnay Gyula és Szigeti Sándor tanárokat, akik gyakran látogatják a fiatalok klubestjeit. ■ Üj akcióval gazdagodott a galántai járási népművelési otthon ezávi programja. A járásban tevékenykedő festők február 15 én hosszúlejáratú képzőművészeti tanfolyamot Indítanak amatőr festők, fafaragók részére, hogy megismertessék őket a festészet, szobrászat alapismeretéivel. A szervezésben nagy segítséget nyújtott Nagy János szobrászművész, aki sok ötletet adott és segített meghatározni a tanfolyam formáját. Egy képzőművész klubot is készülnek alakítani a klubtagok műveinek népszerűsítésére és kiállítások szervezésére a Járási székhelyen, valamint a járás nagyobb községeiben. A klub hivatalos vezetője Hosták Tibor, a Járási népművelési otthon dolgozója, a pedagógiai vezetésre Nagy Jánost szándékoznak felkérni. B. K. Pozsonypüspöki Még a múlt év októberében a Csemadok mellett megalakult az irodalmi és művészeti kör, mely Nagy József festőművész és Ozsvald Árpád irányításéval működik. A kéthetenkénti összejövetelen érdekes előadásokkal ismerkedhetnek meg a hallgatók. Képűnkön: Nagy József műtermében a grafika technikáját ismerteti. Prandl Sándor felvétele 3-