A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-16 / 7. szám
Zsigmondi király, Borbála és Hunyadi, Beke Sándor rendezővel. Nagy László felvételei gazdag magyar történelemnek arról a szakaszáról szól, amelyből Háy Gyula híres darabjának témáját merítette. (Itt egy megjegyzést — laikus létemre csak egy záró-Jelmezterv, a ruha anyagának és színeinek mellékelt mintáival. jelbe tett megjegyzést — szeretnék tenni. Azt hittem, a darabnak, kornak, hangvételnek az a részlete« taglalása, megtárgyalása, aminek tanúja voltam inkább a dramaturgia gondja, a rendező pedig az ilyen szempontból már jól előkészített gárdával dolgozik.) A szigorúan vett olvasópróbára csak ezután kerül sor. Ki-ki olvassa a szerepét, hangsúlyoz, de az alakok, jellemek differenciáltsága még nem igen érezhető. — Saját hangotokon beszéljetek, még legyetek civilek — mondja a rendező. Éles füle azonban a „civil“ hangból Is klérzí az átlényegülni tudás fokát és mérlegei. — Ti ketten szerepet cseréltek — ad utasítást. A szerepolvasást gyakran szakítják meg további megjegyzések s különböző felmerülő kérdések tisztázása. Beke munkamódszere alapos és szuggesztív, úgy látom, a szuverén rendezők fajtájából való, aki nem túl sok engedményt ad a színésznek, ha annak szerepfelfogása eltér az övétől. A próba délután kettőig tartott, s bizony igénybe vette a színészeket. Tudósításom ezzel tulajdonképpen végétért. Nem állhatom meg azonban, hogy magáról a darabról ne ejtsek néhány szót A komáromi színház műsorterve egyre igényesebb, mint ahogy ezl Háy drámájának közeli bemutatója is igazolja. A rendezés Beke Sándornak is izgalmas feladat, hiszen a tehetséges fiatal rendező elődjei között olyan nevek szerepelnek, mint az osztrák Reinhardt és a német Brecht. Háy Gyulát, mint drámaírót ez a műve emelte európai rangra. Darabjának magyarországi sikersorozatát a fasizmus előretörése akadályozta meg, mert a parancsuralmi rendszerek veszélyesnek tartják a lelkiismeretes szabadság melletti kiállást a színpad szószékéről. Különösen lm a gondolatot valaki olyan meggyőző érvekkel, annyira magúval ragadó szenvedéllyel, magSs művészi szinten, s az első mondattól az utolsóig oly lenyűgöző drámaisággal tárja a nézők elé, mint Háy. A nép mellett kiálló Húsz János, és a néppel kapcsolatot teremteni akaró uralkodó tragikussá váló viszonyából az tűnik ki, hogy végül Is mindig a népnek magának kell forradalmi igazáért megvívnia. A látottak nyomán meggyőződésem, hogy az előadásoknak nagy visszhangja lesz. Magam is türelmetlenül várom a bemutatót. A fiatal Hunyadit Gálán Géza játssza. Távozásának okai, és a színházzal most bizonyos időtartamra kötött szerződésének körülményei bonyolultak, de szeretném feltételezni, hogy Gálán Géza tartósam visszatalál a színházba. Minden vitás kérdést meg lehet oldani. A fiatal színész közreműködése, gondolom, ismét lehetővé teszi a Rómeó felújítását, amit a közönség — a sok levél is bizonyítja — igényel. Végül: a színházaknak általában mindig vannak problémái. A mi MATESZ-Unknek pedig specifikus helyzete miatt különösen. Ezért kell gyakran foglalkozni velük. Az újságíró persze csak felvetheti a problémákat, de nem oldhatja meg. Most megemlítek egyet a sok közül, amiről olyan égető kérdés mellett mint például a színházépület hiánya, talán még nem szóltak. Valamennyi szlovák színháznak élén egy igazgató és egy művészeti vezető áll. Ez az együttes működés a legbeváltabb formája a vezetésnek. Nem lehetne ezt megvalósítani a MATESZ-nál is? Egyszer alaposan fel kellene térképezni a színház körüli hiányosságokat, de nemcsak konstatálni, hanem tekintet nélkül rátapintani az okokra is. Hiányzik a tabula rasa megtisztító légköre. A zökkenők és régóta megoldatlan kérdések mellett is azonban elvitathatatlan a fejlődés, ami, úgy gondolom, a Háy darab bemutatásán is lemérhető lesz és azt hiszem, ez feljogosít az optimizmusra a színház jövőjét illetően. ORDÚDY KATALIN kéz, amelybe olyan megadóan simult gyermeki kezünk, amelyen át a biztonság melegsége áradt lelkűnkbe. Ki ne emlékeznék az első szerelem fnrróságára, mikor két féltő, ragaszkodó, boldog kéz egymásba simult. Kezek, kezek csodálatos egymásba símulása, görcsös egymásba kulcsulódása, amelyeken át titokzatos emberi érzések áramlanak egyik szívből a másikba. Örök és feledhetetlen érzéseket szólaltat meg a költő, Erdélyi József: „Reggel“ című versében, amikor egy szép reggelre emlékezve, édesapja melengető keze merül fel lelkében: „Egy szép reggelre gondolok, ás mosolygok és meghalok, Kéklett az ég, sütött a nap; menteni sötét fenyők alatt. Kezemet fogta jó apám; sárgarigó fiityölt a fán. Sárgarigó, nuncut rigó, azt fütyölte, hogy élni jó; hogy élni jó, hogy élni szép, ha fogják az ember kezét.“ Bizony, bizony, addig jó az embernek, míg fogják a kezét. Addig voltunk boldogok, míg kis gyermeki kezünk — mint itt, a képen is — játékos örömmel foghatta apánk, anyánk kezét. De jó is volt akkor, de kék is volt akkor az égbolt . . . Kezek, kezek, örökkön éltek ti már, akkor is ha elporladttok, mert a bennetek rejlő szeretet sohasem pusztulhat el. Szeressetek, simogassatok hát inkább, mint vertek. Kezek, kezek, tegyétek boldoggá a világot! — ds — Z. Minajo' i felvétele
