A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-02-09 / 6. szám

vagyok — mondtam megbántődva —, de azért nem szeretem, ha ösz­­szetévesztenek. Egy rizsszem élete folyamán át­lag 2—300 000 másik rizzsel kerül össze. Agyunk olyan, hogy ennyit meg is tud fegyezni. Valakit meg nem ismerni minálunk sértés szám­ba megy, kiváltképp postásoknál, hiszen a látásuk épp ebben az irányban élesedett. Elképzelhetik, hogy a postás mi­lyen zavarba főtt. — 0, én hólyagI — próbálta tréfával elütni a dolgot. — Mit összebeszélek? Én maflaI Én sava­nyú uborka! Eközben nézelődött, ide-oda vil­lant a szeme, előbb jobb szomszé­domra, aztán első bal, aztán máso­dik bal szomszédomra, s végül megállapodott a barátomon. — Ö, most látom! Hiszen ez ön­nek szól! Ogy látszik, piszkos a szemüvegem. Barátom azonban fél­relöki a kezét. — Hohó! Lassan a testtel! Ha nekem szól, miért adtad neki? Vagy neked rizs, az rizs? Hát azt a postást, azt látni kel­lett volna! Barátom újabb gúnyos mosolyt küldött felém, s engem majd szétvetett a düh Kár, hogy önök nem láthatnak minket —, de higgyék el, még csak nem is hasonlítunk egymásra. Barátom marxista /bár az egészből csak a forradalmi erőszak elve tetszik ne­ki) én trockistának Indultam, ké­sőbb Gandhi oldalára álltam, mert idegenkedtem minden cselekvés­től ... ]ó, fó, ezek finomságok; de Pénef (fyörtjy versei formába öntöd Formába öntöd életed; a rend csonthéja fülledt ketrecébe zár. Lelkedben egyre árvább lesz a csend s lábujjhegyen jön érted a halál. hét éve már Hét éve porladsz föld alatt, anyám. Hét éve már s én alig gondolok rád. Vert lombra dér hull, lobog megint a nyár, lassan besüpped s elkorhad a fejfád. magad rabságában ..*agad börtönét rakta annyi éved magaddal lett a börtönöd sötétebb. Rácson szendergő árva csillagok,- - - '^*TM**1 szánjátok meg a gyötrődő rabot. ki volt veled? Ki volt veled? Ki ringatott mesékkel? Szíved emlékek rőzselángján ég el. Szavak kérlelnek egyre elhalőbban, szavak terhétől lesz az ajkad szőtlan. csak ember Csak ember voltam, semmi több, ki váltig erőlködött, de békét nem talált itt. Tévedtem annyit s mindig újra kezdtem, borás ég zajlik s összecsap felettem. közelítő tél Közelit már a tél, vércsűpp a lombon, szorítom arcom ablak üvegéhez, szoktatom kedvem hervailSs neszéhez, elmúlás partjamTeFTett a gondom. embertől emberig Embertől emberig sötét éji marton vezet-e még ösvény, betlehemi csillag! Akad-e még jászol, hol a hit megaihat, s feltámadhat-e még álmából sugárzón? se kín, se vágy Se kín, se vágy. Nincs semmi sem mi átsegít az életen. Tarlott mezőkön holt virág. — Mondjatok értem egy imát. egyszer, valahol Egyszer, valahol, talán egy utcasarkon a föld majd megforog alattam, váltammal még a nehéz eget tartom, de már érzem, csigolyám összeroppan. anyaföld Zöld gyep, vízparti nádasok, szárcsák, kerengő vén sasok, erdők sötétje, alkonyi szelek; anyaföld, könnyítsd meg terhemet. Szabó Gyula rajza. hallgassák meg a személyleírásun­kat! Ö: Zömök alak, szúrós tekintet, piknikus alkat. Az élvezeteket hab­zsoló természet, aki azonban adni is szeret; egy jó szóért leveti in­gét, remek úszó, többszörös élet­mentő. Én: Lágy vagyok, szelíd, kissé nőies. Szép kis hangomon édes sanzonokat tudok, és ha olyan a hangulat, térdig vízben állva, a hold fényében elmulattatok egy egész rizsföldet Különös ismerte­­töjelem: vízben dobva lemerülök, mint a kő. Csak ennek a postásnak sikerült minket összecserélni! — Nos, barátom — kérdezem tőle —, hát tényleg nincs köztünk különbség? Hül-fűl zavarában. Idenéz, oda­néz, zakatol az agya. Óriási a különbség, kérem szé­pen ... Önben majdnem SO szá­zalék a keményítő! — És őbenne? Voltaképpen mire való ez a fag­gatás? Tessék megmondani: nem csak valami rizsgőg az, ami a másiktól mindenáron különbözni akar? Hiszen az anyaöltől az egye­temig egyforma nevelést kapunk s azonos információkat kapunk a környezetünktől, mely maga is egyforma információkkal van be­táplálva; és ha ez így megy to­vább, csöppentett egyforma lesz minden unokánk! Mégse bírom abbahagyni. Addig nógatom a postást, míg megtörve be nem ismeri, hogy egyforma ben­nünk a keményítő. — Rá is van írva a zsákra: „Tél­álló tibeti, keményítő tartalom 80 %“ ... Hogy csüri-csavarja! Mert nálunk egy postás inkább meghal, hogy­­sem két személy összetévesztéséi belátná . . . Majd kap egy könnyebb kérdést. — Figyeljen, — mondom. — Van egy folyó. Maga beleesett. Elkapta az örvény, fuldoklik, mindjárt le­rántja a víz . . . És mi ketten ál­lunk a parton, a barátom, meg én. Ezt csak megértette? Nos — kér­dezem tőle — ki ugrik a vízbe? Ö, vagy én? Remeg a keze. Remegő ujjúval rám mutat, aztán a barátomra, s megint rám. — Ö — mondja reszkető han­gon. — és ön — mutat rám. — Egyikük se hagyna megfulladni! Ezt mondja! Miközben — ezt bi­zonyára tudják - barátom gomb­lyukában virít A Bátor Vtzbőlmen­­tő kitüntetés! Szomorú látvány ez. Más is így van vele? Én, ha egy ilyen buta és rossz jellemű frátert kínlódni látok, megsajnálom. (A bátrakat, az egyeneseket miért nem? De ez nem tartozik ide.) — Nos, jó — mondom neki. — Inkább nem kérdezek semmit. Ma­gára van bízva, van-e köztünk va­lamilyen megkülönböztető vonás. Persze, nem köteles válaszolni. De annyit elárulok — teszem hozzá —, hogy vannak a postánál össze­köttetéseim! Mit gondolnak? Ogy van! Ettől észre tért. Lám, lám. Ezzel kellett volna kezdeni! — Látok — mondja rögtön. — Mégpedig miben? — Előbb egy darabka szappan kell hozzá. — És aztán? — Továbbá, egy szalmaszál, amit be kell mártani a szappanos lébe. — Aztán? — Akkor már csak bele kell fújni a szalmaszálba, hogy kijöj­jön bedőli a buborék. — És akkor mi történik? — Akkor megmutatkozik a kü­lönbség. — Miben? — Abban — mondja verejték­ben úszva hogy az övé egy ki­csivel hamarább vukkan el. mint az öné. Hamarább? Tetszettek hallani? Győztes pillantást vetettem bará­tomra. Most aztán megkapta! Évek óta szenved a mi állítólagos egy­formaságunktól. és telekiabálja a világot panaszaival pedig — önök a tanúim! — még sincs két egy­forma rizsszem a világon! hogylétemrői — jó napot! — 16 napot! — Hogy van ? Köszönöm, löl — És az egészsége hogy szol­gál? — Nincs okom panaszra. — De minek húzza azt a köte­let maga után? — Micsoda kötelet? — kérdem, hátra pillantva. — Azok a beleim.

Next

/
Thumbnails
Contents