A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-02 / 5. szám
Angelika a be) torkának «xegexte a tárt... Utálta aa Untéit, erflssakox éx kegyetlen kéjencet, de nem tudta megölni. Kexe rexxketnl kezdett. .. Butchery villámgyors mozdulattal klciavarta a tétovázó asszony keiéből a tőrt. Gftnyoi moxollyal mondotta ki ítéletét: — Amit ön elmulasztott, oxt most én teszem meg... I Előbb azonban még az enyém lesz! Batchary lassú léptekkel közeledett Angelika felé. A szerencsétlen asszony egész testében reszketett. Tudta, hogy a megalázott bej dühében mindenre képaa. Batchary láthatóan élvezte a azámára kedvezővé vált helyzetet. Angelika nem tudott védekezni. Mintha a földbe gyökerezett volna a lába, mozdulni sem tudott. A pillanatok éráknak tűntek... A bej éppen Angelika torkának szegezte a tőrt, amikor az ablakon keresztül ismeretlen férfiak törtek be a palota szobájába. Az egyiknek korbács volt a kezében, azzal támadt a be|re. ügyes ostorcsapással klötötte a meglepett bej kezéből a tőrt, másik csapással pedig arcon vágta. — Ex az életébe kérőit — ordította dühében a bej, majd lekapta a szalon falán levő dlszkardoS, s azzal támadt korbácsát ügyesen használd, mindig célba találd Ismeretlenre. Pillanatok alatt csa tatérré változott a bej keleti fényűzéssel berendezett szalonja. A bej elkeseredetten küzdött, de nem bírt a túlerővel. A támadók megragadták Angelikát, s elmenekültek vele. — Ne öljék meg a bejt, hiszen semmi rosszat nem tett) Hagyjanak itt! — ordította torkaszakadtábdl. Az Ismeretlen harcosok Angelika rlmánkodását semmibe vették. Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak. Es magukkal vitték Angelikát Is . .. A kis csoport szélsebesen lovagolt a közeli erdő felé. A korbácsát hihotetlen ügyességgel pattogtató fiatalember lovagolt az élen. Hosszú porfelső jelezte útjukat, Hamarosan eltűntek üldözőik elől. Csak az erdő mélyén álltak meg. — Asszonyom, megmentettük — mondotta a csoport vezetője. — Erre nem kértem önöket — válaszolta Angelika, majd megkérdezte: — Tulajdonképpen ki maga? — Rákóczi Vladimir Sztanlszlav herceg vagyok! — Herceg? — Igen... Tizennyolc uradalmam van, és származásom, valamint elmeim arra Is felhatalmaznak, hogy a templomokba és a katedráitokba Is lóháton mehessek bel — Ez praktikus dolog — válaszolta nevetve Angelika —, de hercegi és grófi elmei mellett mivel foglalkozik? — Asszonyom, reménykedők! — Es szabadna tadnom, hogy miben reménykedik? — Magyarország felszabadításában. Az ország jogos trónkövetelője vagyok. — Es kl kérte fel arra, hogy a bej elől megmentsen? — Senki.., Mióta unokabátyám elhagyott, engem senki semmire sem kér .. . — Es ki az ön unokabátyja, ha szabadna kérdeznem? — XIV. Lajos ... Franciaország királya ... Rákóczi herceg ezután hosszú másodpercekig szótlanul ült Angelika mellett. Valamin tűnődött, majd megszólalt: — Abban az időben, amikor még a király bizalmát áiveztem, többször láttam Onl Versailles-ben. Az ön szépsége elvarázsolt, s mióta megláttam, más nő nem érdekel. Szeretem ... Nem lenne a feleségein? — Mit szól hozzá, nem! ön nagyon kedves és bátor ember, de nincsen eszel — Az nem baj, azért még lehetne a feleségem — válaszolta nevetve Rákóczi. — Ha ön a feleségem lenne, biztosan az eszem ia megjönne ... (Folytatjuk)
