A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-07 / 27. szám
kori kisebbségének érdekeire gondolunk — he a magyaroknak a szlovák többséggel szemben szükségük van érdekvédelmi szervekre, a dunaszerdahelyi és a nagymegyeri szlovákoknak ugyanilyen szervre van szükségük az ott élő magyar többséggel szemben. KoSfa: Ahogy a cseh nemzet nem zárkózhat el Szlovákia föderációs törekvései elől, ugyanúgy a szlovákoknak is törekedniük kell a nemzettiségi kérdés igazságos megoldására. Szabó: A nemzetiségi kérdést és a föderációt egyidejűleg kell megoldani. Kardos: A nemzetiségi kérdés rendezésében három aspektust különböztethetünk meg: gazdasági-szociális, politikai és etnikai aspektust. Az én elképzelésem — modellnek nem merném nevezni —, amelyet nemrég a Hét is közölt, elsősorban az etnikai szempontból indul ki. Az etnikai struktúra sokkal közelebb áll az össztársadalmi szemponthoz, mint ahogy azt gondoltuk. A kérdés, amelyen áll vagy bukik minden: elismeriük-e. hogy valamennyi etnikum áilamjogi közösséget képez? Szlovák részről vezető államjogászok (dr. Laco, dr. Vaéeőka) kerek-perec megmondták, hogy ennek az országnak az államjogi rendezése csakis a csehek és a szlovákok viszonyának a kérdése. Amennyiben sikerül elfogadtatnunk azt az elvet, hogy az itt élő magyarság államalkotó közösséget képez, nem a lakosság számarányára kell építenünk, hanem erre az elvre. Az autonómiának, úgy tudom, három „klasszikus“ formája van: a kulturális, a perszonális (minden etnikum jogi személyként kezelendő) és a területi autonómia. Nemrégiben a nemzetiségi kérdés egyik cseh szakértőjével, Karel Pomaizllal vitatkoztam. Pomaizl a csehszlovákiai magyarok helyzetének legjobb biztosítékát területi autonómiában látjp. Én ezt az elképzelést nem tartom ideálisnak — Szlovákia ugyanis nemzetiségi szempontból elég komplikált, s így a területi autonómia a problémát csak részben oldaná meg. Ml történne az autonóm területen kívül rekedt magyarokkal, vagy az autonóm területen belül élő szlovákokkal? Szabó: Nem beszélve arról, hogy a területi autonómia további bonyodalmakat is fölvetne. Ami a perszonális autonómiát illeti, az csak a legfelsőbb szervekben nyilvánul meg, a legalsóbb szervekig aligha lehet keresztülvinni. A kulturális autonómia pedig, ha úgy vesszük, eddig is megvolt. Az autonómia nem más, mint valamiféle skatulya, márpedig az utóbbi évek migrációja itt nálunk az ilyen skatulyázást nem teszi lehetővé. Olyan lehetőségek felé kell fordulnunk, amelyek egyik skatulyába sem (tartoznak bele. Én két ilyen lehetőséget látok: a kapitalizmus feltételei között a finn modellt, a szociaílzmus feltételi között pedig a jugo"j szláv modellt. Ezt a két modellt egyelőre még nem skatulyázták be, s nézetem szerint nekünk is valami hasonlóra kell törekednünk. (Később majd talán akad valaki, aki az új elképzelést beskatulyázza, aki nevet ad neki.) Igaz, a finn —svéd viszony rendezésében a nemzetközi erőviszonyok is szerepet játszanak. Mi kérdésünk rendezését nem a nemzetközi erőviszonyokra alapozzuk, mi csakis a szocializmus elvéből indulhatunk ki. KoSía: Ha a nemzetiség által lakott területet nem lehet egyértelműen körülhatárolni, a paritás elvét kell érvényre juttatni a nemzetek és nemzetiségek egymásközti viszonyában. Szabó: A hatalom a népből indul kkezétL a nemzetiségek jogait bele kell foglalni az alkotmányba-. A parit5s~'éIvéT a legfelső képviseleti és végrehajtó szervektől a legalsókig végig kell vinni. S ügyelnünk kell arra, hogy a paritás elve ne csak a nemzeti bizottságokon belül érvényesüljön, hanem a munkástanácsokon—beHH-4sl A paritáson túl azonban nemzetiségi törvényre ls- gzükség van. Párthatáro-1 zatokkal törvényeket helyettesíteni nem leltet | — erre húsz év alatt maga a pártközpont Is r^JK KoSta: Egyik probléma a másikat szüli. Ma már nyilvánvaló, hogy a cseh és a szlovák nemzet viszonyának rendezése érdekében nem elég az alkotmánynak e két nemzetről szóló fejezetét korrigálni, hanem az alkotmány szövegének mintegy negyvenöt százalékát módosítani kell. Mács: A magyar etnikum kérdését valahonnan felülről kellene rendezni. Ezerkilencszáznegyvenötig jóval tisztább etnikumról beszélhettünk. Aztán jött a lakosság keveredése, a magyarság Jogfosztottsága folytán a hivatali, gazdasági pozíciókat szlovákok foglalták el, majd az iparosítás az etnikum további feloldását vonta maga után. KoSfa: Elejét kell vennünk minden mesterséges, külső beavatkozásnak, minden olyan törekvésnek, amely deformációhoz vezetne. Az elnemzetlenítés is a deformáció egyik fajtája. Azt azonban nehezen tudom elképzelni, hogy minden egyén, minden család sérelme különkülön elégtételt nyerne. Legyünk realisták. Amit meg kell tennünk, az, hogy elejét vesz- 8ziik a múltban észlelt deformációknak. Erre kell kapnunk kezességet. Földes: Nem tudok elképzelni olyan garanciát, amely az asszimilációt kizárná. Egy azonban bizonyos: államalkotó közös munkára soha még kisebbség így nem jelentkezett, mint most ez a mienk. Ezt kellene kihasználni. Koéfa: A még létező fehér foltok föltérképezése nélkül nem oldhatjuk meg az áilamjogi berendezkedés problémáját. S itt a lényeget nem abban látom, hogy az egyes anyagok, javaslatok egymásnak ellentmondanak, hanem abban, hogy a különbözfr javaslatokat s köztük a Csemadok javaslatait is — előterjesztették,:1 hogy valóra váltásukon szakemberek dolgoz-l nak. Kardos: Amennyiben ez az ország két állam szövetsége lesz, három alkotmányra számíthatunk: egy szlovákra, egy csehre és egy közösre. Földes: Célszerűnek tartom, ha a lényeges jogigények helyet kapnak az alkotmányban és a belőle eredő törvényekben, de túlatomlzálni a jogrendet nem kívánatos. Kardos: A közös alkotmányi keretben külön kellene választani a nemzetiségeket érintő kérdéseket. Szabó: Külön kellene megjelölni az „államalapító“ és az „államalkotó“ nemzeteket és nemzetiségeket. KoSta: A föderáció elvét az alkotmánynak már a bevezető részében le kell szögeznünk s a nemzetiségeket véleményem szerint államalkotó elemként kellene kezelnünk. Mács: Köszönöm a beszélgetést. Ha nem is oldottunk meg problémákat — ami nem is lehetett a célunk —, egy-egy probléma más és más oldalról való megvilágításával talán sikerül olvasóinkban gondolatsorokat elindítanunk, s így némileg talán sikerül hozzájárulnunk az egész kérdéskomplexum tisztázásához. Remélem, mai vendégeinkkel a jövőben is lesz még alkalmunk nem egy időszerű témáról elbeszélgetni. Feldolgozta: Mikóts I. Róbert Sugár György felvétele E33X kaland és költészet Ma reggel ébresztő óra nélkül ébred. Helyesebben ki sem alussza magát Istenlgazából. Mennyi türelmetlenség. Vannak helyek, amiket már sötétben elfoglalnak. Merthogy Itt tudvalevő, harcsák találhatók. És ha tízszer Is meggyőződne róla, hogy mindez legenda csupán — ml lenne, ha mégiscsak megjelennének, s mindjárt az elején. Egyébként minden folyón akadnak Ilyen helyek. S ezeket az Igazi, vérbeli horgász jó előre megjegyzi magának, sőti álmodik róluk. Tudják, ml a legszebb a horgászsportban? A remény. A horgász természeténél fogva nem lehet pesszimista. Ha ezerszer legyint Is: semmit sem ér az egész, vagy: „ma már nem harapnak“, amíg a zsinórt ki nem húzza a vízből, állandóan várakozik, reménykedik. S higgyék el, nem Is csupán a halról van szó, a halról mint olyanról. A horgászat, a horogra akadt hal kalandot, drámát, költészetet jelent, valami megfogalmazhatatlant, amire nincsenek pontos szavak. Ismertem egy horgászt, akt minden alkalommal ünneplő ruhát öltött, s ha megkérdezték, miért teszt, így válaszolt: „Jaj barátocskám, szép lányt minden faluban foghatsz, de próbáld csak meg, stkerül-e mindennap egy kövér harcsát fognodI“ Meg kell hagyni, a hor gászás mindenképpen lovagtas foglalatosság. S akár ünneplőben megy az ember a vízhez, akár hétköznapi öltönyben, ha van szerencséje, ha nincs, valamit mindenki ha zavtsz. Ha csak a friss szél emlékét, vagy azt az érzést, amit a lombok vízrehullt árnyéka, vagy az alkony rózsás pírja kelt az emberben. Bizony a horgászás nemcsak a megfogott halat jelenti. A horgásznak van igaza. Mondjon, ki mit akar, a horgász kétszer látja az eget. V. K.
