A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-22 / 51-52. szám

tort. A negyvenöt éves életmű és a hetven éves életpálya határán melyik alkotási területet tartja a jelentősebbnek, egribbnek? — Az igazi alkotási területem kezdettől fogva a novella volt. Mégis elsősorban drámaírónak tartom magam. Ügy hiszem, hogy a Gedeon-ház harminc év után sem veszített mondanivalójá­ból. A drámaíráshoz kezdettől fogva kedvet éreztem, Színház hiányában azonban nálunk alig lehetett drámaírói tevékenységet folytat ni. A Közös út Is anélkül született meg, hogy abban az Időben színpadon láthattam volna valamelyik művemet. Vagyis a magyar közönség eleven színpadi visszhangja nélkül kellett alkotnom. Az első lehetőséget a MA­TESZ jelentette, amelyik színre vitte mind­máig legjobbnak tartott alkotásomat, az Ének a romok felett-et. (0] rendezői felfogásban most újítja fel a komáromi színház.] A szín­pad örök szerelmem marad. Ezért is tölt el jóleső érzéssel, hogy egyes darabjaimat Buda­pesten és más magyar vidéki városokban is ját­szották, másokat szlovákul és csehül is bemu­tatták, hangjátékokat készítettek belőlük a szlovák és a cseh rádióban, Ezekben a napokban is a dráma foglalkoztat. Most, a hetven év küszöbén mindazokat a té­mákat, amelyek évek óta érlelődnek bennem, drámákban fejezem ki. Az egyik egy komoly színmű, egy kétrészes dráma, a Párbaj, a másik egy hét nap alatt megírt, ugyancsak két ré­szes darab, de már vígjáték, a címe: Rögtön­zött komédia. Hallgassatok meg talán belőle néhány részleteti Erre széles taglejtésekkel és még szélesebb mosollyal olvasni kezdi a komédiát. Olvasni? Előadni, akár egy színész. Fel-ie sétál az alko­tószobában, hol Mács József előtt, hol előt­tem áll meg, mi alkotjuk a közönséget. Egy­szerre mintha csak a nézőtéren éreznénk ma­gunkat: együtt kuncogunk vagy kacagunk az Íróval a mulatságosnál mulatságosabb helyze­teken. A darab rendkívül ötletesnek, eredeti­nek tűnik. Alig egy óra leforgása alatt át is vettük szinte az egészet, miközben az alkotó­szoba átalakult színpaddá és nézőtérré. Iga­zán rendhagyó komédia. Akár ebben a formá­jában mehetne is színre. Az író azonban úgy tartja, hogy ami a hét nap alatt megszületett, az csak a váz, bár befejezett egésznek számít. Körülbelül egy éves munka van még rajta, amíg színpadképessé válik. Kívánjuk, hogy majd a nézők is legalább olyan jól derüljenek rajta, mint mi. — ŰJ müvek terve? — Az utolsó hónapokban hat régi darabo­mat dolgoztam át kiadásra. Ez nem akadályo­zott meg abban, hogy megírjam a már előbb említett komédiát. Fokozatosan előkészítem, a Vallomások könyvét, amely nem emlékeket, visszapillantásokat tartalmaz majd, hanem az emlékek és élmények alapján elbészéléseket írok. Teszem ezt azért is, mert a Hét, az Oj Szó szüntelenül sürgeti a novellákat tőlem. — Vette-e valamikor is hasznát a hazai kri­tikának? — Hasznát vettem, bár nem mindenkor dé­delgetett. Sokszor igazságosan bírált, máskor — úgy érzem — Igazságtalanul, ám hogy k­­inek van igaza, a jövő dönti el, nem én. — Hogyan tekint nemzetiségi helyzetünk to­vábbi kibontokazásának lehetőségeire? — Az utak-mődok meghatározása nem az író dolga. De a magam részéről óhajtom, s bízom is benne, hogy lépésről lépésre további Javu­lás várható, s hogy jogos kívánságaink lassan teljesülnek. De legyünk türelemmel, ne akar­junk mindent egyik napról a másikra. És fő­képp végezzük legjobb tudásunk szerint köte­lességünket. — Köszönjük a beszélgetési lehetőséget. A magunk részéről mindezt megtoldjuk egy Idézettel, amelyet az Emberközelben című könyve utolsó írásából, az Ezer életemből vet­tünk, amelyben sűrítve találjuk élete summá­ját: „Két világ közt őrlődve állva, ezer lélekben, ezer életben támadtam és lázadtam, elbuktam és felkeltem újra és újra. Gyűlölöm, ami álszent és hamis, amihez a rossznak mocska tapad. Két világ közt csak az igaz, a jó csillagának fé­nyét követtem, ez volt minden bűnöm kezdettől mindmáig. És várom hittel, bízó türelemmel, hogy vég­re megvirradjon az egész világ; nem máglyá­kon égjek, ne tépjenek szét cirkuszok porond­ján, füstté, korommá ne váljak, szomjan na vesszek egy vagon börtönében, golyó ne verja át a szívem burkát, agyam vezérlő sejtjeit —< de asztalom mellett, a fehér papír felett dot» bánjon utolsót a szívem. És így haljon mind, dobogón tanítva, górcsővel a kezében, klsgida selymes szőrét simítva, kenyeret szegve, mert ez a munkáséletnek rendje, kegyelme. És Ilyen legyen a búcsúja mindnek, aki az én hitemet vallja, a békességet hirdető költő hitét, hogy ember légy az embertelenségben, mindörökké, mindhalálig.“ Kívánjuk, hogy életének következő tíz éve mindezt igazolja. Feleségével, Mária asszonnyal. Pihenés közben. 21 Vojtech Mihálik, Ctibor Slítnicky és Nazira Hikmet társaságában.

Next

/
Thumbnails
Contents