A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-22 / 51-52. szám
A mai „klasszikus balett“ néven Ismert táncművészet tulajdonképpen Franciaországból indult ki, ahonnan a XVIII. század folyamán fokozatosan átterjedt Európa más országaiba is. Oroszországban talált a legtermékenyebb talajra, ahol olyan fejlődésnek Indult, hogy rövidesen szülőhazáját Is elhomályosította. Igaz, hogy a prímaballerinák, szólótáncosok még sokáig francia és olasz vendégek Pétervárott, de aztán felnő egy olyan táncos garnitúra, mely messzeföldön híres lesz és megalapozza a orosz balett máig tartó világhírnevét. A múlt századi cári színházak, költséget nem kímélve, a leg-Íiompásabb balettelőadásokat produkálták. Ezeknek az előadásoknak elke és mozgató ereje a világhírű Pepita balettmester volt, akinek fantáziáját leginkább Csajkovszkij zenéje gyújtotta lángra. Pjotr Iljics Csajkovszkij örökre eljegyezte nevét a balettmüvészettel. Operál és szimfonikus művel mellett három qlyan balettzenét komponált a pétervárl Mariinszklj Színház részére, melyek azóta is alappillérét képezik minden balettszfnpad repertoárjának. A „Diótörő“, a „Hattyúk tava“ és a „Csipkerózsika“ ez a három mű, melyek közül a változatosság kedvéért most a* utóbbi ébredt fel tetszhalálából a pozsonyi opera színpadán. A Csipkerózsika cselekménye gyermekkorunk gondtalan mesevilágába vezet, ahol volt egy király s annak a birodalmában éppen az újszülött Auróra királykisasszony keresztelőjét ünnepük. A hódolók végtelen sarában még a tündérek is megjelennek, élükön a lila tüllfelhőben bevonuló Orgonatündérrel... A királyi hoppmester gondatlansága azonban súlyos tragédia árnyékát veti a keresztelői ünnepségre. Történt ugyanis, hogy elfelejtette meghívni Carabosse-t, a gonosz tündért, aki ezért bosszúból elátkozta a kis Aurórát. Az átok megfogan: a királylány tizenhatodik születésnapján orsóval megszúrja a kezét, és ennek következtében meg kell halnia. Da közbelép a jó Orgonatündér és a halált álommá mérsékeli, azzal hogy majd eljön a deli Desiré herceg és csókjával felébreszti az alvó királykisasszonyt. Egy kerek évszázadot kell azonban Aurórának és az országnak átaludnia, míg megjelenik a deli ifjú, hogy csókjával hatálytalanítsa Carabosse átkát. A csók után minden s mindenki felébred, és földöntúü boldogság vár az Ifjú párra... A történet közismert, de nem Is azon van a hangsúly, hogy mi történik a színpadon, hanem, hogy hogyan csinálják. Mert ez a mű aztán Igazán sűrítve adja a „nagy balett“ lehetőségeit, ahol láncreakcióként követi egymást a szólóvariációk, kettősök, négyesek, és karkombinációk sorozata. A táncok koreográfiáját ezúttal a negyedszázados jnbileumát ünneplő Jozef Zajko tervezte s ő rendezte a táncjátékot, fölhasználva hozzá az egykori Pepita balettmester koreográfiájának számos elemét is. Így aztán igazán hatásos játék született, melynek olyan csúcsai vannak, mint a híres „Rózsa adagio“, Auróra tánca a négy kérővel, vagy az Orgonatündér szólótánca, a „kék madár“ tánca és végű az ifjú pár nagy kettőse. De van egy hibája is, hogy nem volt bátorsága „húzni“ a darabból, mert Így a majd négyórás előadás bizony fárasztóan hat. Ezt a tiszteletre méltó „wagneri“ hosszúságot figyelembe véve nem csoda hát, hogy mindenki a színpadon van, aki csak táncolni tud a színházban. Gusta Herényiová-Starostová, 2ófia Cerveüáková és Ián Hafama, a három főszereplő, a tőle megszokott nívón tudása maximumát nyújtotta, s a népes gárda Is igyekezett, mégis az összbenyomás — remélhetőleg csak átmenetileg — nem tanúskodik a produkció beérettségéről. Pavol M. Gábor díszletei szépek, a kosztümök ízlésesek, csupán az a mesebeli pompa hiányzik, melynek hiánya azt az érzést kelti, hogy a meseország pénzügyi gondokkal küzd. Mindennek ellenére —■ a bemutató hangulatából ítélve — az előadás sikerre számíthat. A klasszikus balett hívei igazán szép karácsonyi ajándékot kaptak. VARGA JÓZSEF lefonszámát, s hallható minden, ami a telefont körülvevő helyiségben elhangzik. A szenátorok elképedve vették tudomásul, hogy bizonyos berendezések segítségéve! a beszélőt látni Is lehet, sőt, szükség esetén le is lehet fényképezni. Különlegesen kiképzett laserek többszáz méterre lévő lakásokba bocsátott sugarai láthatóvá tesznek mindent, ami egy-egy lakásban történik. A laser nyújtotta kép pontosabb, tisztább, mint az, amelyet távcsövön keresztül szemlélünk. A kémeszközök gyártól a szenátorok előtt az olyan általánosan használt csekélységekről, mint a nyakkendőtűkbe, szemüvegkeretekbe, öngyújtókba, képrámákba, cigarettadobozokba, női cipősarkakba szerelt mikrofonok és egyebek, nem is tettek említést, Ketten egy zsákban Ki használja manapság az elektronikus besúgókat? Nem lep meg, hogy egyik-másik országban mindenekelőtt a rendőrség, a bűnügyeket kivizsgáló szervek, vagy a kém-, illetve a kémelhárító szolgálat emberei. A nyugati statisztikák azonban elárulják, hogy az esetek többségében féltékeny feleségek, különféle zsarolók és üzletemberek vásárolják a lehallgató berendezéseket. Az elektronikus kémkedés az ipari kémkedés kedvelt módjává, a nagy cégek közt folyó harc egyik formájává vált, — A minikémek véleményem szerint ugyanúgy beváltak, mint a miniszoknyák — jelentette ki valamelyik gyáros. — Nekik köszönhetjük, hogy ma megerőltetés nélkül észlelhetünk dolgokat, amelyeknek a megfigyelése azelőtt bizonyos erőfeszítést követelt. A gyáros persze elsősorban az ipari kémkedésre gondolt. Néhol a helyzet már annyira elfajult, hogy az embereknek, ha igazán tanú nélkül akarnak társalogni, különleges nylonzsákra van szükségük. A zsákba két személy fér bele; azok belülről fölhúzzák a zsák száját összefogó villámzárat, majd egy kis tartályból sűrített oxigént fújtatnak a nylonfalak közé,, amíg azok óriási golyóvá ki nem tágulnak. „Kívülről senki sem hallhat semmit, a biztonság kedvéért mégis győződjék meg, nem csempészett-e valaki mikrofont a zsebébe“ — figyelmezteti a nylonzsák prospektusa a vásárlót. Egy másik prospektus még nagyobb óvatosságra Int, mondván: „Vigyázzon, mindennek van fülel" Egy nyugatnémet vállalkozó így nyilatkozott: — A lehallgató berendezések útján szerzett értesüléseink előre jelzik, ha valahol sztrájk készül. Megtudjuk belőlük, munkásaink közül kik a radikálisan gondolkodók, s így könnyebben ártalmatlanná tehetjük azokat, akik a munkásságot kormányellenes tevékenységre izgatják. Az ember magánélete mindig érdekeit« és érdekli az idegeneket. Természetesen érdeklődés és érdeklődés között nagy a különbség.-ni— l&ét 11
