A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-22 / 51-52. szám
Lágifelvétel Nassau kereskedelmi negyedéről él kikötőjéről. A tárlata, aki. alaposan meg akarja nézni a régi Nassaut, egyfogatű konflisba ül. Minden kocsis — idegenvezető. szigetek a legrégibb települések nyomait az Eleutherasziget őrzi. Történelmi emlékekből azonban nem lehet emelni az életszínvonalat, ezt jól tudják a bahamaiak. Ezért telepítenek egyre nagyobb cukornádültetvények'ét, építettek cukor és rumgyárat, konzervgyárakban dolgozzák fel a nagy számú halász teknősbéka- és homárzsákmányát, az ananász-, banán- és narancsligetek gyümölcseit Bahama a furcsaságok országa Is. Nincs a szigeteken egyetlen folyó, a tavak nagy része sós vizű, összeköttetésben állnak a tengerrel, yízszlntjük dagálykor-apálykor emelkedik, illetve süllyed. Olajkoncessziókat adtak néhány vállalatnak — de olajnak eddig nyoma sincs. Egyetlen bányaterméket nem rejt a föld, nincs vasútvonal; egy főposta, öt kisebb körzeti postahivatal és százkllenc postaügynökség működik. A szigetek rádiótelefon útján érintkeznek egymással, Nassau és Miami között hetvenkét hullámhosszon bonyolítanak le rádió-, távíró- és telefonforgalmat. A fővárosnak 13 000 vonalas automata telefonközpontja van, két napi- és négy hetilap képviseli a sajtót. Két rádióállomás sugároz angol és kanadai műsort mintegy 35 000 készülék tulajdonosának. Pontosan nem tudni, hogy mennyinek, mert előfizetési díj nincs. Mintegy 7000 tvkészüléken csak amerikai műsort láthatnak a nézők. Az építkezés drága, homok, kő, cement és fa kivételével az építéshez szükséges minden más anyagot külföldről kell behozni. Drága az élelmiszer is, mert túlnyomó része tm portból származik. A szigetek • körül, a tenger mélyén kincsek pihennek évszázadok óta: kereken 250,■millió dollár reftöztk arany-, ezüsttömbökben és ércpénzben, esüllyedt hafók korhadó testében. Vállalkozó szellemű búvárok majd minden hónapban megkísérlik egyik-másik kincs kiemelését. Néha sikerrel: az Andros-szlget partfat előtt nemrég 80 000 dollárnyi értéket sikerült felszínre hoznlok■ . De a Bahamák igazi kincse nem rég elsűlylyedt hajók roncsaiban rejtőzik. Az áttetsző vizek kékjében, az erdők zöldjében, a passzát szél frisseségében, a Golf-áramlat melegében, az örök nyárban. A genual nagy hajósnak igaza volt, amikor a Bahamákról ezt írta naplójába: „E szigetek szépsége úgy múlja felül minden más tá) szépségét, ahogyan a Nap ragyogásban felülmúlja az éjszakát.“ HALÁSZ GYULA vádoltak a nyilatok. Hogy mlárt? Nőm tudom. Kinek firtott a magamfajta sxe gényember! Ad erre feleletet a történelem? — kérdi magától, mélyen a sióba sötétjébe bámulva. Lehet, hogy ad, lehet hogy nem. De ax már Itt sem változtat Szántó Zoltán életén. Vajon ki gondol rá a meleg családi otthonokban, a karácsonyi ajándékok örömében, ki gondol erre a magányos öregre? Ismerőse nincs e vidéken. Pedig harminc éven át fárta a falvakat, benyitott a házakhoz, Írógépet, varrógépet, vagy ha kellett, biciklit javított. Csendes volt és szótlan, ahogy jött, úgy el Is ment. Az emberek emlékezetében is csak addig élt, amíg megjelent az ajtóban, amíg mozgásba hozia az élettelen gépet, majd ment tovább, mint ahogy megy az élet, lassan, szegényesen, míg végre lejár, akár az óra. Az övé Is a végéhez közeledik. S most magányba temetkezve, egyedül töpreng az élet viszontagságán, felelevenedik előtte a hosszú út, mely Erdélyből a Csallóközbe vezette. Nem, nem Is vezette, Ide űzte őt hazája, a fahérterror a harmincas évek elején. Pesten ismerkedett meg Pitter Etelkával, egy nagyabonyl lánnyal. — Mintha egy Jó szellem varázsolta volna mellém ezt as aranyos teremtést — folytatja emlékezéseit Szántó apó. Közben megropogtatja székben pihenő öreg csontjait, felszedelőzködlk, odatlpeg az ablak előtt álló asztalhoz s fiókjából né hány fényképet vesz elő. Kissé kihúzva magát, mintha azt akarná ezzel Jelezni, hogy én Is voltam valaki, felém nyújtja. — Tessék nézni, Ilyen volt Etelka, Jóságos teremtés. Nemcsak hő élettársat, otthont is találtam hajlékukban. Ugyanis 1932-ben nagyon perzselte a kapcámat a politikai rendőrség, összeszedtük a hét szem szilvánkat és elköltöztünk feleségem szüleihez Ide, Csehszlovákiába; Szöknöm kellett a határon át, saját hazámból, idegen országba, s ez jobban a keblére ölelt, mint a saját szülőföldem. Megszerettem a csallóközi tájat, őszinte embereit. „Ez lett az igazi hazám, az „Idegen“ föld. Magyar sors ez Is. De megvagyok úgy, mint otthon. 400 korona nyugdijat kapok. Nem sok ez, nagyon be kell ebből ám a bagariját húzni. Négyszáz koronából nem lehet szépeket álmodni. Mert ugye kérem, valahogyan csak élni kell. Háromszáz koronát annak a családnak adok, aki gondoz. — Családnak? Es a felesége? — Nincs már nékem senkim sem, kérem. Itt hagyott egy éve, meghalt szegény feleségem. Pedig tizenkét évvel fiatalabb volt nálam. Mégis előbb húzták rá a szemfedelet. Azóta vigasztalan vagyok. Nincs, akiben Örömömet leljem. Nincs unokám, nem áldott meg gyermekkel ax élet. Hej, pedig mennyire szeretem a gyerekeket. Van az udvarban a gondozóimnak két kis csemetéje. Azokban gyönyörködöm. De az mégis csak a más gyereke. Nem olyan öröm, mintha az enyém lenne. S csak akkor érzi igazán hiányát valaminek az ember, amikor rádöbben, hogy nincsen. Nekem nincs már semmi, csak a magány. Es az öregség. S e kettő egybevéve szörnyű valami. Mit kezdjen a magánnyal egy öreg, ki magéval Is tehetetlen. Olyan vagyok, mint amikor megszülettem. Sokszor azon tűnődöm, ml haszna az életnek. Bebarangolja a túlvilágot az ember, mégis oda kerül vissza, ahonnan elindult. A tehetetlenség állapotába. Majd eltűnik az élűk sorából, nem lesz senki, mint ahogy születése előtt sem volt senki. Esetleg ax emléke, ha megmarad egy darabig. Már akire van miért emlékezni. £n, bár a kilencvenedik életévet töltöm be, nem tudok magamnak számot adni, ml érdemeset valósítottam meg életemben. Sokan vannak, nagyon sokan híres művészek, tudósok, feltalálók, felfedezők, akik rövid húsz—harminc éves munkálkodásuk alatt oly kiváló dolgokat alkottak, hogy önmagoknak és nemzetüknek örök dicsőséget szereztek velük. £n, habár éveim számával velük szemben előnyben volnék, mégsem tudok felmutatni semmit sem. Pedig kisgyermek korom óta, csak a reális, komoly dolgok érdekeltek. Sokszor gondolom magamban, hogy jó volna az egészet úgy huszonkét éves kortól újra kezdeni, de a mostani eszemmel. Hej, de egészen másképp alakítanám az életemet. Igaz, katona most se lennék szívesen. Augusztus 21-én Is megijedtem. Ilyen vagyok, gyűlölöm a fegyvereket,' a háborút. Sokszor gondolok a tibetiek hitére, akik azt vallják, hogy az ember lelke a halál után egy újszülött csecsemő testébe költözik és új életet kezd. En azt szeretném, hogy az ember lelke ne csak a születésekor legyen tiszta, hanem egész életén át. Ezen gondolkodom én kérem, meg azon, hogy mivel róhatnám le hazámnak hozzám való Jóságát. Igaz, nem itt születtem, de ez a föld adott menedéket, megélhetést, ez ád majd azemfedelet. S nem szeretném, ha két szeres súlyával nehezedne rám e föld azért, hogy netán adósa maradtam. Egyetlen vagyonom a karikagyűrűm. Ezt szeretném adományozni a köztársaságnak. Szeretnék vonatra ülni, felutazni Pozsonyba és személyesen átadni az Illetékeseknek. Így tiszta lelkiismerettel hajtanám fejőm örök nyugalomra. Nem tudom, slkerül-e majd, engedelmeskedik-e még fáradt testem lelkem kívánságának. Mennyi bölcsesség és jóakarat él ebben az emberben. Akár csak a sok könyvben, mely gondosan összerakva magasan tornyosul az asztalán. Találomra kezembe veszem egylket-másikat: Fábry Zoltán: Emberek az embertelenségben, Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazásai, Lehocky Teréz: Foltok a Napon, Széchenyi Zslgmond: Indiai ú'inapló, Maupassant: Ékszerek. Szántó Zoltán ékszerei e könyvek. Havonta elolvas fizet—tizenötöt. Évente egy teherkocsira valót. Es egész életén át, ki tudja, mennyit? Gyerekkorától a könyv a mindene. Bizonyára ennek köszönheti szépen kimunkált gondolatait, nemes, jó szivét. Meglátszik rajta olvasottsága, szépen, tisztán fejezi ki gondolatait, szabatosan, magyarosan. Mélységes tisztelet él benne mások Iránt. A mások műveltsége iránti tisztelet keltette fel benne a megismerés vágyát. Kis asztalén német- és szlovák szótár. Mindkét nyelvet nagy szorgalommal próbálja elsajátítani. Tíz Idegen szót tanul meg minden nap. Nyelvet tanul a kilencvenéves ember. Idegen nyelvet. Rá Is érvényes úgy látszik a közmondás, hogy a jó pap is holtig tanul. Mintha már mindent elmondott volna, szavai lassú foszlányokba vésznek. Majd merev tekintettel bámul a hézagos kis ablakra, melynek nyílásán át apró hópihék lopakodnak a szobába. Nincs senkije, se apja, se anyja, se testvére, se fia, se felesége. Csak a magány és sötétség, mely körülveszi. Mégis vlrraszt. Am arra a csodára már hiába várakozik, ami vele történt kilencven évvel ezelőtt. Az ember — jóra, rosszra — csak egyszer születik. MAJOR ÁGOSTON 9 hét
