A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-24 / 47. szám
Nem ajánlatos sokáig őgyelegnl Marseille öreg kikötőjében. Igaz ugyan, hogy csak turisták és halászok tartózkodnak Itt, de éppen azért, jó érzés elnézegetni a halmokban tornyosuló halakat, a körülöttük csoportosuló viharedzett halászokat. Feledhetetlen élmény egy „szárazföldi“ patkány“ számára. Van, akinek a nyál Is összefut a szájában a gondolatra, hogy milyen ínyencfalatok készülhetnek ezekből a halakból, rákokból, kagylókból. S van, akinek az orrát befogva kell futólépésben távoznia. Csakhogy ... — Az úr turista, ugye? Sokat fényképez... — Hát Igen. Na ős? — Képzelje el, uram, hogy kimegy a tengerre. A nagy kikötőbe, megnézi If erődjét... — Gondolom, ezt bármikor megtehetem öt frankért. Óránként Indul a, hajó. — Az egészen más, uram. Ot frankért csak turistáktól zsúfolt hajón utazhat. Míg ha velem tart, harminc frankért egy órán át oda viszem, ahová akarja, ön lesz a hajó egyedüli ura... Harminc frank, harminc frank, számolgatok: ez hat ebéd vagy negyven literes palack Coca-Cola. — óriási összeg — fordultam el. Elképzeltem az ócska kis bárkát, amivel kivinne a tengerre. Inkább megfordultam, hogy távozom. — Gondolja meg, uram — kiabált még utánam. — Egy órát a saját hajóján. Egy órát a salát hajómon. Harmint frankért. Örült. Nem megy a boltja. Egy órát egyedül a hajón. Parancsokat ktadnl. Ostobaság. Töprengtem, a halkupacok körül ődöngve. Észre sem vettem, s újra ott voltam a „hajózási vállalkozó“ közelében. — Hát ml lesz, uram? Tudja mit, legyen huszonöt frank... — Hagyjon békében — próbáltam lerázni az embert, de már nem valami nagy meggyőződéssel. — Uram, oda viszem, ahová akarja. Nem Is lenne rossz, egyedül kimenni a tengerre, ha már az embernek nincs saját jachtja vagy legalább egy bárkája. Meg aztán ki tudja, mikor jutok el Ismét Marseille- ba. — Adok tizenöt frankot. — Lehetetlen. Túl sokat ráfizetnék. Huszonútl Belekotortam a zsebembe, ős előszedtem mindazt az aprópénzt, ami nálam volt. ^ — Nincs több. — És mennyi lenne az? Hát kibéreli vagy nem bérelt ki? .. Marseille, a háttérben If vára Megszámoltam. Tizenkilenc ötven. — Rendben, jöjjön velem — söpörte be gyorsan a pénzt. Felmentünk a hajóhldra s on nan egy fából összeeszkábált mólóra, mellette egy kis bárka. Hüh, ez lesz aztán az utazási Egy Ilyen tragaccsal a tengerre? De csak vezetett tovább. Egy < motoros hajóhoz. Legkevesebb százötven ember belefért. — Egy órára az öné, uram. -Füttyentett, s mejelent egy bajszos tengerész, pipával a szájában. Nyomában hatalmas farkaskutya. Mint a mesében. — Egy óráig hajózol az úrral, amerre csak kívánja. — Hát akkor gyerünk, fiatalúr — bólintott. Nem tudtam eldönteni, hol foglaljak helyet, a hajó orrában vagy a tatján. Azonkívül most nekem kell parancsnokolnom. Ráadásul nem tudtam, most mindjárt megharap az a kutya, vagy csak később. — Hát ml lesz, fiatalúr? — Tengerrel — De hát hova a tengerre? A nagy kikötőbe, vagy It szigetére? — Csak úgy, menjünk ki a tengerre. — Jól van — vont vállat. A hajó kifutott a régi kikötőből. Az öbölbe nyilván nem tudne beúszni egy közepes nagyságú tengeri hajó sem. Leültem a padra. Pár perc múlva kint voltunk a nyílt tengeren. Gyönyörűen sütött a nap, s mire magamhoz térhettem volna, hatalmas hullámokat szelt a hajó. Arra sem volt már Időm, hogy hátra vonuljak a hajó tatjára, alaposan végigfröcskölt a felcsapodó sós hullám. A kapitány, kormányos és mit tudom én, ml minden egy személyben, látta ezt és elnevette magát: — Nono, fiatalember, csak óvatosan! Elhagytuk a kikötőt, ahonnan százötven esztendővel ezelőtt útjára Indult a csónak Edmont Dantesszal. Csakhogy ö nem szabhatta meg az útirányt, mint én. Marseille távolodott, a tenger és a fehértó hegyek közé ékelve. — Nem akar átmenni If szigetére, fiatalúr? —■ Nemi Elképzeltem az emléktárgyakat és frissítőket árusító bódék tömkelegét, a rengeteg fényképészt, akik polarold gépükből pillanatok alatt előhúzzák a kész képet. Százötven évvel azután, hogy a legszörnyűbb börtön volt ez, ahonnan nem volt szabadulás. Hogy is volt csak, Monsieur Dumas, mit érzett Dantes, araikor csónakba szállt? — A fogoly első érzése, amikor kint volt a szabad ég alatt, az öröm volt. Levegő, hisz ez már majdnem szabadság. Ezért teli tüdővel lélegezte be a szárnyain az éjszaka és a tenger minden Ismeretlen Illatát magával hozó, frissítő fuvallatoit. Dantes először nem tudta, hova viszik. De amikor megmutatták neki? — Felállt a csónakban, természetesen azt a pontot kutatta szemével, amerre minden valószínűség szerint Irányt vett a csónak, és észrevette, ahogy száz lábnylra felmerül előtte a fekete és meredek szikla, s rajta, mint fölösleges ragasztók mered az égnek If erőd sötét tömbje. — Ez a furcsa építmény, ez az oly átható borzalommal övezett börtön, ez az erőd, mely már három évszázada szomorú históriával táplálta Mersellle-t, körülbelül úgy hatott Dantosra, amikor oly hirtelen felmerült előtte, anélkül, hogy egyáltalán gondolt volna reá, mint ahogy a vesztőhely hat a halálraítéltre. És benn az erőd, milyen volt belülről? — A fogoly ment vezetője mögött, s ez valóban elvezette egy földalatti helyiségbe, ahol a csupasz és nedves falak mintha könynyeket izzadtak volna. Az asztalon valami mécses állt: egy kanóc búzlö faggyúban. Megvilágította e szörnyű odú csillogó falait és megmutatta Dantesnak kísérőjét, ezt az ostobaképű rongyos börtönőrt ... S mire Dantesnak eszébe Jutott, hogy kinyissa a száját... amíg észrevette, hova tette le a börtönőr a kenyeret, amíg tudatáig Jutott, hol a korsó, amíg odanőzett a sarokba, ahol a szalma várt rá, mely majd fekhelye tesz, a börtönőr vette a mécsest és alig csukta be az ajitót, megfosztotta a foglyot a fénytől, mely miként a vlllámfény mutatta meg neki cellájának nedves falait. Dantest jogtalanul vetették börtönre, Követelte, hogy beszélhessen a kormányzóval. Ml lett az eredménye? A kormányzó parancsára vigyétek a foglyot egy emelettel lejjebb. Ráparancsoltak, hogy menjen tizenöt lépcsőt lefelé, és kitárult előtte a cella ajtaja... Ez becsukódott, és Dantes tovább haladt, kinyújtott karral, amíg nem ütközött a falba, akkor leült a sarokba, és ült mozdulatlanul, míg szeme, lassan hozzászokva a homályhoz, kezdte megkülönböztetni a tárgyakat. Aztán egyszer börtönlnspekclót hajtottak végre az erődben. Dantes újból kérte, hogy vizsgálják felül az ügyét. Mit Is Irt Dantes aktájába az az ember, akinek annyira fontos volt a saját karrierje? — A legnagyobb titokban és a legszigorúbb felügyelet mellett tartandó. De hát ez a romantlclzmus kora volt, és Dantes bosszút állt az elszenvedett sérelmekért... — No mi van, fiatalúr, helyben vagyunk, kiszállás, már lehorgonyoztunk — noszogatott vidáman a bajszos kormányos. — Hé* nem sokat fényképeztünk, ml? Elmosolyodtam, lstenhozzádot mondtam és elindultam a mólón a szárazföld felé. A „hajózási vállalkozó" ügyet sem vetett rám. Már valaki mást puhított. Halhegyek között ballagtam, majd eljutottam az ódon mersellle-t sikátorokba. Mint egy Igazi tengerész. S egy olyan ember, aki éppen az előbb egy órát hajókázott, amerre akart. Aligha lesz többé alkalmam Ilyesmire, gondoltam. Ha egyszer valaki turista, akkor ne válogasson, maradjon együtt a nyájjal, és érje be azzal, amit az utazási Iroda nyújt. Ne gondolkozzék, hanem teljesítse az utasításokat. K. 8 // vára a tenger felül Ö. Rakovec felvételei Mimi
