A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-10 / 45. szám
emberek és betűk Egészen aprók, kamaszok, felnőttek és óriások. Egyszerűek, cifrák, szikárak és gőgös kövérek: emberek és betűk... Mert sok-sok éve el sem lehet képzelni őket egymás nélkül, annyira összetartoznak, annyira hasonlítanak egymásra. Egyformák a hibáik és az erényeik ... Olyanok, mint a megértő házastársak, akik több évtizedes együttélés után úgy hasonlítanak egymásra, mintha testvérek lennének. ötszáz évesek a nyomtatott betűk, ötszáz évesek a nyomtatott könyvek. Azóta he] de sokszor csalódott egymásban a betű és az ember, de azután mégiscsak kibékültek, mert nem tudtak élni egymás nélkül. A betűnek emberre — az embernek betűre van szükségei Az emberek sokszor visszaéltek a betűk jóindulatéval és arra kényszerítették őket, hogy hazudjanak, csaljanak, és a betűk vonaglottak kínjukban, elszörnyedtek szégyenükben, amikor az ember arra használta fel őket, hogy embertársait becsapja, megfélemlítse... Amikor hazug könyvek lapjaira kényszerítette őket, hogy elrabolják az emberek hitét, elhomályosítsák tisztán látását... Máskor kegyetlen törvények szövegébe nyomtatták bele őket, hirdetniük kellett az erősek, az erősebbek hazug igazságát, önző érdekét... ■ Olyan gőgös a nyomda épülete, mintha csak ő írta volna az összes könyvet vagy legalábbis mindegyiket emlékezetéből el tudná mondani... De azt el kell ismernünk neki, hogy erre a beképzeltségre van is némi oka. Nézzük csak meg belülről! Bent éber tekintetű emberek állnak az ólomba öntött sorok fölött és ügyes kézzel rakják össze az oldalakat... Fordítva és visszájával egyformán jól olvassák ezeket a folyton folyvást változó sorokat, de annyira ismerős betűket. — Hány éve dolgozik ebben a szakmában? — Most karácsonykor lesz tizenkét ével — válaszolja a nyomdász, s közben tovább dolgozik. Sietnie kell, a gépeket nem szabad megvárakoztatni. — Nem nagyon unalmas munka ez? — 'Unalmas? — most már fölnéz, abbahagyja a munkát. — Nem, egyáltalán nem találom unalmasnak, hiszen mindent elolvasok, ami a kezem alá kerül. Azt hiszem, jobban ismerem a könyveket, mint azok, akik írták őket. — És mindegyiket szívesen olvassa? Mindegyikkel elégedett? A nyomdász nevet és megtöri! homlokét: — Ezt már nem állítanám. De az utóbbi időben lényegesen jobb könyveket adnak ki, mint akkor, amikor ebben a szakmában dolgozni kezdtem. — Sok könyve van otthon? — Nem nagyon sok. Talán úgy három-négyszáz lehet, de csupa váló gatott jó könyv. Van köztük olyan Is, amelyiket már ötször is elolvastam. — Tudja-e a könyvnyomtatás feltalálójának nevét? — Hát persze. Gutenberg János, született 1400 körül és meghalt 1466. február 3-án. Tehát éppen ötszáz évvel ezelőtt. Ez a szakmámhoz tartozik, illik tudnom ... — mondja és újra munkához lát. Egyik társától tudom meg, hogy a Károly Egyetem bölcsészkarának levelező tagozatán tanul. Most másodéves ... N. Prandl Sándor felvétele Nagy József: tusrajz. G!oac:hino Antonio Rossini rendellenességekben bővelkedő életútja Pestre o'asz városkából indult el, hogy ez olasz operairodalom óriásai között is az üstökös szerepét töltse be. Mert Rossini tényleg az volt. Üstökös, melynek fénye úgy tündökölt, hogy mindenkit elhomályosított kortársai között. Kegyeiért királyok versengenek, s a közönség — Milánóban, Bécsben, Párizsban vagy Londonban — olyan ünneplésben részesíti, amilyenben zeneszerzőnek sem előtte, sem utána nem volt része. De azután jön a hamvadás korai, fénye kialszik s meg kell érnie, hegy még éltében történelmi múlttá váljék. Szülei vándorszínészek. Anyja énekel, apja zongorán kisér, s a kis Gioacchino már tizennégy évesen kúrust vezényel. Ez után kezdi csak tanulni a zenét, de merev szabályait, az ellenpont törvényeit elviselhetetlennek tartja. Egy alkalommal meg is kérdezte mesterét, hogy egy opera megkomponálásához feltétlenül szükséges-e a kontrapunkt Ismerete. A nemleges válasz hallatára felkelt és elhagyta az órát. Nem sokkal később ösztöneire hallgatva megírja első operált, s alig huszonegy éves, mikor „Tankréd“jának sikere még Napóleon velencei bevonulását is elhomályosítja. Ezután elkapja a siker forgószele, s a hires milánói Scala és a nápolyi San Carlo házi szerzője lesz. A csúcs Figaro históriája, a „Sevillai borbély“. A mű ugyan az első előadáson botrányosan megbukik, de a második már megnyitja a világhír kapuját. Aztán sorra jön a többi opera: A tolvaj szarka, a Hamupipőke, a Mózes, az Otelló, majd végezetül a Teli Vilmos. Utolsó műve a híres Teli Vilmos, de ezi már mint a párizsi zenei élet vezető egyénisége komponálja, hódolva a francia „nagyopera“ szellemének. Egy új világ bontakozik ki e müvében, ahol a könnyed csillogó koloratúrák helyett valódi szenvedélyekkel és aprólékosan kidolgozott számokkal találkozunk. De ez a stílusváltás egyben a nagy törés, a vég kezdete. Mert amikor a Teli Vilmos megszületik, szerzője még csak 37 éves, de már mintegy negyven operát írt. Pedig még 39 év következik ezután, de a mester immár néma, mint egy hattyú: újabb opera bemutatására már nem kerül többé sor. A vulkán kimerült, az üs ökös fénye kialudt. Csalódások sorozata éri, elválik feleségétől, aki híres nőalakjainak első megszemélyesítője, elhagyja Párizst és Bolognában telepszik le, ahol már nem dallamokat komponál, hanem pástétomok, sültek és saláiták „alkotásával“ foglalatoskodik. A dicsőség már nem érdekli, s a munka — a komponálás — teher a számára. Hangtalan évelnek mintegy mentésére életévéi egy fanyar mottóba foglalta, mely szerint: ..... enni, szeretni. énekelni és emészteni — ez a négy felvonása .annak a vígoperának, melyet életnek Rívunk, s úgy tűnik el, mint a pezsgő habja . ..“ VARGA JÚZSEF
