A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-11-10 / 45. szám

Nemzetiségi kérdés

R • ■ r I f ^ TELEKI TIBOR

-nyelvi kérdés

Államhatár és nemzeti nyelv gyakorlati átfedése azonban csak az X. típusra jellemző, s Itt az autentizálődás eleve nem okozhat nemzetiségi problémát; viszont a hegemon nemzetü államban (3. típus) — melyben az autentizálődás szintén a legtermészetesebb folyamat — egyetlen nyelv államnyelvvé tétele, használatának kizárólagossá tétele a hegemon nemzet asszimilációs törekvéseinek eszközévé válik, s örökös nemzetiségi súrlódásokhoz vezet. A nemzetiségi államban erre gyakorlatilag nem kerül sor, mert egyik nemzet sem tekinti magát vezető, ill. államalkotó nemzetnek, s az autentikus nyelv mellett minden más nemzetiség nyelve hivatalos; ami tehát a nyelvi kérdést nemzetiségi kérdésként veti fel, nem egyéb, mint maga a 3. típusú, vagyis hegemon nemzető állam. '

A kifejtettek olyan szempontból tekinthetők fontosnak, hogy sem a nemzetiségi kérdés, sem a nyelvi demokrácia legtöbb kérdése nem oldható meg mindaddig, míg másfélének tekintjük államunkat, mint amilyen a valóságban. Itt tehát határozott változtatásra van szükség, mégpedig olyan irányban, hogy az alkotmány ne a 3. típuscsoport állapotát, hanem a 2. típusét tükrözze, mint pl. a Szovjetunióban vagy Jugoszláviában.

Ezen az állapoton azonban egyáltalán nem óhajt változtatni az új alkotmánytervezet sem, mely továbbra is hátrányos megkülönböztetéssel él a nemzetiségekkel szemben, s még ma is a masaryki tradíciót akarja folytatni, s Csehszlovákiát — a valósággal ellentétben — továbbra is nemzeti államként tűnteti fel, helyesebben kezeli.

Az államnyelv-elmélet mindenekelőtt nyelvi filozófiai szempontból nem fogadható el. Ehhez azonban fel kell elevenítenünk néhány olyan ismeretet, amit nagyon sokszor tanítottunk és tanultunk filozófiában, politikai gazdaságtanban és nyelvtanban egyaránt, de gyakorlati értelmét mintha nem vettük volna észre.

Még emlékezetes számunkra, hogy a Marriskola a hangnyelv létrejöttét mint mágikus eszközt kezelte, s megalkotását egy kiváltságos osztálynak, a mágusoknak tulajdonította. Marrnak ez az elképzelése azonban egész nyelvszemléletében kifejezésre jutott, tehát nemcsak a nyelv keletkezéséhez fűzött magyarázatában, így a nyelv filozófiai lényegét illetően azt vallotta, hogy a társadalmi felépítmények közé tartozik, hogy a nyelv mint a társadalmi alap függvénye, az alap megváltoztatásával maga is robbanásszerűen megváltozik, továbbá, hogy a nyelv osztáfyjellegű.'

Ismeretes, hogy ezt az elméletet egyetlen nyelvészeti irányzat, egyetlen filozófia sem fogadta el, a marxista filozófiáról nem is beszélve; annál több cáfolat jelent meg, melyek a valósággal tökéletes egyezésben tagadták a nyelv osztályjellegét.

A nemzetiségi kérdés és a nyelv viszonyának tárgyalásában különösen fontos ezt hangsúlyoznunk, mert ha az emberi nyelv nem nemzeti nyelvek formájában létezne, hanem „osztálynyelv“ vagy államnyelv formájában, a nemzetiségi kérdésen belül ez fel sem vetődhetne problémaként még a hegemon nemzetü államban sem. Vagyis a probléma tulajdonképpen a nemzeti nyelv helyzetének megoldása, ezért a továbbiakban a nemzeti nyelvről olyan értelemben beszélünk, mint kommunikációs rendszerhálózatról, mely meghatározott emberi közösségben alakult ki, a gondolkodás fejlődésével párhuzamosan fejlődött, az azonos nyelvet beszélő közösség tudatában él, és az azonos nyelvet beszélő emberek társas érintkezését szolgálja

A nemzeti nyelvtől meg kell különböztetnünk az általános értelemben vett emberi nyelvet mint absztraktumot. S amikor a kettőt így elválasztottuk, hangsúlyozni szeretnénk, hogy míg a kommunikáció nemzeti (esetleg mű ) nyelven valósul meg, a társadalom és a nyelv

2.

összefüggésének vizsgálatában az emberi nyelv nyújtotta tanulságokat is figyelembe kell vennünk, mert noha lényeges különbség van a kettő között, társadalmi vetületeiben az általános nyelvszemlélet alapelvei a nemzeti nyelvek vizsgálatában is hasznosíthatók.

Mégis, mi tévesztette meg a marristákat? Mindenekelőtt az, hogy tökéletesen összekeverték a társadalom és a társadalmi alap fogalmakat, s a nyelvet, lényegét, funkcióját a társadalom gazdasági rendjéből akarták levezetni. Tökéletesen félreértették a marxizmus klaszszikusainak azt a tételét, hogy a tudat és a nyelv eleve társadalmi termék, és az is marad, ameddig emberek egyáltalán léteznek, * hisz az csak természetes, hogy társadalom nélkül nincs nyelv és nyelv nőikül nincs társadalom, mert társadalmon kívül nincs olyan közeg, ahol a nyelv funkcionálhat, kommunikációs eszközrendszerként léphet fel, nyelv nélkül pedig meghiúsulna mindenféle társadalmi szövetkezés.' Érvényes ez az emberi társadalom és az emberi nyelv, Jll. a nemzeti közösség és nemzeti nyelv vonatkozásában egyaránt.

A nyelv létezése tehát nem az egyes társadalmi formációknak (az ősközösségi, rabszolgatartó stb. társadalomnak) a függvénye, de igenis függ az emberi társadalomtól. Ha ez így van — s így van —, akkor a nyelv nem lehet osztályjellegű sem „az emberi nyelv“ (intervagy metalingua), sem a nemzeti nyelvek vonatkozásában. Nem is sorolható bele sem a társadalmi alap, sem a felépítmény kategóriák egyikébe sem.

A társadalmi életnek számos jelensége van, mely az alajJ^íelépitmény kategóriákon kívül esik. A marxizmus vulgarizálása volt, amikor ezt a nyelvvel kapcsolatban megkísérelték. Amikor tehát a nyelv filozófiai besorolásának lehetőségét keressük, a valóság másféle összefüggéseiből kell kiindulnunk.

A nyelv osztályszemléleti vizsgálatában a kiinduló posztulátum képezte az egész dedukciós rendszer alapját, s az így kapott eredményben eleve bennemaradt a kiindulási alaptétel helytelensége, bármilyen logikus vagy annak látszó volt is az egész rendszer kifejtése.

A nyelv kommunikációs funkciójából szigorúan következik, hogy társadalom és nyelv feltételezik égymást. E tekintetben a társadalmi lét — nemlét és a nyelvi lét — nemlét álltak viszonypárba egymással. Ugyanakkor ilyen egymást feltételező lét-nemlét viszony van a társadalom és a tudat, valamint a tudat és a nyelv között is. A nyelv funkcionálásának alapfeltételét, tehát nem a társadalom gazdasági rendjében, hanem az emberi társadalom, az emberi tudat létezésében kell megjelölnünk, s itt ezt nyomatékosan kell hangsúlyoznunk, mert „sem a gondolatok, sem a nyelv nem alkotnak önmagukban birodalmat, csak a valóságos élet megnyilvánulásai“, s ilyen formán a nemzeti nyelv elválaszthatatlan a nemzeti közösség lététől, addig, amíg ilyen közösség van, addig az ezen a nyelven megvalósuló kommunikációnak is megmarad a feltétele, a létjogosultsága, s e közösségen belül el is látja a nyelv funkcióit; amikor viszont megszűnik a nemzeti nyelv kommunikatív értéke, ez voltaképpen annak az eredménye, hogy megszűnt létezni vagy átalakult az a közösség, amely az adott nyelvet hordozta. Ezért nyelvi és nemzeti asszimiláció között a legszorosabb összefüggés van.

Mi nem kívánunk itt külön foglalkozni azzal, hogy mi a filozófia alapkérdése, a lét-nemlét viszonya vagy az anyag és a tudat viszonya. Annyi azonban első tekintetre is nyilvánvaló, hogy „A lét és a nemlét sokkal szélesebb öszszefüggés, mint az anyagé és a szellemé. Ugyanis mielőtt anyag és tudat problémáját akarnők megoldani, először meg kell oldanunk ezeik létezésének, ill. nemlétezésének problémáját. A lét-nemlét kategóriák érintik mind

az anyag, mind a tudat, mind pedig más kategóriákat, amelyekkel a filozófia egyáltalán foglalkozik.“

A marxista filozófia, mint ismeretes, az anyag és a tudat viszonyának kérdését tekinti a filozófia alapkérdésének, mert ez az a választóvonal, mely az idealizmust és a materializmust egymástól elkülöníti, ezzel azonban nem tagadja a lét-nemlét összefüggés jogosságát, sem a kérdés szélesebb, átfogóbb voltát.

Ezt azért kellett megjegyeznünk, mert a nyelv (a nemzeti nyelv is) filozőfiailag mindenekelőtt a társadalom és az emberi tudat létezésével hozható összefüggésbe, tehát a lét kategóriájába tartozik. Minden egyéb összefüggés idegen a marxizmus filozófiai álláspontjától. Azt is jelenti ez, hogy a nemzeti nyelv a nemzeti léttel és tudattal hozható összefüggésbe, s e tekintetben az állam — ha játszik valamilyen szerepet —, akkor ez mindenekelőtt a nemzeti lét és a nemzeti nyelv kapcsolatának fenntartására, ill. elfojtására irányulhat.

Azt is jelenti viszont, hogy ameddig adott nemzetiség létezik, addig ugyanolyan képtelenség el nem ismerni a nemzetiségi nyelv használatát, sőt hivatalos és államapparátusban való közigazgatási használatát, mint tagadni egy autentikus nyelv szükségszerű voltát, amelyen a törvényhozás megvalósul, ami nélkül a törvényhozás egyértelműsége elképzelhetetlen.

Az eddigiek során határozottan kettéválasztottuk egymástól az állam és a nemzet, a társadalom és a társadalmi forma, valamint a hivatalos és az autentikus nyelv fogalmakat, ugynakkor hangsúlyoztuk, hogy a nyelv nem osztályjellegű, nem tartozik sem az alaphoz, sem a felépítményhez. Most még meg kell vizsgálnunk az állam és a társadalom viszonyát, illetőleg ezek nyelvi vetületét.

Lenin szerint „Az állam olyan gépezet, mely arra szolgál, hogy egyik osztály fenntartsa a másik osztály fölötti uralmát.“'1' Ez az idézet minden bizonnyal igaznak tekinthető, s marxista körökben közismert az állam ilyen értelmű érdekvédelmi és elnyomó funkciója, illetőleg osztályjellege. Ha elismerjük eA a meghatározást és az állam osztályjellegét, ugyanakkor az imént a nyelv osztályfölötti jellegét hangsúlyoztuk, nehéz elképzelni, hogyan hozható a kettő másképpen összefüggésbe egymással, mint amit már a nemzeti lét és nemzeti nyelv közötti kapcsolat erősítésében és gyengítésében jelöltünk meg.

A társadalom és az állam összefüggése nyilvánvaló, szükséges azonban itt is hangsúlyoznunk, hogy az állam, ill. állami közösség és a társadalom kifejezésének nem ugyanazokat a fogalmakat jelölik. Ennek szemléltetésére elég csupán az egyes társadalmi formákat és a fontosabb államformákat megvizsgálni, s a kettő közötti különbség jól mutatja, hogy társadalmon kívüli állam nem létezik, de államon kívüli társadalom igen, vagy létezhet, mégpedig a legszűkebb és legtágabb értelemben egyaránt, pl. ősközösségi társadalom mint tényleges társadalmi forma, ennél tágubb értelmezésben az egész emberi közösség, szőkébb értelmezésben pedig a nyelvi-nemzeti közösség. Az állam tehát nem azonosítható a társadalommal, s a kettő közötti összefüggésben a társadalmi struktúra az elsődleges és meghatározó jellegű, így a nyelvi kérdés megoldásának az állam nemzetiségi struktúrája (társadalmi struktúra) ad- - ja meg az alapját.

Mindezt nagyon fontos hangsúlyoznunk, mert amikor az államot és a nemzeti közösséget — az állam belső társadalmi struktúrájával szöges ellentétben — azonosítják egymással, s nem akarnak tudomást venni a kisebbségek anyanyelvének jogairól, a történelem által már régen megcáfolt „államnemzet“ koncepciójába estünk, de azért is, mert az állam eredendően osztályjellegű érdekvédelmi és elnyomó funkcióját már egy meghatározott nemzet védelmében, illetve a nemzetiségek visszaszorítására használják fel, és hogyha ilyenkor az „államnyelv“ elméletét, vagyis a kizárólagos' nyelvjogot propagálják és valósítják meg a gyakorlatban, akkor nemcsak az az elméleti hiba csúszott be, hogy egy nem osztályjellegű és egy osztályjellegű jelenség kapcsolatát erőltetik, hanem mindenekelőtt az, hogy az állam mini osztályintézmény egy nyelv mint „osztálynyelv4 nemzeti asszimilációs érdekek eszközévé válik; s ez nem egyéb, mint különféle társadalmi nézetekből táplálkozó, egymással összeférhetetlen elveket összebarkácsoló politikai eklekticlzmus. Folytatják. 14