A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-27 / 43. szám

A kisebbségtől a nemzetiségig

(Csehszlovákia magyarságának 50 éve az alkotmányok tükrében)

folytatás a 3. oldalról

A VI. fejezetben foglalt jogok nem közösségikisebbségi, csak egyéni Jogok. A kisebbségnek azokra a tagjaira vonatkoznak, akik elnyerték a csehszlovák állampolgárságot. De nem kapta meg a csehszlovák állampolgárságot az 1918. október 28-án — vagyis a-Köztársaság megalakulásakor — a köztársaság területén lakó, valamennyi magyar. Az állampolgárságot csak azok a személyek és leszármazottjaik kaphatták meg, akik 1910. január előtt községi illetőséget szereztek az adott területen. Vagyis a kisebbség jelentős része ki volt rekesztve a törvény által biztosított jogokból, melyek szerint: a köztársaság polgárai, faji, nyelvi és valláskülönbség nélkül egyenlők a törvény előtt, polgári és jtolitikai jogaik biztosítottak, meghatározott feltételek között anyanyelvűket használhatják a hivatali érintkezésben s élhetnek az anyanyelven való oktatás lehetőségével. A nemzetiségek lakta területek közgazdasági, szociális és mezőgazdasági elhanyagoltsága mellett az állampolárság elnyerésének az említett feltételekhez kötése volt az egyik legégetőbb kérdés az első köztársaság egész léte alatt. Csehszlovákia Kommunista Pártja képviselőinek és szenátorainak klubja 1938. április 14-én memorandumot (emlékiratot) Juttatott el dr. Milan Hodía akkori miniszterelnökhöz. A memorandum 2. pontjában ez áll: „Az állampolgárságról szóló új törvény végre vessen véget annak a kálváriának, amelyet azok a magyarok szenvednek el, akiknek nincs állampolgárságuk. Annak a helyzetnek a megszüntetése végett, melynek következtében hazátlanul élnek az emberek, le kell egyszerűsíteni és rövidíteni az állampolgárság megszerzésének híavtalos formáját. Ebben az értelemben és azonnal jóvá hagyni a képviselőház elé terjesztett törvényt.“

E sürgetés 1938-ban hangzott el. 20 éves jogfosztottság után, mely tízezreket sújtott.

Mit követeltek e törvényben a magyar képviselők? Azt, hogy azok a személyek, akiknek 1918. október 28-án Csehszlovákia területén volt az állandó lakhelye, leszármazottjaikkal együtt kapják meg a csehszlovák állampolgárságot, amennyiben más államnak nem polgárai, fedhetetlen előéletűek és letették a hűséesküt. Ugyanez vonatkozzék azokra a hadifoglyokra és rokkantakra is, akik 1918. október 28-a után tértek haza a fogságból vagy a kórházból. Az állampolgárság odaítélése legyen Illetékmentes és a hivatalos eljárás díja ne haladhassa meg az 500,— Kős-t (500 korona az első köztársaságban!)

így idézhetnénk az alkotmányban foglalt Jogok bővítéséért és megvalósításáért folyó harcot további példákkal, s bizonyíthatnánk azt Is, hogy a kisebbségi jogot elnyert egyedekből hogyan formált a 20 év érdekazonosságon alapuló, erkölcsi magatartással összekovácsolt nemzeti kisebbséget.

Az ún. Szlovák Állam 1939. július 21-én kiadott alkotmánya demokratikus elemeket csak formálisan tartalmazott, s vizsgálata nem is tartozik e tárgykörbe.

Csehszlovákia 1945, május 9-én nyerte viszsza állami függetlenségét. Újra hatályba lépett a már ismertetett 1920-as alkotmány, kiegészítve, — vagy a mi szempontunkból vizsgálva megcsonkítva — az 1945. április 5-én elfogadott Kassal Kormányprogrammal, mely gyakorlatilag Csehszlovákia minden magyar nemzetiségű polgárát megfosztotta állampolgári és alapvető, eredendő embert jogaiból.

Az új alkotmány előkészítése 1946 októberében vette kezdetét. Az alkotmánytervezet körül folyó másfél éves politikai harc sorsa 1948. február 25-én, a párt vezette munkásosztály győzelmével eldőlt.

Az 1948. május 9-én elfogadott alkotmány leszögezte a népi demokratikus társadalmi rendszert, mint a szocializmushoz vezető utat. Kimondta az állam polgárainak egyenlőségét s ezáltal — mivel a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség tagjai 1948 februárja után elnyerték az állampolgárságot — biztosítottá váltak polgári jogaik is. Viszont ez az új alkotmány az 1920-as alkotmánnyal szemben egyetlen szót sem tartalmaz a nemzeti kisebbségek jogairól, jóllehet például a vallásszabadságról 3 paragrafus szól (a 15. 16. és a 17. §) Sőt a „Nyilatkozatban“ leszögezi: „ ... az ősi ellenség szabadkezet nyert, hogy békeszerető államunkat megtámadja s a támadót buzgón támogatták idegen telepesek ivadékai, akik közöttünk éltek...“ majd tovább: „Most elhatározták, hogy felszabadított államunk nemzeti állam lesz, mely minden ellenséges elemet leráz magáról s a szláv államok egyetértő közösségben és minden békeszerető nemzettel barátságban él." ,

Ez az alkotmány volt érvényben 1960. július

11-ig, bár addig több, az 1948. V. 9-i alkotmányt módosító — alkotmánytörvény is napvilágot látott — a 18/1950. (V. 18.), 64/1952. (X. 30.), 8/1953. (IX. 16.), 12/1954. (III. 3., 26/1954. (V. 26.), 33/1956. (VII. 31.) és 35/1960. (IV. 9.) számú alkotmánytörvények. Annak el lenére sem került sor a nemzeti kisebbségek Jogainak alkotmányos rögzítésére, hogy párthatározatok egész sora tartalmazott a nemzetiségekre vonatkozó alapvető megállapításokat.

Az 1960. július 11-én elfogadott új alkotmány kinyilatkoztatta a szocializmus győzelmét hazánkban s az állam nevét Csehszlovák Szocialista Köztársaság változtatta. Deklarálta az állampolgárok teljes egyenjogúságát: nemzetiségre és fajra való tekintet nélkül. A nemzeti kisebbségek tagjainak (kivéve a németek) biztosította az anyanyelven való művelődés és a kulturális fejlődés lehetőségét és eszközeit (25. § ). Az SZNT-t megbízta a nemzetiségek tagjai további fejlődése feltételeinek biztosításával. Vagyis ez az alkotmány is csak egyéni nemzetiségi jogokat biztosított, de nem ismerte el a nemzetiségeket, mint társadalmi alakulatokat, az államhatalom hordozóiként, az állami akarat alakítóiként és végrehajtóiként. Az egyéni jogok érvényesítésének nem teremtette meg intézményes biztosítékait külön nemzetiségi szervek létrehozásával, melyek lehetővé tették volna, hogy a nemzetiség, mint kollektív alany, (szubjektum) vegyen részt az államügyek intézésében s önállóan, az önrendelkezés elve alapján döntsön specifikus nemzetiségi problémáinak megoldásában.

A köztársaság megalakulásénak 50. évfordulóján a Nemzetgyűlés, ha elfogadja, a Csehszlovákia nemzetiségeinek helyzetét rendező alkotmánytörvényt, az változást jelent hazánk életében. Egyes cikkelyeinek felsorolása és magyarázása felesleges, de néhány elvi jelentőségű megállapítás hangsúlyozását szükségesnek tartom:

az alkotmánytörvénybe foglalt jogok nem külső kényszerítő hatás eredménye, hanem a köztársaság nemzetei és nemzetiségei szabad akaratának és elhatározásának kinyilatkoztatása;

nem egyéni jogokat biztosít csak, hanem elismeri a nemzetek mellett a nemzetiségeket mint társadalmi alakulatokat, mint az államhatalom forrásait és hordozóit, valamint az államakarat kialakítóit és megvalósítóit;

biztosítja saját nemzetiségi ügyeik önálló intézését az önigazgatás elve alapján;

nemcsak deklarálja ezeket a jogokat, hanem biztosítja ezeknek külön törvényekben való rögzítését;

a képviseleti és végrehajtó szervek keretében külön szervek felállítását rendeli cl e jogok biztosítása és betartásuk ellenőrzése céljából;

tiltja az elnemzetlenítés minden erőszakos formáját.

Nemzetiségi létünket és jogainkat szentesítő alkotmánytörvényt köszöntünk. Csak mi, a nemzetiségek tagjai? Nem! A nemzetek tagjai is, mert Csehszlovákia minden polgárának egyaránt érdeke e kérdés igazságos rendezése.

Az alkotmány az állam alaptörvénye, az alkotmány — tükör.

Vetítsük csak vissza e gondolatsor elejét: a nemzetiségi kérdés megoldatlansága olyan ellentétek kialakulásához vezet, melyek nemcsak nemzetgazdasági, belpolitikai, hanem nemzetközi szinten Is veszélyek hordozójává válhatnak. A nemzetiségi kérdést csak a szocializmus oldhatja meg. Nemzetek és nemzetiségek alkotta szocialista állam csak az egyenjogúság biztosításával, a nemzetek és nemzetiségek érdekeinek összehangolásával hajthatja végre egyre jobban előtérbe kerülő fő funkcióját: minden polgára egyenlőségének, sokoldalú fejlődésének s önmagarealizálása feltételeinek megteremtését. Ez az egyetlen út, mely ellentétben a látszattal — erősíti minden vegyes nemzetiségű szocialista állam egységét, szilárdságát és államiságát.

Az „Ojult remény“ megvalósulása, az ady-i törvény „vagy" nélkül: „ez a mi hitünk valósággá válik''.

I? IO október huszonnyolcadika a cseh és a szlovák nemzet életében a legjelentősebb történelmi fordulat: önálló, nemzefi államuk megalakulásának pirosbetűs ünnepe. Magyar részről erről kezdetben csak gyászt, a régi Magyarország széthullását, a magyar nemzet szétdarabolásának tragédiáját szokták emlegetni. Csak később ismerték fel a haladó értelmiségiek, hogy az új állam a polgári demokrácia szabadabb légkörét biztosítja a szlovákiai magyarságnak is, s a helyzet felismeréséből pozitív tervek és progresszív koncepciók születtek. „Volt egy hitünk, volt egy álmunk: a szlovenszkói magyar szellemiség lesz az az arkhimédészi pont, mely kiforgatja sarkaiból az eddig volt, tespedt, konok, elszenesedett magyar életet. Számkivetet magyarok voltunk, de új érintkező pontok, veszélyben, de haszonnal élők. Mást láttunk és többet tudtunk, új hangokra fülelhettünk és lemérhettük eddig volt Igéinket. Léghuzatban álltunk, átestünk gyermekbetegségeken, de megálltunk férfitalpakon. Szlovenszkóiak lettünk, elkülönült elkülönítettek, mások, új magyarok.

Mi előbb gyerekes hittel, később teljes tudatossággal csak egyet éreztünk: miszióink igényét, jogát és kötelességét... Európa volt a hazánk, szegénynemzet a szerelmünk, népképviselet a mértékünk, és emberség a magyarságunk. Csak az volt és lett magyar, ami emberséges volt és nem megfordítva" — írja Fábry Zoltán 1939-ben a Korunkban.

Ha a csehszlovákiai magyar irodalom félszázados útját áttekintjük, megállapíthatjuk, hogy nagyrészt még ma is lehetőségeknél, terveknél, a kisebbségi helyzetet tükröző humanista programoknál tartunk. Az új, most már szocialista haza kétségkívül lehetőségeket, humánus szellemi küldetést is tartogat számunkra, de ugyanakkor azt is meg kell állapítanunk, hogy eddig igen kevés pozitív eredményt, csekély számú maradandó alkotást tarthatunk számon. A kisebbségi, nemzetiségi lét szellemi széttőigácsolódását, a koncentrálás nehézségeit is magával hozza. Csak egy példát említünk ennek illusztrálására: a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének, a Csemadoknak mindenféle társadalmi, tudományos, népművelési kérdéssel Is foglalkoznia kell, mert nincs éTdekvédelmi szervezetünk, nincs akadémiánk, se főiskolánk, s így a Csemadok kénytelen mindezzel foglalkozni, de arra már nem képes, hogy mindezt ugyanolyan színvonalon lássa el, mint a felsőfokú szakintézmények. Az irodalom területén hasonló a helyzet: nálunk az írónak szükségszerűen más, kenyérkereső foglakozása is van, de ha demokratizálódási vagy konszolidációs társadalmi mozgalom keletkezik, akkor politizálnia és az ellentétes nézetekkel vitatkoznia kell, mert ki más látná el ezt a feladatot a csehszlovákiai magyarok között. Minél kisebb az a nyelvterület, amelyen a szellem embere működhet, annál kevesebb lehetősége van, hogy sajátos feladataira specializálódjék. Persze íróink számára van bizonyos integrálódási lehetőség a hazai nemzeti irodalmak és az egyetemes magyar irodalom irányába is. de ezt meg igen komplikált társadalmi feltételek, nemzeti és művészi érzékenységek korlátozzák. >0