A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-27 / 43. szám
t f I mégis raha ... Prága ... Prague ... Na és?... Vannak városok, vannak örök városok... És Prága is közéjük tartozik... Mert ezeket felégethetik* lebonthatják, lepP rombolhatják, talán maguktól is felépülnek... Hiába szólalnak meg az utolsó Ítélet harsonái, Prága örök! íMert arany Prága arany embere itthon van! Mert az elnöki zászló ott lebeg a prágai vár tornyai felett. Kíváncsian kémlelem a kapualjakat, a néma ablakokat. El szeretném lesni a titkukat, de a házak zárkózottén hallgatnak, megtartják a titkukat maguknak. Még idegen vagyok nekik — mindössze másodszor vagy harmadszor vagyok Prágában — és még nem ismerjük egymást... Es most is csak pár napra jöttemi iÉs Prága olyan, mint a tisztességes lány: nem köt egykönnyen ismeretséget. Először alaposan megnéz, bízhat-e bennem. Sajnos, erre rövid az idő. Neon-kígyó gyűrűznek körül, míg a város élő lelkét lesem. Leveleiket hintik szőnyegként lábaim elé a bús őszi fák... Esik az eső. Borús, szomorú az idő, Az emberek is gondterhelten sietnek el egymás mellett. A forgalom, a tolongás csak este kilenc óráig tart, utána az élet csupán az éjszakai mulatóhelyeken folytatódik. Mert buksza karcsúsító, pénzcsalogató műsor van bőven, csak pénz lenne több! Olyan szépen indult ez az év, és amikor arannyá érlelt gyümölcsét ünnepelte ujjongva a nyár, akkor zúdult ránk az iszonyú jégverés. És a gyárak kéménye újra ontotta a kormot, az Óvárosi téren morzsát kunyeráltak a galambok, a fiatalok — az előző nemzedék megbotránkozása ellenére — összecsókolództak az utcán. Szóval minden folytatódott a régiben, bár tudjuk, hogy történt valami... Az Orloj apostolai azóta még komolyabban járják megszabott és igen rövid útjukat, a tornyok kissé számonkérőbben hajítják kopott, kormos süvegüket a szürke ég felé... Aztán kisüt a nap, az ablakok visszakacsintanak az. őszi kék verőfényben fürdő égre. Mit vagy te szomorú, amikor mi nem szomorkodunk? Nincs rá jogod, hogy te gyászolj, ha mi nem akarunk gyászolni! Mert van még remény! És ezek a prágai utcák, kirakatok... Hogy a lányok és asszonyok szépek, azt nem én állapítom meg előszűr Prágában. Hogy tudnak öltözködni, az sem titok, hiszen a vak is láthatná, ha láthatna. Meg könnyű egy olyan városban szépnek lenni, ahol szépen öltözködhet a gyöngébb nem. Mert a kirakatokban annyi szép és divatos holmit láttam, olyan ízléses tálalásban, hogy még a pénztárcám szíve is beledobbant. iÉs nemcsak a kirakatok vonzzák az embert, de a kedves, előzékeny kiszolgálás is, amivel Pozsony ugyancsak nem dicsekedhet. Az asszonyok kedvükre válogathatnak és ha aztán mégis meggondolják magukat, semmit sem vesznek, senki sem tesz rájuk rosszmájú megjegyzéseket. El is határoztam azonnyomban, ha sok pénzem lesz, mondjuk megnyerem a főnyereményt, csakis Prágába jövök elkölteni! Sajnos, ezidáig még nem húzták ki a sorsjegyemet... . . / ES Mintha egy más országban lennék. Semmi sem drágább, mint Pozsonyban, de olyan nagy a választék az üzletekben, hogy még a legválogatősabb ember is megtalál itt mindent. És nem a pult alól adogatják a kiszolgálók a szép holmit! Az utcákon rengeteg a maszek árus. Képeslapok, babák, csecsebecsék, emléktárgyak, gyümölcs és virág, erőspaprika és habgumi Svejk, sültkolbász és vattacukor ... Fehér csíkok az úton — figyelmeztetés, hol járhatunk. Fehér csíkok a falon — figyelmeztetés, hogy járhatunk. A kávéházakban most mindenki az újságokba bújik, talán csodát várnak? Nemi Tudják, hogy csoda nem történik... Mi van az újságokban? Tengeri majmot találtak... Felröppent az Apolló 7 ... Ki hódítja meg a holdat? ... Gotték tizennyolc dkg vámmentes aranyat hoztak haza Rio de Janeiroból. Földművesek jártak a köztársasági elnöknél... Dubíek a vysoőany-í munkások között... Egy hatalmas piakát előtt állnak az emberek. Műsoros est, címe: Félelmíszerügyi Minisztérium!... Az emberek nevetnek és a homlokukon elsimulnak a gondszántotta redők A prágai utcák, terek élnek és tele vannak lüktető erővel, fiatalos lendülettel, tenni és segíteni akarással... A város fölött galambezredek köröznek és ügyet sem vetnek egy-két helikopterre. Megszokták már és nem vesznek róluk tudomást. Prágai problémák és kérdőjelek Prágában ugyanazt a sablonos kérdést teszik fel egymásnak az emberek, amit nálunk: — Hogy vágy? Mi újság? Ezek a kérdések hangzanak el leggyakrabban, de utánuk mindjárt egy másik:
