A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-20 / 42. szám

A Gárdonyi Géia Ifjúsági Klub zene kara Takáca Mihály HNB-titkár ét Görlöl János mérnök, EFSZ-elnök Hakizer Vinco, az ifjúsági klub el­­nfike. lakölt „golyvás ]ókalak“-nak csú­folták, a golyvát viszont a jódhlány okozza. Deihát bízzunk a szakem­berekben, ők Jobban tudják. A kör­nyéken két kutat fúrtak s már má­sodik hónapja próbaüzemeltetnek egy hatmillió korona költségvetés­sel épült vízmüvet. A nyugat-szlo­vákiai kerület hatvan helységét (köztük pl. Nyltrát) látják majd el vízzel. öntözés A Duna-Feketevlz akció, melynek keretében a két folyó közötti te-, rületek öntözésének a problémáját oldják meg, kilencvenhat millió koronába kerül. Az akcióból Jó­kának Is haszna lesz, sőt már van Is. Eddig hétszáz hektárnyi termő­földet alagcsöveztek, s most kezd­ték el egy 1200 hektáros terület öntözőcsatorna-rendszerének az építését. 1970-ben fejezik be. ........de legjobb Itthon.“ Fényképezte: Tóthpél Gyula Kenderesek, dohányosok, gyümölcsösök A Jókai EFSZ a Járás második legnagyobb kendertermesztője. 110—120 hektáron szokták termel­ni (tavaly csak 50 hektáron) ezt a fontos és Jól Jövedelmező Ipari növényt, amely az Idén pl. 95 má­zsás átlagtermést hozott. Jól Jö­vedelmez még a dohány, a gyü­mölcs és természetesen a búza, amiből az Idén 580 hektárt vetet­tek. ■Görföl János mérnök, szövetke­zeti elnök elmondta azt Is, hogy az Idén a szövetkezetben 70C ko­ronára emelték a legalacsonyabb nyugdíjakat, jelenleg 12 ember van a szövetkezetben, akinek a nyug­díja nem éri el az 500 koronát — ezt a szociális alapból egészítik ki. Ezenkívül minden nyugdíjas szövetkezeti tag kap 25 ár háztáji földet. A péró Nem lehet elkerülni, mert a fa­lu közepén van. Mit Is mondott erről Takács Mihály HNB titkár? — Cigányokkal el vagyunk látva rendesen. Körülbelül 800 személy él itt, de ez a szám állandóan vál­tozik, ahogy jönnek vagy mennek. De már laknak a pérón kívül Is a faluban. Elég a bajunk velük. Van egy kocsma a péró közelében, ott a pállnkamérést be-kellett til­tani, mert ahogy megkapták a fi­zetésüket, vitték a kocsmába, el­itták, szörnyű verekedéseket ren­deztek. A közrendvédelmi bizottság tárgyalásain tizenhárom esetből tíz biztosan cigány. Egypárnak már felvásároltuk a házát, de ez is új problémát okoz, hiszen ők azt gon­dolják: ,,Vegyétek meg Jó pénzen a házam, de adjatok helyette újat“. Hát ez így nem megy. Azt gondo­lom — fejezi be a titkár —, Inkább dolgozni és arra kellene megtaní­tani őket, hogy a pénzükre vi­gyázzanak. Természetesen, tiszte­let a kivételnek 1 A pék Már indultunk volna haza, de egy pékmühelyt fedeztünk fel az országút mellett. Asszonyok hord­ták belőle a frissen sült kenyeret, amelynek színe és Illata teljesen megbabonázott bennünket. Megáll­tunk, hogy veszünk egyet. A pék­mester bent állt a kemence előtti lyukban. Köszönünk, mondjuk, hogy mit szeretnénk. Ránk se néz, azt se mondja: bú. Később ma­gunktól jöttünk rá, hogy itt nem eladásra sütik a kenyeret, hanem otthonról hordják megsüttetnl. De még így Is haragudtunk a mester­re, aki nem igen lehetett néma, mert a saját fülünkkel hallottuk, hogy az asszonyokkal beszélgetett. „Magánvállalat" — ez volt egy fagylaltos fiatal­ember fehérvászon sapkájára írva. Jókai tartózkodásunk Ideje alatt legalább húszszor találkoztunk ve­le. A felirat, tudniillik, hogy a feje magánvállalat, annyira megtetszett, hogy még én Is vettem tőle egy fagylaltot, holott ki nem állhatom. Azóta Is derűsen pillantok min­den fejre, főképpen a magaméra. Zs. NAGY LAJOS mások. És más valami mást lt igazoltak azok a felmérések Németországban: A bengáloknál « nőtlen és hajadon egyéneket csak úgy veszik, mint a tolvajokat éa a boszorkányokat, a zulnkatferoknál pedig a tanácsban megvon­ják 'élük a szé< S ennek a barbár szokásnak ssSges ellentéte Németországban sem tapasz­talható. Ha valaki már elmúlt harminc éves és még nűtlen vagy hajadon, tápot ad az aldltéleteknek. Féleg a hajadonok helyzete elkeserítő. Még sokkal kevesebbre beesőnk őket, mint az özvegy vagy elvált asszonyokat. Tehát tőlük telhetőén Iparkodnak Is valóra váltani Robert Mosil „lgélt“: Házasságot kötni anélkül, hogy elveszítenénk az életkedvünket... Légy jó fiú Harry Belafonto, a népszerű néger énekes (gy nyilatkozik a NEW YORK TIMES hasábjain a néger mfiváezek ás a televízió problémájáról. „Az amerikai televíziónak nem az a célja, hogy Igazi művészetet mutasson a nézők millióinak, a képernyőről a nézőt elbutltó, meghamisított „művészet" kerül ki a nagyközönség elé. Nagyritkán ugyan szerepeltetnek igazi művé­szeket Is, de általában nem ez a helyzet. Ezek a „szerencsések" csak naple­­pók, csavargók szerepében léphetnek fel, de sohasem úgy, mint pozitív hősök. S máris olt tartok, amit el akartam mondani. Egy új sablon van születőben, egy. kétoldalú sablon. Az egyik szerint a néger egy hajlongó, félkegyelmű cseléd, a másik sablon szerint egy erőszakos gonosztevő. Régi tervem, hogy filmet készítsek a Mississippi folyó életről. A televízió azt kívánta tőlem, hogy valami érdekes meséld film legyen, sok tánccal és énekszámmal. Amikor azután tudomást szereztek arról, hogy a film a megnyomorított, állati sorban élő négerek felkeléséről szólna, azt tanácsolták, bele se kezdjek, higgadjak le, Játsszam továbbra is a kedvesen mosolygó fiú szerepét és akkor ma|d sokat kereshetek, mert mindenki szeretni fog." Tehát legyen Jó flű ől Legyen Jó fiú mindenki! r7T3T

Next

/
Thumbnails
Contents