A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-09-29 / 39. szám

— Rajzolás kőiben mír magam elült látom a kéai alkotást! Nagy László Endre (Elkésett riport) Ebbe a perselybe raktuk a «legények segélyeséit» satut ptostl — moat) Dorosfnyi mester. Álmodnak a fák... Csodatermő illatos tavaszról, gyümölcsterhes nyárról, aranyruhás őszről, fehér­­bundás télről, fészekről és madár­ról, napsugárról és kék holdfény­ről sző bennük az álom tündére szivárványszln mesét... S talán valami másról is ... Pille kergető apró gyermekek­ről... Gyümölcsszedő és gyümölcster­mő asszonyokról, gyümölcstllatú leányokról... öszhafú, szépszemü mesterről, aki az álmait beléjük faragja, mint Dorostnyt mester ... Vadonatúj fehér sipkában guny­­nyasztanak a brattslavai házak, lassan hull a hó... Mlhály-kapu, korzó és a Bástya-utca... Pozsony legszebb, legromantlkusabb részén lakik az ősz művész ... Építhetnek itt száz modern lakónegyedet su­­gárutakkal, parkokkal, mégis ez marad Pozsony szíve ... Itt járnak legszívesebben a szerelmesek, ahol a vén falak bús és víg története­ket mondanak el azoknak, akik megértik az ő néma beszédüket... Az ősz művész műtermében lő ugyan csak műhelynek mondjaj kellemes meleg fogad bennünket. A nagyhasú kályhában víg táncot járnak a lángok... S melegít a mester mosolya és a tekintete ts... Nézzük a gyönyörű faragott bú­torokat, szobrokat és dombormű­­veket ... Mintha visszafelé pereg­ne az idő és valami halk menüett szüremlene át a múltból... Villanófény lobban, szaporán csetteg a fényképezőgép. A mes­ter eltűnik, maid üveggel és poha­rakkal tér vissza. — Száraz torokkal nem lehet beszélnt! — mondja kissé szlová­­kos kiejtéssel, de helyes magyar­sággal Dorosínyi mester... S az­után beszélni kezd: .Az őseim valamikor 1700 tá­ján kerültek Szlovákiába, egytől egyig mind műbútorasztalosok vol­tak ... En 1894-ben születtem Nyit­­razsámbókon... A kisfiú tizenkét éves korában kezd dolgozni apja műhelyében, még nem is éri fel a gyalupadot, zsámolyra áll és úgy dolgozik.. Tizenöt éves és már segéd, ami­kor meghal az édesapja... Az anya nyakába szakad minden gond ... A kis Dorosínyi négy test­vérét az állam nevelt a kassai ár­vaházban ... A kisfiú még akkor Pozsonyba jön és heti tizenhét koronáért dolgozik egy műbútorasztalosnál... A mester hamarosan megkedvelte, és a többi segéd ezért egyre több borsot tört a tizenötéves segéd or­ra alá . . . — Bizony, sokat sírtam, majd levelet írtam nagyapámnak Temes­várra, hogy szívesen dolgoznék nála, ha van hely a műhelyében .. Csakhamar megjött a válasz és én utaztam Tenesvárra ... Ott tudtam csak meg, hogy mi is az árvaság. A nagyapámnak alig volt valami szava, a nagybácsim volt a főnök' s ö aztán tudta, hogyan kell a se­gédeket meg az inasokat kihasz­nálni. Naponta tizenegy órát dol­goztam és a bérem sem adták ki, lefogták kosztra meg lakásra. Any­­nyit koplaltam, mint egy kivert kutya. Este holtfáradtan estem az ágyra, és reggel alig tudtak belém lelket verni. Nem bírtam tovább, visszajöttem Pozsonyba, Kretbtch műasztaloshoz. 1914-ben elvittek katonának. Egy darabig Bécsben dolgoztam a katonaságnál egy asztalosmühely­­ben. 1921-ben kerültem haza be­tegen! Még ebben az évben önálló­sítottam magam. 1922-ben megvá­lasztottak az ipartestület alelnöké-C eSTNÉ UZNAN1E nek és meg ts maradtam ebben a tisztségben egészen 1943-ig. 1921-ben nősültem meg. Olyan asszonyt találtam, hogy jobbat nem ts kívánhattam volna. S olyan boldogok voltunk, amilyen egy gyermektelen házaspár lehet.. 1926-ban aranyérmet nyertem és oklevelet kaptam, 1936-ban engem küldtek ki a párizsi világkiállítás­ra... 1949-ben a sasvárt templom oltárjának baldachtnját csináltam, azután a kék templomba a gyer­tyatartókat, 1949 és 52 között a szomolányi kastély egyik hálószo­báját és ebédlőjét restauráltam. Nézzék különben ezt a képrámát, ebben Ttsza Kálmán voltl — mutat egy hatalmas, dúsan faragott rá­mára ... Kevés olyan ország van Európában, ahová nem csináltam bútort... Megtudjuk, mennyire szívén vi­selte a szegénysorsú mesterembe rek sorsát, hogyan gyűjtött a ja­vukra ... S olyan szerényen be szél, ahogyan csak egy Igazi em­ber, egy igazi művész beszélhet magárói... Közben futnak az órák, és mi bizony alaposan megéheztünk .. . A mester hamiskásan mosolyog a bajsza alatt: — Hát akkor én elkísérem ma gukat, mert aztán még nem jön nek vissza ... Márpedig én meg mondtam, hogy innét reggelnél hamarább el nem mennek! A jó disznótoros vacsora után visszaballagtunk a Bástya utcába és most már a mester lakásába mentünk fel... Ragyogó tiszta ság, a falon fózsl bácsi feleségé nek fényképe, gyönyörű szobrok, dísztárgyak és bútorok ... Bekere tezett oklevelek. S az asztalon — a változatosság kedvéért — kitü nő barackpálinka ... Altg-alig halljuk, hogy a közeli toronyóra már elütötte az éjfélt. S amikor hajnalban hazalndulunk, arról beszélgetünk, hogy sajnos senkt sem él örökké ... S ha meg­hal Dorosínyi mester, ki folytatja majd a munkáját? ... Miért nem adnak a keze alá tehetséges ftata lókat, talán még nem lenne késő! Igen! „Dorosínyi mester a néhai éhező, vergődő, rongyos tnasgye­­rek — igazi művész!" S ml csak azt kívánhatjuk neki, hogy még sokáig, nagyon sokáig éllen ez az igazt művész — ez az igazi ember! Foto: Tóthpál Gyula U*en éHessa, kedzes Mester!

Next

/
Thumbnails
Contents