A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-22 / 38. szám
Rohan ... Rohan rétekon, mezőkön, kukoricásokon keresxtIU, közben elesik, sántítva szalad tovább, mint amikor a nyalat megriasztják. És a nözff csak vár, hogy mikor tűnik már tol az flldöző. Pedig az üldöző nincs sehol, a tutó fárflt a gyermekkori emlékek hívják ... A Balatonnál nyaralt éa közben eszábe jutott az a kis dunántúli falucska, ahol a nevelőszülői álnak . . AklkrSl megfeledkezett, akiknek míg csak egy lapot sem irt, pedig megérdemelték volna. Csak pár áréra megy, nem visz magával fehérneműt, hűründüt, még ajándékot sem az üregeknek. S bent a faluban itt-ott ismeretlen és ismerés arcok tűnnek fal. A gyermekkori emlékek éledeznek. Emberek, asszonyok néznek rá és térik a fejűket, hogy miért olyan ismerés ez az idegen. Néhányon felismerik és elbeszélgetnek vele. Pletykásnak, emlékeznek és végre megjön a nevelőanyja is. Nem tesz szemrehányást, úgy viselkedik, mintha a fiú csak tegnap ment volna el otthonról. Elmondja, hogy a férje, az örökké tréfáskedvfi öreg már a temetőben pihen. A nagy tréfamester, a néha hűtlenkedő, de azért talpig becsületes öreg utolsó tréfája az volt, hogy meghalt. .. Talán még ezt sem akarták elhinni neki. A fiú másnap felébredt, a reggeli már készen van, a nadrágja éa az inge kimosva, frissen vasalva; öreg nevelőanyja már el is ment a mnnkába. A fiú a faluban porosakéi, ismerkedik a régi és az új emberekkel, azokkal, akik elkívánkoznak a faluból, ahogyan ő la elkívánkozott, ás beszél azokkal is, akik Itt gyökeret vertek. Megkeresi nevelőanyját, látja amint görnyedve dolgozik a szövetkezet földjén, és eszébe jut, hogy mennyire más életet érdemelne öregségére ... De 0 megfeledkeztt róla, magára hagyta ... A faluban este táncmulatság van, ott megismerkedik egy kis tanítónővel, haxaklséri és csak reggel kéről haza.. . Utazni akar vissza a Balatonhoz, de nevelőanyja tartóztatja. Arról beszél, hogy valamelyik nap búcsú lesz a szomszéd faluban és ó még sohasem látott olyat. . . Egész életét leélte itt, dolgozott' látástól-vakuláslg és nem volt arra ideje, hogy a szomszéd faluba átmehessen. A fiú elhatározta, hogy telfesftl nevelőanyja kívánságát. A szövetkezetből kapnak egy traktort és az viszi el az öregeket a szomszéd faluba .. . A falusi búcsú kavargása, szólnak a papírtrombiták, a körhintában slkitoznak a gyerekek, vattacukrot esznek, a felnőttek papot hallgatnak, esznek, isznak és táncolnak . . . A főszereplő és nevelőanyja nézelődik, az öregasszony gyönyörködik obben a xslvajgó kavargásban, nem tnd betelni a tarka látvánnyal, a neveltfia pedig őt nézi felnyílt szemmel. Sok mindent megért és sok mindent nem ért meg, a paraszti lélek egy zugába nem láthat bele, mert eltávolodott a falutól, a falusi embertől. 0 okleveles régósz, egyetemet végzett ember. Igen, csak ezt tudjuk róla, mart arról nem beszél, hogy min ment kérésztől... Még azt sam mondja el, hogy megnősfllt-e méri Hallgat magáról, csak a nevelőanyját kérdezgeti ... Este van, a búcsúsok már csomagolnak, de a jókedv csak nem hagy alább. Szól a zene és a fiatalok táncolnak. Az öregasszony gyönyörködve nézi és eszébe jut a fiatalsága. Közben meglátja azt az asszonyt is, akivel a férje megcsalta. Meg akarja mutatni neki, hogy 0 különb és táncol a nevelt fiával. Csárdás, magyar csárdás. Éveket fiatalodott talán? ... Vagy csak meg akarja mutatni Marinak, milyen asszony ő még most is? Rosszul lesz és a fiú gyorsan elökerlti a traktorost, elindulnak hazafelé. Szegény asszonyt rázza a hideg, a nevelt fia átkarolja, ráadja kabátját. És az asszony boldog, hogy végre megöleli ex a nagy fiú, aki eddig nem mondott neki még egy kedves szót sem. A fiú vállára hajtja fejét és nézi a traktor mellett elfutó fákat, felkísértenek benne az elfutó évek. Eszébe jut, hogy az öregség hátra sok-sok mérföld, de előre talán már csak egy lépés . . . — Fiam, nézd csak, hogyan futnak a fákl ... — mondja, azután meghal olyan egyszerűen, csendesen, ahogyan leélte egész életét. Temetés után a fiú pár fényképet és apróságot csomagol egy batyuba, majd menekttlésszerűen elhagyja a falut. Viszi-vlszl őt a vonat, viszi őt vissza a városba, abba -a másik életbe, amelyben kiismeri magát. Zolnay Pál, a film rendezője nemcsak a paraszt ruhásszekrénybe lát bale, hanem a falusi ember leikébe is. Minden egyes filmkocka művészfoto. Minden egyes Jelenet többet mond kevés szóval Is önmagánál. Talán nem is mond, csak sejtet. Igen, olyan mélységeket sejtet meg, amilyenről a városi embernek fogalma sincsen. .. Mert a parasztnak Is van lelke, ugyanúgy érez, mint más, de nem engedi annyira felszínre törni az érzéseit. Talán a főidtől tanulta ezt a hallgatást. . . Talán a fáktól, a vizektől, az alázatosan fejethajtó kalásztól. Ki tulaja? Ebben a filmben nincsenek traktordlcsűltő szólamok, nincsenek szocializmust gajdoló papírfigurák, csak élő emberek vannak, akik nem a rendszertől várják a megváltásukat hanem a földtől, két kezüktől . . . Egyszerű és szép . . . Felejthetetlen nyomokat hagy ex a film minden olyan nézőben, aki nem a szenzációkat lesi, hanem az embert, az emberi lélek mélységeit kutatja. N. L.
