A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-22 / 38. szám
A z elmúlt hónapok széleskörű megújhodási folyamatában, az élet minden területén nagy aktivitást észlelünk. Hallatnak magukról az üzemek dolgozói, e fal-, vak lakossága, értelmiségiek, művészek egyaránt — politikai meggyőződésüktől függetlenül, mindnyájan a múlt hibáira utalva keresik a kivezető utat az elmúlt húsz év szülte krízisből. Nagyobbrészt politikai és gazdasági megújhodásról van szó, de egyre jobban felszínre kerül, sőt égető problémává válik az intellektuális megújhodás gondolata. Megoldásra váró problémák egész sora, mely sürgetőbb és fontosabb mint valaha. Ezt bizonyítják a sajtóban eddig megjelent cikkek, bírálatok, javaslatok, melyek iskolaügyünk problémáit vitatva igyekeznek feleletet adni arra kérdésre: „Hogyan tovább?“ Szó esett az iskolák közigazgatási, valamint strukturáljs reformjáról. Ezzel párhuzamosan, — véleményem szerint, — nagyon hasznos és egyben tanulságos dolog lenne felmérni és felülvizsgálni iskoláink megfelelő képzettségű szakkáderekkel való ellátottságát, ebből kifolyólag iskoláink színvonalát — mindenekelőtt pedig az alapfokú kilencéves iskolák színvonalát. A lehető legnagyobb körültekintéssel és következetességgel kell ezt minél előbb megtennünk, mert a közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy a kilencéves iskolák nagyon keveset nyújtanak a tanulóknak mind a tanítás, mind a nevelés terén. Hogy mi ennek az oka, nehéz lenne egyértelműen meghatározni, de úgy érzem, többnyire a tanítás metodikája körül merülnek fel problémák. Az egyes tantárgyak tanítási metodikájában elkövetett hibák okozta hiányosságokat, főleg a szorgalmas és tehetséges tanulók „rátanulással“ bizonyos mértékben pótolni tudják a tizenkétéves iskolákon, melyek már kizárólag főiskolát végzett, megfelelő tanerőkkel rendelkeznek. Ezzel szemben a nevelés terén lényegesen rosszabb a harmadfokú iskolák tanárainak a helyzete, annál is inkább, mivel itt már az általános és tudományos ismeretek kibővítésén van a fő hangsúly. így aztán, pedagógus legyen a talpán, aki ebben a korban képes megfékezni és a helyes útra téríteni egy olyan diákot, aki serdülő koráig nem részesült megfelelő nevelésben, és ebből kifolyólag jellemformálódás terén visszamaradt. Ha megvizsgáljuk a kilencéves iskolák tantervét, csalódottan állapíthatjuk meg, hogy az esztétikai nevelés fontosságát mennyire nem vették figyelembe iskolaügyünk vezető szakemberei. A zenei, valamint a képzőművészeti nevelés harmadrendűvé vált a tanterv összeállításánál éppen azokban az évfolyamokban, ahol megkezdődik a tényleges „alapozás“ a nagyobb feladatok vállalására, az életre. Az emberré válás legfontosabb és egyben legérzékenyebb időszaka ez — a kibontakozni vágyás első évei, az illuzórikus ambíciók, álmodozások kora ez az ember életében. A gyerek lelkülete, érzésvilága ezekben az években a legérzékenyebb, értelme a legfogékonyabb. „Ma már százhárom általános iskolánk van, amelyekben a tanulók az általánosan érvényes tanterv mellett, minden nap éneket tanulnak. Ez heti négy óra tanulmányi többletet jelent, s egyesek persze mindjárt a tanulók túlterhelését emlegették. De tizenöt év tapasztalata azt mutatja, hogy ezek a tanulók a többi tárgyban is gyorsabban és könnyebben haladnak, mivel magától értetődő, hogy ez a kis mindennapos énekadag felfrissíti és serkenti a gyermekek szellemét és fogékonyabbá teszi őket más feladatok elvégzésére.“ (Kodály Zoltán előadásából a Jeunesses Musicales 20. párizsi kongresszusán.) Ezt érték el Magyarországon egy zseniális zenetudós és zenepedagógus tanainak tántoríthatatlan követői. S míg a határon túl virágzó zenei élet folyik az iskolákon, egy újkeletű zeneértő, zenekedvelő nemzedék van kialakulóban, addig itt nálunk a zenepedagógia terén — nem jutottunk messzebbre egy lépéssel sem. Kétségkívül rányomta bélyegét iskolaügyünk e területére is az elmúlt évek helytelen és rugalmatlan közéleti Irányítása. Éppen ezért tartom a legalkalmasabb lehetőségnek zenepedagógiánk .megreformálása érdekében a jelenlegi, reményekre jogosító megújhódási folyamatot, mely lehetővé tehetné egy a Kodály-féle iskolához hasonló kísérlet megvalósítását nemcsak zenei, de képzőművészeti tagozatban js. Mi minden lenne szükséges ehhez? Mindenekelőtt javasolnám a szlovákiai pedagógusok konferenciájának az összehívását, ahol egy országos fórumon megvitatnák iskolaügyünk legégetőbb problémáit, s többek között az esztétikai nevelés problémáit is. Ezen a téren a képzőművészeti, valamint a zenei nevelés egyaránt fontos. E célból megfontolás tárgyává tenném a tizenkétéves iskolák humán és természettudományi napi óratöbblettel módosított tanrendű osztályok mintájára, — hasonló zenei és képzőművészeti, szakosított osztályok létesítését az alapfokú kilencéves iskolákon. Ezt azért tartanám kezdeti stádiumnak, mivel még nem rendelkezünk — a magyarországi értelemben vett — zenei általános iskolák megalapításához megfelelő tapasztalatokkal. A másik oldalon pedig, — amire csekély zenepedagógiai gyakorlatom alatt jöttem rá, — a gyerekek muzikalitása terén oly nagy egyenlőtlenségek és hiányok mutatkoznak, hogy iskolai méretben még nem volna időszerű a zenei alapfokú kilencéves Iskolák megalapítása. Ezért ajánlanám egyelőre a szakosított osztályokat (minden alapfokú kilencéves iskolán egy-egy zenei-képzőművészeti osztályt, és ahol ez lehetséges, ott minden évfolyamban egyet), ahová szaktanárok, szakemberek döntenék el, kiket lehet beválasztani, kik azok a tanulók, akik eléggé muzikálisak vagy a rajzoláshoz megfelelő kézügyességgel rendelkeznek. Ennek megvalósítása jelenleg a legreálisabb, mivel e téren már elegendő szakkáderrel rendelkezünk. Ezzel egyidejűleg feltétlenül fel kell vennünk a kapcsolatot — módszertani ismeretek és tapasztalatszerzés céljából — a magyarországi zenei általános iskolákkal, hogy később aztán ennek alapján, valamint saját tapasztalataink ég eredményeink egybevetésével megalapíthassuk az első zenei, valamint képzőművészeti általános iskolát. Bizonyára akadnak majd közöttünk olyanok is, akik különböző érvekkel igyekeznek kétségbevonni az esztétikai nevelést előtérbe helyező általános iskolák realizálhatóságát. Nekik a magyarországi tapasztalatok már megadták a feleletet. Tehát kellemes és szórakoztató többletről van szó, melynek rejtett szerepe észrevétlenül, ösztönszerűen hat és formál. Legyünk azon, hogy mindez megvalósulhasson, mert a technika korában, egyedül ez lehet biztosítéka egy nemes, érzelmekben gazdag lelkületű, fiatal generáció felnövekedésének. Legyen a kodályi eszme példa és megvalósítása kötelesség mindnyájunk számára. SZAKÁI. GÁBOR
