A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-09-15 / 37. szám

Lev Nyikolajevics Tolsztoj a XIX. század orosz irodalmának kimagasló egyéni­sége. Művei a világirodalom legnagyobb értékei közé tartozik. Kortársai „szent öregnek“, Oroszország második „cárjának“, „tizenharmadik apostolának“ nevezték. Koszto­lányi „az írásművészet csodájának“, Romain Rolland „kora lelkiismeretének“ tartotta. Va­lójában az orosz lélek, az orosz teremtőerő megtestesítője volt. Nagy író és nagy álmodó. Élete rendkívül színes, rendkívül érdekes volt. Életében sok volt a tévedés, az ellent­mondás, a pálfordulás, a lelki és erkölcsi vál­ság. Szinte kettős életet élt: gróf és paraszt volt egy személyben. Az arisztokráciához tar­tozott, és a néphez vonzódott. Ellentétek kö­zött vergődött egész életében. Találóan jel­lemezte kitűnő francia életrajzírója, Troyat: „Tolsztoj a kiváltságait féltve őrző arisztokra­ta és parasztruhába öltözött népbarát, lángo­ló szlavofil és szelíd nyugatos, a magántulaj­don esküdt ellensége és birtokait gyarapító földesúr, vadász és az állatok védelmezője, nagyevő és vegetáriánus, paraszt módra ájta­­toskodó pravoszláv és az egyház dühödt tá­madója, művész és művészetellenes gondolko­dó, parázna és aszkéta.“ Dúsgazdag családból származott, Jasznaja Poljánán született 1828-ban. 82 éves korában halt meg. írói munkássága 90 vaskos kötetet tesz ki. Tizenhárom gyermeke, 700 jobbágya és 20 millió koronát érő vagyona volt. Szüleit korán elvesztette. Gyermekkora a harminckét­szobás ősi kastélyban telt el. Nőrokonai ne­velték. Négy testvére volt. A Tolsztoj gyere­keket 11 házitanító oktatta s vagy 30 cseléd szolgálta ki. Mint fiatalember öt és fél évig tanult a kazanyi egyetem keleti nyelvek ka­rán, később átiratkozott a jogtudományi karra, de tanulmányait egészségi okokból abbahagy­ta, s Jasznaja Poljánán telepedett le. Birtokán modernizálni akarta a mezőgazdaságot, s ma­­gasabbrendű életre, nagyobb jólétre akarta szoktatni az írni-olvasni nemtudó, sanyarú sor­sú jobbágyait. Minden erejével az egyszerű emberek boldogításán fáradozott, — de csa­lódnia kellett, mert a muzsikok nem értet­­tég meg reformtörekvéseit. Falusi magányában nemes terveket kovácsolt: magasrangú tiszt­viselő, diplomata vagy gárdatiszt szeretett vol­na lenni. Az utóbbi mellett döntött. E célból Moszkvába, majd Pétervárra ment. Egyénisége kialakítása szempontjából nagyon sokat várt a katonai szolgálattól, de csak az előkelő kö­rök könnyelmű, kicsapongó, léha életére, a gyönyörök élvezésére futotta erejéből. Nem tu­dott ellenállni a nők és a kártya csábításának. A kártyacsatákban játékszenvedélyének csak­nem áldozata lett: vagyona egy részét, még szülőházát is elkártyázta. Hogy szabaduljon a züllött légkörtől, részt vett a krími háborúban, s itt döbbent rá, hogy milyen üres életet él. „Lelki nagytakarítást“ rendezett: elhatározta, hogy búcsút mond a katonaéletnek, követi életcélját, s életét felebarátainak, jobbágyai­nak, honfitársainak és az irodalomnak szen­teli. Felismerte hivatását: „Az én hivatásom az irodaloml írnil Irnil Holnaptól fogva egész életemben dolgozni fogok...“ írta Naplójá­ban. S ez az elhatározás komoly fordulatot jelentett életében. Első írásait osztatlan siker koronázta. Nyek­­raszov és Turgenyev is a legnagyobb elisme­réssel nyilatkozott róla. Kritikusok és olvasók egyként lelkesedtek érte. Ö azonban elége­detlen volt: egyetlen jó könyv megírására vá­gyott. Az írásnál még jobban érdekelte a job­bágykérdés. A jobbágyok felszabadításáról áb­rándozott: „A népért vagyok, a muzsikért, a munkáért“ — vallotta, de jobbágyai nem ér­tették meg: nem akarták a szabadságot. Az ötvenes években tanulmányútra ment Németországba, Franciaországba és Svájcba. A nyugati civilizációból kiábrándulva tért ha­za Jasznaja Poljanába, ahol napközben hajnali négytől parasztjaival egy sorban kaszált, és segített nekik a legnehezebb munkában is, este pedig a dolgozószobájában Beethovent játszott, regényt írt, az Iliászt olvasta, vagy Platónt, Spinozát, Hegelt, Kantot, Schopen­hauert tanulmányozta, — a szellem világában élt. Ebben az időben az emberhez méltó tevé­kenységek közül a nép nevelését tartotta leg­többre. A birtokán a parasztgyerekek részére ingyeniskolát nyitott, ahol maga tanított. Ké­sőbb tanítókat is alkalmazott. Iskolájában a tanító legfőbb kötelessége volt: szeretni a gye­rekeket és érdekessé tenni a tanítást. A szü­lők bizalmatlanul tekintettek rá, „bogaras 140 éve született grófnak“ tartották, barátai pedig „nagy bo­londnak“. De Tolsztoj csak haladt a maga út­ján. Megint tanulmányútra ment, hogy megis­merkedjék a különféle európai pedagógiai rendszerekkel. Iskolákat látogatott, szakköny­veket tanulmányozott, a helyszínen figyelte a német, a francia, a belga, az angol és az olasz nép műveltségi színvonalát. Mint író és filozófus lelkiismeretesen készült népe neve­lésére. Ebben is Rousseau tanítványa volt: a gyermekek egyéniségét akarta kibontakoztat­ni, lángelméket akart nevelni Oroszországnak.-1882-ben megnősült, egy orvos lányát vette el. Abbahagyta pedagógiai munkásságát, visz­­szavonult birtokára, s belefogott legnagyobb regénye, a Háború és béke megírásába. Fele­sége féltő gonddal őrködött nyugalmán. Tol­sztoj zavartalanul dolgozhatott. Rengeteg for­­rásmukát tanulmányozott át. Példátlan mű­gonddal hat év alatt megírta a világirodalom egyik legnagyobb regényét, az orosz nép nem­zeti eposzát. A kitűnő mű roppant hatást kel­tett az orosz és az európai irodalmi közvéle­ményben. Az olvasókat megrázta, lenyűgözte ez a hatalmas alkotás: kézről kézre adták, a kritika az irodalom legmagasabb csúcsára ál­lította. Tolsztoj rendkívüli tehetsége az iro­dalmi élet szenzációja lett. A Háború és béke hőse a nép, történetfilozófiai főgondolata a háború elítélése, a közösségi eszme szépségé­nek hirdetése, mondanivalójának lényege az igazság és a szeretet. Ebben az utolérhetetle­­nül szép társadalomrajzában nemcsak a nép problémáit, arcát és jellemét mutatja be, ha­nem az arisztokráciáét, a katonaságét, és az értelmiségét is. A sok szereplő érzésvilágát és gondolkozásmódját páratlan művészettel ábrázolja. Az egész mű az élet dicsőítésének optimizmusa, költői hitvallása. Másik híres műve az Anna Karenina. Meg­rázó emberi tragédia. Ebben a regényében Tol­sztoj bátor hangon bírálja a modern társa­dalmat, az előkelő világ léha életét, laza er­kölcsét. Az egész regényt átszövi Tolsztoj er­kölcsi felfogása, miszerint a nő nem lehet rabja egyéni érzésvilágának. A nő küldetése: hivatásának, a családnak élni. Tolsztoj ebbe a kitűnő alkotásába belesűrítette nézeteit a jobbágyságról, a gyermeknevelésről, a szere­lemről s az élet értelméről. Az író szinte meg­húzódik a szereplők mögött, akik az olvasó előtt vívják szenvedélyes csatájukat. Az olva­sókat lebilincselte a „nagyvilági élet“ rajza, Tolsztoj művészi módszere: aprólékos és mély megfigyelései, pontos, egyszerű természetes stílusa. Tolsztoj ezzel a művével véglegesen meghódította Oroszországot. A korabeli egyik lelkes hangú cikk így magasztalta: „Nemze­dékek jönnek majd egymás után, a társada­lom egész építménye átalakul, az orosz élet új utakra tér, de a Háború és békét és az Anna Kareninát akkor is újra meg újra olvas­ni fogja mindenki, mert elválaszthatatlanok az orosz élettől, áz orosz műveltségtől.“ S a jóslat beteljesedett. A késő öregkorában írt utolsó regényében, a Feltámadásban a cári önkényuralom bűneit leplezte le könyörtelenül és megrázó erővel. Szenvedélyesen támadja benne az államot és az egyházat, a társadalmi és gazdasági rend­szert, s védelmébe veszi a kizsákmányolt pa­rasztságot, Ezt a könyvet az orosz irodalom mint a szenvedések könyvét tartja számon. S valóban az is. A regény hőse „a prédikátor, az apostol“ Tolsztoj valláserkölcsi felfogását példázza: „Erőszakkal nem szabad ellenáll­nunk a gonoszoknak“, vagyis az önkény, az elnyomás, a kizsákmányolás ellen elég hir­detni a szeretetet és a jóságot. — Lenin a forradalom és az osztályharc szempontjából elfogadhatatlannak, sőt károsnak tartotta ezt az erkölcsi parancsot, de elismerte Tolsztoj szerepét az orosz történelemben. Ezt irta ró­la: „Az ő ajkával az orosz népnek az a sok­milliós tömege szólalt meg, amely már gyűlö­li a jelenlegi élet urait, de még nem jutott el a tudatos, következetes, mindvégig engesz­telhetetlen harcig ellenük.“ Tolsztoj társadalombírálata mégis a hala­dást szolgálta. Hangoztatta, hogy az egyéni érdekeket fel kell áldozni az általános érde­keknek. Az evangélium szelleme szerint élt: az igazság és a szeretet szószólója volt. Erről tanúskodnak erkölcsnemesítő cikkei, tanulmá­nyai, vallomásai. A Gyónás című elméleti írá­sa ország-világ előtt való vezeklés. A Mit te­gyünk tehát szociográfiai rajza arról tanús­kodik, hogy Tolsztoj őszintén azon fáradozott, hogy az emberek ne fázzanak, ne legyenek éhesek, emberhez illő módon éljenek. Önként jelentkezett népszámláló összeírónak. Moszkvá­ban • a legszörnyűbb nyomor és züllöttség ne­gyedét választja, hogy tisztán lássa, mi a te­endő. A Ne ölj, az Eszméljetek és a Nem hall­gathatok című cikkeiben felemeli szavát a há­ború ellen, Az éhségről címűben pedig leírja az éhezők helyzetét, állami és társadalmi se­gítségért kiált. A semmibe prédikált. Ekkor már azzal vádolták, hogy nyíltan hirdeti a szociális forradalom programját. Pedig őt csak a parasztok megsegítése érdekelte. Bántotta a fényűzés, szenvedni akart, világgá akarta kiáltani az igazságot, amely égette őt. 1907-ben írja: „Egyre jobban és jobban, szinte fizikai­lag szenvedek életünk egyenlőtlensége, a gaz­dagság és a bőség miatt a nyomor közepette, és ezt az egyenlőtlenséget nem vagyok képes csökkenteni. Ebben van életem titkos tragé­diája.“ Élete utolsó éveiben a családi kör­nyezet jólétéről is lemondott. Vaságyon pi­hente ki napi fáradalmait egyszerű szobájá­ban, amelyet maga tartott rendben, maga ké­szített be magának vizet, fát. Nem fogadta el másnak a szolgálatát. Vegetáriánus volt, szinte kávén és kásán élt. Az utolsó napig dolgozott. Nagyon szerette a rendszeres mun­kát. Sosasem kímélte magát, nem ismerte a tétlenséget. Állandóan képezte magát. Tizen­négy nyelven értett. Szeretett olvasni, 20 000 kötetes könyvtára volt. Eszméit világszerte ismerték. Az emberi boldogság normáit ke­reste. Kora minden problémája foglalkoz­tatta: a háború, a lefegyverzés, 'a gyarmato­sítás, a jobbágyfelszabadítás. Szenvedélyes hangú szószólója volt az igazságnak. Filozó­fiája sok millió embert ejtett rabul. Jasznaja Poljana fogalom volt Oroszország­ban és Európában. Rajongók, tanácskérők, tu­dósok, gondolkodók, írók keresték fel. Levelezésben állott kora nagyjaival. Körül­belül 10 000 levelet írt. Ezekben a levelekben szinte apostoli küldetéssel, igét hirdetve leg­nagyobbrészt önmagáról beszél. Minden levél beljebb viszi az olvasót Tolsztoj világába. Az utolsó években anyagias gondolkozású felesége nem értette meg, megalkuvásra akar­ta kényszeríteni. Tolsztoj, keserűséggel szívé­ben, valósággal elmenekült hazulról. Az asz­­tapovói pályaudvaron érte utol a halál 1910- ben. Szemét Duáan Makovickf, szlovák orvos zárta le, aki Tolsztoj iránti rajongásból hagyta el hazáját és telepedett le Jasznaja Poljaná­­ban, ahol az utolsó években Tolsztoj házior­vosa volt. Tolsztoj hagyatéka él és világít. Eddig több mint 60 film készült műveiből. Reá emlékezve emlékének úgy hódolunk igazán, ha sokat ol­vasunk műveiből. OZORAI FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents