A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-08 / 35-36. szám
A zlatnói üzem — távlatból. Űtrakészen. Nap mint nap kézbe vesszük, nap mint nap előszedjük, megforgatjuk és helyrerakjuk. Vizet, sört, málnaszörpöt hörpintüirk belőle a rekkentő hőségben, egy kis papramorgót a dermesztő hidegben, vagy összejövetelek, baráti találkozások alkalmából. Naponta kézbe veszi kicsi és nagy, gyermek és felnőtt egyaránt. Nem nagy dologról, csupán az egyszerű üvegpohárról van szó. Kicsiség az egész, mégis nélkülözhetetlen. Minden háztartásban ott van a konyhaszekrényben, vitrinben. Persze, ide csak a szebbek, díszesebbek kerülnek, hogy gyö nyörködtessék a szemét, tanúbizonyságot tegyenek tulajdonosuk rendszeretetéről, ízléséről. Mert sok mindent elárul ám a szépen elrendezett üvegkészlet. A kedves vendég is ezen akad meg a leggyakrabban, s ha egy különösen ízléses poharat megpillant, akaratlanul kiszalad száján a kérdés: — Hol vetted? Az viszont már ritkán érdekel valakit, hogy hol készültek ezek a szemrevaló üvegtárgyak. Pedig az sem lehetetlen, hogy épp abban a festői szépségű tájon elterülő üzemben formálták, ahol mi jártunk ezúttal. A csendes völgy büszkesége Zlatnó félre esik a losonc-rimaszombati főútvonaltól. Kevés ember jár errefelé, s még kevesebb személygépkocsival találkozunk, ahogy elhagyjuk a főutat. Az üveggyár szerényen húzódik meg az üdezöld erdőkkel borított hegyek ölén, kéménye szinte elvész a környező hegycsúcsok között. Staník Jozef szeméből elégedetlsét sugárzik. Az üzem ugyan szemetgyönyörködtető környezetben fekszik, de mégsem a legszerencsésebb helyen. A gyártelepet egyik oldalról útvonal, a másikról az országút határolja. És ez a közbeékeltség gátat vet a több mint 300 embert foglalkoztató gyár terjeszkedésének, továbbfejlődésének. J. G. Zahn — aki több mint 130 évvel, 1836-ban építette meg az első kemencét — nem volt eléggé előrelátó, nem gondolt a jövőre. Sok-sok gondot hagyott az üzem mostani vezetőire. Hazai vagy külföldi piac? Mayer elvtárs, az üzem vezetője is a fejlődést korlátozó tényezőkre panaszkodik: — Csak legalább a poltári üzem épülne gyorsabban, hogy minden megrendelőnk kívánságának mielőbb eleget tehetnénk. — Mi igyekszünk, mindent megteszünk a termelékenység növelése érdekében, a keresletet mégsem tudjuk kellőképpen kielégíteni — szól közbe Spodniak elvtárs, az üzem ökonómusa. — S honnan érkezik a legtöbb megrendelés? — kérdem. — Rengeteg árut, főleg pohárkészletet szállítunk a világ minden részébe. Kapunk megrendeléseket Kanadából, Olaszországból, a Szov jetunióból, Franciaországból, Jugoszláviából, az Egyesült Államokból, Belgiumból... — És mi marad a hazai piacnak? — A hazai piacot is igyekszünk minél jobban ellátni. Sajnos, többre nem vagyunk képesek. Különben tekintse meg az üzemet, s aztán ítélkezzen. Nyüzsgés a kemence körül Az üzemen a végtelenül készséges Spodniak ökonómus vezet végig bennünket. Az üvegfúvók munkája lenyűgöző látványt nyújt. Hatalmas kemencék körül hangyamódra nyüzsögnek az üvegfúvás tapasztalt mesterei, a segédmunkások és a tanoncok. A különböző korú férfiak és nők — mert az üzem dolgozóinak egyharmada lányokból, asszonyokból áll — keményen harcolnak a kemencéből kikicsapó lángsugarakkal, s a nehezen engedelmeskedő üvegmasszá val. A fúvócsőre először piciny, göm bölyded üvegmassza kerül, mely végülis engedelmeskedni kénytelen a tapasztalt mester keze alatt. Klsebb-nagyobb, gyönyörűen csillogó üveggömbök lendülnek a ma gasba. Mintha a mese birodalmába jutott volna az emberi A színek és formák végtelen játéka ez. A lilás fény végigvillan az ötven év körüli Branner Róbert arcán. Jókedvű ember, szóba elegyedik velünk. — Hej, de sokszor magasba emeltem 1926 óta ezt a fúvócsövet! Talán nincs is olyan pohár, ami lyet már valaha nem csináltam volna. Az apáin is üvegmunkás volt, ő kedveltette meg velem ezt a szakmát. Jó és szép munka ez, de mégis a telet várom. Mert tudja, télen nem olyan óriási a hőség a kemence mellett. Randys András segédmunkás egész életét az üzemben élte le. Pokoli hőségben szorgoskodnak az üvegfújók.
