A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-08-25 / 34. szám
MITŐL FÜGG AZ ÉLETSZÍNVONALUNK? dal Virrasztó gondok ágya, éjszaka, nap csodája, messzire kóboroltam, utadon jót daloltam. Keserű lesz az ének, sűrűsödnek az éjek, bundás, mogorva házak utánam kiabálnak. Ha lenne tűzből gyúrva lány, szemre se kurva, akit a szél kivághat, tisztán bont nekem ágyat, arcára lenne vésve dicső termékenysége, arcom mellére vonva közös lenne a gondja, füsttől és ködtől óvnám, karom lenne a kormány, delejes földre tenném, örökre megszeretném. Zivatar sorozza a földet Zivatar sorozza a földet, a felhő géppuskafészek, istenem, jó csak kitalálni, színezni, látni az egészet, a menekülő fákat, rongyosan bújnak, águk ha reccsen — hisz ragyognak újra a tetők, a gondolat is tovalebben. Riadalom maradt mégis a szemedben. Clttiía vei&ei 9 A Hét irodalmi melléklete 34. Az utóbbi időben a csehszlovákiai magyar sajtóban elég gyakran jelennek meg cikkek a közoktatási, jogi és a társadalom-politikai kérdésekről, úgy országos mint dél-szlovákiai viszonylatban, de a közgazdasági kérdésekről kevés szó esik. Pedig köztudomású, hogy e téren is van legalább annyi tennivaló, mint a korábban említetteken, talán még több is. A tennivalók tisztázása érdekében felvetődött egy dél-szlovákiai gazdasági felmérés gondolata, de ez megfelelő szervezési előkészítés nélkül aligha valósítható meg. Amíg e nagy feladat megvalósítását az illetékeseknek sikerül előkészíteni, kíséreljük meg az életszínvonal alakulásával összefüggő kérdéseket fejtegetni. A múltban a sajtó gyakran közölt adatokat arról, hogy sok „gazdaságilag fejlettnek mondott országban“ — csehszlovák koronára átszámítva — lakbérek, a városi közlekedés, a színházjegyek, a szolgáltatások stb. ára a mi áraink néhányszorosa, minek az alapján leegyszerűsítve a problémát azt a következtetést vonta le, hogy a mi életszínvonalunk mégis csak magasabb, mint az ottani. Idegenforgalmunk fellendülésével és a cenzúra megszüntetésével köztudomásúvá lett néhány olyan adat is, hogy ugyanazokban az országokban a munkabér magasabb, mint nálunk, miszerint mások arra következtetnek, hogy nálunk az életszínvonal sokkal alacsonyabb, mint az illető országokban. Ogy az egyik, mint a másik ítélet téves, mert hiányos adatokon alapul. Az életszínvonal mérlegeléséhez sokkal több datra van szükség mint külön-külön az előbb említett kettő. Ha a mérlegelésnél a klasszikus marxista politikai gazdaságtanból indulunk ki, akkor tudjuk, hogy bár minden munka értéket termei, de nem minden munkának van használati értéke. Az életszínvonal emelkedésének az egyik feltétele az, hogy a társadalom számára hasznos és szükséges munkát végezzünk. Ezért kétszeres kár — a társadalom és az életszínvonal emelkedése szempontjából — olyan árut termelni, amelyre senkinek sincs szüksége. Először is kárba veszik bizonyos munka, másodszor pedig — az említett okból — lehetetlen volt más, hasznosabb munkát elvégezni. A dolgozó ember élet- és munkakörülményeit is figyelembe kell venni az életszínvonal megítélésénél. Többet, jobbat és olcsóbban termelni csak egyre jobb munkával lehet. Jobb munkateljesítményt kétféle módon lehet elérni. Nagyobb erőfeszítéssel, vagy hatékonyabb munkával. Például egy ember egy óra alatt kézileg csak bizonyos mennyiségű betont tud keverni. Ha többet akar végezni, vagy a munka minősége rovására, vagy a saját ereje nagyabb arányú kihasználására, vagy jobb segédeszközökre — azaz gépre — van szüksége. A gépesítés és az automatizáció a munka hatékonyabbá tételének, ez pedig az életszínvonal további növekedésének a feltétele. Az automatizált munkafolyamatok nagyobb szakképzettséggel rendelkező egyéneket igényelnek. A magasabb szakképzettséget igénylő munka általában magasabb munkabérrel is jár, vagyis a közoktatás minősége nemcsak a dolgozók kulturális életét, hanem az életszínvonalát is befolyásolja. A munkabérnél két nagyon fontos fogalmat kell megkülönböztetni: a nominális munkabért és a reális munkabért. A nominális munkabér csak azt fejezi ki, hogy milyen összeget kap a dolgozó a munkájáért (mondjuk 1500 KősJ. A reális munkabér azt fejezi ki, hogy milyen jav .khoz jut a dolgozó a munkája jutalmaként, vagyis az ő nominális bére milyen szükségleteit fedezi, és a nominális béren kívül még milyen juttatásokban részesül (például: betegség esetén ingyenes gyógykezelés és táppénz, különböző segélyek stb.). A reálbérek megítélésénél tehát figyelembe kell venni az egyik oldalon a nominális munkabért és a többi juttatást, a másik oldalon az életszükségleteket, azok fedezését és a fogyasztói árakat. Ha a statisztikát figyeljük, azt tapasztaljuk, hogy a nominális bérek fokozatosan emelkednek, de a fogyasztói árak sem változatlanok. Az életszínvonal emelkedése csak úgy érhető el, ha a reálbérek emelkednek, vagyis — kissé leegyszerűsítve a dolgot, — a bérek gyorsabban emelkednek, mint az árak. Ez pedig csak úgy biztosítható, ha a munka termelékenységye gyorsabban növekedik még a béreknél is. Ez a 'fejlődési irány okvetlenül szükséges úgy az egész "társadalom, mint a társadalom egyes tagjai szempontjából. Ezt a folyamatot a társadalom úgy befolyásolja, hogy megteremti a kívánatos fejlődés feltételeit, a dolgozók pedig a becsületes munkájukkal kihasználják a kedvező feltételeket és gazdaságosan termelik ki a szükséges javakat. Ezeknek az általános tételeknek nagy gyakorlati jelentőségük van úgy országos méretekben mint Dél-Szlovákia szűkebb keretei között. Segítségükkel sokkal reálisabban tudjuk megítélni a jelenlegi életszínvonalunkat és a további tennivalókat. Köztudomású, hogy Dél-Szlovákia gazdasági lehetőségei nincsenek kihasználva. E szempontból értékes minden kezdeményezés, amely rámutat a további lehetőségekre. A közoktatás és közigazgatás kérdései megvitatásába bekapcsolódott nemcsak az itteni értelmiség, hanem a lakosság széles rétege is. Kíséreljük meg ugyanezt a gazdasági kérdések területén. Szinte magától kínálkozik a mezőgazdaság további gépesítésének, öntözéses gazdaságok, kertészetek és az állattenyésztés továbbfejlesztésének gondolata. Mindez azonban számtalan műszaki, gazdasági és pénzügyi nehézségekbe ütközik. E cikk keretén belül nehéz volna valamennyit pontosan körvonalazni, de példaképpen néhányat megemlíthetünk: jelenleg sem kielégítő a munkalehetőségek aránya a munkabíró lakosság számához viszonyítva. A további gépesítés még rontaná ezt az arányt. A finanszírozási nehézségek megoldásáról már volt szó a „Hét“ egyik számában. A mezőigazdaság további fejlesztése nagyon is függ e vidék párhuzamos iparosításától. Az iparosításnak pedig jó úttörői lehetnének az ipari szövetkezetek. Ha figyelemmel kísérjük az egyes közszükségleti cikkeket, akad néhány olyan is, amely csak azért hiányzik a piacról, mert a nagyüzemi gyártása nem gazdaságos, de — mondjuk szövetkezeti alapon létesített — kisebb üzemekben gazdaságos lenne. Ilyen kis szövetkezeti üzemek akár az EFSZ vagy HNB védnöksége alatt, vagy akár a Szövetkezetek Központi Szövetsége (ÜSD) segítségével is indulhatnának és nagyon hasznos munkát tudnának végezni. Ez az egyike a közgazdaság azon területeinek, amelyek jelentőségét a múltban helytelenül értékelték az illetékesek. E szövetkezetek nagyban hozzájárulhatnának a helyi nyersanyagok és mezőgazdasági termékek feldolgozásához és a lakosság foglalkoztatásához, ugyanakkor a külkereskedelembe való bekapcsolódásukkal még az államnak 'is hasznot hoznának. Három alaptípus mutatkozik megfelelőnek: 1. Termelő szövetkezet — nemcsak mezőgazdasági, hanem élelmiszer- és könnyűipari is. 2. Fogyasztási szövetkezet, amely úgy a lakosság mint a mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetek ellátását segítené elő. 3. Értékesítő szövetkezetek, amelyek lecsökkentenék a termelő és fogyasztó közti jelenlegi „óriási távolságot“ és megszüntetnék a felvásárló üzemek nehézkességéből eredő gazdasági károkat. Az állam már tett gazdaságpolitikai téren bizonyos lépéseket annak az érdekében, hogy megteremtse a szükséges feltételeket az egészséges szocialista vállalkozások számára. Ne várjuk azonban mi sem passzívan — csak „felülről“ — a gazdasági koncepciók kidolgozását, hanem azzal párhuzamosan lássunk munkához „lent“, az egyes községekben is gazdasági helyzetünk további javítása és életszínvonalunk emelése érdekében. sArküzy Dénes
